Tükröm, tükröm... (játék)
Látogatók száma: 48
"Nem tudom elfogadni magam..."
Soha nem állt tőlem távol az őszinteség. Talán túlságosan is az voltam, vagyok nemegyszer. Ezért meg is kaptam párszor a magamét olyan emberektől, akik nem értették, miért van erre szükségem, hogy kiadom magam. Talán pontosan ugyanolyan emberek ők is, akik ezt megkérdezik, akik hasonló helyzeteket éltek át, mint jómagam, de inkább magukban tartják, ha jó, ha rossz dolog történt velük, aztán egyszer-egyszer kitörnek és nem tudod hová helyezni őket. Nem látod az összefüggést addigi viselkedésük és a kitörés pillanata között. Honnan is tudhatnád? Mit tudsz róla? Hiszen annyit mutat magából, amilyen hangulatban éppen van. Ha magába roskadtan, szenvedni láttad és bátorkodtál megkérdezni mi nyomja a lelkét, akkor is hallgatott...
Vannak emberek, akik képesek maguktól egy őt ért csapáson túljutni, minden segítség nélkül. Nem akarja feltárni a világfájdalmát, elesettségét leplezni próbálja mások előtt, mert fél valamitől. Nem ok nélküli ez a félelem, az embertársainkkal szembeni visszafogottság. Lehetett a múltban olyan kellemetlen emléke, ami óvatosságra inti. Egy őszinte pillanatával esetleg visszaélhettek, ami nemhogy segített volna rajta, ellenkezőleg, még inkább tetézte amúgy is elég baját... Ha mégis képes volt magától talpra állni, akkor ez azt is jelentette, elég erős volt ahhoz, hogy a csapásokat, melyek élete során érték, el tudta viselni.
Lássuk be, hogy kevés embernek sikerül minden segítség nélkül tovább lépni..., elfogadni a helyzetet..., elfogadni önmagát... Mindaddig ez így van, amíg magában fel nem dolgozta az eseményt, a megtapasztaltakat.
Amikor már túljutott nem egy nehézségen és képes volt önmaga előtt is belátni a sors kifürkészhetetlenségét, hogy nincs mindenre előre megírt forgatókönyv, nem tud ellene tenni, csak, ha elfogadja, hogy ez vele megtörténhetett... Sok időnek kellett eltelnie, amíg idáig eljutott és elhiszi, hogy ez neki sikerült, akkor ez azt is jelenti, nem az ő gyengesége, éppen ellenkezőleg. Megerősítést kap, hogy a kudarcokon túl lehet jutni... Már nem fél ezekről a kudarcokról őszintén, nyíltan beszélni az emberek előtt. Ez számára megkönnyebbülés, másoknak viszont saját kudarcaiból való kilábalás tanulságául szolgálhat... Ebbe való hite új erőt ad a mindennapokhoz.
Olvastam valahol... és teljes mértékben azonosulni tudok vele... Addig, amíg nem érezzük azt, hogy a történteket nem kerülhetjük el, hogy a legjobb ami csak történhetett velünk..., amíg nem tudunk fájdalmas érzések és görcsök nélkül, felszabadultan beszélni valamiről,... amíg képtelenek vagyunk akár idegenek (akár ismerősök) előtt bevállalni az életünk fordulatait, a hibáinkkal együtt,... amíg szégyenkezek, vagy tiltakozok bizonyos események miatt, addig nem beszélhetek önmagam elfogadásáról...
Nem muszáj persze világgá kiabálni az életünket, de ha éppen adódik, simán minden félelem nélkül tudjunk beszélni róla a másiknak, akárkinek, hisz nincs mitől félni. Ha félek attól, hogy visszaélnek valamivel és ezért nem mondok el dolgokat, akkor az tagadás, az szégyenérzet, az beletörődés. Ha támadnak érte, az már a másik szegénységi bizonyítványa,... ha ezért akárki piszkál, vagy a szememre veti, az az ő saját kicsinysége, az ő felelőssége. A másik irigysége, kellemetlenkedése ellen nem tudunk tenni, legfeljebb sajnáljuk és ez egy olyan viszonyítási alap, ami csontig hatol, mert a tudattól, hogy én megharcoltam az árnyaimmal és nem leszek soha olyan kicsinyes és sajnálatra méltó, mint aki a szememre akarja vetni, az a saját igazamat és hitemet erősíti. És ez csak a belső el-, vagy nem elfogadás..
A külső az valami olyan, ami szemmel jól látható, érzékelhető, tapintható. Azt eltagadni, hogy valamilyen fizimiskával születtem, ami magamnak sem tetszik esetleg, hogy is várhatnám el, hogy másként lássanak, mint amilyennek én látom magam? Na, ne gondolj valami borzadályra. Érdekes, kellemes, "jó ránézni" benyomást kelthetsz, ha rád néznek, holott jól tudod ez csak addig tarthat, míg magad is annak látod, érzed. A beállítottságon nagyon sok minden múlik. A magaddal szembeni türelem, vagy türelmetlenség kihatással van minden egyes cselekvésre, az egész napodra rá nyomja a bélyeget. Kezdhetek én egy napot úgy is el, hogy azon problémázok, miért is nem vagyok én olyan, mint akinek kék a szeme, fekete a haja, kerek a képe, csábos az ajka, szabályos, tökéletes a fizimiskája, az alakja, ráadásul még a ruha is makulátlan, jól áll rajta, olyan mint, aki most lépett elő a kirakatból.
Jól felfogott érdekem, hogy olyannak lássam magam, amilyen valójában vagyok. Felesleges minden ámítás és csábítás, ha magamnak sem tetszik, amit látok, ha nem tudom elfogadni magam..., ha tudom viszont, hogy tehetnék azért valamit, hogy jobban nézzek ki, de mégse teszem, lustaságból, kényelemből, egyebekből,... az már jelent valamit. Talán éppen azt, hogy ideje magammal kicsit többet törődni, foglalkozni. A meggyőzés, hogy ilyen vagyok és kész, nem a legjobb módszer. Hogy nem vagyok toppon, mert máskor másként láttam magam, annak is oka van. Azzal, hogy nem veszek róla tudomást, beletörődök nem növeli az önbizalmam, nem megoldás. Nekem is jobb a közérzetem, ha ilyen és ehhez hasonló dolgokkal nem kell foglalkoznom. Tenni kell azért, ha belenézek abba a tükörbe, ne kelljen azt mondanom: Nem tudom elfogadni magam.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nálad a tenni akarás maximálisan meg van. Szereted, ha "egybe vagy", az én szavaimmal jellemezve.
Tetszik, ahogy az embereket figyeled - ahogy csak én ... :)
puszi
Nincs mit szépíteni ezen, lejárt a bérletünk.
Szia, Éva!
Mivel "nőből" vagyunk, természetes, hogy próbálunk mindig jól kinézni. Úgy vélem, nem egy negatív tulajdonság az, ha valaki nem tudja magát olyannak elfogadni, mint amilyen. Mert legalább megpróbálja magát az általa képzelt ideálhoz változtatni. Aki belesüpped a megváltoztathatatlanság medrébe, annak súlyos őnértékelési zavavarai vannak. már amennyiben negatív tulajdonságnak tartja saját elfogadását. De ahányan vagyunk, annyféleképpen dolgozzuk fel és értelmezzük ezt a témát, mint minden mást..
Puszi
Mivel "nőből" vagyunk, természetes, hogy próbálunk mindig jól kinézni. Úgy vélem, nem egy negatív tulajdonság az, ha valaki nem tudja magát olyannak elfogadni, mint amilyen. Mert legalább megpróbálja magát az általa képzelt ideálhoz változtatni. Aki belesüpped a megváltoztathatatlanság medrébe, annak súlyos őnértékelési zavavarai vannak. már amennyiben negatív tulajdonságnak tartja saját elfogadását. De ahányan vagyunk, annyféleképpen dolgozzuk fel és értelmezzük ezt a témát, mint minden mást..