újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Férjhez megyek!

Látogatók száma: 76

Örvendetes családi esemény előtt álltunk, hogy ne mindig a szexuális életemről regéljek. Mert egyeseket az bizony frusztrál, mint írta. Meg tudom érteni, hiszen nem ő élte át…

Maradjunk az esküvő előtti procedúránál.

Afféle polgári esküvő volt a miénk, jó időben bejelentve, ami persze nem azt jelentette, hogy az érintettek meg is fognak jelenni a percben, órában, hiszen a délelőtt még bizonytalannak ígérkezett... De összeszedtük magunkat az eseményre. Pechünkre, vagy…, de lezajlott a nagy esemény. Alig voltunk – nem tudom, nem számoltam. Elég az hozzá, a szűk családi kör, aminek a nagyját, a többségét az én családom szolgáltatta.

Csak semmi cicó (cécó). Soha nem szerettem a felhajtást körülöttem! Ezért csak egy kis alkalomhoz illő ruhát varrattam magamnak, olyan nem éppen szűz lányosat, egyszerit. Hiszen már jóval korábban meg akartuk egymást ismerni… Meg is tettük!... De az elmaradhatatlan zsabó, mert akkor az igen divatos kelléke volt egy öltözéknek, ami feldobta kissé a mini ruhámat… no és a pityergés, aminek a nyomait igyekeztem eltüntetni a nagy esemény kezdetére, még talán szebbnek is mutatkoztam a valóságnál. Legalább is ennek a nyomai a csoportos képen, ami ez után készült, nem látszottak. Az én szemem csillogott jobban, vagy a férjem vigyorgása okozta?... Már akkor is voltak furfangos fotósok?... Ki tudja?

Túl a ceremónia ezen részén, a megrázkódtatáson, hogy eljön e, vagy lebeszéli magát az elkötelezettségről, elindultunk egy szebb, jobb jövő felé, akkor már mint férj és feleség.

Arra már nem emlékszem, hogy kerültek elő a sok finomságok, de az tény, hogy mindenből ettem egy keveset. El voltam varázsolva ugyanis. Hogy ki sütötte, főzte? Hát csakis anyám! Az esemény hatására e, a boldogságtól, vagy a soha vissza nem térő szabadságomat sirattam? Nem tudom, de az egész felemelő érzés volt.

Emlékszem. Szólt a zene, miközben jobbról-balról már lassan kidőltek a párok. Valahol a sarokban előkerült hirtelen egy sakktábla és elkezdtek a fiúk sakkozni. Hát ilyen nincs? – gondoltam, de bizony ők sakkoztak…

Az est fénypontja, aztán a menyasszonytánc kizökkentette őket ülő helyzetükből. Nem volt mit tenni, mint ropni és adakozni.

Amikor hajnaltájt a bicska kinyílt valakinek (ketten voltak) a zsebében, akkor – emlékszem – anyám mondta… Menjetek lányom!… És én akkor elindultam egy zacskó aprópénzzel a kezemben egy új élet felé!... ahol már vetett ágy várt és én boldogan bújtam leendő párom karjaiba.

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Szeretném az újakkal is megosztani ezt a régi, majd elfelejtett "nagyeseményt"...
Egyszer volt, hol nem volt...

Ajánlom Ilikének, Klárinak, Anyunak, Sandának... és ehhez a kis epizódhoz, amit mégegyszer nem tudnék ilyen röviden és tömören megírni mellékeltem egy fotót másodiknak, hogy hiteles legyen, bekeretezve... Miből lett a cserebogár...
Csak remélni tudom, lesz valami hozzátenni valótok, emléketek, amit megosztanátok.. :-)

Puszi

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith

Szeretem az őszinte írásaidat. Az esküvődről is úgy írtál, ahogy másról szoktál. Önmagadat adva. Az esküvők általában szépek. Gyönyörű emlékekké fonódnak.
Az enyém sajnos nem., Akkor, ott kellett volna nemet mondanom. Gyáva voltam. Ma is az vagyok. Harminchárom éve gyáva. Persze mindennek oka van. Az én gyávaságomnak is. Valamint hatalmas ára.

Szia Editkém!

Én meg a te őszinte hsz-eidet szeretem, amit köszönök neked!
Ilyen távlatokban természetes, hogy a humor kategóriájába tartozik egy ilyen esemény, ami mint olvastad nem is volt olyan nagy, de elmúlt és mint ilyen néha előjön...
Tudod, az az érdekes, amikor már azt hiszed nincs miről írnod, éppen az ilyen hétköznapi dolgok jönnek kapóra.
Sajnálom, ami veled történt és megértem, ha nem tudsz róla írni, mert benne vagy...
Nekem ez már a múlt..., így tudok róla írni, még ha van is hagyatéka... Az árát én is megfizettem.

Puszi,
Éva
Szeretem az őszinte írásaidat. Az esküvődről is úgy írtál, ahogy másról szoktál. Önmagadat adva. Az esküvők általában szépek. Gyönyörű emlékekké fonódnak.
Az enyém sajnos nem., Akkor, ott kellett volna nemet mondanom. Gyáva voltam. Ma is az vagyok. Harminchárom éve gyáva. Persze mindennek oka van. Az én gyávaságomnak is. Valamint hatalmas ára.

megtekintés Válasz erre: Divi Éva

Szia Évi !

Igen ezek az események valahogyan lezajlottak, de mint olvasom nem tegnap, és már csak szép emléke a régi időknek.
Valami hasonló féle volt az enyém is, de nekem rendes menyasszonyi ruhám volt, én még kezdőcske voltam akkor, és mára a miénk is már csak emlék. Ugyan a hagyatéka megvan a gyerekek, akiket egy keresetből felneveltem, mert ugye a kedves apa nem tudott annyit, és sokat dolgozni, így sokszor sokáig nem kaptam tartásdíjat, de volt nevető postásom két gyerekre 24.- Ft tartásdíjjal, aki megszólalni alig tudott a puffadozó nevetésétől. Mindegy, ma már emlék, és már magam is tudok nevetni a dolgokon, mert látom, amint apuka sír és kaparkodna a gyerekeinél a szeretetért, látogatásért, törődésért, de nem megy neki, mert a felnőttek önállóak és azt tesznek amit éppen akarnak, s már nem kell elmondani semmit, mert maguktól is látnak, éreznek.


Tetszett!

Puszi , üdv Éva.

Köszi Évi!

Ugye milyen tömören is el lehet mesélni egy ilyen fontos epizódot az életünkből? Pedig nekem csak egyszer adatott meg ez a "szerencse". Soha vissza nem térő alkalom lett volna számtalan, még sem vitt rá a lélek, hogy még egyszer kísérletezzek...
Igen. Hagyatéka nekem is volt, van..., de már én is csak nevetni tudok az egészen, őt pedig biztatni tudtam, nem is követte a példám. Mit veszített?
Az apa? Egy helyett kapott pluszban kettőt és azok is lányok. Ő miről mesélhetne?

Pussz,
Éva
Szia Évi !

Igen ezek az események valahogyan lezajlottak, de mint olvasom nem tegnap, és már csak szép emléke a régi időknek.
Valami hasonló féle volt az enyém is, de nekem rendes menyasszonyi ruhám volt, én még kezdőcske voltam akkor, és mára a miénk is már csak emlék. Ugyan a hagyatéka megvan a gyerekek, akiket egy keresetből felneveltem, mert ugye a kedves apa nem tudott annyit, és sokat dolgozni, így sokszor sokáig nem kaptam tartásdíjat, de volt nevető postásom két gyerekre 24.- Ft tartásdíjjal, aki megszólalni alig tudott a puffadozó nevetésétől. Mindegy, ma már emlék, és már magam is tudok nevetni a dolgokon, mert látom, amint apuka sír és kaparkodna a gyerekeinél a szeretetért, látogatásért, törődésért, de nem megy neki, mert a felnőttek önállóak és azt tesznek amit éppen akarnak, s már nem kell elmondani semmit, mert maguktól is látnak, éreznek.


Tetszett!

Puszi , üdv Éva.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: