Érzelemkitörések

Látogatók száma: 43

Avagy utóirat egy elborult nap margójára

Legalább 35 éve zártam mélyre magamba az érzéseimet, az összest, és most olyannak képzeljetek el, mint a vak, aki először lát újra. Időnként minden sok, amellett, hogy rengeteg az új élmény.

Megesik, hogy nem tudok mit kezdeni a dolgokkal. Illetve nehezen kezelem, és akkor inkább hagyom áramlani az őrületet, mert a másik választás a teljes visszazárás. Most még másképpen nem megy. De pontosan tudom, hogy azzal ártanék magamnak. Az őrület meg legalább remekül szelektál, hogy ki bír a velem járó hévvel.

Szélsőséges érzések közt keresem a stabil kiegyensúlyozottságomat. Ha valami vagy valaki felkelti a figyelmemet, akkor lelkes és szenvedélyes vagyok. És még azt nem tanultam meg, hogy egyáltalán hogyan csinálhatnám, hogy elfojtsak valamit úgy, hogy közben ne zárjak be mindent újra. Ezért is írásterápiázok, mert akkor jobban rálátok magamra kívülről.

Valamikor nyár derekától kezdtem újra érezni. Persze, voltak előtte is érzéseim, de valahogyan elérhetetlen távolságban és képtelen voltam megélni. Nem volt hozzáférésem, hiába tudtam, hogy vannak, nem éreztem. Más tudni és más érezni, és a tudás kevés a megéléshez. Négy év év terápiás munkám van benne, hogy ide elértem. Ez soknak tűnik, de túl mély fájdalmaim voltak a kora gyerekkori, évekig tartó zaklatás miatt, és az összes következményével együtt az apróbb fóbiáktól a kisebb kényszerességekig. Ez kemény munka volt, de a végén mertem nyitni.

Először fantasztikus volt és egyben ijesztő is. Aztán jött is minden, és néha ez több mint rengeteg nekem is. És gyakran, nem csak a jó jön be. Túl könnyű is lenne. De szeretem a kihívásokat és ezt az újfajta életet, akkor is, ha durva néha. És amikor azt érzem, hogy valami rossz akar uralkodni rajtam, akkor az iszonyat erőfeszítés, hogy ne záródjak be újra, hanem egészségesen kezeljem. Mert az lenne a legkönnyebb. Visszazáródni. És érzem is rá a megszokott ösztönös önvédelmi késztetést, és nagyon könnyű is lenne, rutinnal, de akkor négy év munkáját teszem tönkre.
Nem félek már csalódni, se kiborulni, és persze, hogy időnként túlgondolok, nőből vagyok és agyalós is, de ez most épp nem az az eset volt. És ha közben fáj, még a fájdalomnak is örülök, mert akkor tudom azt is tűpontosan, hogy rendben vagyok. Mert nem záródtam vissza. És azért írom meg/ki, mert mire a végére érek, a rosszat már el is engedtem, és visszatalálok önmagamhoz.

De tegnapelőtt még önmagamat is megleptem, ahogyan visszaestem egy hisztis négyévessé, és nem volt ember a közelemben, aki megfogott volna zuhanáskor. Van az a büszkeség még, ami nem engedte estig. Lehet, hogy most nekem ez kell. Hogy megtapasztaljam az igazi mélységet és magasságot is. Mert a kettő köztit már ismerem. Az könnyű.

Nemrég indultam onnan, ahol megölték a szívét annak a kislánynak olyan sok évvel ezelőtt. Feltámadt és próbálgatja a határait. Néha bizony kigáncsolja azt a kiegyensúlyozott nőt, akivé időközben váltam, és nem tudom egy-egy hisztirohama után, hogy sarokba állítsam, vagy agyonpuszilgassam. De annyi szent, hogy ember legyen a talpán, aki veszi a bátorságot, hogy velem kezdjen ezekben a viharos időkben.

#visszafogottvenusz

támogatóink