Ketten egyedül
Látogatók száma: 115
Idegennek érzem magam a saját bőrömben. Egyedül érzem magam vele. Nincs más, csak Ő és Én. Ám máig nem tudom eldönteni, a javamat szolgálja-e, vagy teljesen megtöri a lelkemet.
Mindig tudtam kit hibáztatni elszenvedett sérelmeimért, de ha nem találtam megfelelő bűnbakot, módfelett hibátlanul ostoroztam önmagamat is. Nyilvánvaló egyik sem célravezető választás, de valamiért így működöm. Tisztában vagyok vele, hogy rossz mechanizmus szerint kezelem a fájó dolgokat, de eddig nem tudtam és talán már nem is akarok ezen változtatni. Mint ahogyan a gyásznak is megvannak a maga folyamatai, így számomra is egyfajta megkönnyebbülést hoz, ha kiadom a dühömet. Egyesek szerint először nagyon mélyre kell kerülni, de onnan már kevésbé nehéz lesz újra felállni- hát ezt ismerem. Kerültem már mélypontra néhányszor, és kerültem azt is, hogy túlságosan közel kerüljek valakihez, vagy valaki hozzám: a vége ugyanaz, ha hiba csúszik a számításba cefetül érzem magam.
Bizalmat szavazni valakinek nehéz, és olykor rémisztő is, mert már előre borítékolható a későbbi fejfájás. Ugyanez elmondható a szerelemre is- legalábbis mikor érzem, hogy közelegnek a pillangók, azzal együtt megjelenik a ránc is a homlokomon, hogy nagyon veszélyes játékba kezdtem a szívemmel. Ám ennek ellenére, vagy talán éppen ezért belemegyek a játékba és huszonegyre húzok lapot.
Vajon hiba volt e, vagy sem? Kétszer játszotta el a bizalmam, s talán egyből arra gondoltok, hogy egy harmadik, egy nő miatt tört meg a harmónia. Ez igaz is, meg nem is. Nem a szó szoros értelmében történt megcsalásról van szó, de egy örök bajkeverő mesterkedései sikerrel bombázzák szét a kapcsolatunkat, és talán kevés vagyok ahhoz, hogy lenyeljem a békát, legyintsek és nézzek át felette és ne legyen napirendi pont nálam az aggodalom az őszinteséggel és bizalommal kapcsolatban. Mert már nem bízom meg a páromban úgy , mint rég, teszem mindezt nem tudatosan, de a mindig jelenlévő gyomorban lapuló idegesség megteszi a hatását két ember között.
Mostanra eljutottunk oda, hogy nem csak magamban fogalmaztam meg, hogy el akarom hagyni, hanem pontról pontra osztottam meg az okokat, miérteket, félelmeket is a párommal. Nem várta, nem hitte el, és nem akarja, hogy így legyen. És igen, meg volt a már sablonosnak ható szeretlek és nem akarom, hogy elmenj, és hidd el és felejtsd el, ne aggódj, nem érdekel senki csak te és együtt meg közösen, a mi otthonunk, sorolhatnám. De egyre erősebben érzem azt, hogy nem fog menni. Akarom őt és félek, hogy nem fog menni. Nincs ötletem arra, hogyan hozzuk helyre a kapcsolatunkat, bár Ő akarja, akar engem, én pedig természetesen akarom Őt, de magamban talán feladtam, s egyre csak azon gondolkozom, hogy küzdjek-e tovább azért az emberért, akin kívül még senkit sem szerettem így, azért aki megváltoztatta az életem és engem is. De meddig éri meg küzdeni, próbálni, foltozgatni magunkat, egymást? Igaz-e, hogy az idő begyógyítja a sebeket és aztán minden mehet a maga útján? Ha két ember összeköti az életét, tényleg jelent-e valamit, vagy csak egy próba az egész, ami talán kudarcba fullad? Ti mit gondoltok, mikor elég az elég?!
A cikket írta: írólány
Hozzászólások
időrendi sorrend
Figyelj,Flower,a technikai fejlődés lehetőségei korlátlanok.
Hamarosan ki fognak kisérletezni egy ilyen robotot...
Az jó a technikához jobb az affinitásom, mint az emberekhez!
Minden újítás érdekel!
Köszi a biztatást!
Flo
Én azt vártam, hogy lesz kihez hozzábújni a hideg napokon.
Lesz aki megsimogatja a fejem és lecsókolja a könnyeim ha nehéznek érzem az adott pillanatban a helyzetet.
Lesz aki meghallgatja, ami aktuálisan foglalkoztat és elmondja Ő is a véleményét azzal kapcsolatban.
Lesz akinek örömmel készíthetek valami finomat, valami meglepetést.
Lesz akinek nyugalmat, menedéket adhatok, ha kin dúl a vihar ...
Annyira giccsesnek érzem már, hogy nem is folytatom ...
Flo
Ui: biztosan azért kezdtem a hideggel, mert jelenleg nincs nálunk fűtés ...
Hamarosan ki fognak kisérletezni egy ilyen robotot...
Lesz aki megsimogatja a fejem és lecsókolja a könnyeim ha nehéznek érzem az adott pillanatban a helyzetet.
Lesz aki meghallgatja, ami aktuálisan foglalkoztat és elmondja Ő is a véleményét azzal kapcsolatban.
Lesz akinek örömmel készíthetek valami finomat, valami meglepetést.
Lesz akinek nyugalmat, menedéket adhatok, ha kin dúl a vihar ...
Annyira giccsesnek érzem már, hogy nem is folytatom ...
Flo
Ui: biztosan azért kezdtem a hideggel, mert jelenleg nincs nálunk fűtés ...
Az egyetlen, ahol otthon kellene lenned, az a saját bőröd. Az elvárásaid szinte mindegy is, ha te magad nem vagy tisztában saját magaddal. Mit szeretnél? Nyilván jól érezni magad a bőrödben. Hogy ezt más, akivel szoros kapcsolatban érzed magad egyelőre, felülírja és nem ugyanazt kapod vissza, amit szeretnél, amit elképzeltél? Ezt már ismerjük. Neked kell tudni, hogy mit és meddig tudsz elviselni. Nehéz kimondani a végső szót. Úgy érzed és jól érzed elveszítesz ezzel valamit. Valamit lehet. De nem biztos, hogy a jót. Ez kockázat nélkül nem megy. Neked kell elsősorban tisztában lenni azzal, hogy mire van szükséged neked.
Ezek azok a dolgok, ami megnehezíti, hogy pro- és kontra azt a tanácsot, amit vársz, megadhassuk. Mert magunk is ugyanezzel a dilemmával küzdünk. Olykor egy egész élet is kevés arra, hogy tisztába kerüljünk saját magunkkal.
Puszillak, Éva
Igaza van Yollának, igazából nem lehet tanácsot adni, szép lehetek, de okos nem.
Talán annyit elmondanék, semmi nem lehet erőszak egy párkapcsolatban, de az érzéseidből, amennyit leírtál belőle azt látom, hogy ennek itt, és most, még nem biztos, hogy véget kell érnie. Azt látom, Te vagy saját magad legnagyobb ellensége. Nemtudom mit követett el az a szegény ember, de ha nem mondtad ki azonnal a vége szót akkor csak magadat akarod büntetni, valamiért, amit egy harmadik személy követett el. Ne tedd! Való igaz az idő minden sebet begyógyít, de a fájdalom soha nem múlik el, csak halványúl, enyhűl, de nem mindegy milyen a seb, hogy Te okozod-e magadnak, vagy mástól kapod.
Remélem sikerűl a számodra legjobb megoldást megtalálnod.
Maresz
Nehéz szólni, mert ebben nem lehet tanácsot adni.
Csak citálni tudom harmincöt évvel ezelőtti saját esetemet, mikor is hároméves kapcsolatomban megrendült a bizalmam. Eltelt még két év, s bár nem volt semmi konkrét ok, ami miatt úgy éreztem, hogy nekem elég ebből, s egyik pillanatról a másikra közöltem a sráccal, hogy itt a vége. Pont.
Ha egy kristálypohár megreped, az előbb-utóbb eltörik.
Üdv: Yolla