Időrabló
Látogatók száma: 65
Egyedül
Végre péntek! Hazaérve a cipőmet a sarokba rúgom, mintha rajta állnék bosszút, amiért olyan sokat kell várnom amíg eljön a hétvége. Hogy várom mindig! De nem azért, mert nem szeretem a munkám, vagy mert nincs szabadidőm hétközben, hanem mert csak ilyenkor láthatom a párom.
Valamiért ez a szokás alakult ki kettőnk közt, pedig a hét minden napján találkozhatnánk. Minden hétvégét olyan izgatottan várok, mint gyermek a karácsonyt az ajándékok végett. Már hat éve így van ez... És én annyira változtatnék ezen. A szokások rabjai vagyunk, valahogy meg kell mutatnom, hogy lehet más is, jobb is az életünk. Igen- igen, most biztos szóba fogom hozni, hogy össze kell költöznünk. Azt már tudom, hogy nem akar az én lakásomba jönni, mert szerinte az túl rózsaszín, és nem érezné magát férfiként. Tisztában vagyok azzal is, hogy ez csak egy kifogás, hisz el lehet adni a "rózsaszínt". Csak egy szekrény sor, két fotel és egy ágy. Na jó a szőnyeg meg a hűtő, és ki is kéne festeni, ha már ez a szín az ellensége. Szóval inkább a fejem a homokba dugom, és nem veszek tudomást róla, hogy ez csak egy kifogás a sok közül, amivel alá akarja támasztani, hogy ez nem jó megoldás, és még várnunk kell az összebútorozással. De meddig akar "mingli" lenni?
Rendet is raktam a lakásban. Remélem a gondolataim közt is sikerülni fog.
Csengetnek. Az ajtó mögött a szerelmem áll.
- Szia Szívem! Ezt neked hoztam. - a kezembe ad egy csokor virágot, és csókot a számra, majd a konyhába veszi az irányt. És csak mosolyog és kuncog. Én meglepetten köszönök és megyek utána.
- Szia. Köszönöm a virágot. Mért kaptam? Nem szoktál virágot hozni. Mi ez a jókedv?
- Egyszerre csak egy kérdést kicsim. Hoztam kaját is. Kínai péntek van. Neked a kedvencedet hoztam, magamnak meg egy új fajta szezám olajos kacsát. De megkóstolhatod. - már bontja is ki a csomagolást. Kicsit fütyörészik is.
- Már megterítettem az asztalt. Ide teszem a virágot is. Nagyon szép. Szóval mért kaptam?
- Mert előléptettek, és gondoltam kedveskedek neked. - mondja fülig érő mosollyal.
- Gratulálok, - mosolyodok el én is, bár még mindig meglepett vagyok - sokat dolgoztál érte. De akkor magadnak kellett volna venned valamit, nem nekem virágot.
- De a te érdemed is, mert ha nem bíztatsz, feladtam volna. Szóval a köszönetem jelképeként hoztam ezt a virágot. Tetszik?
- Persze, hisz tudod. Mindig nyaggatlak, hogy sosem hozol csokrot nekem, és most végre.
- De azért már kaptál tőlem. - erre nem válaszolok már, hisz az egész estét nem pár szál virágnak szeretném szentelni, de nem tudom, hogy kanyarothatnék az összeköltözéshez.
Mély levegőt veszek, és ... Nem merek belevágni, mert tudom azzal jön majd, hogy "de az én lakásom messze van a munkahelyedtől, nem akarnám, hogy miattam kelljen egy órával előbb kelned" vagy a kedvencem " tudod, hogy rendetlen vagyok, mégsem várhatom el, hogy mindig csak utánam pakolgass".
- Szívem! Mit gondolsz erről? - kérdi, egyik szemöldökét felhúzva, huncut kacsintás kíséretében.
- Ne haragudj, miről is?
- Te nem is figyelsz, pedig épp azt ecsetelgetem, hogy el kéne mennünk egy wellness hétvégére.
- Jól hangzik. - felelem kicsit unottan.
- Valami baj van? - rémíszti meg az érdektelenségem.
- Tulajdonképpen szeretnék veled beszélni valamiről.
- Terhes vagy? - vág a szavaim közé aggodalmasan. - Még nem vagyunk erre felkészülve, és hol laknánk, és ...
- Drágám! - nyugatatom szelíden. - Mindkettőnknek van állása, van lakása, és - emeltem fel kicsit a hangom- elmúltunk 35 évesek! Tehát erre mi már fel vagyunk készülve! És akik 18-20 évesen már gyereket nevelnek?
- Azok merészek. - hallatszik a válasz, és a tenyerébe temeti az arcát. Nem is tudom, mit gondoljak. Csak szeretnék végre együtt élni vele, de ezek az állandó kifogások! Nem is tudom, lesz e valaha közös családunk, mert úgy érzem, csak az időmet és fiatalságom pazarlom rá, már lassan 6 éve.
- Tulajdonképpen, én nem vagyok terhes, nem erről akartam veled beszélni.- felcsillan a szeme, szinte lelki " füleimmel" hallom, ahogy a nagy kő leesik a szívéről.
- Akkor hallgatlak. - az izgatottság még ott lapul a szemében, a kíváncsiság mellett.
- Nos, - megköszörülöm a torkom, felkészítem, mint zenész a hangszerét a nagy koncert előtt. - Szóval, szeretném elmondani, hogy nagyon szeretlek, szeretek veled tölteni minden pillanatot, és szeretném ha végre kifogások nélkül, össze tudnánk költözni. Én bármilyen kompromisszumra hajlandó vagyok, ha látom rajtad is, hogy készen állsz a változtatásra. Számos lehetőséget felsorakoztattam az elmúlt években, neked mindenre volt egy megsemmisítő magyarázatod. Nos, kapsz tőlem fél évet, hogy gondolkozz, és hozzuk meg a közös döntést, hol lakjunk együtt.
- Tudod, hogy én is erre vágyok, de ... - és egy nagy sóhaj, ami után nincs folytatás.
- De mi?? - kezdek ingerült lenni. - Itt a lakásom, ott a te lakásod, bérelhetünk egy harmadikat, ha ezek nem jók, eladhatjuk őket, vehetünk közösen. Nem is ez a baj igaz?
- Hát, igazából nekem ez így jó ahogy van! Ezen nem akarok változtatni. Nem akarlak megbántani sem.
- Akkor összegzem a hallottakat. Nem akarsz velem összeköltözni, nem akarsz gyereket sem. Házasság alapból kizárva, hisz a menő macsók nem nősülnek. És akkor mire volt jó ez a hat év??
Menjél el innen!
- De ezek a vádak, nem igazak. Össze akarok veled bútorozni, csak még nem most, szeretnék gyereket, csak még nem most.
- Szeretném én is ilyen lazán fél vállról venni a dolgot, nagyon megsértettél, és talán egyszer majd megbocsátok, csak még nem most! - és már nem tudok mást mondani, mert érzem, hogy elszorul a torkom, és könnybe lábad a szemem. Csak mutatok az ajtóra, jelezvén, hogy itt az ideje távozni. Hihetetlen, hogy hat év így végződjön, hisz mennyire szeretem, de most én is összezavarodtam, mert őt is és egy családot is szeretnék. Tőle csak az egyiket kaphatom meg. Elindul az ajtó felé, de miután kinyítja, gyorsan vissza is zárja.
- Nem mehetek el! Hisz nagyon szeretlek! - mondja az időrabló, aki visszajön hozzám, átölel, és talán újabb hat évig megbabonáz, de ilyen a szerelem!
A cikket írta: dana29
Hozzászólások
időrendi sorrend
Amíg szeret a szív, nincs mit tenni...
Most olvastam egy cikket a "minglikről" hát mi is azok vagyunk, de ha az egyik fél többet akar, akkor ez a rendszer összeomlik.
Meg persze akadnak más problémák is...
Szóval csak a remény van.
"Igazi férfi nélkül pedig a nő férfiszerepekbe kényszerül. Ölelésében nem az igazival találkozik, hanem pótférfit ölel. Néha még ezért is hálás, de azért tudja, hogy ez megalkuvás." Ez nagyon találó. Megalkuvás.
Puszi
Nem érdekel a házasság, ebben az intézményben én sem hiszek... De egész életemben nem csak randizgatni szeretnék, hanem együtt élni és családot. Ha neki más tervei vannak, ne az én időmet pazarolja az időrabló!
Te máshogy látod? Egy életen át nem lehet csak randizgatni...
most minden találkozás ünnep, akkor meg minden nap szenvedés.
"
Ez persze fordítva is igaz. Minden nemes férfiélet mögött ott találod - ha rejtve is - az igazi nőt. Ha a valóságban nem is, de lelkének belső képében feltétlenül. Egymást tükrözzük, kiegészítjük, csak együtt vagyunk teljesek. Körülbelül úgy, ahogy a vízhez igazi H2 és igazi O kell. Ha csak az egyik nem igazán az - már nem víz.
A mai nőnek sokféle taktikát és harcmodort kell alkalmaznia, hogy az évezredek óta tartó, elfajult férfiuralom végóráiban megmentse a párját, a családját, magát s talán a világot is. Sok helyen áll be az elhagyott férfiszerepekbe, s lesz férfias, magányos, s ami talán még jó is: öntudatos, szuverén ember.
De teljessé válni csak egy igazi férfi mellett tud. És fordítva: minden értékes férfin érzem, hogy van egy jó társa. És minden nőn, hogy milyen férfikezekben van. Igazi nő nélkül a férfi túl zord lesz. Gyengédtelen, s önző. Valódi szeretetre nem igen képes.
Igazi férfi nélkül pedig a nő férfiszerepekbe kényszerül. Ölelésében nem az igazival találkozik, hanem pótférfit ölel. Néha még ezért is hálás, de azért tudja, hogy ez megalkuvás."
Ezt az idézetet Müller Pétertől hoztam neked kedves Dana.Rég adtál hírt magadról és a helyzet nem változott sajnos,ahogy látom.Ugyanúgy rabolják az idődet,de meddig?
Ez azért lehet,mert ismer téged és biztos a dolgában,tudja hogy nem tudod elengedni,így nyeregben érzi magát.A te döntésed,hogy hagyod így elmúlni a fiatalságod,vagy a sarkadra állsz végre.Nehéz döntés nem vitatom,de előbb utóbb meg kell tenned.Veled érzek,mert érintett vagyok én is,a lányom is ebben a cipőben jár.Puszi