újabb események régebbi események további események
16:27
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
16:24
Ilona új cikket töltött fel
14:23
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
12:47
emillio módosította a cikkét
12:46
emillio új cikket töltött fel
12:13
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
05:58
zsoltne.eva módosította a cikkét
21:25
KolpachokSirl regisztrált a weboldalra
13:36
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
11:44
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
11:30
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
07:47
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
07:33
zsoltne.eva módosította a cikkét
07:23
zsoltne.eva új cikket töltött fel
21:05
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
18:31
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:33
Ilona új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
21:41
bakfitty új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
21:19
Cathy új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:01
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez

Párválasztási pszichológia

2010. április 20. - Látogatók száma: 209

Amikor kezembe került annak a kissé agresszív, káromkodó, de felettébb figyelemre méltó pszichiáternek (ismeri mindenki, ugye: "bevállalja?") az egyik könyve, mely a gyengébb nemről szólt, épp babát vártam, és sok időm volt, így két nap alatt befaltam.

Nem vagyok egy lelkizős típus, mindazonáltal elemezni azért szeretek bizonyos szituációkat. Nem bírtam letenni, és alig vártam hogy újra olvashassam.Megdöbbentő volt, ahogy ez a szakember, akiről már párszor leszedték a keresztvizet a stílusa miatt, milyen brutális egyszerűséggel írja le, hogy mi nők, hogyan tesszük a saját életünket tönkre.Valójában csupa evidenciát sorol, és szinte sokkolt a tény, hogy mennyire igazak a sorai. Persze van ellentábor is, de mindenkinek szíve joga saját véleményt formálni. Nos, elkerülve a plágium gyanúját, hivatkoznom kell rá, bár reklámozni sem szeretném...Mégis azt gondolom, hogy ennek a műnek minden serdülő lány kezében meg kellene fordulnia. Amikor az ember fiatal, minden olyan egyszerűnek és szupernek tűnik. Elöntik a hormonok, megcsapja a szerelem szele és rögtön az első szerelméről azt hiszi, majd ő lesz a férje...legalábbis az én időmben még ez volt, a mai tinédzserek világát nem ismerem. Nekem szerencsém volt, az élet idejekorán prezentálta, mi az, amit el kell kerülnöm. Olyan családi környezetben nőttem fel, ahol nem egészen voltak ideálisak a körülmények, bár anyagilag nem voltak problémák, de apám keményen alkoholizált, nem törődött velünk, anyám pedig a saját anyjával vívta nap mint nap a csatáit, mivel az nem hagyta felnőni (velünk élt), és nem is érdekelte már igazán apám mit csinál, leugatta és kész, szava nem volt az öregnek.A bátyámat csecsemő módjára pátyolgatták, minden döntést és felelősséget kivéve a kezéből.Aztán ők voltak a legjobban meglepődve, milyen egy lúzer lett belőle. Én nagyon nem illettem közéjük, nem hagytam, hogy beleszóljanak a dolgaimba. Amerre néztem, csak megalkuvást láttam, és hamar rájöttem, hogy ez az, amit én nem szeretnék!
Pedig bizony én is pontosan a szüleim párválasztását másoltam le. A szüleink észrevétlenül sulykolják belénk a viselkedésükkel, hogyan is rontsuk el ugyanazon hibák elkövetésével a saját életünket. Ezek a rossz, otthonról kapott minták aztán egész életünket, boldogságunkat meghatározzák.
Az első fiú az életemben, 16 évesen, nagy szerelem volt, 5 évig kitartott, szenvedélyes kapcsolat volt. Bár voltak kisebb szünetek, de főleg miattam, mert valahogy azt éreztem, nem akarok megállapodni, de ugyanakkor mégis akartam tartozni valakihez. Egy ilyen elhamarkodott bepasizás után (ami ráadásul nem is az első volt) én voltam a legjobban meglepve, hogy nem akart visszafogadni, bevettem hát egy csomó gyógyszert...pszichiátrián kötöttem ki a gyomormosás után, nagy buli volt...Utólag, nem is igazán tudom, hogy is bírta mellettem, szeszélyes voltam. Főiskolára mentünk Budapestre, az élet egyre inkább más embereket formált belőlünk, egyre több konfliktus támadt, és nehezen bár, de végül kimondtuk az elválást. Azt hittem, belehalok, de a büszkeségem segített viszonylag gyorsan lezárni a kapcsolatot. Persze a legrosszabb módszert választottam a lelki sebeim gyógyítására: szinte azonnal fogtam magamnak egy másik pasit. Ő is rögvest belém zúgott, a hősszerelmes-fogás valahogy mindig könnyen ment nekem, ösztönösen úgy viselkedek, hogy birtokolni akarnak, mivel eléggé macska-típus vagyok, eltűnök, majd előkerülök, és dörgölőzök, majd megint elpárolgok. Új választásom nem volt egyszerű eset, bonyolult és viszályos családi háttérrel, bennem kereste a biztonságot, és amint hozzám költözött pár hónap múlva, máris tudtam, hogy nagy hiba volt. De nem volt visszaút látszólag, sajnáltam, és nem akartam kidobni. Hiba volt, igen, sérült lélekkel nem lehet jól választani, bárki lehetett volna, nekem valószínűleg még az operaház fantomja is bejött volna, ha szerelmes szavakat suttog a fülembe...Ismét találtam egy érzelmileg labilis, ragaszkodó, befolyásolható Rákot (ó istenem már megint a horoszkóóóp), aki képtelen volt kordában tartani engem, a büszke, határozott és hiú Mérleget.
A szekér még több mint egy évig ment ezután, borzasztó volt, hazudtam neki és magamnak is. A barátaimnak persze nem tudtam, ők látták mi folyik és biztattak, legyek önző. Akkor már nem tudtam az lenni, az előző kapcsolatom miatt úgy éreztem, vezekelnem kell. Zűrös ügyeim azért voltak, hogy kárpótoljam magam, és egy kis szenvedélyt csempésszek a hétköznapjaimba. Időközben elkezdtem dolgozni fősulis gyakorlat keretében, és szinte azonnal sikerült egy furcsa munkahelyi viszonyba keveredni. Volt ott munkaidőben, raktárban elbújós gyors szex, hétvégi lopott éjszakák, izgalmas volt és ez mindkettőnknek jólesett. Csalfa mérlegek csaptak össze, a szex eszméletlen volt, de a srác nem akart kilépni hosszú évek óta tartó, ámde ellaposodott kapcsolatából.Ez megnehezítette a dolgomat, mert nekem ez jó apropó lett volna a távozáshoz, ahhoz persze megint gyáva voltam, hogy csak úgy egyedül maradjak. Végül a körülmények úgy alakultak, hogy le kellett zárnom ezt a lávsztorit, pont vége volt a fősulinak is, és a főnök megneszelte, mi folyik itt, és kirúgott. Az i-re az tette fel a pontot, amikor a párom térden állva könyörgött, hogy ne hagyjam el, annak tudatában hogy végig megcsaltam. Na, ez megkönnyítette az elválást, úgy éreztem, az a férfi, akinek ennyire nincs büszkesége, nekem semmit nem nyújthat. Kegyetlen voltam, elhagytam. És megküzdöttem a lelkiismeret-furdalással.
Hazaköltöztem a vidéki szülővárosba, és nyalogattam a sebeimet. És akkor végre, életemben először, 23 évesen jó döntést hoztam: nem akarok pasit! A barátnőimmel jártunk bulizni, ha kedvem támadt szexelni, akit csak akartam, felszedtem, volt hogy csak egy alkalomra, volt hogy többre, attól függően, hogy teljesített, aztán kidobtam, pont. Hála Istennek a külsőm rendben van, nem vagyok egy bombacsaj, de meg vagyok elégedve magammal, elfogadtam és szépnek tartom magam, és a pasik ezt megérzik, a kisugárzás mindennél jobban vonzza a férfiakat!Tudtam válogatni is, jó pasijaim voltak. Nem akartam elkötelezni magam, és rájöttem, hogy nekem ez hiányzott!Hiszen olyan fiatalon tartós kapcsolatokba szorítottam magam.Ha belegondolok, ez nem volt más, mint k..rválkodás...de nem bánom egyáltalán, szükségem volt rá.Na azért nem volt minden héten más, de kipróbáltam még vagy 8 versenyzőt. Az utolsó nagyon bejött, már-már kezdtem megszeretni, sármos, okos, vicces, vad, de elég megbízhatatlan volt, és védve magamat, 2 hónap után, egy vasárnap reggeli vita hevében kirúgtam. Nem gondolkoztam többet, amint nem tetszett valami, és úgy láttam, ez nem fog változni (már volt ebben tapasztalatom), viszlát!Akkor már egy éve tartott ez a "függetlenség". Az utolsó lapátra tett hódoló után egy hétre rá találkoztam a férjemmel. Na, ő is ugyanezt művelte akkoriban, nem maradt meg egy kapcsolatban se, bár neki azelőtt se volt komoly, tartós, és másfél évvel fiatalabb volt mint én, akkor volt 22.
Mondtam anyámnak 2 hét után: Anyu, ő lesz a férjem, tudom. És így lett, egy év múlva megkérte a kezem, és a második évben összeházasodtunk. Neki az tetszett meg, hogy mennyire önálló vagyok minden szempontból. Anyagilag is (találtam jól fizető melót és albérletben laktam, mert anyáméknak már útban voltam, pedig nagy volt a lakás...), és lelkileg is független voltam, kerek egész, addigra érett be a személyiségem. És ő így szeretett meg, és szeret is azóta már 8 éve. Nem akartuk soha megváltoztatni egymást, ha változtunk is, azt a magunk akaratára tettük, hiszen az ember egy kapcsolatban változik, formálódik. Vannak olyan kapcsolatok, amik a legjobbat hozzák ki belőlünk, és vannak "pusztító" jellegű kapcsolatok, amikor rosszul választunk, és csak veszítünk az energiáinkból. Az "ellenétek vonzzák egymást" c. közhely nem teljesen helytálló, hiszen hasonló gondolkodású, ízlésű, temperamentumú stb. emberek találják meg könnyen a közös hangot, de nem árt, ha kissé eltérő a személyiség: pl. ha az egyik könnyen felpaprikázza magát, nem árt, ha a párja nyugodtabb típus, és megvárja amíg a másik kihőzöngi magát. Mi ilyenek vagyunk. Hol az egyik, hol a másik enged, máshogy nem működik a házasság!
A bátyám egy totális csődtömeg, sem a hivatását, sem a helyét a világban nem találta meg, sajnos rendszerint beválaszt egy ugyanolyan típust, mint ő és egymást húzzák lefelé az érzelmi süllyesztőben az éppen aktuális nőjével, 40 éves korára még mindig nem sikerült megtalálnia az igazit.A kisfiával nem foglalkozik( a második kapcsolatából sikerült), apaként is kudarcot vallott, pont mint a saját apja. Biztos vagyok benne, hogy ez a szüleim pecsenyéje.Másrészt ő is hibás, hogy nem ismerte fel a lehetőségeit.
Sajnos, meg kell tanulni felismerni, ki az, aki nem illik hozzánk. Aki, ha belekékülünk-zöldülünk, se fogja a vágyainkat beteljesíteni, mert más rugóra jár az agya. De az emberek vakok. Kapcsolatfüggők. Mindegy milyen, csak legyen. Ha már későn ismerik fel a hibát, mert ott a papír, a közös tulajdon, a gyerek, inkább becsukják a szemüket és csendben szenvednek.
Vagy a másik verzió, esetleg nem választottak rosszul, de elhanyagolták a házasságukat, a kommunikáció és az intimitás hiánya, szürke hétköznapok ellaposították a kapcsolatot, kiölték szenvedélyt. És ahelyett, hogy megoldást keresnének, inkább elválnak. Nehéz felismerni az élet játszmáit a kellő időben, de utólag, sok év távlatából olyan bölcsekké válunk!
Visszakanyarodva a könyvhöz, amivel indítottam a cikkemet, igen kevesen mernek bátrak lenni, is kilépni egy kapcsolatból idejében, vagy sajnos kissé később, mondjuk 15-20 év után, mert nem tartják magukat elég erősnek ahhoz, hogy egyedül boldoguljanak. Pedig milyen egyszerű lenne, ha mindezt megelőznénk, és idejekorán kitalálnánk, mi az amit az élettől akarunk, milyen társ, milyen hivatás, hogy TÉNYLEG BOLDOGOK legyünk, ne csak teljenek a napok.
A mondás azt tartja: Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz borokat igyunk.

A cikket írta: forest

4 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. április 29. 19:01
Tetszik, írrj még.
2010. április 22. 23:51
Köszi, látom jó vagyok Nálad:)
2010. április 21. 09:28

megtekintés Válasz erre: Pitt - 2010. április 20. 20:46

Érdekes írás! Amit tettél szerintem nem k..rválkodás! Ezen a logikai úton haladva, vajon hányan lennénk férfiak, nők" k...rvák"? Független voltál és élted az életed!

Örülök, hogy megragadott a cikk. Az emberek végtelenül prűdek tudnak lenni, ha másokról ítélkeznek. A saját dolgaikat más mércével mérik. Néha nem árt szembenézni a démonainkkal és megvallani magunknak a bűneinket. És igen, sokan vagyunk, k.rvák. Van aki a lelkét adja el, van aki testét.Azért jó kitombolni magunkat még a házasság előtt, mert így elkerülhető, hogy később érezzük azt, lemaradtunk valamiről/valakiről.
A férjemnek zanzásítva elmeséltem az élettörténetemet, azért ködösítve itt-ott, tehát konkrét össz-versenyző-számot nem mondva, ő a következőképpen sommázta:"nagyszerű, k.rvából lesz a legjobb feleség!" széles vigyorral, és az arcom vizslatta, vajon megsértődöm-e. Nem sértődtem meg.Pont olyan kíméletlenül őszinte, mint én. Imádom.
2010. április 20. 20:46
Érdekes írás! Amit tettél szerintem nem k..rválkodás! Ezen a logikai úton haladva, vajon hányan lennénk férfiak, nők" k...rvák"? Független voltál és élted az életed!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: