Emlékmorzsáim

Látogatók száma: 63

Nem tudok koncentrálni, szétszórt vagyok, nem eszek rendesen, nem alszom, és nagyon-nagyon fáradt vagyok. Csak egy valakire tudok gondolni... De hát hogyan is ne, mikor olyan édes-bújós lett?

Sokszor olvastam ölelésről,
sokszor boldog egymásra találásról,
de egyik sem fogható ehhez,
engem még senki sem szeretett így.
Így összekócolva,
csak ölelve és ölelve.

Lopott rózsával várni? Teee?

***

- Mikor találkoztunk utoljára? - kérded.
- Novemberben.
- De régen volt!
- Ugyan, csak május van, és csak tizenegy havonként szoktunk találkozni. Nem ez a hosszú és tartós kapcsolat titka? Legalább nem fogunk olyan könnyen összeveszni - nevetek.

Boldog vagyok.

***

- Olyan furcsa, hogy itt vagy.
- Szerintem is - mondod.
- Mégis olyan természetes.

***

- Mennem kell...
- Mmmmm....
Kezem gyengéden simogat a pólód alatt... ismerkedik minden négyzetcentimétereddel...
- Pitagorasz - mormogod, hogy eltereld a figyelmed...
- Ez használ?
- Szokott...
- Mennem kell - de szándékosan húzlak tovább...

Van, akire megéri várni, bárki bármit mondjon is. Valamint bebizonyosodott, hogy bizonyos párkapcsolatokban - konkrétan nálunk - megéri őszintének és nyíltnak lenni, semmi taktikázás.

...

Jégkrémes dobozba könyöklünk a gyerekekkel. Előző napi maradék. Kanál, kanál mellett. Nevetés, ugratás, vidámság.
Kilógok a nyitott ebédlőablakon, kint a párom füstöl.
Kiskanalamon csokis jégkrémfalat, kinyújtom felé, s bekapja. Fordulok egyet, hogy az epresből is nyújtsak felé egy kicsit.
- Nem, köszönöm, nem kérek többet, cigizek - mutatja.
- Ha nem, hát nem, én kérdeztem - mosolygok rá, s ő rám, melegen fénylő tekintettel.

A jégkrém romantikus hangulatba hoz, s incselkedve szólalok meg erkélyszerű ablakomból a következő pillanatban:
- Ó, Rómeó! Miért vagy te Rómeó?
Bal szemöldökét felvonva, érdeklődve várja, mi fog ebből kisülni.
Nevetve folytatnám:
- Tagadd hát meg neved... s légy a kedvesem! - kacagok rá - Vagy hogy is van pontosan?

...

Két évvel később...

Kikönyöklök a nyitott ablakon, kedvesem alattam áll a reggeli kávéjával.

- Rómeó, miért vagy te Rómeó? - majd elgondolkozom... - Bár inkább az a kérdés, hogy miért vagyok én Júlia?

- Az a baj, hogy még alszom...

- Semmi baj, szólj, ha magadhoz térsz...