Születésnap meglepetésekkel

Látogatók száma: 33

November végén csípős, hideg a levegő, de hét ágra süt a nap. A nyugdíjas otthon mintegy száz lakója inkább a benti tágas és meleg nappali terasz felőli üvegfalán keresztül élvezi a téli napsütést. Megszokott kis csoportjaikban üldögélnek, két asztalnál kártyáznak, másik kettőnél társasjátékoznak, a terem egyik végében televíziót néznek, a másik végében pedig a puha pamlagokon ott ülnek a hölgykoszorú tagjai, akik beszélgetés közben kézimunkázással múlatják az időt.
Kabátban, sapkában, a korlátba kapaszkodva jön le az emeleti lépcsőn a középmagas, telt alakú idős asszony. Közben folyamatosan az előtte lévő lépcsőn a szeme, nehogy elvétse a lépést, mert nyolcvanévesen semmiképpen sem hiányzik egy combnyaktörés.
- Jó napot, Júlia! – köszön rá a gondozónő, aki szemmel kíséri az asszony lépteit, de nem segít neki, mert pontosan tudja, hogy nem engedné.
Megvárja, míg leér a lépcsőn, akkor siet eléje.
- Isten éltesse! Nagy nap lesz a mai! Születésnapjára a torta mellé kap végre egy szobatársat is! Tudom, hogy régóta szeretne lakótársat.
- Jó napot, Gizikém! Nagyon örülök neki!
- Ne tessék sokáig sétálni, mert hideg az idő.
- Csak egy félórácskát mozgok. Kell a friss levegő.
Az ötven kétszemélyes lakosztályt magába foglaló kétszintes épülethez egyhektáros telek tartozik, melynek utca felőli részén örökzöldökkel teletűzdelt virágoskertet alakítottak ki, ahol a sétányokon pihenőszékeket helyeztek el, míg az épület mögötti területre gyümölcsfákat ültettek, de itt kapott helyet a teniszpálya és a kugli is. Közöttük két méter széles sétány kanyarog, melyeken egymástól tisztes távolságban kovácsoltvasból készült padokra ülhet az arra sétáló, ha elfáradna.
Gizike mosolyogva nézi az öregasszony távolodó alakját. Persze, hogy a teniszpálya felé veszi az irányt, mert számára igazi kihívás odáig jó tempóban egyhuzamban elmenni. A gondozónő elmosolyodik. Szeretné, ha harmincöt év múlva neki is az lenne a legnagyobb gondja, hogy naponta körbesétálja az ötszáz méterre lévő teniszpályát. Miért emlegeti magában öregasszonyként Júliát? Hiszen az arcán lévő mosolyráncokon kívül semmi sem árulkodik arról, hogy ma betölti a nyolcvanadik életévét. Ráadásul nem hagyja, hogy bárki néninek szólítsa, mert szerinte a lelke még fiatal, csak a teste öregszik.
- Gizike, drága! – fogja meg a vállát a vékonydongájú, magas férfi – Ugye nem felejtette el, hogy az én drága Júliámnak születésnapja van?
- Nem felejtettem el, Miska bácsi. A hűtőszekrényben ott várakozik a dobostorta, a virágcsokrot pedig perceken belül meghozzák.
- Mit gondol, aranyom, ha harmadszor is megkérném a kezét, igent mondana az én Júliám? Eddig azt kifogásolta, hogy öt évvel fiatalabb vagyok nála, ráadásul ő még nem olyan öreg, hogy igába hajtsa a fejét. Az előbbin nem tudok változtatni! Ám remélem, hogy nyolcvanévesen már elég érettnek érzi magát a házassághoz!
- Próba, szerencse, Miska bácsi.
- Én is úgy gondolom, Gizike. Csakhogy bizonytalan vagyok. A harmadik visszautasítást igen nehezen viselném el.
Együtt érez az öreggel. Ahogyan telnek az évek, egyre nehezebb elviselni a kudarcokat. Meglehet, hogy Júlia, a matematika, fizika szakos volt középiskolai tanárnő, megszokta az egyedüllétet, és képtelen lenne elviselni egy férfi közelségét. Vajon mi más meggondolásból utasítja el Miska bácsi közeledését, amikor neki meg arról panaszkodik, hogy unja az egyedüllétet, és kéri, hogy mielőbb szerezzek neki egy szobatársat?
Ideje kinyitni a nagykaput, mert perceken belül megérkezik dr. Szalkay Szidónia, nyugalmazott főorvos asszony, aki remélhetőleg megfelelő szellemi társa lesz Júliának, annak ellenére, hogy a kézhez kapott iratok tanúsága szerint enyhe Alzheimer kórban szenved.
Magas, egyenes tartású, rendkívül elegáns a főorvos asszony, aki két leánya kíséretében Lexussal érkezik. Nem néz Gizike szemébe, tekintete a távolba réved, vékony ajkait összeszorítja, nehogy megszólaljon. Lányai elintézik a papírmunkát, utána kicsomagolják a ruháit, beteszik a szekrényébe, és hiába kapacitálják anyjukat, hogy öltözzön át egy kényelmesebb ruhába, igyon egy pohár narancslét, mondja meg, hogy tetszik az új otthona, ő csak hallgat, s rezzenéstelen tekintete a távolba réved.
A lányok távozása után megérkezik Júlia. Kopogás nélkül belép a szobába, elvégre otthon van, majd tesz egy lépést, megáll, szemügyre veszi az ágya szélén üldögélő új lakótársat, és a gondozónő legnagyobb meglepetésére valósággal kővé dermed.
- Jól van, Júlia? Megérkezett az új lakótársa. Engedje meg, hogy bemutassam…
- Nem szükséges! – kiáltja élesen az öregasszony, majd láthatóan felpaprikázva leveti kabátját, lecseréli lábbelijét és bemegy a fürdőszobába, jó hangosan behúzva maga után az ajtót.
Az ajtó csapódására felrezzen Szidónia. Zavartan körülnéz. Idegen számára a környezet. Gizike halk hangon megmagyarázza, hogy hol van, és biztatja, mennyire jó helye lesz az otthonban.
Hirtelen kivágódik a fürdőszoba ajtaja, s macska léptekkel előjön Júlia, egyenesen Szidóniához tart. Megáll előtte, és kihúzza magát, mielőtt megszólalna:
- Ni, csak! A húszezres Szalkay főorvos asszonyhoz van szerencsém? Látja, hiába húzta ki betegei zsebéből azt a sok papírpénzt, ha magát is idehozták a gyerekei!
- Húszezer… annyi…
- Persze, főorvos asszony, csak ezután nem kapja, hanem maga fizeti! Ha nem haragszik, akkor most elmegyek ebédelni!
Ejha! A sokat tapasztalt gondozónő meglepődik. Hiszen ezek ismerik egymást! Miért nem beszélte rá a főorvos asszony lányait a VIP lakosztályra?! Eszébe jutott, csakhogy Júliára gondolt, meg az az igazság, hogy látta a lányok szemében az aggódást, amikor az anyagiakra került a sor.
- Szidónia, drágám, felhozatom az ebédjét! Maradjon itt, pihenjen!
- Magának Szalkay főorvosnő vagyok…
- Nem, nem, drágám, itt mi minden gondozottat a keresztnevén szólítunk!
Mire Gizike az ebédlőbe ér, akkorra a desszertnél tartanak az étkezők. Miska bácsi izeg, mozog, idegességében fészkelődik.
A gondozónő elmegy a tortáért, meggyújtja tetején a csillagszórót és úgy hozza be az ebédlőbe. Megáll Júlia asztalánál, felköszönti a meghatódó öregasszonyt, aki miután megpuszilja, a fülébe súgja:
- Megkérhetné Miska a kezem! Nem mondanék nemet!
Körülveszik Júliát a gratulálók, ki se látszik a nagy csoport ember közül. Gizike odasiet az asztalánál immár magányosan üldögélő Miska bácsihoz:
- Harmadszorra Júlia már nem mond nemet! – súgja az öregnek.
Felderül Miska bácsi arca:
- Akkor megkérem! Itt van a zsebemben a jegygyűrű! Megkapjuk egy hétre a VIP szobát? Hajoljon csak közelebb! Holnap kimegyek a városba! Kék pirulát venni!
- Sose fáradjon Miska bácsi! Hozok én a papáéból!
Örömében nagyot dobban az öreg szíve. Beteljesedett élete utolsó nagy kívánsága! Felpattan, mintha harmincéves lenne, hogy átölelje a jó hír hozóját. Megtántorodik. Elkapja Gizike. Mire a padlóra fekteti, kisimulnak az idős férfi arcán a ráncok.