Nőből vagyunk
Látogatók száma: 91
A világnak ezer arca van, mint a nőknek is. Vannak köztünk tetszetősebbek, és kevésbé tetszőek, vannak okosak és butácskák, kicsik és nagyok, vékonyak és molettek, de akárhány féle nő éljen ezen a Földön, mindannyiunkban van egy közös: Nőből vagyunk.
Azon szerencsés nők közé tartozom, akik jól érzik magukat a bőrükben. Persze van egy - két apró dolog, amin változtatnék, de összevetve elégedett vagyok azzal, amit az élet, a sors adott nekem. Millió dolog van, ami miatt imádok nőnek lenni, és még több, ami miatt annak is érzem magam. Először is imádok vásárolni (szerintem rajtam kívül egy pár millióan vannak még így)és ha felpróbálok egy szoknyát egy szexi felsővel, nagyon nőcisnek érzem magam. Azt, hogy szívószállal iszom a boroskólát és magassarkút hordhatok, minden rosszért kárpótol. Ha átenged a zebrán egy kedves úriember, ha úgy fél órája próbálok beparkolni egy akkora helyre, ahova egy IFA is beférne, de nekem nem akar sikerülni, ha romantikus filmeken pityergek titokban és közben csokit majszolok, ha meleg kakaót iszok vagy teázok bebugyolálva egy pokrócba, miközben kint esik a hó, ha órákig beszélek telefonon a barátnőmmel, mert szerelmi bánatom van, ha legalább 100 - szor megpróbáltam már kevesebb nassot enni, de még sem sikerült, ha leárazás van a plazaban és Én már rohanok is, ha elmegyek valaki mellett az utcán és úgy néz rám, hogy majd kiesik a szeme, hogy kifestem magam korán reggel, csak azért mert lemegyek a boltba venni kiflit, vagy ha megjelenik a kedvenc magazinom és nem bírom letenni. Én, ettől érzem magam nőnek.
A cikket írta: cintia23
Hozzászólások
időrendi sorrend
Pusszancs, Ceccill