Mindig a régi lemez
Látogatók száma: 50
A párommal, aki szintén egyetemista, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élünk. De! És itt jön a bonyodalom része a közös történetünknek. Néha felüti a fejét a "Nem vagyok elég jó neked!" szindróma. Ismerős? Ismerős!
Ha belegondolok, hogy tizenéves kislányként, hogyan képzeltem el magam 20 éves koromban, valahogy úgy definiáltam, hogy okos, szép és életvidám. Persze ebből a hármas képletből egyik sem helyt álló (szerintem), de maradjunk a realitás talaján.
Ahogy felkerültem az egyetemre, nagyon szembetűnő lett, hogy körülöttem csupa "kirakatbaba" van. Sablonosak. Sablonosak az öltözködésben, a kapcsolatok terén és a gondolkodásban is. A folyosókat végigjárva a legelegánsabb ruhakölteményekben látni a fiatal vagy idősebb lányokat. De egyikük arcán sincs mosoly. Hiába virít a fején a Gucci szemüveg vagy Versace cipő! Arról nem is beszélve, hogy miből telik ilyen darabokra egy korombelinek?!
A sajtó és a média csak azt sulykolja belénk, hogy vedd meg ezt az "XY terméket" és "ezt és azt a ruhát" és te sikeres nő és társ leszel. Kislányaink is ebben nőnek fel, azt látják, hogy egy krémtől vagy müzliszelettől lesznek a legjobbak. Egy frászt! Nem a megvásárolt termékektől fogom magam jó nőnek érezni, legfeljebb csak segítségemre lesznek ebben. De igencsak kétlem. A címlapokon vakítóan fehér fogsorú lány tekint vissza ránk, a következő oldalon pedig egy karcsú nő éppen tanácsokat osztogat arról, hogy hogyan őrizhető meg a fiatalság és szépség.
A már- már közhelynek számító a "belső a fontos" kezdetű mondat sem segít ekkor, amikor életünk egy napján odaérünk, hogy valahogy nem vagyunk elég jók. Felhozunk 1000 és 1000 okot, különfélébb és értelmetlenebb problémákra, de nekünk akkor sem jó! A párunk kérdően néz ránk, akinek mi vagyunk a legszebbek (ha nem is a legjobbak) és nem érti, hogy mi a probléma!
De könyörgöm!! Ennyi "minőségi embertermék" mellet, hogyan érezhetnénk magunkat jól a bőrünkben?! Van egy pont amikor minden összejön és úgy érezzük nem vagyunk elég jók, nemhogy a párunknak, még saját magunknak sem! Beszélhet belőlünk ilyenkor az irigység (nőknél ez igen gyakori tapasztalataim szerint), a harag, a félelem és a düh. De a probléma továbbra is az, hogy nem tudjuk magunk elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk. Bonyodalom bonyodalom hátán, a szülőkkel vitába keveredünk, a barátnőink inkább más kikapcsolódási lehetőséget választanak, a főnökünk éppen minket szemel ki a napi razzián. A végén ott van a támaszunk, a férjünk, vagy a párunk. Kérdez és bólogat, majd a szemünkbe néz és azt mondja: "De én akkor is szeretlek, ha ilyen vagy!"
Ekkor jön a "durca" fejezet és mi elvonulunk a sarokba egy macival a kezünkben és olyan kicsinek érezzük magunkat a világban, mint egy mákszem. Vagy még akkorának se! Aztán ahogy lenyugszunk és telik az idő, talán még megeszünk 1-2 táblacsokit (mert ugye az boldogsághormont tartalmaz ) mint főnixmadár a hamvaiból újjászületünk és lelkiismeretesen bocsánatot kérünk a párunktól, hogy olyan tapintatlanok voltunk. Miért is?! Mert amikor azt mondja hogy "Olyan szépek a szemeid" vagy "Szeretem a mosolyod" mi elkezdünk hurrogni vagy flegma arckifejezéssel ellökjük magunktól. Az ellökés előzményét lásd a fentiekben felsorolva. Ettől függetlenül még több variáns is van.
Van egy igencsak egyszerű megoldás, amire a minap egy "MSN barát" hívta fel a figyelmem. A recept a következő: megköszönöm a kedves bókot, mosollyal az arcomon és megölelem. Elgondolkozom azon, hogy igenis és jó vagyok neki és nem az a címlaplány kell neki a 38. oldalról, hanem én. Hisz itt van megölel és szeret, amit nemcsak a napi szexmaratonnal fejez ki, hanem szavakban és tettekben is látható nyoma van.
Egy biztos!Amíg nem tudjuk elfogadni magunkat teljes mértékben, addig másokat sem fogunk!Keressük meg a középutat, ami a testünknek és a lelküknek is jó!Ne vállaljuk túl magunkat és lépjünk a tettek mezejére,a boldogság útjára. Béküljünk ki önmagunkkal! Otthon pedig a szekrény legeldugottabb pontjában pedig pihenhet a "régi lemez".
Hozzászólások
időrendi sorrend
Lehet, minden férfi egy ilyen "társra" vágyik, de amint jobban megismerik őket, rájönnek, nekik mégiscsak egy ízig-vérig nő kell, aki nem nyávog a körömlakkja miatt, nem salátával tömi, mert elhízik, és ami a legfontosabb, jókat tud nevetni, mindig vidám, és nem a megközelíthetetlen vagyok kifejezés ül ki az arcára.