újabb események régebbi események további események
06:16
Tündér módosította a naplóbejegyzését
06:15
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Filléres emlékeim (3)

2014. április 10. - Látogatók száma: 67

Az ember természeténél fogva társas lény. Mindannyiunknak szüksége van egy társra, akiben megbízunk és akivel hosszú távon meg tudjuk osztani gondolatainkat, érzéseinket,...

A válás előtti időszak, az a pár hónap nem volt zökkenőmentes. Vissza-visszatértek az indulataim, a sértettségem. A magamra maradottság kellemetlen érzése volt túlnyomórészt jelen. Ezt alkalmanként kifejezésre is juttattam, amikor betoppant ezért-azért, ottfelejtett dolgaiért a férjem. Amilyen hangulatban talált akkor, azt kapta, amit megérdemelt. Nem tette zsebre. A visszapillantó tükre bánta. Belerúgtam. Kifelé ilyen voltam. Egy megsebzett "állat". Mélyen belül szomorú és csalódott. A munkámmal, a tíz éves gyerekemmel és magammal kellett törődnöm. Segítséget nem kértem, de - ha kérdezték - képtelen voltam könnyek nélkül beszélni a történtekről. Megértéssel és türelemmel viseltettek irányomban. Munkámmal fizettem érte. A depressziót "lábon" kihordtam. Nap közben a munka segített feldolgozni, feledtetni. Az egyedüllét érzése akkor jött mindig elő, amikor hazaérkeztem. A lakás kongott az ürességtől. A bennem lévő hiányt a lányom jelenléte sem tudta pótolni. Gyűlöltem az apját, amiért ezt okozta nekünk. Nehezen törődtem bele. Tudtam viszont, hogy ez így nem maradhat sokáig. Kezdeni kell valamit magammal...

Mi tévő legyek? Töprengtem. Kell valaminek lennie, ami cselekvésre késztet és kimozdít ebből a méla egyhangúságból.
Hirdetést adtam fel. Albérlőket kerestem... Jöttek is garmadával. Egy időre megoldva láttam a problémám. Nem volt üres többé a lakás, benépesítették az albérlők... Mégsem volt ugyanaz, mint korábban megszoktam. A megosztottság, az alkalmazkodás hagyott némi kívánnivalót maga után..., de anyagilag helyre tett... Eltelt egy kis idő. Enyhült bennem a feszültség, lassan múlott a fájdalom, és kezdtem elfogadni az új helyzetemet.
Magamhoz tértem végre!

Ekkor újra elkezdtem olvasni. Olyan könyvekkel, tanulmányokkal vettem magam körül, ami rámutatott - utólag - sok hiányosságra, mindkettőnk vonatkozásában. Ekkor döbbentem rá, miért nem működött a házasságunk. Kihez is mentem én feleségül? Ismerkedtem a fogalmakkal. Egy egoista, önző, barom, állathoz... Jól bevéstem az agyamba... Ettől kezdve mégsem tudtam gyűlölettel gondolni rá. Csak egy férfire, akinek a farka, ha felállt, az esze megállt. Ez ilyen egyszerű.

Kezdtem magamra találni. Jobban odafigyelni. Nem vagyok én egy elveszett, eldobni való. Nagyon is tudatosan építettem fel addigi életemet is, és rájöttem talán többet is adtam magamból a kelleténél. Fordítsam már a hasznomra! Nem leszek szabad préda - gondoltam, amikor egyre másra kerülgettek... Válogattam közöttük. A pillanatnak éltem. Csak semmi elkötelezettség. Még egyszer nem fogok bedőlni senki szövegének. Bizonyítsa be és kapja be!

Erősnek mutattam magam, talán az is voltam, de szükségem volt a szerepjátékra. Higgyék el, hogy én az vagyok, akinek gondolnak. Egy jó nő, aki segítségre szorul, senki más. Otthon, a négy fal között ráértem kielemezni mikor, mit teszek jól, vagy rosszul és lassan leépítettem a számító, unalmukat velem - több-kevesebb sikerrel - elűzni próbálkozó, semmilyen férfiakat. Nem volt könnyű dolgom. Számítóvá, váltam. Valamit, valamiért.

Egy férfinek nem tudtam sehogy sem ellenállni, aki uralta az érzéseimet. Beleszerettem egy családos emberbe, akivel való kapcsolatom hosszú időre megpecsételte sorsomat...

https://www.youtube.com/watch?v=kE13USoI4Ik

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

7 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2015. december 5. 05:53

megtekintés Válasz erre: Lulu - 2014. április 15. 22:28

Kedves Éva!

Nagyon tetszik az a kegyetlen őszinteség, ahogy magadat és a történteket górcső alá veszed. Helyes iránynak tartom,mert csak mi magunk tudhatjuk mire van szükségünk és mivel még jó sok évet töltünk el a magunk társaságában, sanszons, hogy nem ússzuk meg az önismeretet. :)

Köszönöm Lulu!

Most olvastam egy írásodat, ami azt erősíti meg bennem, hogy nem lehet az "árnyékunkat" kikerülni, úgy követ, mint aki hozzánk tartozik... Próbálnád csak kikerülni..., eltakarni a valóságot nem lehet, ő minden lépésedet kitartóan követi, amíg lehet... A részeddé vált, megszoktad... Emberek jöhetnek, mehetnek, de te mindig maradsz...

Hajrá egyedül!
2014. április 15. 22:28
Kedves Éva!

Nagyon tetszik az a kegyetlen őszinteség, ahogy magadat és a történteket górcső alá veszed. Helyes iránynak tartom,mert csak mi magunk tudhatjuk mire van szükségünk és mivel még jó sok évet töltünk el a magunk társaságában, sanszons, hogy nem ússzuk meg az önismeretet. :)
2014. április 12. 16:07

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2014. április 12. 14:59

Most már sírtam is, miközben olvastam.

Ó, de sajnálom. Nem ez volt a szándékom... A sírás ideje nálam akkor volt. Nem temetkezhettem el, lépnem kellett tovább. ...Hol van már az a régi láz?... És mégis újra és újra felszínre hozom, hogy ezt az időszakot soha ne felejtsem el...
2014. április 12. 14:59
Most már sírtam is, miközben olvastam.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: