újabb események régebbi események további események
13:24
emillio új cikket töltött fel
10:00
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
09:16
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
21:42
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:40
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
21:31
Ilona módosította a naplóbejegyzését
20:37
Yolla válaszolt egy szavazásra
20:36
Yolla új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:33
Yolla új cikket töltött fel
11:38
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
11:36
Anyu új hozzászólást írt Yolla naplóbejegyzéséhez
09:53
Anyu új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
08:23
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
22:25
Cathy új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
21:43
Tündér új hozzászólást írt egy cikkhez
17:17
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
11:10
bakfitty új hozzászólást írt egy cikkhez
09:31
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez
09:16
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
20:04
Cathy új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez

Terápia ~ II. rész

2010. szeptember 1. - Látogatók száma: 126

A harmadik terápiás ülés előtt a folyosón várakoztam, ahonnan rálátás van a pszichiátriai osztályra, mind a zárt, mind a nyitott részére. A kettő közt vannak a szakrendelők és a "beszélgetős" szoba. Így "két tűz közé" kerülve várom a terapeutámat. Közben nagy buzgalommal olvasom Az arany embert, így sikerül is szinte teljesen kizárnom a külvilágot, hiszen az osztály elég félelmetes. Kicsit félek a betegektől. Sikerülne is kicsukni a világot, ha nem szólítana meg éppen a neném lánykori barátnője, Edit, aki ápolónő, és az orrom előtt halad el.
- Szia Luca! Megismersz?
- Persze. Szia! - válaszolok.
- Jól vagy? - érdeklődik.
- Igen - vágom rá gondolkodás nélkül, de hogy is kérdezhet ilyet, amikor itt ülök, ahol? Furcsák az emberek...
Szerencsére már senki sincs a folyosón, mire pár perc késéssel megérkezik a pszichológusom, így senki sem lát bemenni. Na nem mintha szégyellném, de nem akarom, hogy találgassanak. Behív és hellyel kínál. A két karosszék közti asztalon egymás hegyén-hátán fekszenek a dolgai.
- Bocsánat a rendetlenségért! - mondja.
- Semmi baj, nem fogok rendet rakni - válaszolom, de azt már nem teszem hozzá, hogy nálam is gyakran hasonló a helyzet.
- És miről beszélgettünk múlt alkalommal? - kérdezi, de annyi mindenről, hogy ezt így egy mondatban nem lehet elmondani.
- A nagyszüleimről - válaszolom egyszerűen.
- Ennyire emlékszik? Na szép... - mondja felháborodottan, ami nekem kicsit tettetettnek tűnik. Mintha tesztelne, hogy hogyan reagálok egy férfi leszúrására. Hát jól kinevettem csak.
- Nem, többre is emlékszem - mondom, majd kezdetét veszi a beszélgetés...
1979-ben születtem, igen gyorsan, gyakorlatilag háromnegyed óra alatt. Anyu szerint hamarabb is kibújtam volna, de mind az öt szülőágy foglalt volt, így várni kellett a soromra. A türelmet már akkor is gyakorolnom kellett, így később sem esett soha nehezemre. Anyám huszonhárom, apám pedig huszonegy éves volt, amikor első gyermekükként megszülettem. Amikor nyolc hónapos voltam komoly tüdőgyulladást kaptam, aminek következményeként megszületett az öcsém. Anyu ugyanis olyan ideges volt, hogy három napon keresztül kihányta az amúgy is gyenge fogamzásgátlót, s az nem használt, apám pedig nem bírt magával -hogy anyám szavait idézzem. Az öcsém sietős gyerekként, hetedik hónapra született, mindössze negyed óra alatt, hajszál híján a kórház lépcsőjén. Tizenöt hónap korkülönbség van köztünk.
Anyu mesélte, hogy nagyon nyugodt gyermek voltam, ha el kellett menjen a boltba, ami tíz percnyi gyalogút oda, s ugyanannyi vissza, akkor letett engem az ágyra, és amikor hazajött, én ugyanott voltam. Igaz, hogy bepisilve és bekakilva, de ugyanott. Mindig jól elvoltam magamban, és nem volt szükségem senkire. Egy kávéfőző szűrőjével el tudtam játszani órákon át, és soha nem hisztiztem. Másfél évesen teljesen szobatiszta voltam és minden tekintetben önálló, már amennyire az lehet, egy másfél éves gyerek. Soha nem tartottam igényt senkire. Nem szerettem, ha ölelgetnek és puszilgatnak. A puszik után mindig megtöröltem az arcom a későbbiekben. Ezt bizonyos kor után már akkor csak, ha nem látták, mert rájöttem, hogy sértő. De mind a mai napig nem szeretem ezt a szokást. Első szavam az volt, hogy: - Nem! - és anyu szerint azóta is minden második.

A következő pillanatban rezegni kezd a pszichológusom mobilja a nadrágzsebében. Kihúzza, megnézi ki hívja és bocsánatkérőn néz rám:
- Elnézést ezt fel kell vennem!
A beszélgetés befejezése után így szól hozzám:
- Hiába mindenki engem akar... mert én vagyok a legjobb - viccelődik velem. - Folytassa kérem! Az öccse más volt, mint ön?

Öcsi pontosan az ellentétem volt. Soha nem maradt egy helyben, nem tudott egyedül játszani, és nem tudott még három éves korában sem érthetően beszélni. Egy különleges nyelven beszélt, amit csak én értettem meg. Ezért én fordítottam másoknak. Nem tudta a nevemet sem kimondani, így lettem neki Baba. Volt egy titkos nyelvünk, s így belegondolva sajnálom, hogy nem maradt meg, érdekes lenne most használni, ahogy a nagyszüleink is svábul beszéltek, ha azt akarták, hogy mi gyerekek ne értsük meg, hogy mit mondanak. Önállóságra neveltek minket.
A családomat tekintve nekem úgy tűnt, hogy apám uralkodik anyámon, mert mindig az volt, amit ő akart. Ezt nehezen viseltem. Főleg akkor, amikor csúnyán beszélt vele, megalázóan. Utáltam emiatt. Emiatt is. De ekkoriban, még csak ezt fogtam fel...
Anyu okos asszony volt, és bölcs is, hiszen mindig engedett apámnak, s így béke honolt a családban. Bizony sokszor hallottam tőle, amikor öcsi hisztizett, hogy:
-Te vagy az okosabb, meg kell értened, hogy...
Persze ilyenkor mindig öcsi járt jól, mert a hisztijével elért valamit, én pedig maradtam az okos, ám eredménytelen. Egyszerűen feladtam a saját akaratomat. Elég sokáig tartott, mire leesett, hogy egy kis hisztivel mennyi mindent el lehet érni, de akkor már késő volt, mert már nagy voltam. Akkor persze jött az, hogy:
-Tiszta apád vagy!
Ezt pedig utáltam, de ha őszintén magamba nézek akkor van benne valami. Sokszor ugyanolyan erőszakos vagyok. Főleg, ha hiszek valamiben. Kicsit több bennem az agresszivitás, mint más átlagos lányban. Bár fogalmam sincs, hogy milyen egy átlagos lány. Néha szeretnék az lenni. De nem vagyok... Ma már tudom, hogy ez is az azonosulás miatt van. Azonosultam apám személyiségével, hogy megvédjem az életemet.
A terapeutám szerint az, hogy az öcsi hisztije miatt el voltam, és megtanultam, hogy csendben tűrjek, egyenes út volt oda, hogy akkor is csak némán tűrjek, amikor meggyalázott az apám...
Amikor kicsik voltunk együtt fürödtünk a szüleinkkel, vagy egymással. Öcsi rendszerint anyuval fürdött, én meg apámmal... Emlékszem egyszer apám mondta, hogy hozzak egy tükröt és megmutatja, hogy hol jön ki a kisbaba... Kiszálltam a fürdőkádból, és bementem anyuhoz, hogy adjon egy tükröt. Adott. Aztán apám megmutatta... Talán ez még nem lett volna olyan nagy baj... Ám másra is emlékszem...

Folytatás következik...

7 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 29. 18:20

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. szeptember 29. 15:58

Ez valahogy folyamatosabb lett, mint az előző, tetszik:-)

Azt hiszem, hogy minden kezdet nehéz, főleg, ha igaz dolgokról kell írni, amik ráadásul nem egy leányálmok. Inkább rémálmok.
2010. szeptember 29. 15:58
Ez valahogy folyamatosabb lett, mint az előző, tetszik:-)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 29. 15:05

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. szeptember 29. 07:51

Ugy érzem a megprobáltatások sora itt még nem ért véget....megyek olvasok tovább

Még korán sem volt vége. És mindent, ami mocskos, le sem írok.
2010. szeptember 29. 07:51
Ugy érzem a megprobáltatások sora itt még nem ért véget....megyek olvasok tovább
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 13. 20:27

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. szeptember 13. 12:59

Szia Luca!
Ha ezt így le tudod írni, ennyire nyiltan és őszintén, akkor már jó úton vagy afelé, hogy ezt az egész dolgot, ami veled történt, fel tudjad dolgozni. Soha nem fogod elfelejteni, az biztos. De megkönnyebbülsz és már ez is valami. Nagyon jól írsz, nagyon élvezetes az olvasása, mert gördülékeny.. valóságos, sajnos!
Szia: Éva
Itt mondom: Hátulról olvastam visszafelé, vagyis a 3. résszel kezdtem, jó mi?

Köszönöm a bátorítást Éva! :)

Tudod nem is akarom elfelejteni, viszont azt el szeretném érni, hogy ne befolyásolja már negatívan az életem minőségét.

Én az újságokat szoktam hátulról. :)
2010. szeptember 13. 12:59
Szia Luca!
Ha ezt így le tudod írni, ennyire nyiltan és őszintén, akkor már jó úton vagy afelé, hogy ezt az egész dolgot, ami veled történt, fel tudjad dolgozni. Soha nem fogod elfelejteni, az biztos. De megkönnyebbülsz és már ez is valami. Nagyon jól írsz, nagyon élvezetes az olvasása, mert gördülékeny.. valóságos, sajnos!
Szia: Éva
Itt mondom: Hátulról olvastam visszafelé, vagyis a 3. résszel kezdtem, jó mi?
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 9. 23:21

megtekintés Válasz erre: Áné Ági - 2010. szeptember 9. 21:43

KÖSZÖNÖM, Drága Lucám!!!!!!!! engem is 20 év terápia alatt naplóim, leveleim által pszichológusom, pszichiáterem biztatott...Higgyél neki!!!!!!! Szeretettel: Ági!!!

Köszi! :)))
2010. szeptember 9. 21:43

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2010. szeptember 9. 20:45

http://www.felesegek.hu/cikkek/belbecs-avagy-a-noi-lelek/pedofilia-aldozatai/terapia-iii-resz_2866

A következő rész...

KÖSZÖNÖM, Drága Lucám!!!!!!!! engem is 20 év terápia alatt naplóim, leveleim által pszichológusom, pszichiáterem biztatott...Higgyél neki!!!!!!! Szeretettel: Ági!!!
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 9. 20:45

megtekintés Válasz erre: Áné Ági - 2010. szeptember 7. 10:18

KEDVES Luca!!!!!!!! Ma Téged olvaslak!!!!!!! Sajnos, életed rendkívül érdekfeszítő, főleg írói képességed miatt!!! Szeretettel: Ági

http://www.felesegek.hu/cikkek/belbecs-avagy-a-noi-lelek/pedofilia-aldozatai/terapia-iii-resz_2866

A következő rész...
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 9. 18:28

megtekintés Válasz erre: Áné Ági - 2010. szeptember 7. 10:18

KEDVES Luca!!!!!!!! Ma Téged olvaslak!!!!!!! Sajnos, életed rendkívül érdekfeszítő, főleg írói képességed miatt!!! Szeretettel: Ági

Kedves Ági!
Amikor a pszichológusomnak odaadtam a naplómat és elolvasta... azt kérdezte, hogy tudom-e, hogy figyelemreméltóak az írói képességeim? Hát... elég önbizalomhiányos vagyok önmagammal kapcsolatban minden téren, de ezen a területen ér a legtöbb sikerélmény és pozitív visszajelzés. Aztán időnként elbizonytalanodom időnként, és ezért nagyon örülök a visszajelzésednek!
Köszönöm szépen! :)
2010. szeptember 7. 10:18
KEDVES Luca!!!!!!!! Ma Téged olvaslak!!!!!!! Sajnos, életed rendkívül érdekfeszítő, főleg írói képességed miatt!!! Szeretettel: Ági
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 5. 20:40

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2010. szeptember 5. 18:17

Kedves Luca!

Valóban nem tudom mit írjak, a sors szépen beosztotta az életed problémákkal, de remélem a terápia és az hogy nekünk mesélhetsz segít a dolgokon.

Írj minél többet.

Üdv:)

Köszönöm szépen Anonymus!

Remélem, hogy mások is csak ezért nem írnak... :)
2010. szeptember 5. 18:17

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2010. szeptember 2. 23:45

Köszönöm, hogy olvasod! Ez az életem...

Kedves Luca!

Valóban nem tudom mit írjak, a sors szépen beosztotta az életed problémákkal, de remélem a terápia és az hogy nekünk mesélhetsz segít a dolgokon.

Írj minél többet.

Üdv:)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 2. 23:45

megtekintés Válasz erre: katalina - 2010. szeptember 2. 20:03

Jól, szép tiszta magyarsággal írod az édekes cikkedet. Igyekszem a többi részt is elolvasni.
Katalina

Köszönöm, hogy olvasod! Ez az életem...
2010. szeptember 2. 20:03
Jól, szép tiszta magyarsággal írod az édekes cikkedet. Igyekszem a többi részt is elolvasni.
Katalina
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: