Ébredés - PÁLYAMŰ
Látogatók száma: 99
Nemtelen arcok tömege vesz körül, érzelem nélküli maszkok... Csak bámulnak rám és én visszabámulok. Pont mint ők...
Léptek zaját nyomja el az utca forgataga. A koszos falak körbeveszik a nőt, levegőt sem hagyva. Ránehezednek, szaguk beleeszi magát a bőrébe, rátelepszik szorongató álarcként. Sötétedik, de az utolsó kósza fények még belekapnak a hajába. Megáll és csak csendben vár. Mit tehetne, tűr, pedig zokogna. Az elméje zakatol, a szíve lüktet, árnyak nyaldossák a bőrét, a hideg a torkába kúszik és undorodva öklendezik a kifordított valótlanságtól...
Nemtelen arcok tömege vesz körül, érzelem nélküli maszkok, gondkarcolta árkok szabdalják a tömeggé tett embercsorda hamis álarcát. Csak bámulnak rám és én visszabámulok. Pont mint ők. Halott, vizenyős tekintetük híg posvány, zombimocsárként köp képen a szenny.
Fejemet elfordítom, amott egy penészedő balerina lejt át az úton, egy szagló, hentelt disznót karonfogva, rongyokat cipelő utcanők tipegnek vigyorogva a semmibe, drága autók ontják erjedő emberbűzüket, vakító ékszerek lötyögnek, zörgő, aszott csontokon, anyák ráncigálják a fájdalomtól vinnyogó ölebüket. Ma még cirkuszi majmok csak, de holnapra ők is ott tolonganak a mészárszékeken mérgeket tömve magukba, ahogyan tanulták. Remek nevelést kapnak...
Hömpölyög a rémálom a kövek közt. Én is idetartozom. Melyik vagyok én? Mindegyik, bármelyik, mindegy... Nem vehetem le az álarcot. Eltaposnak! Agyon nyomnak, beszippantottak! Nem! Elég! Legyen vége! Ez nem az igazi, ez képzelt világ, csak a pokol, amit annyian megénekeltek már! A valóság itt van belül! Bennem!
A nő összerándul a lelkébe tépő fájdalomtól. A komor falak élesen verik vissza sikolyát, az ablakok nyögnek, valahol madarak riadnak fel és a könnyei már saját bőrét mossák, körülötte szürke, ólomnehéz cseppek futnak szét, de a beton sem issza be, kiveti magából. A nő térdre rogy, magához öleli a bűzt, a mocskot és nevet, zokog, karjait széttárja, a szíve kiszabadul a megszokás fogságából. Újra él, újra hallja az élet dallamát, az éjszaka halk muzsikáját, a neszek puhaságát és érzi az ébredés csodáját. Ő emberré vált ma, megélte a legmélyebb lélekháborút, de a szürkék kikerülik. Lehajtott fejjel sietnek valahová, újabb és újabb felvonást játszva nyomoruk színpadán és a Föld forog tovább....
kép:http://pukekokaka.blogspot.hu/
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Xaide!
Ahogy ezt az írást olvastam, nagyon mély érzéseket éreztem Önből felszínre törni. Komoly felébredés történt a szereplőjével, és itt össze is mosódott bennem Ön és Ő. Azt gondolom, ahhoz, hogy felébredhessünk, meg kell élni a poklot, annak tüzének égetnie kell a húsunkat. Így tudhat eljönni az Ön katarzisa. Nékem ez volt az írás mondanivalója.
A címmel jó keretet adott az írásnak.
Gratulálok!
Kicsit a női szerepeket hiányoltam, itt az emberi ébredés erősebb volt érzésem szerint. Bár ha elvonatkoztatok, akkor benne volt az is az írásban, de ha a pályázatra írta ezt a művet, akkor lehetett volna egy-két szóval utalni, hogy itt kifejezetten a női szereptől undorodik a főhős.
Bokor
Önnek is köszönöm kedves sorait és hogy itt járt nálam.
Nagyon jó látja, a női szerepekhez elég kevéssé van köze az írásomnak, hacsak az nem, hogy nő vagyok és én, így élem meg az én saját katarzisomat. Szubjektív élmény, tény. Elsősorban embernek tartom magam, aztán utána jön minden más. A női szerepeket csak ezt követően tudnám felvenni, esetleg megfelelni nekik, vagy nem. Úgy vélem nem csak én küzdök ezzel a meghasonlással: ember/nő/asszony/anya/feleség és még sorolhatnám. Ezzel a nagy egyenjogúsággal lényegében megmaradtak az előző (pl.:századelőn: -házi -asszony) szerepeink és bővültek még sok mással is, ami nem baj, de egyre több terhet vállalunk magunkra, akár akarjuk, akár nem. A cikk lázadás is egyben ez ellen.
Köszönettel:
Xaide
Kedves Xaide!
Remek íráskészséggel áldott, szenvedélyes, és hatalmas érzelmi skálán mozgó/létező embernek véllek. Írásod kiváló alkotás, gratulálok!
A tartalomról... Az ember életében vannak gödrök, és magaslatok. Ez a pillanat, amit megörökítettél, valószínűleg a gödör alját mutatja meg. Innen csak felfelé vezet út! ... Mert aki ott ragad lent, annak vége.
A "megszokás fogsága", írod nagyon találóan. Igen. Itt élnek, pontosabban nem élnek, hanem vegetálnak a "szürkék", akik közé Te - biztosan tudom/érzem -, nem tartozol!
Üzenet... Nos, az több is van! Üzensz olvasóidnak, hogy eszméljenek, ne süppedjenek el abban a mocsárban, ami beszippantja, és elnyeli őket, ha engedik.
Üzensz írótársaidnak, hogy erről a nyomorult helyzetről is lehet szépen írni. Olyan művet, mint a Tiéd, amely segíthet a szürkeségből kilépve újra élni.
Köszönöm az élményt! Szeretettel üdvözöllek.
Köszönöm elismerő szavaidat. Úgy gondolom, az írás eredeti funkciója az üzenet és ha ezt meg tudjuk tenni tisztán, érthetően és egyszerű szavakkal, akkor az olyan, mint amikor egy énekes kiáll egy szál magában és a közönség sír, vagy nevet, amit éppen közvetít felé az előadó. Mindenkiben dúlnak hasonló érzések, és éppen ez a legfontosabb üzenete ennek az írásnak: Egyetlen, utánozhatatlan csoda vagy! Élj így!
Köszönettel:
Xaide
Ahogy ezt az írást olvastam, nagyon mély érzéseket éreztem Önből felszínre törni. Komoly felébredés történt a szereplőjével, és itt össze is mosódott bennem Ön és Ő. Azt gondolom, ahhoz, hogy felébredhessünk, meg kell élni a poklot, annak tüzének égetnie kell a húsunkat. Így tudhat eljönni az Ön katarzisa. Nékem ez volt az írás mondanivalója.
A címmel jó keretet adott az írásnak.
Gratulálok!
Kicsit a női szerepeket hiányoltam, itt az emberi ébredés erősebb volt érzésem szerint. Bár ha elvonatkoztatok, akkor benne volt az is az írásban, de ha a pályázatra írta ezt a művet, akkor lehetett volna egy-két szóval utalni, hogy itt kifejezetten a női szereptől undorodik a főhős.
Bokor
Remek íráskészséggel áldott, szenvedélyes, és hatalmas érzelmi skálán mozgó/létező embernek véllek. Írásod kiváló alkotás, gratulálok!
A tartalomról... Az ember életében vannak gödrök, és magaslatok. Ez a pillanat, amit megörökítettél, valószínűleg a gödör alját mutatja meg. Innen csak felfelé vezet út! ... Mert aki ott ragad lent, annak vége.
A "megszokás fogsága", írod nagyon találóan. Igen. Itt élnek, pontosabban nem élnek, hanem vegetálnak a "szürkék", akik közé Te - biztosan tudom/érzem -, nem tartozol!
Üzenet... Nos, az több is van! Üzensz olvasóidnak, hogy eszméljenek, ne süppedjenek el abban a mocsárban, ami beszippantja, és elnyeli őket, ha engedik.
Üzensz írótársaidnak, hogy erről a nyomorult helyzetről is lehet szépen írni. Olyan művet, mint a Tiéd, amely segíthet a szürkeségből kilépve újra élni.
Köszönöm az élményt! Szeretettel üdvözöllek.
Különleges látomás. Egyben félelmetes és bizarr. Sajnos minden érző emberben felszínre kerülnek néha ezek a belső, a külvilág elől elzárt agyszülemények, amelyek rengeteg igazságot, emléket, gyermekkori félelmeket tartalmazhatnak de nem tudják ilyen tökéletesen visszaadni az élményt. Lehet hogy rossz példa de én ezt a herpesz vírushoz hasonlítanám. Ott él mindenkiben de csak akkor kap erőre ha az immunrendszer legyengül. Ha valami gond szorul meg a lélekben akkor az agy győzedelmeskedik a szív felett és ránk borul a félelem. Lefagy az égről a nap, hideg, átláthatatlan köd szorítja elménket, nincs más megoldás csak ha sodródunk az árral. .....Nagyon jó írás...... Szívből gratulálok.
Xaide
Szia Xaide!
Ez nekem nagyon átütő írás, a külső és belső valóság közti különbség, az ahhoz való jelenlegi viszonyulása a szereplődnek, sütött a betűidből. Gratulálok neked.
Puszi,
Pí.
Köszönöm.
Xaide
Ez nekem nagyon átütő írás, a külső és belső valóság közti különbség, az ahhoz való jelenlegi viszonyulása a szereplődnek, sütött a betűidből. Gratulálok neked.
Puszi,
Pí.
Szia Xaide!
No nem. Ennyire azért nem lehet súlyos a helyzet. Azért vagyunk emberek, hogy úrrá legyünk ezeken a nyomasztó érzéseken, gondolatokon. Ezen felül kell kerekedni, pontosan azért, amilyenné nem akarunk válni, te sem. Nem támogatom.
Ezek az érzések, melyek alkalmanként előtolakodnak bennünk, nem uralhatják a mindennapjainkat.
Akkor mi sem vagyunk többek, különbek, elvesztünk.
Akarat kérdése az egész. Mit látsz meg a másikban? Mit akarsz meglátni?
Én a jót keresem, igyekszem még mindig. A te döntésed, hogy hol állsz meg.
Puszi, Éva
Ez is csak egy látásmód, ahogy mondod, én döntöm el hová állok. De van az úgy, hogy az ember így érez és ezt szerettem volna megragadni. Csak egy pillanat, de azt hiszem, minden fájdalomban fogant újjászületés így működhet. Az oka és a tárgya lényegtelen.
Köszönöm.
Xaide
No nem. Ennyire azért nem lehet súlyos a helyzet. Azért vagyunk emberek, hogy úrrá legyünk ezeken a nyomasztó érzéseken, gondolatokon. Ezen felül kell kerekedni, pontosan azért, amilyenné nem akarunk válni, te sem. Nem támogatom.
Ezek az érzések, melyek alkalmanként előtolakodnak bennünk, nem uralhatják a mindennapjainkat.
Akkor mi sem vagyunk többek, különbek, elvesztünk.
Akarat kérdése az egész. Mit látsz meg a másikban? Mit akarsz meglátni?
Én a jót keresem, igyekszem még mindig. A te döntésed, hogy hol állsz meg.
Puszi, Éva