újabb események régebbi események további események
23:56
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
23:46
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
23:29
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Emlékek!

2010. április 26. - Látogatók száma: 89

Nagyon régen történt, 18-éves koromban, de a mai napig is ritkán múlik el olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Kíváncsi vagyok, hogy csak nekem, vagy másnak is van ilyen gondolatai.

18-19 éves voltam, a barátnőmmel moziba mentünk, a szünetben összeakadt a szemem egy jóképű srác tekintetével. Hosszasan szemeztünk, (akkoriban még így ismerkedtek a fiatalok) arra gondoltam, de jó lenne megismerni. Nagyon tettszett. Én is gyáva voltam. Ő is, hosszú hetek teltek el mire újra összefutottunk, ugyanabban a moziban, végre meg mertük egymást szólítani. 10-11- hónapig jártunk együtt, nagyon nagy szerelem volt, mindaddig, amíg egy másik " barátnő" mindenféle mesterkedésének köszönhetően, elhagyott. Hetekig hónapokig próbáltam választ kapni a miértre, nem sikerült. Igazából sose kaptam választ. Ennek már több, mint 30-éve. Idővel feladtam, férjhez mentem, gyerekeim lettek, szeretem a férjemet, de az a lángoló, izzó, nagy szerelem soha nem volt köztünk mint, amit akkor éreztem. Sőt, még ennyi év után is, ha eszembe jut, még most is elönt a forróság, érzem a hiányát. Néhány régi ismerőstől megtudtam, a "barátnőt " vette feleségül, és nekik is születtek gyerekeik. A 30-év alatt mindössze egyszer láttam azóta , semmit nem változott! Még mindig jóképű, sármos, de semmit nem tudok róla. Sőt, még azt sem tudom, jó lenne-e ha tudnék!!! Nagyon sokszor eljátszom a gondolattal, milyen lenne, ha (soha nem volt köztünk szex) egyszer átélhetném, milyen lett volna vele.

A cikket írta: maresz058

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2016. szeptember 27. 18:32

megtekintés Válasz erre: Cathy - 2016. szeptember 19. 15:56

Jo cikk, aranyos. Volt mar olyan adott tema az oldalon, hogy `Milyen volt az elso szerelem`? Erdekes lenne, hogy mi lesz mas es mi lesz kozos a tortenetekben.

Egyet ertek egyebkent, az elso szerelem nagyon bele-eg az emberbe. :)

Kár hogy ennyire bele-ég!
2016. szeptember 19. 15:56
Jo cikk, aranyos. Volt mar olyan adott tema az oldalon, hogy `Milyen volt az elso szerelem`? Erdekes lenne, hogy mi lesz mas es mi lesz kozos a tortenetekben.

Egyet ertek egyebkent, az elso szerelem nagyon bele-eg az emberbe. :)
2010. augusztus 7. 21:07

megtekintés Válasz erre: cuki1 - 2010. augusztus 4. 11:14

Szép írás.

Köszönöm!
2010. augusztus 4. 11:14
Szép írás.
2010. május 4. 22:07

megtekintés Válasz erre: smartee - 2010. május 4. 21:28

Pont abban a koromban,érettségi táján találkoztam én is a SZERELEMMEL!!
Lobogó,lángoló,mindent felülíró, gyönyörű érzéssel.Szintén szex nélkül. Más világ volt akkor. Vége lett,nagyon megszenvedtem.
22 év múlva találkoztunk,véletlenül.Ő is elvált,én is.Benne volt a lehetőség az újrakezdésben.De az ember lánya bölcsül,és meglát olyan dolgokat,miket tiniként észre sem vesz.
Én már tudom milyen lett volna!! A sors,vagy ki tudja ki és mi,megmentett /Gabóca után/ sör,,TV előtt akció sorozattól.

Igen lehet, biztosan igazatok van, de a gondolatoknak nem mindig lehet parancsolni.
2010. május 4. 21:28
Pont abban a koromban,érettségi táján találkoztam én is a SZERELEMMEL!!
Lobogó,lángoló,mindent felülíró, gyönyörű érzéssel.Szintén szex nélkül. Más világ volt akkor. Vége lett,nagyon megszenvedtem.
22 év múlva találkoztunk,véletlenül.Ő is elvált,én is.Benne volt a lehetőség az újrakezdésben.De az ember lánya bölcsül,és meglát olyan dolgokat,miket tiniként észre sem vesz.
Én már tudom milyen lett volna!! A sors,vagy ki tudja ki és mi,megmentett /Gabóca után/ sör,,TV előtt akció sorozattól.
2010. május 3. 22:49

megtekintés Válasz erre: boszorkány - 2010. május 3. 16:29

Ebből is látszik, mennyit változott a világ!! Nem biztos, hogy jó irányba ;-((

Én elfogadom a mai világot is, na nem minden fenntartás nélkül, a szerelem, szex, terén mindkettőnek megvan a maga vonzalma, szépsége, és buktatója is.
2010. május 3. 16:29

megtekintés Válasz erre: maresz058 - 2010. május 3. 14:53

Tudom nehéz elhinni, hogy szex nélkűl, de ez még a hetvenes évek végén volt. Nagyon szigorú Édesanya mellett.

Ebből is látszik, mennyit változott a világ!! Nem biztos, hogy jó irányba ;-((
2010. május 3. 14:53

megtekintés Válasz erre: boszorkány - 2010. május 1. 22:09

Nagyon nagy szerelem 19 évesen szex nélkül?? Hmm, lehet ezért nyert a barátnő, aki most viszi a sört a tv elé....(Gabóca után szabadon) Bocsi az iróniáért. Nekem is volt ilyen. Megírtam itt versben. 18 év...
Majd lesznek részletek is. Annyi a különbség, mi 18 év után mindent átbeszéltünk, de szex nem volt. Vagyis ;-)) úgy tartja én vettem el a szüzességét,de ez csak hozzáérés volt, talán annyi se kellett...14 éves volt....

Tudom nehéz elhinni, hogy szex nélkűl, de ez még a hetvenes évek végén volt. Nagyon szigorú Édesanya mellett.
2010. május 1. 22:09
Nagyon nagy szerelem 19 évesen szex nélkül?? Hmm, lehet ezért nyert a barátnő, aki most viszi a sört a tv elé....(Gabóca után szabadon) Bocsi az iróniáért. Nekem is volt ilyen. Megírtam itt versben. 18 év...
Majd lesznek részletek is. Annyi a különbség, mi 18 év után mindent átbeszéltünk, de szex nem volt. Vagyis ;-)) úgy tartja én vettem el a szüzességét,de ez csak hozzáérés volt, talán annyi se kellett...14 éves volt....
2010. május 1. 22:06
;-))
2010. április 27. 00:00
Mi lett volna ha...
Azóta rossz lenne a kommunikáció, alig lenne szex.
Vinnéd a sört a TV elé meccs közben. Hehehe... Hufnágel Pisti
Jó, azért ezzel a gondolattal már én is sokszor eljátszottam.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: