újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Terápia ~ III. rész

Látogatók száma: 153

A pecsenyesütő nyitott ajtaján át erős fokhagymaillat száll ki az utcára. Némán, az aszfaltos járdára szegezett tekintettel rovom az utcát. Kerülöm az emberek tekintetét. A kirakatok ma nem csábítanak, csak az utolsó beszélgetésünkre tudok gondolni a pszichológusommal...

- Min elmélkedett a héten? - kérdezi a terapeutám, miközben helyet foglalunk a régimódi karosszékekben. Kivételesen rend van az asztalon, sőt üresnek tűnik.
- Az azonosuláson.
- Na, és mire jutott?
- Azon gondolkoztam - mondom merengve - hogy amíg ez a helyzet fennáll, hogy azonosulok apámmal, agresszív vagyok és magas a tesztoszteronszintem, és amíg emiatt polycisztás ovárium szindrómám van... ha megszűnne az azonosulás...
- Értem mit akar mondani - válaszolja.
- Teljesen meg is szűnhetne a hormonzavarom, ha megszűnne ez az állapot? - kérdem félig meggyőződve az igazamról.
- Nagyon is lehetséges. Hiszen az álterhességet is hasonló okok hozhatják létre.
Ez elgondolkodtat. Csapongva témát váltok.
- Rengeteget gondolkodtam rajta, hogy miért nem mondtam el soha anyámnak az igazságot, vagyis hogy mit tett az apám velem.
- És miért? - kérdezte a terapeutám.
- Mert nem akarom, hogy ha kitudódik, akkor őt vádolják, hogy nem vett észre semmit. Papáék így is mindig szidják apámat neki, nem akarom, hogy anyut bántsák. Ő nem tehet róla. De nem ez a legfőbb oka.
- Hát?
- Azért mert sorra vettem magamban a lehetséges reakcióit és a következményeket.
- Éspedig? - biztat a folytatásra.
- Első lehetőség, hogy nem hisz nekem. Második, hogy hisz és összeomlik. Elválnak. De mi van akkor, ha hisz nekem és mégis apámmal marad? Ha megbocsátja neki? Ezt nem szeretném megtudni - foglalom össze a gondolataimat.
- Mit érezne akkor?
- Csalódást. Azt, hogy cserben hagy.
- Mikor ismeri már be végre magának, hogy nem bízik az anyjában?
Ez ütött... pedig milyen logikus... ha megbíztam volna benne, elmondtam volna neki. Nem kételkednék benne, hogy mellettem áll. Elmondhattam volna kicsi lány koromban is, vagy később. Vagy bármikor. De nem. Mind a mai napig nem mondtam el. Azt se tudja, hogy miért járok pszichológushoz. Azt hiszi, hogy azért, mert nem lehet gyerekem. Az csak egy apró kis mozzanata. Minden összefügg mindennel. Nem bízok az anyámban... logikus. De eddig ez fel sem merült bennem. Nem tudtam, hogy nem bízom az anyámban. Ingert érzek az azonnali tagadásra, hogy ez nincs így és bízom a saját édesanyámban. Tagadás... Elfojtás... Vajon eddig ezt is elfojtottam magamban? Nem szép dolog nem bízni a saját szülőanyámban. És már megint önmagamat hibáztatom. Mert ha bíztam volna benne... és elmondtam volna... ő megállíthatta volna. De ma már tudom, hogy nem az én hibám... Nem okolhatom azt a hat év forma körüli kislányt, aki voltam, hogy nem mert szólni. Egy gyereket, aki halálra volt rémülve, aki senkiben sem bízott annyira, hogy bárkinek is beszélt volna...
- Öcsinek már elmondtam - jelentem ki elégedetten. - Bár csak azért, mert féltem a kislányát. Az én hallgatásom miatt nem kerülhet veszélybe.
- És mit reagált? - kérdezi a pszichológusom.
- Először nem hitt nekem. De azután elkezdtem neki részleteket mesélni. Végül az győzte meg, amit az első fiú mondott, akivel lefeküdtem.
- Mi volt az?
- Azt mondtam neki, hogy szűz vagyok... Őt konzervnyitónak hívták a háta mögött, mert rendszerint szűz lányokat cserkészett be. De aztán rájött, hogy nem vagyok az, és nem is jelentkezett többé. Később megtudtam, hogy a hátam mögött azt mondta, hogy egy kamion is befért volna... Nagyon rosszul esett.
- Milyen volt az öccsével a kapcsolata?
- Öcsi nagyon hisztis volt kiskorában. Ezért mindent megkapott, amit csak akart. Mindig azt hallottam: "- Te vagy a nagyobb, meg kell értened, hogy..." Nekem mindig mindent meg kellett értenem.
- Az öccse volt a kis agresszor. Hány év van önök között?
- Tizenöt hónap.
- A pszichológusok ezért sem ajánlják az ilyen kicsi korkülönbséget két testvér között. A kis agresszor miatt el volt nyomva, nem érvényesíthette a saját akaratát, mindent csendben el kellett viselni. El lett nyomva. És ez kitaposott ösvény lett ahhoz, hogy pár évvel később akkor is csendben tűrjön, amikor a nagy agresszor, az apja meggyalázta.
- Elegem van abból, hogy még mindig én szégyellem magamat, mintha én tehetnék az egészről! Tudom, hogy nem az én hibám és nem akarom szégyellni magamat! - fakadok ki a magam visszafogott modorában.
- Ne tegye!
- Akkor miért teszem?
- Mert ez még mindig a férfiak világa, hiába van egyenjogúság. Ha egy nő bemegy a rendőrségre, hogy megerőszakolták, először azt nézik meg, hogy milyen ruhában volt. Hogy biztos ő hívta fel magára a figyelmet. A pedofíliát elítélik a börtönökben, az a legaljasabb dolog. De a nemi erőszak elkövetőket nem. Inkább olyan machós dologként van elkönyvelve.
- Sosem tudtam megérteni és elfogadni azt, hogy ami a férfiaknak büszkeség, az a nőknek miért szégyen? Ha a férfinak sok nője volt, attól igazi férfi, de ha egy nőnek sok pasija volt, akkor az a világ legnagyobb cédája.
- Ne is fogadja ezt el! - biztat, hogy ezúttal helyesen gondolkozom.

***

Tegnap meséltem a barátnőmnek, hogy mennyire meglepődtem azon, hogy nem bízok anyámban.
- Ez nem nagy ügy, én sem a saját anyámban. Még az se mondtam el, neki, hogy megjött az első vérzésem. Még jó, hogy volt egy nővérem. És mit változtat az meg, ha beismered, hogy nem bízol benne?
Nem tudtam erre akkor a választ. Ma már tudom...
Ugyanis, ha akkor bíztam volna benne, és szóltam volna, akkor megváltozhatott volna az egész életem. Nem kellene még most is némán szenvednem, miközben apám éli világát. Nem kellett volna, apám mellett felnőnöm és az első adandó alkalommal elköltöznöm otthonról. Sok mindent nem kellett volna elviselnem... Megállíthattam volna... Ha bíztam volna anyámban, teljesen másképp alakult volna az életem. Már rég nem kellene félnem... Akkor elmondtam volna... és most nem hibáztatnám magamat, hogy miért nem szóltam, amíg még nem volt túl késő? Nem gondolnám azt, hogy az én hibám... Hogy mit változtat meg, hogy beismerem, hogy nem bízom benne? Ez az első lépés abban, hogy ne okoljam magamat apám bűnéért. Azt változtatja meg, hogy felmentem magamat az önvád alól, hogy passzív résztvevője, elszenvedője voltam ennek az egésznek. Hogy szó nélkül tűrök mint a mai napig. Mind a mai napig... És még mindig nem sírtam miatta... Egyetlen egyszer sem. Soha. De miért hagyom még mindig, hogy élje világát, miközben én némán szenvedek?

Folytatás következik...

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Szia Luca!
Hm, most én ebbe a részbe belekaptam, előzmények nélkül:-( Vissza fogom olvasni a többit is, de nagyon érzékletes írás! Gratulálok. Remélem nem veled történt, csak ügyesen tudod beleélni magad a helyzetbe, de az nagyon jól sikerült!
Pinokkió

Ez az én történetem Pinokkió, velem történt. Hiába nem szeretnénk, vagy reméljük, hogy nem. Most már a múltat nem lehet megváltoztatni, de a jövőt igen.
Viszont annak örülök, hogy sikeres írásnak tartod. Talán arról a legkönnyebb írni, amit személyesen élünk át, még akkor is, ha maga a történet nehéz. Most először írok erről nyilvánosan...
Szia Luca!
Hm, most én ebbe a részbe belekaptam, előzmények nélkül:-( Vissza fogom olvasni a többit is, de nagyon érzékletes írás! Gratulálok. Remélem nem veled történt, csak ügyesen tudod beleélni magad a helyzetbe, de az nagyon jól sikerült!
Pinokkió
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre:

Az biztos, hogy elég sokat kell tisztáznod magadban, főleg,hogy át kell gondolnod, ki a bűnös, és ki az áldozat.
G

Az elvileg mindig is világos volt. :) Elvileg.
 
Az biztos, hogy elég sokat kell tisztáznod magadban, főleg,hogy át kell gondolnod, ki a bűnös, és ki az áldozat.
G
Luca! Így van, ahogy mondod! üdv Orsolya
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Luca! én sem bánom, hogy akkor elmentem nem vesztettem vele semmit, de azért még most is körbenézek, jobban ha átmegyek bárhol, de már régen volt. Viszont ha valakinek szüksége van szakemberre menjen, mert életet menthet ez is! üdv Orsolya

Igazad van Orsi, életmentő lehet. Főleg életminőség mentő. :)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Luca! én sem bánom, hogy akkor elmentem nem vesztettem vele semmit, de azért még most is körbenézek, jobban ha átmegyek bárhol, de már régen volt. Viszont ha valakinek szüksége van szakemberre menjen, mert életet menthet ez is! üdv Orsolya

Igezad van Orsi, életmentő lehet. Főleg életminőség mentő. :)
Luca! én sem bánom, hogy akkor elmentem nem vesztettem vele semmit, de azért még most is körbenézek, jobban ha átmegyek bárhol, de már régen volt. Viszont ha valakinek szüksége van szakemberre menjen, mert életet menthet ez is! üdv Orsolya
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Luca! Én is jártam pszichológushoz sok éve, mikor autóbalesetem volt és utána muszály volt, mert nehéz volt feldolgozni, de jót tett! Nem szégyeltem szakemberhez járni és szerintem ha más okból valakinek szüksége van ne szégyelje, mert segít és esetleg elkerülhető egy nagyobb baj, persze másik felébe önmagunknak kell túllépni és így lehet "rendbe" jönni. Várom a folytatást. üdv Orsolya

Jól esett a hozzászólásod Orsi!

Bár én nem azt szégyellem, hogy pszichológushoz járok, hanem azt, hogy nem tettem semmit azért, hogy megvédjem magam. A pszichológus életem egyik legjobb döntése. :)
Luca! Én is jártam pszichológushoz sok éve, mikor autóbalesetem volt és utána muszály volt, mert nehéz volt feldolgozni, de jót tett! Nem szégyeltem szakemberhez járni és szerintem ha más okból valakinek szüksége van ne szégyelje, mert segít és esetleg elkerülhető egy nagyobb baj, persze másik felébe önmagunknak kell túllépni és így lehet "rendbe" jönni. Várom a folytatást. üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: