Egy órányi őszinteség
Látogatók száma: 50
Hiába mondja be a rádió és a televízió valamennyi csatornája, hogy az induljon útnak a hófúvásban, akinek halaszthatatlan dolga van, bátor emberek mindig akadnak, akik a figyelmeztetés ellenére az utazás mellett döntenek, mert bíznak magukban, az autójukban és nem utolsó sorban, a szerencséjükben, hogy éppen akkor és ott, ahol járnak, az időjárás kegyes lesz hozzájuk.
Horváth Hanga, a negyvenes évei elején járó, négygyermekes édesanya úgy dönt, hogy a véletlenek sorozata összehozott neki három szabadnapot, amelyen kivételesen nem akar házimunkát végezni, inkább leutazik a Jászságba, meglátogatja a nagyanyját.
Felkerekedik, bedobál néhány ruhaneműt a legkisebb utazótáskába, felülre teszi a divatos városi gumicsizmát, majd gondosan bezárja a lakás ajtaját, és beül a kocsiba. Az Alléé-bá meg, ott megvehet mindent, amit a nagyi szeret, kávét, csokoládét, tejszínt, bonbont, rágcsálnivalókat, sósat és édeset is, teákat, citromot, Tokaji Aszút, meleg sálat, sapkát, kesztyűt, mellette, a Fehérvári úti piac emeletén pedig remélhetően kap meleg, vastag, kötött harisnyát is. Egy óra múlva beleveti magát a lassan hömpölygő gépkocsi folyamba és araszol a hármas autópályára.
Sűrű, nagy pelyhekben esik a hó, a pályán sem lehet sietni, de nem is kell, nem időre megy. Senkinek sem szól az utazásáról, nagyinak azért, hogy ne idegeskedjen, a párját pedig úgysem tudja elérni, céges összetartáson múlatja az időt, a gyerekek meg ebben a hónapban az apjuknál vannak. Végre szabadnak érzi magát, bekapcsolja a rádiót, keres egy zenecsatornát és komfortosnak tartja helyzetét.
Fél óra múlva fárad a szeme, mert a borult időben, a sűrű hóesésben úgy tűnik, mintha köd lenne, alig látja az utat, nem is akar gyorsan menni. Időnként megelőzik, kivételesen ez sem érdekli. Biztos kézzel vezet, és azt számolgatja, hogy mennyi idő alatt teszi meg a kétszáz kilométeres utat, ebben a csiga tempóban.
Vastagodik a hó az autópályán, pedig utolér két hókotrót is, amelyek komótosan teszik a dolgukat. Nehezebb lesz a dolga, amint lehajt a pályáról, mert azt követően sem a kis községekben, sem a közöttük lévő útszakaszokon nem tisztítják az utat, legfeljebb, ha szerencséje lesz, tudja követni az előtte arra járó kocsik nyomát. Másfél óra alatt éri el a lehajtót, amelyen legalább húszcentis az érintetlen hótakaró.
Lassan sötétedik, miközben a hó egyenletesen betakarja az utat és az útpadkát, ezért aki errefelé nem tud emlékezetből vezetni, könnyen lecsúszhat az útról és várhatja akár fél napig is, mire kimentik.
Hanga ismeri az utat, annak minden kanyarulatát, nem ez a gond, hanem az, hogy elfelejtett ebédelni, és a reggelire elfogyasztott egy szelet vajas kenyér kevésnek bizonyul, és úgy korog a gyomra, mintha két napja éhezne. Az autópályán kellett volna megállnia, mert ezekben a falukban nincs kocsma, amelyben ételt is árulnának, legfeljebb borkorcsolyát ehet.
Emlékezete szerint, a harmadik falu centrumában a vendéglátó ipari objektum felett neon hirdeti funkcióját, mely szerint az egy étterem, bár nem úgy néz ki, mint ahová étkezni járnak a törzsvendégek, de sebaj, megnézi, hátha akad benne harapnivaló.
A szomjas torkú férfiak megriadtak a hóeséstől, mert a kocsmáros egyedül üldögél a söntésben, egy lövés, két halott sémájú amerikai filmet néz a parányi televízión, és az ajtónyitásra, anélkül, hogy egyetlen pillantást vetne az érkezőre, hangosan köszön, jó napot, mit adhatok. Hanga nem válaszol, és csak akkor köszön, amikor leül a pult előtti magas székek egyikére:
- Jó napot, uram! Ebédelni szeretnék!
Kelletlenül felnéz a kocsmáros.
- Honnan szalajtották, asszonyom? Vacsoraidő közeleg, azt meg szolgálunk fel.
- Nagyon éhes vagyok! Legalább pogácsát adjon!
A kocsmáros végre leveszi szemét a televízió képernyőjéről és jól megnézi az ismeretlen vendéget. Középmagas, vékony csontú, fehér bőrű, szőke, kívánatos nőszeméllyel néz farkasszemet. Kivágódik a söntés hátsó ajtaja és beviharzik súlyos léptű, termetes felesége:
- Eredj, Samu, vacsorázz meg, addig leváltalak! Odakinn dúl a hóvihar! Jobb lenne, ha bezárnánk, ma már nem jön ide senki!
Hangosan beszél a kocsmárosné, későn veszi észre a vendéget.
- Bocsánat, azt hittem, egyedül van az uram!
Szégyelli a kocsmáros, hogy kardos felesége utasítását hallja a vendég, menti, ami menthető:
- Megyek, de akkor neked kell foglalkoznod a vendéggel! – mondja, és máris rohan hátra, vacsorázni.
A terebélyes kocsmárosné szánakozva méregeti Hannát. Vajon miről beszélgettek, ha az ura ki sem szolgálta a hölgyet?
- Mit adhatok? – kérdi kurtán.
- Ebédelni szeretnék.
- Zárva ez étterem, csak a kocsma üzemel, de hamarosan bezárok. Itt vidéken nem úgy van ám, mint városon, nem telik az embereknek arra, hogy étteremben vacsorázzanak.
- Bármit elfogadok, nem is ebédeltem. Pestről jövök és még hatvan kilométer áll előttem.
Igaz, ami igaz, odakinn tombol a hóvihar, erős szél kavarja a hópelyheket, úgysem tudna vezetni ez a vékony is asszony, itt ülhet a nyakán akár záróráig is.
- Nézze, ha megfelel magának a kakaspörkölt, amit magunknak főztem, akkor abból adhatok egy tányérral.
Pesti romkocsmára hasonlít a helyiség és annak berendezése, kizárólag az asztalok egyformák, régiek és kopottak, a székek között azonban nincs két egyforma, és mindegyik úgy néz ki, hogy félő ráülni, mert még összerogy a vendég súlya alatt. A kőburkolat azonban hibátlan, egy karcolás sincs rajta, sőt, a Hangáén kívül lábnyom sincs rajta.
A kocsmárosné zöld-fehér kockás abroszt terít az legközelebbi négyszögletes asztalra, kristályvizet bont, odateszi a helyére a vizespohárral együtt, majd hátramegy és pár perc múlva egyik kezében hatalmas tányérral tér vissza, melyen gőzölögnek a piros pörkölt és a hófehér krumpli halmok, három szelet kovászos uborka is zöldell a tányér szélén, a másik kezében pedig a papírszalvétába tekerve az evőeszközöket szorongatja.
- Jó étvágyat!
- Köszönöm!
Hanga beszívja a pörkölt illatát és amennyire lehetséges, még éhesebb lesz, mint mielőtt elétették az ételt. A nagyanyja főzte pörköltnek volt ilyen illata, s egy pillanatra lehunyja a szemét, és látja maga előtt a verandán hófehér abrosszal megterített nagy étkező asztalt, tizenkét fehér fajansz terítékkel, kecses boros üvegpoharakkal, és az asztal közepén kék mázas vázában a kertben szedett virágokkal.
- Na, mi van? Nehogy nekem rosszul legyen! Mi sertészsírral főzünk, nem olajjal! Kóstolja meg, s ha nem ízlik, adhatok helyette lekváros kenyeret!
Finom, ízes a pörkölt és Hanga lassan, hogy minden falatot kiélvezzen, enni kezd. A kocsmárosné átmegy a helyiségen és belülről bezárja a bejárati ajtót, majd visszamegy a pult mögé és fél szemmel a jóízűen falatozó vendéget figyeli. Szegény asszony, nagyon éhes lehet. Ó, hát a kenyeret meg elfelejtette, de még nem késő, gyorsan hoz is kistányéron két szeletet és szó nélkül a vendég elé teszi.
Bekészít két kávét, jó lesz az a vacsora után, kettesben megkávéznak, elbeszélgetnek, addigra az ura már bizonyára ott ül a televízió előtt és szundikál, mint a mormota, még horkant is időnként.
Mi lehet a foglalkozása ennek az asszonynak? Egyáltalán férjnél van vagy szingli, ahogyan az utóbbi időben a vénlányokat nevezik?
Itt kevés a fiatal, menekülnek a faluról, akinek jó esze van, az középiskolába megy, melyek közül a legközelebbi is a hatvan kilométerre lévő kisvárosban található, és ha már elmennek, nem is jönnek vissza. Öregszik a falu, nincs munkahely, aki egyszer megragad az önkormányzatnál, vagy a samesznál, esetleg a boltban, takarékban, tüzépen, az szerencsésnek mondja magát és mindent megtesz, hogy nyugdíjig megtarthassa az állását.
Hanga úgy jól lakik, hogy szorítja a nadrág korca, suttyomban kigombolja. Régen evett ennyit, rendszerint azt eszi, amit a gyerekek meghagynak. Anya, vegyél nekem sonkát, fokhagymás felvágottat, párizsit, paprikás szalámit, amiket persze, hogy megvesz, aznap esznek belőle, ám másnap már nem kell a négy gyereknek, ráadásul a párja nem szereti a felvágottakat, inkább eszik szalonnát, vagy sebtében összedobott bármilyen főzeléket, így Hangának már sem ereje, sem ideje nincs a saját szájíze szerinti ételekről, élelmiszerekről gondoskodni, azt eszi, amit talál.
- Köszönöm, asszonyom, nagyon finom volt!
- Egészségére! Hozom a kávét, ha még utazik ebben az időben, akkor ébren kell maradnia!
- Nagyon figyelmes, és hálás vagyok érte!
- Ugyan, ne hálálkodjon, úgysincs semmi dolgom.
Csak egy gombnyomás és két perc múlva Hanga előtt gőzölög a nagy csésze kávé, aki végre körülnéz a félhomályos kocsmában, és észreveszi a nagy üvegajtót, amelyen át lehet menni az étterem részbe, s amennyire belátni, az valóban kimondottan elegáns. Nem veszi zokon, hogy itt evett, mert tiszta az abrosz és a teríték, finom az étel, mi kellene több egy éhezőnek.
- Megengedi, asszonyom, hogy leüljek ide és együtt kávézzunk?
- Természetesen, parancsoljon.
Megcsörren Hanga telefonja, legidősebb gyermeke keresi, Csaba, hogy beszélje rá az apját, engedje el a buliba, mindenki ott lesz, ő sem hiányozhat. Hanga hajthatatlan, amit az apja mond, azt kell tennie, hiába fáj a szíve, és jómaga elengedné a tizennyolc éves fiatalembert, de úgy beszélték meg Balázzsal, hogy sohasem keverednek ellentmondásba a gyerekek előtt, amit az egyik megtilt, azt a másik nem írja felül.
- Panaszkodik a gyerek?
- Igen, most az apjuknál vannak és tőlem várnak támaszt az apjukkal folytatott vitában.
- Hát, magának több gyereke van?
- Egész pontosan három fiam és egy kislányom van.
- Nem gondoltam volna – lepődik meg a kocsmárosné és elismerően csettint az ujjával. – Így mondja, ilyen könnyedén, nekem kettő van, de azokkal is gyakran meggyűlik a bajom.
- Nálunk is előfordul, de ez természetes.
- Én nem hagyhatnám a gyerekeimet az apjukra, mert akkor igencsak éheznének, vagy az éttermi kosztot ennék, mert az uramon még egy rántotta is kifogna!
Hallgat Hanga, mit is mondhatna ennek a tenyeres, talpas asszonynak, aki dupla akkora, mint ő maga, és láthatóan elégedett az életével.
- Jól hallottam, azt mondta, hogy most az apjuknál vannak? Akkor maguk elváltak?
- Igen, már tíz éve nem élünk együtt. Egy hónapot az apjuknál és annak élettársával töltenek, utána meg velünk vannak egy hónapig. Megszokták és elfogadják a helyzetüket.
Láthatóan elgondolkodik a dolgon a kocsmárosné, majd összevont szemöldökkel megissza a maradék kávéját, s csak utána szólal meg.
- Megette a fene, ha a szülők elválnak! Már megbocsásson, de én is elválhattam volna százszor is, de a gyerekek miatt maradtam. Megfelezni a vagyont, amiért megküzdöttem, egyedül küszködni a két gyerekkel, ez nem nekem való. Meg aztán, tudja, lelohadt az uram kedve, már nem néz más asszony után, miután megígértem neki, hogy levágom a felesleges tíz centijét, ha még egyszer megcsal és megtudom! Magát is csalta az ura?
Érdekes, ezen Hanga még sohasem gondolkodott, eszébe sem jutott, hiszen Balázs egy nagyon remek pasi, még most is, negyvenhat évesen, megfordulnak utána a nők.
- Megcsalta vagy nem? – kérdezi ismét a kocsmárosné és lesi a válaszát.
- Nem, nem csalt meg.
- Akkor miért vált el négy gyerekkel? Rossz volt az ágyban?
- Dehogyis – neveti el magát Hanga, sőt, ha őszinte akar lenni, igazi lepedővirtuóz a volt férje. - Más oka volt.
- Keveset keresett?
- Nem, éppen ellenkezően. Nagyon jól éltünk, kétszintes családi házban laktunk, mindegyik gyereknek önálló szobája volt, három kocsit tartottunk, külföldre jártunk nyaralni és télen síelni, tulajdonképpen nem voltak anyagi gondjaink. Otthon maradtam a gyerekekkel, nekem velük kellett foglalkoznom.
Milyen egyszerűen el lehet mondani néhány mondatban az egész életét. Hanga maga is most szembesül azzal, amit maga előtt is titkol, és ennek az ismeretlen asszonynak kitárja lelke legmélyebb bugyrait, mintha az természetesen lenne.
- Buda melletti elit településen laktunk, a férjem jól menő vállalkozóként kora reggel elment otthonról és késő este ért haza. Tulajdonképpen éjszaka és vasárnap láttam, mert szombatonként is legalább hat órát dolgozott. Kétévenként születtek a gyerekeink és reménykedtem, ha nagyobbak lesznek, vállalhatok munkát, hatórást és végre kiszabadulok az otthoni négy fal közül. Aztán terhes lettem a legkisebbel és Balázs fogadkozott, hogy több időt tölt velünk, legfeljebb felvesz még egy alkalmazottat. Felvett, de továbbra sem láttuk több időre, mint korábban. Vicuska hat hónapos volt, amikor beültettem a gyerekeket a kocsiba és hazaköltöztem a szüleimhez. Ott álltam négy gyerekkel, állás és jövedelem nélkül. Csúnya, zűrös válásunk volt. Balázs naponta telefonált, jöjjön meg végre az eszem. Megmakacsoltam magam. Nem tudtam, mit teszek, csak a büszkeségem vezérelt. A szüleimtől is el akartam menni, nem akartam újra gyerek lenni. Megismerkedtem a mostani párommal, aki vett egy nagy házat, minden gyereknek lett önálló szobája. Azt hittem, ezzel rendeződnek a dolgok. Hatalmas hitelt vállalt, nem győzzük törleszteni. A férjemmel közös vagyonunkat a gyerekek kapták meg, nekem rajtuk kívül nincs semmim. Most dolgozhatok, hogy el tudjam látni őket, ha nálam vannak. A párom tanár, nem keres valami jól, a hiteltörlesztésbe is be kell segítenem. Keserűen hangzik, de rosszul döntöttem. Jó ember a párom, rendes, jó szívű, de anyagilag padlót fogtunk. Balázs is megtalálta a barátnőjét, aki nehezen boldogul a gyerekekkel, de elfoglalta a helyemet a volt férjem életében. Nagyon bánt, de tartom magam, senki sem tudja, mit érzek. Nincs visszaút és az idő kerekét sem lehet visszafordítani. Balázs a gyerekek gyámja és nagyon rendes, mert nem kér tőlem gyerektartást, ezért kitalálta, hogy neve legyen a dolognak, hogy havonkénti váltásban neveljük a gyerekeinket. Nem várja el, hogy bármit vegyek nekik, mindennel ellátja őket, amit csak megkívánnak.
Elhallgat Hanga és csend telepszik közéjük. Odakinn elmúlt a vihar és a hóesés. Beesteledett.
- Köszönöm az ebédet, mivel tartozom?
Köszörüli torkát a kocsmárosné, mégis karcos a hangja:
- Semmivel, asszonyom! Egészségére! Aztán vigyázzon az úton, ilyenkor már senki sem járkál errefelé.
Még hatvan kilométer van előtte, a sötét, kivilágítatlan országúton, ráadásul a nagymamát is fel kell ébresztenie, mert bizonyára alszik, mire odaér.
Hideg, csípős az idő, a sötét égen ragyognak a csillagok.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Olvasd vissza,hogy a kocsmárosné is valami hasonló veszélyre célzott az irás végén...
Azért erre, lásd be, nagyon kevés az esély.
Ez egyáltalán nem biztos.
Lehet,hogy egy pszichopata sorozatgyilkos meggyilkolja az úton.
Lehet,hogy egy pszichopata sorozatgyilkos meggyilkolja az úton.
Kedves Yolla!
Igazi, mai történet. Kár, hogy nem tudtam meg, szerencsésen megérkezett-e Hanga (Hanna) a nagymamához.
Tetszett. 5*
persze, hogy hazaér a nagyihoz.
Puszi: Yolla
Igazi, mai történet. Kár, hogy nem tudtam meg, szerencsésen megérkezett-e Hanga (Hanna) a nagymamához.
Tetszett. 5*
A hsz-em, - a szokásos! Könyörgöm, olvasd már el, ha leírtad!
A történet az jó, de a leírása, - nos, az hagy némi kívánnivalót
maga után! Aztán a hiányzó szavakat pótold, vagy javítsd ki!
Pussz: emillio