újabb események régebbi események további események
07:15
zsoltne.eva új hozzászólást írt m.lilla naplóbejegyzéséhez
22:37
m.lilla új bejegyzést írt a naplójába
22:21
Grace új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
21:54
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:37
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
20:07
Ilona új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
18:19
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:51
Anyu új cikket töltött fel
16:26
Sanda új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
16:23
Ilona új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
13:10
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
12:04
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
09:59
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
08:15
Sanda új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
07:46
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
20:50
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
20:45
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
20:21
Divi Éva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:18
Divi Éva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:10
Divi Éva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez

Jelek

2010. október 20. - Látogatók száma: 121

Voltak bizonyos jelek. Naná, hiszen jelek mindig vannak, csak ez ember lánya nem elég okos, hogy ezeket a jeleket értelmezni tudja.

Az is megeshet, hogy értelmezzük, de egyszerűen könnyebb, ha hátat fordítunk a problémának, megkerüljük, elhárítjuk, kerékbe törjük, felnégyeljük, szőnyeg alá söpörjük, bármit inkább, csak a szemébe ne kelljen nézni. Pedig mennyi kínos perctől kímélnénk meg magunkat, ha az első, a legapróbb gyanús dolognál ellenlépéseket foganatosítanánk.
Nálam is voltak jelek.
Az első úgy tavasz tájékán jött, amikor szép sorban kipakoltam a téli ruhákat, hogy helyet csináljak a könnyebb, nyári daraboknak. Aztán, ha már elővettem a szoknyákat és rövidnadrágokat, - Egy életem, egy halálom, én ezt bizony felpróbálom! – csatakiáltással egymás után bújtam bele az ominózus ruhákba. Csakhogy! Valami történhetett velük a hosszú téli napokon, mert bizony egytől egyig összementek. Valószínű, a meleg víz, vagy az új mosószer, vagy a téli hideg nem tett nekik jót, mert valahogy egyik sem akart úgy állni, ahogy kellett volna. Némelyiket csak iszonyú levegőmegtartóztatás árán tudtam összegombolni. Sallallallalé! – Megyek vásárolni! – szóltam életem párjának, aki csak egy halk miértet tudott kinyögni, de készen voltam a válasszal rögvest - összementek a ruháim! – szóltam vissza az ajtóból és még örültem is, hogy végre új ruhatáram lesz, nem kell azokat az unalmas farmerszoknyákat hordanom.
Igen a jelek.
Talán hamarabb felfigyelek rájuk, ha nem utolsónak megyek minden este fürdeni, amikor már teljesen párás a tükör, hogy véletlenül se láthassam magam benne, vagy, ha reggel nem törődök férjek gyöngyével és villanyt kapcsolok öltözködés közben. De nem tettem. Így visszagondolva, kár volt.
Az is gyanút kellett volna keltsen, hogy egyetemista nagy fiam, elsőszülött drágaságom, amikor a hóna alá húzott, hogy egy cuppanós puszival fejezze ki ragaszkodását, rendre így szólított meg: - Na, gyere kis Buddhám! – Én meg még dagadtam is a büszkeségtől, és magamban azon örvendeztem, hogy – lám, lám, felnőtt az én drágaságom, végre elismeri, hogy okos és bölcs asszony az anyja, telve szeretettel, és ennek az észrevételnek kellőképpen hangot is ad.
Ha ezekre nem is, de Éva néni áhítatos figyelmére már mindenképpen gyanút kellett volna fognom. Szinte naponta találkoztunk, és naponta végigmért azzal a nézéssel, amivel csak a Szűzanyát szokták az asszonyok a kápolnában, mielőtt térdet hajtanak az oltár előtt. A tekintete megállapodott a hasamon, elmosolyodott, és továbbsietett. Egy nap aztán bátortalanul megszólított. – Tudom, hogy még nem akarja mondani senkinek, de megkérdezhetem, mikorra várja? – Azt hittem rosszul hallok, nem is nagyon értettem a kérdést azonnal, majd zavart magyarázkodásba fogtam holmi összegyűrődött pólóról, meg kardigánról. Magamban meg csak azt gondoltam, hogy kérek a habókos kis öregasszonynak időpontot a szemészetre.
Itt talán már erősebben kellett volna koncentrálnom, de szaladtak a napok, folytak a hetek, nem volt idő ilyen csipp-csupp ügyel foglalkozni. Egy nyár végi napon történt, hogy látogatóba mentünk öcsémuramékhoz. Nagy lelkesen mutogattuk a nyaralás alatt készült képeket, különös tekintettel a tengerre, a naplementére, a fehér homokra, amikor öcsémuram váratlanul megszólalt. – Aktivisták is jöttek? – Értetlenségemet látva még hozzátette – a Greenpeace-től. Láttam ott, az előző képen egy partra vetődött bálnát!
Naná, hogy én voltam azon a képen, bronz barnán, cuki kis fürdőruhámban napozva. Hát tehetek én róla, hogy ilyen hálátlan géneket örököltem? Na, meg ugye a kor is szépen eljárt felettem, már a nagyobb gyerekek is néniznek, és csókolommal köszönnek a házban. Különben meg kit érdekel egy csipkelődő öcs véleménye? Tudja is ő, milyen egy kövér nő! Messze vagyok én még attól, gondoltam magamban, kicsit dúlva - fúlva, de hogy mennyire nem volt igazam, az a következő hétvégén derült ki.
Anyámékhoz mentünk a hegyre. A kutyák messziről ugattak, apám a pincéből jött éppen, a konyhában hangzavar.
- Vendég van a háznál, - súgta apám félúton - itt vannak Mari nénédék.
Mari néném amolyan szókimondó fajta, az egész család féli a véleményét, és vigyázza minden szavát, nehogy a néni elefántot csináljon az aprócska bolhából. Kis gombóckával a torkomban siettem a házba, hogy mielőbb túl legyek a találkozás procedúráján, amikor Mari néném csípőre tette a kezét. Ez a mozdulat semmi jót nem ígért, hát még a fogadj Isten!
- Azt a nemjóját! De jól nézel ki! – kiáltott fel a néni, ami az ő olvasatában annyit tesz, hogy „a fenébe lányom, de meghíztál, mióta nem találkoztunk!”
Akkor, ott, a konyha hűvösében, Mari néném ölelő karjai között fejtettem meg a jeleket és fogadtam meg szentül, kisdobosbecsszóra, hogy holnaptól szigorú fogyókúrába fogok.
Azóta várom a holnapot.

A cikket írta: Nurse

7 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. október 22. 20:47
Nagyon tetszett amit írtál, és sajnos ismerem ezt az érzést, bár már én is túltettem magam rajta. Ez van, ezt kell szeretni. Nemigaz!!?? Üdv Magdi
2010. október 21. 09:24

megtekintés Válasz erre: Nurse - 2010. október 20. 21:07

Neked is van Mari nénéd? :-)
Köszönöm, hogy olvastál!

Nekem az anyósom szokta ezt mondani :-)
2010. október 20. 21:07

megtekintés Válasz erre: Petra - 2010. október 20. 08:35

Tetszik a humorod! Jó volt olvasni!
Ez a rész nekem is ismerős: "De jól nézel ki!"
Ha ezt hallom, akkor tudom, hogy felszedtem pár kilót:)

Neked is van Mari nénéd? :-)
Köszönöm, hogy olvastál!
2010. október 20. 21:06

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. október 20. 12:32

Kedves Nurse! Tetszett! üdv Orsolya

Örülök :-)

Nurse
2010. október 20. 21:06

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. október 20. 21:00

Nagyon jó, élvezet volt olvasni. Viszont, ha komolyan gondoltad a fogyókúrát holnaptól, akkor meg minek annyit költeni nagyobb méretű ruhákra. Hm.
Szia
Éva

Hmm. Talán éppen itt van a kutya elásva!
Ha már jól érzem magam a ruhámban, akkor minek fogyókúrázni?
Talán nem is gondoltam komolyan? :-)

Köszönöm az olvasást!
Nurse
2010. október 20. 21:00
Nagyon jó, élvezet volt olvasni. Viszont, ha komolyan gondoltad a fogyókúrát holnaptól, akkor meg minek annyit költeni nagyobb méretű ruhákra. Hm.
Szia
Éva
2010. október 20. 12:32
Kedves Nurse! Tetszett! üdv Orsolya
2010. október 20. 08:35
Tetszik a humorod! Jó volt olvasni!
Ez a rész nekem is ismerős: "De jól nézel ki!"
Ha ezt hallom, akkor tudom, hogy felszedtem pár kilót:)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: