A negyvenedik

Látogatók száma: 79

Születésnap és születésnap között van ám különbség. De még mekkora!

Negyvenedik születésnapom csütörtökre esett, és péntekre szerveztük a bulit, hogy másnap ne kelljen dolgozni menni, mert úgy sejtettük, hogy belehasítunk az éjszakába.

Számomra ez jelentette a sorsfordulót, már nem mondhattam többé, hogy harmincas vagyok, s már illett, hogy a fejem lágya véglegesen bepillédzen, szóval, vártam is, meg nem is ezt a napot.

Párom úgy döntött, hogy aznap is ünnepeljünk, csak szolidan, egy baráti házaspárral együtt. Megvacsorázunk és kvaterkázunk egy kicsit.

Úgy is történt, csak elkezdtünk kanasztázni, elfogyott a bor, whiskyt bontottunk, csak nehogy elpárologjon, azt meg kellett inni, és persze, egyik kártyaparti követte a másikat.

Reggel öt óra után néhány perccel ment el a vendég házaspár, az én kedvesem tusolt, lefeküdt, nekem pedig maradt a mosogatás, rendrakás, hiszen este jöttek a vendégek.

Hét órakor kiáztattam magam a kádban, remélve, hogy kissé összeszedem magam és pont fél nyolckor indultunk munkába, mikor nekem már a munkahelyemen kellett volna lennem. Taxit hívtunk, mert a párom nem engedett kocsiba ülni, neki pedig még jogosítványa sem volt.

November közepén az időjárás nem mondható kellemesnek, ennek ellenére nem fáztam. A hosszabb úton mentem haza, mert útközben a cukrászdában vettem süteményt, s igencsak kapkodtam a lábam, mert még vacsorát is kellett főznöm. Az utcánk egyik oldala vasúti töltés. Családi házas környezet, ritkán vannak a lámpák.

Megszólított egy szembejövő fiatalember, nagyon udvariasan, köszönt és kellemes hangján magam is nagyon meglepődtem, amikor kifejtette, milyen csinos vagyok és szeretne velem megismerkedni, meghív egy kávéra abba a cukrászdába, melyben a süteményeket vettem.

Csak a körvonalait láttam, mert szemembe sütött a köztéri lámpa. Senki sem járt az utcában, s ha kiabálok, arra sem jött volna ki senki, hogy segítsen rajtam.

- Nagyon kedves vagy, csak nem látom az arcod. Gyere, menjünk a lámpa alá - invitáltam, egyik kezemben a sütemény, a másikban meg a ridikülöm volt és közben azt latolgattam, melyik lenne jobb fegyver, ha védekeznem kellene.

Végre láttam az arcát és elnevettem magam. Talán húsz, maximum huszonkét éves lehetett.

- Most nézz meg jobban, ha kérhetlek. Tudod, édesanyád lehetnék, ma vagyok negyvenéves!

Meglepődött a srác, nem tetszik annyinak kinézni, mondta, majd elnézést kért és kezitcsókolommal köszönve elment a dolgára.

Hazáig röhögtem, hangosan, mert ennél jobb születésnapi ajándékot nem is kaphattam.

Otthon, kedves párom, nem igazán értette, mitől vagyok ennyire feldobva. Elmeséltem a sztorit, mire átölelt, magához szorított és fülembe súgta:
- Mondtam én, hogy te vagy a legszebb nő a világon!

Tudjátok mit? Akkor és ott még el is hittem neki!