A szép Kovácsné tisztessége
Látogatók száma: 80
Ez az utolsó estéje a városban, felszámolja a lakást, holnap reggel átadja a vevőnek, délben vonatra ül és megkezdi a nyugdíjasok aranyéletét. Az előszobában három degeszre tömött bőrönd várakozik, utazásra készen, már előre fél, hogyan boldogul velük.
Ha mégis felhívná Jánost, az igazgatót, hogy meghívja búcsúzásként egy pohár italra, a gimnáziummal párhuzamos utcában lévő méregdrága lokálba, talán még táncolnának is a lassú, összebújós zenére, a magas, jóképű férfi izmos karjaiban végre ismét nőnek érezhetné magát, megemelkedne az adrenalin szintje, beleborzongna, amikor csókot lehelne a nyakába, bizonyosan csiklandozná a rövid, tömött bajsza, de nem törődne vele, izgatottan várná, hogy végre a szájára tapadjon, kicsit vadul, szenvedélyesen.
Pezsgőznének, közbeiktatva néhány koktélt is, hogy hatásosabb legyen, éjfél körül egymást átkarolva andalognának a mellékutakon, elkerülve a kíváncsi szemeket, a sötét lépcsőházban felbotorkálnának a lakásba, átesnének a bőröndökön, s vihognának, mint a becsípett kamaszok. Felkapcsolnák a villanyt, hogy a nappali közepén a kristálycsillár ezernyi tört fénnyel betöltse a szobát és reggelig szeretkeznének, ágyon, földön, asztalon, végkimerülésig, és János nem udvarolna többé a kolléganőknek, mert a szép Kovácsné nyomába neki sem léphetne, csak róla álmodozna örökké, ha a piszkafa feleségét ölelné, akkor is.
Belepirul a gondolatba, hogyan állana a férje elé, akivel leéltek harmincnyolc évet, felneveltek két gyereket, diplomát, lakást, kocsit adtak nekik, két értelmiségi fizetéséből kuporgatva, maguk elől jóformán mindent megtagadva, míg barátaik utazásra, bulikra, jó kocsikra szórták a pénzt, addig számukra csak a gürcölés létezett, csirke farhát pörkölt ünnepi vacsorával, olcsó használt ruhákkal, tízéves, köhögő motoros kocsival, azt is csak ezért veszik, hogy az építkezéshez tudják mivel fuvarozni az építő anyagokat. Felépítenek három házat, el is adják mindegyiket, nagy haszonnal, hogy gyarapodjanak, nem is emlékszik munka nélkül töltött hét végére. Jó férj Ede, szorgalmas, nem iszik, nem dohányzik, dolgozik, mint a gép, de tíz éve alig szeretkeznek, mert mindig fáradt és ideges. Amikor felmondják a férje állását, Pest melletti településen vesznek egy családi házat és Ede odaköltözik, hogy közelebb legyen a fővárosban élő gyerekekhez, de ez csak kifogás, mert tudja, hogy neki nem szabad a biztos tanári állását feladnia, ottmarad a városban, albérletben, fogához verve minden garast, és két napot töltenek együtt, a szombatot és a vasárnapot.
Szerelem sohasem fűzi Edéhez, csak hozzámegy, mert nem akar egyedül maradni. Még mindig Kobzosról álmodozik, az egyetemi szerelméről, amely beteljesületlenül is tökéletes.
Már nincs több dolga, oly messze még a reggel.
Letusol, farmert vesz fel meg egy pólót, lemegy sétálni egyet. Mire észbe kap, ott áll a lokál előtt, ahonnan kiszűrődik a zene, a félhomályban összebújó párok táncolnak. Benyit, s határozott léptekkel
a bárpulthoz megy, leül és kér egy konyakot a mixertől.
- Kézcsókom, tanárnő, azonnal hozom.
- Jó estét! Maga az, Péter?
Az első érettségiző osztályának mókamestere, az örökké vidám, langaléta fiú, akit megtépáz az élet. Nem veszik fel az egyetemre, megnősül, születik két gyereke, elválnak, újra nősül, újabb tíz évig tartó házasság, újabb két gyerek és ismét válás. Elvégzi az egyetemet, ám a mérnöki fizetésének feléből nem tud megélni, ezért megveszi a bárt.
A harmadik konyak után megisszák a pertut, táncolnak, pezsgőre váltanak. A lassú, összebújós zenére, a magas, jóképű férfi izmos karjaiban Eszter végre ismét nőnek érezi magát, megemelkedik az adrenalin szintje, beleborzong, amikor a fiú csókot lehel a nyakába, csak nevet és izgatottan várja, hogy Péter végre a szájára tapadjon, kicsit vadul, szenvedélyesen. Három órakor a férfi bezár, hagyja, hogy a személyzet elvégezze a többi munkát. Egymást átkarolva andalognak a mellékutakon, a sötét lépcsőházban felbotorkálnak a lakásba, átesnek a bőröndökön, s vihognak, mint a becsípett kamaszok. Felkapcsolják a villanyt, hogy a nappali közepén a kristálycsillár ezernyi tört fénnyel betöltse a szobát és reggelig szeretkeznek, ágyon, földön, asztalon, végkimerülésig.
Reggel hétkor Pétert elküldi.
Eszter fél órát áztatja magát a tus alatt, vörösre dörzsöli a bőrét a szivaccsal, mintha valamilyen láthatatlan, vastag piszok réteget kellene levakarnia magáról. Úgy érzi, már soha többé nem lesz igazán tiszta a bőre.
Tíz órakor felszáll a vonatra és tudja, hogy soha többé nem tér vissza.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla!
Szeretem olvasni az írásaidat.
Eszter nem ettől az éjszakától lett piszkos, hanem saját magától, az egész fel nem vállalt, hazugságos életétől.
Az Igazgató, Péter és ki tudja még ki, csak arra jó, hogy önigazolást keressen.
Miért nem mondta el sosem a férjének- ne küzdjünk, mert nincs értelme, nem szeretlek, nem becsüllek.
... hogy miért ? - mert sosem volt nő.
Nő, aki , a fényt, nem egy kristálycsillárral akarja láthatóvá tenni.
Nő, aki, férje karjaiban nem másról ábrándozik.
Nő, aki, a mindennapok küzdése közben is képes arra – mert szeret- hogy fényt varázsoljon a szerelembe
Eszter attól a pillanattól kezdve " piszkos" mikor Edét hagyta maga mellett megállapodni, csak azért hogy ne maradjon egyedül.
Eszternek mennyit kell tusolnia ahhoz, hogy az a piszok lemálljon róla, amit azzal kent magára – hogy megszürkítette Ede életét, saját magáét, a gyerekeiét ( a gyerekek , még ha ki nem mondják, akkor is tudják, hogy Anyjuk, nem szereti, nem tiszteli Apjukat), s csak eszköznek használta volna az Igazgatót, s Pétert is.
Üdv,
Zita
Azt hiszem, igazad van.
Esztert negyven éve ismerem. Képtelen a világ legkisebb dolgát lezserül kezelni. Azt hiszi, hogy az anyagiak a legfontosabbak az életben, valamint az, ami kívülről látszik.Egy évvel ezelőtt, a főiskolai találkozónkon kiakadt, hogyan viselhetek egy húszezer forintos blézert, neki ez kétheti kosztpénze.
Miért nem mondja el a férjének, hogy gondok vannak a házasságukkal?
Nagyon egyszerű. Szégyen a szemében, ha valaki elváltként él.
Lelke rajta.
Üdv: Yolla
Szeretem olvasni az írásaidat.
Eszter nem ettől az éjszakától lett piszkos, hanem saját magától, az egész fel nem vállalt, hazugságos életétől.
Az Igazgató, Péter és ki tudja még ki, csak arra jó, hogy önigazolást keressen.
Miért nem mondta el sosem a férjének- ne küzdjünk, mert nincs értelme, nem szeretlek, nem becsüllek.
... hogy miért ? - mert sosem volt nő.
Nő, aki , a fényt, nem egy kristálycsillárral akarja láthatóvá tenni.
Nő, aki, férje karjaiban nem másról ábrándozik.
Nő, aki, a mindennapok küzdése közben is képes arra – mert szeret- hogy fényt varázsoljon a szerelembe
Eszter attól a pillanattól kezdve " piszkos" mikor Edét hagyta maga mellett megállapodni, csak azért hogy ne maradjon egyedül.
Eszternek mennyit kell tusolnia ahhoz, hogy az a piszok lemálljon róla, amit azzal kent magára – hogy megszürkítette Ede életét, saját magáét, a gyerekeiét ( a gyerekek , még ha ki nem mondják, akkor is tudják, hogy Anyjuk, nem szereti, nem tiszteli Apjukat), s csak eszköznek használta volna az Igazgatót, s Pétert is.
Üdv,
Zita
Kedves Ilona!
Pontosan ez a gond, hogy a főszereplő is a saját lelkiismeretével nem tud megbirkózni, pedig valóban egy élménynek kellett volna megélnie, hiszen senkit sem rövidített meg semmivel.
Pussz: Yolla
Lehet, hogy rosszul fogalmaztam meg a hsz.emet.
Nekem azért nem tetszett az utolsó bekezdés, mert boldognak kellett volna lennie a főhősnek, nem pedig piszkosnak éreznie magát a történtek után.
Yolla! Ha igaz a történet, akkor nyugodtan megmondhatod neki, hogy a Juli szerint igazán akkor tisztult meg az egész élete, az addig kényszerből rárakott, rárakódott sallangoktól. Tisztán léphet az új életébe. Ne legyen lelkiismeret furdalása, vegye ezt tisztítókúrának, és örüljön...
pusz
Juli
Szia, Yolla!
Le a kalappal! Ha jól értelmeztem, Te most valami olyasmit irtál, amit az ember magának sem mer bevallani. Mikor nyugdijba mentem, úgy éreztem, kicsit meghalok. A baj ott volt, hogy olyan érzés kerülgetett, hogy ezt más is igy gondolja.
Ma már másként látom a dolgokat.A nyugdijas lét egy csodálatos állapot (lenne, ha élhetnénk úgy, ahogy azt sokéves munka után megérdemelnénk)-az ember testileg -lelkileg felszabadul. Sokan úgy gondolják, hogy megáll az élet, holott semmi nem változik ott belül, az ember továbbra is vágyik a szerelemre, egy szerető férfi közeledésére.Nagyon is megértem Kovácsnét és nem értek egyet a lelkiismeret furdalásával.Mert mi történt? Hosszú évek nyomasztó gondjai- amikről irtál is- felőrölték a családi életüket.Miért is ne lenne joga -lehet, hogy egy utolsó nagy elégtételre? Mert házas? Mert hűtlenségnek számit? Az élet nem tesz fel kérdéseket, csak könyörtelenül megy tovább..Sok nő (bevallom én is) talán lelkiismereti vagy tradicionális okok miatt nem meri felvállalni ezeket az érzéseket. A mostani eszemmel azt mondom:kár.. Gazdagabb lettem volna.
Összegezve: nagyon tetszett az irásod! :)
Pussz. Ilona
Pontosan ez a gond, hogy a főszereplő is a saját lelkiismeretével nem tud megbirkózni, pedig valóban egy élménynek kellett volna megélnie, hiszen senkit sem rövidített meg semmivel.
Pussz: Yolla
Yaj Yolla!
Nagyon jóóó volt!
Nekem azonban nem tetszett a utolsó lelkiismeretfurdalásos rész...
Szerintem igazán akkor tisztult meg az egész élete, az addig kényszerből rárakott, rárakódott sallangoktól.
És másnap, ha ha felszáll a vonatra, - bár soha többé nem tér vissza - de azt megújulva, tisztán teszi. Nem? Ha félreértettem, akkor vitázzunk...
(A tel. számomat add meg a Péternek!)
pusz
juli
Vitatkozhatunk, de ez egyik barátnőm valós története, én csak lejegyeztem.
Pusszantalak: Yolla
Le a kalappal! Ha jól értelmeztem, Te most valami olyasmit irtál, amit az ember magának sem mer bevallani. Mikor nyugdijba mentem, úgy éreztem, kicsit meghalok. A baj ott volt, hogy olyan érzés kerülgetett, hogy ezt más is igy gondolja.
Ma már másként látom a dolgokat.A nyugdijas lét egy csodálatos állapot (lenne, ha élhetnénk úgy, ahogy azt sokéves munka után megérdemelnénk)-az ember testileg -lelkileg felszabadul. Sokan úgy gondolják, hogy megáll az élet, holott semmi nem változik ott belül, az ember továbbra is vágyik a szerelemre, egy szerető férfi közeledésére.Nagyon is megértem Kovácsnét és nem értek egyet a lelkiismeret furdalásával.Mert mi történt? Hosszú évek nyomasztó gondjai- amikről irtál is- felőrölték a családi életüket.Miért is ne lenne joga -lehet, hogy egy utolsó nagy elégtételre? Mert házas? Mert hűtlenségnek számit? Az élet nem tesz fel kérdéseket, csak könyörtelenül megy tovább..Sok nő (bevallom én is) talán lelkiismereti vagy tradicionális okok miatt nem meri felvállalni ezeket az érzéseket. A mostani eszemmel azt mondom:kár.. Gazdagabb lettem volna.
Összegezve: nagyon tetszett az irásod! :)
Pussz. Ilona
Nagyon jóóó volt!
Nekem azonban nem tetszett a utolsó lelkiismeretfurdalásos rész...
Szerintem igazán akkor tisztult meg az egész élete, az addig kényszerből rárakott, rárakódott sallangoktól.
És másnap, ha ha felszáll a vonatra, - bár soha többé nem tér vissza - de azt megújulva, tisztán teszi. Nem? Ha félreértettem, akkor vitázzunk...
(A tel. számomat add meg a Péternek!)
pusz
juli