A felejtés napja (egymondatos játék)
Látogatók száma: 116
Nem sok jó dolog ért mostanában. Bármilyen tevékenységbe kezdek, kedvetlenül teszem. Nem viszem végig. Az oka bennem van. Minden napom egy újabb kihívást kellene, hogy jelentsen, valamit, amiért érdemes tovább folytatni, élni, vagy éppen újra kezdeni.
Újrakezdés, ha létezik. Mi az, ami megakadályozhat ebben? - teszem fel a kérdést naponta többször is magamnak, hiszen, ha körbenézek bőven lenne teendőm, ami valamikor kihívást jelentett, az mára, egy kényszerű cselekvéssé vált. Miért? A folyamat lelassult, akár, mint én. Szinte semmi és senki nincs, aki visszabillenthetne a régmúlt időkbe, amikor még sok mindent szerettem. Szükség is volt rá, mert nélküle nem tartanék ott, ahol vagyok. Próbálok kutakodni az emlékezetembe, mi zökkenthetne ki, mi az a kihívás, ami átbillentene a holtponton, mert most azt érzem, valami nagyon nagy dolognak kellene történnie, hogy ne csak a monoton, egyhangúságot lássam egy-egy mozdulatomban? Ne gépiesen tegyem minden nap ugyanazt, hanem azzal a lendülettel, és kedvvel, mint valamikor.
Ebben a pillanatban is türelmetlen és indulatos vagyok. A tévére haragszom, ami ha kell, ha nem be van kapcsolva. Éppen a takarítás előnyeit ecsetelik, megállás nélkül lökik a szöveget, ismétlik ugyanazt. Hallom a mozdulatokat, milyen eszköz könnyítené meg a felmosást, mígnem már nem bírom tovább és leveszem a hangot. Idegesít. Befolyásolni próbálnak ezekkel a reklámokkal, holott jól tudom semmi sem ezen múlik, bár ideig óráig biztosan élvezetesebb lenne a seprés, vagy a feltörlés... El fogom végezni, ami rám vár, csak már hagyják abba! Le is kapcsolhatnám a tévét, hiszen nem is nézem... Helyette kinézek az ablakon és látom, ahogyan feltörik az utakra ráfagyott, előtte napokban letaposott és ottfelejtett jeget. Hólapáttal. Megáll az eszem! Hol élnek ezek a munkaadók, hogy még megfelelő eszközöket sem adnak normálisat a kezükbe? Férfi munka lenne ez, de legtöbbjük nő. Rossz nézni, ahogy kisebb csoportokba verődött emberek, azért a kevés pénzért, amit kapnak, próbálják minden erejüket bedobva feltörni, megszabadítani az utakat a jéggé vastagodott hótorlaszoktól ebben a zimankóban. De a csapatmunka megteszi a hatását és a ház körül lassan eltűnnek a balesetveszélyes útszakaszok. Szabad a pálya! Csend lesz hirtelen, csak a feltámadt szél süvítését hallani. Ma sem fogom kitenni a lábam. A rissz-rossz nyílászárók nem tompítják le a kellemetlen hangot. Ez visszarepít a régmúlt időkbe, amikor ezt a feladatot nem közmunkában végezték. A házmesterek dolga volt, nem nagy örömükre, de ez is rájuk várt a ház körül és előtte. Akkor is volt kuka. Az utakat hókotrók tették szabaddá, és a közlekedés megindult, ha nehezen is. Egy éjszaka lehullott hómennyiség a munkába indulókat is elbizonytalanította. De valahogy mégis eljutottak a melóhelyig, pedig nem volt közel, a hazajutást átmenetileg elfelejtve. Panaszkodtunk? Hát persze. A tél akkor is kemény volt. Most is az. Messze még a tavasz. Valahogy ki kell bírni már ezt az egy hónapot!
Rossz passzban vagyok, állapítom meg, és ennek tulajdonítok minden egyes történést a nap folyamán. Ha nincs kedvem, majd megjön, valamitől biztosan. Átmeneti lehorgonyzás. Nem lehet mindig ezerrel pörögni. Enyhe túlzás ezt így kifejezni, ha egyszer a csigatempóra hasonlít a mozdulatom. Mi hiányzik? Legalább egy jó dolog, amit magam mögött hagytam. Máskor ilyentájt már elszívtam egy fél doboz cigarettát. Legyen már valami jó is, még ha rossz is! Egy héttel ez előtt még elmondhattam. Hol tartok most? Ugyanott. Az egyetlen jó dolgot sem bírtam végigcsinálni! Semmi okom a büszkeségre. "Visszaeső bűnös vagyok én!... Szalmaláng, mely ellobbant és nincs parázs... Nem maradt más csak egy halk fura szívdobogás, az is elmúlik, mint a varázs... és megy tovább az úton... " - dúdolgatom, és már nem is érzek bűntudatot..
Pedig volt idő és ez visszarepít a régmúlt időbe, amikor ha nem is játszi könnyedséggel, de le tudtam tenni két és fél évre a cigarettát. Nagy szükségem lenne rá most is, talán még nagyobb, mint akkor régen, amikor még csak üldöztek néhanapján a nemdohányzók... Hogy én mennyire utálom a tévébe a szakácsokat! Süssünk süssünk valamit... azt is megmondják, hogy mit... Ha az olyan könnyű lenne! Eddig is volt, ez után is lesz... arra azért vigyázok. Ettől a kellemetlen gondolattól szabadultam volna meg, ha végig tudom csinálni... De mint mindig valami megakadályozott abban, hogy az elhatározásomat véghez vigyem. A természetem. Mert, ha valamit teszek, azt teljes bedobással, szívből, igazán. Most le tudott győzni, de nem tarthat ez sokáig. Nem hagyom. Átmeneti gyengeség... Pedig hogy bíztak bennem? Persze volt, aki kételkedett, de tudta jól, hogy mindez mivel jár. Nem szabad kétségbeesni, egy újabb nekifutással sikerülni fog.
Felemeled végre a segged? - ripakodok magamra, hiszen ebben senki sem akadályozhat meg! Mégis ülve maradok, mert ami rám vár, megvár. Nem ez az a nap, amikor megváltom a világot. Újrakezdés, ha létezik az nem ma van és meg sem próbálom meggyőzni magamat az ellenkezőjéről. Kész kudarcra lenne ítélve minden egyes elhatározásom. Majd, ha ismét szorít a cipő... Talán ez visszarepít a régmúlt időkbe!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az én véleményem és ragaszkodom is hozzá, persze nekem is vannak rossz napjaim, de ha mondogatom, meg még le is írom, csak mélyítem.
Tudd be annak, hogy itt a tavaszi fáradság, majd elmúlik ... :)
Képzeld el: Annyira szédülsz, alig tudsz talpon maradni. Mit teszel?
Természetesen. Csak találgatni tudok... egy hasonlóan rossz passzban olvasott írás azt mondathatja velünk, amit akkor érezhetünk, amit az illető lepötyögött...
Emlékszel még arra a napra, amikor süvített a szél? Kint kavargott a hó... Nos én emlékszem és azt próbáltam visszaadni. Okozhatott ilyen gubancot bennünk és nem volt kivel megosztanunk, mint magunkkal? Esetemben. Ez az, ami leíratja velem még a rosszat is, még ha ez másnak nem is tetsző. Hátha akad olyan valaki, aki hasonlóan pocsékul érezte magát az adott napon és ad némi útmutatót, tud valami tanácsot adni, amit én nem ismerek, a kikászálódására... Ha érezzük, de nem is beszélünk róla, csak várjuk, hogy elmúljon magától, betudjuk valaminek... (tavaszi fáradtságnak) félrevezető...
majd elmúlik... :-)
Előfordul néha, hogy megszédülök és elindulok balra, pedig nem is arra akartam..., mit teszek? Továbbmegyek és azon gondolkodom mi okozhatta?
Puszi,
Éva
Nem tudom mi az, ami kiváltotta benned ezt a negatív véleményt, még ha nem is pozitív hangulatú ez az írás, attól miért ne lenne leírható? Csupa jóról szól az életünk? Nem hinném. Egy nap morózus hangulatomról, arról szól. Miért a kételkedésed, hogy van ilyen? Ráadásul még igaz is...
Puszi
Tudd be annak, hogy itt a tavaszi fáradság, majd elmúlik ... :)
Képzeld el: Annyira szédülsz, alig tudsz talpon maradni. Mit teszel?
Szerintem meg nagyon is életszerű.
Köszönöm Sanda..., hogy te megértesz. Ezek szerint ez a napom még pontra sem tesz érdemessé... mondom én, hogy ez egy rossz nap! :-)
Kedves Évi!
Ezt a cikket nem szívesen olvasom. Tele olyasmivel, amit nem írunk le, még ha úgyis van.
Gondolom sokat küzdöttél, hogy ilyen negatívra sikerült, mert igaz nem lehet.
puszi
Puszi
Ezt a cikket nem szívesen olvasom. Tele olyasmivel, amit nem írunk le, még ha úgyis van.
Gondolom sokat küzdöttél, hogy ilyen negatívra sikerült, mert igaz nem lehet.
puszi