Nesze neked, szerelem
Látogatók száma: 142
Mikor belépett az ajtón majdnem lefordultam a székemről. Rám nézett, kék szeme kihívóan csillogott; olyan mosollyal nézett rám mint aki nagyon biztos a dolgában. A bőrdzseki úgy simult a vállára mintha oda teremtették volna. Ruganyos járásától a hideg futkosott a hátamon. És elindult a nyálelválasztásom.
- Ő az új, munkatársunk! – szólt a főnököm. Tőlem csak egy bizonytalan Szia futotta, összefüggő mondat nem jött ki a torkomon. Azt gondoltam, hogy régen volt már amikor egy férfi ilyen hatással volt rám. Sőt egyáltalán nem volt férfi még rám ilyen hatással.
Volt egy három éves kapcsolat mögöttem, de soha nem volt még ilyen intenzív bennem a gondolat, hogy szexuális kapcsolatot létesítsek egy férfival. Oké, mondtam magamnak, ideje lenyugodni. Még sem ugorhatok rá egy pasira, akit nem is ismerek; itt a főnököm és az összes munkatársam előtt.
Nagy levegőt vettem, majd hallottam ahogy halkan felnyögött valaki amint a férfiasság-istene levette a kabátját. Majd rájöttem, hogy az a bizonyos nyögés tőlem származik. Zavartan néztem körbe, de hála istennek, senki nem hallotta, vagy nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget.
Megráztam a fejem és inkább a munkára próbáltam koncentrálni. Ami körülbelül 5 percig tartott, akkor ugyanis ismét megszólalt a főnököm, Ági, hogy mostantól Bálint (férfiasság-istenének a neve) velünk fog dolgozni. Mondjuk ezt az első mondatából is megértettem, de Ági szereti fitogtatni hogy ő az ész köztünk, szóval nem kötöttem bele a mondandójába. És szerintem, mondta Ági, mivel Iza (ez vagyok én) mellett van hely, így kérlek Bálint foglalj ott helyett!
Aha! Így lesz aztán szép dolgozni, futott át az agyamon. Miközben „istenem de dögös vagy” pasi mellettem ül. Mellettem dolgozik, mellettem eszik. Hű és még talán hozzám is ér.
Szinte elröpült első közös napunk Bálinttal. Régen nevettem már ennyit. Olyan jó volt hogy hozzám szólt, hogy figyelmesen hallgatott, miközben beszéltem hozzá. Hogy rám nézett a nagy kék szemeivel és úgy éreztem, hogy csak mi ketten létezünk a föld kerekén.
Amikor elmeséltem a barátaimnak, hogy mi történt velem, csak legyintettek. Biztos csak „azt” akarja mondták, mintha fájt volna nekik, hogy próbálok boldog lenni. Próbálok egy kis életet, izgalmat ültetni az életem kertjébe. És talán e miatt a görcsös ragaszkodás miatt, hogy végre én is boldog lehetnék, teljesen elfedte a szememet a szerelem.
Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nem vagyok egy Julia Roberts . Gyerek korom óta duci vagyok, ami miatt rengeteg gátlás és félelem van bennem. Biztos, hogy akar tőlem valamit az a pasi? Mi lesz ha le kell vennem a ruháimat? Mi lesz, ha egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókolom, ő meg kiröhög, vagy ne adj isten elmondja valakinek? Azt nem élném túl.
Mikor már harmadik hete dolgoztunk együtt, egyik este amint ballagtam hazafelé; Bálint fékezett le mellettem a bicikliével. Mit csinálsz te itt, kérdeztem tőle. Mire ő azt felelte, követek egy roppant csinos és kedves lányt hazafelé. Most komolyan, kinek nem esett volna ez jól? Ki lett volna az, aki gyanítani kezd valami hátsó szándékot e mögött a mondat mögött? Most így visszagondolva, nekem. Nekem tudnom kellett volna.
Miközben ballagtunk hazafelé meglepődve vettünk tudomásul, hogy egy környékről származunk. Mondtam neki, hogy a hétvégén megyek haza meglátogatni a szüleimet. Ő meg erre közölte velem, hogy menjünk együtt. Eldöntöttem, hogy miért ne. Egyszer élünk, adjunk a mának. Nulla másodperc alatt vágtam rá az Okét, amivel saját magamat is megleptem. Hát még akkor, amikor elválásunkkor még meg is pusziltam. Teljesen el voltam halva magamon. Bálint bezzeg biztos volt magában, és büszkén vigyorgott rám.
A haza felé vezető vonatút izgalmas volt. Amikor éppen lehúztam volna az ablakot a pokoli melegben, pont abban a pillanatban fékezett egy hatalmasat vonat. Na és kinek az ölébe pottyantam? Két kezem a vállán pihent és lustán rám mosolygott. Tudtam a szeme villanásából, hogy meg fog csókolni, de én nem vagyok az az ember aki hagyja magát lesmárolni 15 ember előtt. Most ne, mondtam neki mire ő megsimogatta a combomat. Ez még rosszabb volt mintha megcsókolt volna. Teljesen beindultam tőle. Onnantól kezdve nem tudtam a beszélgetésre koncentrálni. Azt se tudom, hogy értem haza. Hogy ki köszönt rám, én kinek köszöntem vissza. Csak azt tudom, hogy az álom amit akkor éjszaka álmodtam, életem legjobb álma volt.
Másnap felhívott, hogy nem megyünk e el este valahová. Az első reakcióm az volt, hogy nem. Soha. Nincs mit felvegyek, még hajat kell mossak, borotválni kell a lábamat; az anyámnak mit mondjak? A második reakcióm, hogy hű az anyját, tényleg velem akar randizni. A harmadik pedig, hogy elegem van abból, hogy mindig én vagyok a jó kislány. Azért is elmegyek, szexis, bódító és hihetetlen leszek. Szóval, igent mondtam.
Feltúrtam a szekrényemet valami göncöt keresve. Semmi nem nyerte el a tetszésemet és már majdnem sírva fakadtam amikor édesanyám egy ruhát nyomott a kezembe. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mire ő azt mondta, Akkorra tartogattam amikor igazán szükséged van rá, most jött el az a pillanat! Vörös, pánt nélküli, libbenő szoknyás csoda volt a kezembe. Tökéletes volt. Mindenhol passzolt, semmi ránc, a cipzár úgy szaladt fel a hátamon, mint Jancsi bácsi a dombon. A hajamba hullámokat varázsoltunk, a sminkem egyszerű mégis tündöklő volt. Annyira jól éreztem magam a bőrömben. Nagyon régen volt már az az érzésem, hogy én is vagyok valaki. Valaki akit elhívnak randizni. Valaki akit kívánnak. Valaki akit elfogadnak olyannak amilyen.
A vacsora fantasztikusan sikerült. Az ételek isteniek voltak, Bálint pedig egy igazi úriember volt. Figyelmesen végighallgatta minden gondolatomat. Soha nem nevetett ki; egy pillanatot sem hagyott ki, hogy hozzám érhessen. Gyakran simogatta a kezem, becéző pillantásokkal nézett rám és én majd elolvadtam.
Amikor kiléptünk az étteremből, tudtam, hogy hol fogunk kikötni. Annyira akartam, hogy vele lehessek, és ezért kizártam a fejemből a bizonytalan hangokat. Megfogtam a kezét és minden teketória nélkül mentem fel vele a szülei üres lakásába.
A lakásban gyertyát gyújtott. Andalító zenét rakott a cd lejátszóba. Mosolyogva a kanapé fel kormányzott. Éreztem, ahogy lehúzza a cipzárt a ruhámon és megsimogatja csupasz hátamat. Borzongás futott végig rajtam és vége egymásra talált a szánk.
Részegítő volt a csókja, azt hittem kiugrik a szívem a mellkasomból. Megsimogattam az arcát, mire ő elkapta a csuklómat és erősen megszorította.
Nem megy, nem tudom megtenni sziszegte a fogai közül. Hátrahőköltem a hangjából áradó undortól. Ellökött magától majd azt kérdezte: Te komolyan azt gondoltad, hogy lehet köztünk valami? Nem bírok hozzád érni, folytatta.
Úgy érezem magam, mintha a kandi kamerába kerültem volna. Nagy levegőt vettem majd gúnyosan felnevettem. Nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy sírni lásson. Ökölbe szorítottam a kezem majd lassan felálltam. Belenéztem a szemébe és láttam a meglepődését amiért nem rohangálok sikítozva mert elutasított. Legszívesebben behúztam volna neki egyet, bár a végén még az én kezem tört volna el.
Egyetlen szó nélkül vonultam el mellette. Ki a lakásból, át a buszpálya udvarra. Egyedül, a sötétben, miközben patakokban folyt a könnyem. Igen, voltam olyan idióta hogy beleszerettem. Beleszerettem valakibe, aki megnevetettet, akivel boldognak éreztem magam.
Erre kiderül, hogy az a valaki undorodik tőlem. Most csak egy mondat jut az eszembe: Nesze neked, szerelem.
A cikket írta: Izabella
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
kellett ez neked?
Azért köszönöm a véleményeket. :):)
Megyek a következőre, mert remélem később, de megkapja a magáét!
Én mindig azt szoktam mondani a lányomnak: "aki menni akar, menjen", várj!!! Majd valakitől meg fogja kapni...."