újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Nem tudom elfogadni magam?

Látogatók száma: 90

Dehogynem! Úgy ismerem magam, mint a tenyeremet, pontosan tudom, mire hogyan reagálok, hirtelen felkapom a vizet, ám igazán nincs is méreg, vagy düh mögötte, inkább a tehetetlenség, hogy az adott probléma okát még mindig nem sikerült felszámolnom.
Skorpió vagyok, bár nem hiszek a horoszkópokban, de el kell ismernem, hogy ezen csillagjegy szülötteire adott jellemzések többsége igaz rám.

Nincs ember, ki hibátlan lenne mások szemében, sőt, az a jó, ha mi magunk is tisztában vagyunk tulajdonságainkkal, jókkal és rosszakkal egyaránt, mert e kettő elegye adja meg személyiségünk pikantériáját, attól leszünk egyéniségek, nem pedig egyforma szürke kis emberkék. Ahogyan a tehetségünket is más-más területen bontakoztatjuk ki, ugyan úgy emberi gyengeségeink sem egyformák, szerencsére, mert a barátságban és a szerelemben így találhatunk társat, akivel jól kiegészíthetjük egymást, s talán éppen ezért működik közöttünk a mágnes, melynek két pólusa egymáshoz vonz bennünket.

Feltehetnénk a kérdést, kit keresünk a másik emberben, és erre az egyszerű kérdésre ahányan válaszolunk, annyiféle választ adunk, bár tapasztalatom szerint, többnyire a velünk ellentétes pólus vonz bennünket, hiszen senki sem akar önmaga tulajdonságaival megáldott vagy megvert emberrel egy fedél alatt élni, mert attól meg lehetne őrülni.
Valamennyi emberi kapcsolat akkor az igazi, ha a felek tanulnak egymástól, miközben ők maguk is tanítják a másikat. Mindenkitől lehet tanulni, vagy azt, hogy mit érdemes vagy kell csinálni adott esetben, vagy éppen az ellenkezőjét, mit nem tenne meg az ember semmilyen körülmények között.

Vajon meg tudjuk mondani, hogy kitől mit tanultunk? Felmenőink okítása egy életre belénk vésődik, ahogyan az iskolapadban tanultak is megmaradnak bennünk, ám amit a társainktól, kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől és ismeretlenektől tanulunk, azok bizony már nem nevesíthetők, csupán az eszenciájuk marad meg bennünk, melyet előveszünk, ha szükség van rájuk, de nem igen kell keresni, sőt elővenni sem, mert tudatunk mélyéről önmaguktól felbukkannak, s arra késztetnek bennünket, hogy revidiáljuk álláspontunkat, nézzük meg másik szemszögből is ugyanazt a jelenséget, ami foglalkoztat bennünket, mert lehetséges, hogy nézzük, de nem biztos, hogy látjuk is annak valamennyi összetevőjét, okát és indítékát, márpedig ezek teljes ismerete nélkül dönteni lehet, csak nagy a tévedés lehetősége.

Ahogyan öregszünk, saját tapasztalataink tárháza is növekszik, és rutinunk lesz abban, hogy miben mire kell figyelni ahhoz, hogy a buktatókat elkerüljük, milyen tényezők hiányoznak ahhoz, hogy ne csak a mozaikokat lássuk, hanem valamennyi részecske a helyére kerüljön és láthassuk a teljes képet, mielőtt döntünk, merre menjünk tovább, mekkora rizikót érdemes bevállalni és az elvárt eredmény arányban áll-e a befektetett energiánkkal, időnkkel, vagy engedjük el az egészet, mert nem éri meg foglalkozni vele, inkább válasszunk mást, keressünk új lehetőséget, amely eredményesebbnek bizonyul.

Élünk-e minden lehetőséggel, melyet tálcán kínál a sorsunk? Magamról elmondhatom, hogy sok mellett úgy elsuhantam, hol tudatosan, büszkeségből, konokságból, hol meg úgy, hogy észre sem vettem, csak akkor, amikor már gyorsvonatként elsuhant előttem.
Bánom? Nem, mert akkor és ott döntöttem, nyilván megvolt rá az okom, akkor is, ha már indokaimra nem emlékszem pontosan. Utólag, sok évvel később és nagyobb élettapasztalattal könnyű lenne ítélkezni a huszonévesen, harmincévesen hozott döntéseim felett, csak éppen semmi értelmes sincs.

Ahogyan arcunkon látszanak az évek barázdái, úgy lelkünkön is ott vannak a láthatatlan hegek, melyek hozzánk tartoznak, azért vagyunk azok, akikké lettünk, és semmi szégyellnivaló nincs elmulasztott esélyeink okán, már csak azért sem, mert sohasem késő új dologba fogni, mert az nem csak a fiatalok privilégiuma, hanem mindannyiunké, akik két lábon járunk a földön.

Szóval, miért ne tudnánk elfogadni magunkat? Senki sem marad örökké hamvas, naiv fiatal, akiben dúl a tettvágy, aki képes lenne zsebkendőjében elhordani a Gellérthegyet és legszívesebben magához ölelné az egész világot. Az idősebb kornak is megvannak az előnyei, szemüveg nélkül is jóval tovább látunk az orrunknál, fülünk is gyorsan kiszűri a hamis hangokat, s miután erőnk már nem vetekszik a negyven évvel ezelőttivel, ésszel pótoljuk ezen hiányosságunkat.

Az pedig, hogy elmúlt hamvas fiatalságunk, mit se számít, hiszen mindenkinek ez a sorsa, ha megéri ezt a kort, de lehet szép az idős ember is, ha tiszta marad lelke és képes örülni a mindennapok adta apró boldogságnak, és megtartotta a világ iránti érdeklődését, az pedig hab a tortán, ha vannak elérendő céljai és tesz is azok megvalósításáért.

A cikket írta: Yolla

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Szia, Yolla!

Szépet írtál, látszik, hogy Te jól érzed magad a bőrödben.Valójában én is, bár ennek az ellenkezőjét írtam, mert főleg az öregedési folyamat testi lehetetlenségeit neheztelem.
Tudod, egy egész életében aktív embernek nehéz megszokni és -eleinte dühöngtem, ma már csak mosolygok,-ha egy név nem jut eszembe, vagy egy jó ideig ott állok a nyitott hűtő előtt és spekulálok, mit is akartam kivenni, végül átgondolom az egész folymatot, miért is kellett oda bemennem.szóval ezt már csak a korra tudom ráfogni, még akkor is, ha másban viszont "bölcsebb" vagyok..

Puszi
Kivételesen most nem tudok mindenben egyetérteni Veled.

Mert lehet,hogy az ellentétek vonzanak - bár ez sem biztos -, de igazándiból a hasonlót szeretjük a másikban - ízlésben,életfelfogásban,gondolkodásban.

Tévedés azt hinni,hogy a másiktól majd tanulok.Legjobb esetben is csak meghallgatom,és megfontolom a véleményét...aztán tovább haladok a saját utamon, és próbálom megtalálni a saját igazságomat.
Van nekem egy barátnőm.

Régen nagyon jóban voltunk.Aztán fokozatosan eltávolodtunk egymástól.Most már gyakran vitakozunk,vagy ha nem, akkor az csak azért van,mert én alkalmazkodom.Közben én már nem olyan vagyok, mint amilyennek ő gondol, hanem nagyon is másmilyen. Szeretnék önmagam lenni, ebben ő már gátol.
Azt hiszem, az történt, hogy én változtam és változom most is, ő meg maradt a régi.
De az is lehet,hogy változtam,de hátrányomra.

megtekintés Válasz erre: Ilona

Szia, Yolla!

Szépet írtál, látszik, hogy Te jól érzed magad a bőrödben.Valójában én is, bár ennek az ellenkezőjét írtam, mert főleg az öregedési folyamat testi lehetetlenségeit neheztelem.
Tudod, egy egész életében aktív embernek nehéz megszokni és -eleinte dühöngtem, ma már csak mosolygok,-ha egy név nem jut eszembe, vagy egy jó ideig ott állok a nyitott hűtő előtt és spekulálok, mit is akartam kivenni, végül átgondolom az egész folymatot, miért is kellett oda bemennem.szóval ezt már csak a korra tudom ráfogni, még akkor is, ha másban viszont "bölcsebb" vagyok..

Puszi

Kedves Ili!

Feledékeny vagyok én is, meg lusta is, szívesebben ülök a laptopom előtt, mintsem elmenjek sétálni, írok, játszom, közben összeütök egy ebédet és csodálkozom, hogy nem fogyok egy dekát sem és leszid a dokim, de nem érdekel.
Úgy vagyok mindennel, hogy nem sürgős semmi, időmilliomos vagyok.

Puszi

megtekintés Válasz erre: Sanda

Van nekem egy barátnőm.

Régen nagyon jóban voltunk.Aztán fokozatosan eltávolodtunk egymástól.Most már gyakran vitakozunk,vagy ha nem, akkor az csak azért van,mert én alkalmazkodom.Közben én már nem olyan vagyok, mint amilyennek ő gondol, hanem nagyon is másmilyen. Szeretnék önmagam lenni, ebben ő már gátol.
Azt hiszem, az történt, hogy én változtam és változom most is, ő meg maradt a régi.

Kedves Sanda,

időközben a barátnőd is változott, akkor is, ha nem veszed észre rajta. Az idő nem múlik el nyomtalanul senkin sem, még ha külsőleg, megnyilvánulásokban a régiek maradunk.

Üdv: Yolla
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: