újabb események régebbi események további események
17:30
Fifti regisztrált a weboldalra
09:52
emillio válaszolt a Kérdezd a férfit menüpont egyik kérdésére
00:14
emillio új bejegyzést írt a naplójába
20:35
Yolla válaszolt egy szavazásra
19:44
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
16:21
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:40
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
11:51
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
10:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:55
Ilona új cikket töltött fel
21:17
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
19:59
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:58
Ködmadár új cikket töltött fel
19:05
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
18:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:51
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
09:05
zsoltne.eva módosította a cikkét
16:58
Zet új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:58
Sáriell regisztrált a weboldalra
14:10
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez

Terápia ~ V. rész

2010. szeptember 17. - Látogatók száma: 127

- Emlékszik, hogy kérdezte, hogy mikor vallom már be végre magamnak, hogy nem bízom az anyámban?
- Igen.
- Én nem nem vallom be. Bennem egyszerűen fel sem merült, hogy nem bízom benne. Nem tudtam róla, mert sosem gondoltam rá. Pedig annyira logikus, mert ha bíznék benne elmondtam volna. Akár kiskoromban, akár később. Vagy most - teszem hozzá, és ő helyeslőn bólogat, majd megismétli a szavaimat:
- Vagy most - egyetértés pillanatnyi csendje tölti be a szobát.
- Azt hiszem már a kezdetekkor is baj lehetett a kötődéssel.
- Én soha nem kötődtem senkihez. Öcsi anyás volt, de én semmilyen. Anyu azt mondta, mikor kérdeztem, hogy miért nem ölelt meg soha, hogy nem hagytam. Kicsi koromban sem. Szerinte így születtem, hogy nem volt szükségem senkire.
Helytelenítően és érthetetlenül rázza meg a fejét.
- Kisbabaként sem hagytam - fűzöm hozzá. - Egy kisbaba mit tud tenni? A barátnőm öt hónapos kislányát dajkálom, azt teszek vele, amit akarok.
- Mi a végzettsége a szüleinek? - kérdezi.
- Úgy érti, hogy mi a végzettségük, vagy mit dolgoznak?
- Apám kőműves, de nem nagyon dolgozott a szakmájában, anyu meg eladó.
- Van érettségijük?
- Anyunak van.
- Azért érdekes, mert a kőművesekről nem feltétlen egy szeretetteljes ember jut eszembe. Egy boltos pedig, ha hazamegy a napi munka után, lehet, hogy elege van az emberekből. A saját gyerekéből is esetleg. Egyedül akar lenni.
Agyamban elraktározom az újabb információt, hogy később gondolkozzak még rajta, ahogy az ezelőtti terápiák során is.
- Anyu nagyon okos, az IQ szintje olyan különlegesen magas volt, amilyen csak az orvosoknak szokott lenni.
- Éppen az előbb beszéltük, hogy az orvosok milyenek - emlékeztet a beszélgetésünk kezdetére.
- Most pozitív értelemben gondolok az orvosokra, a jobbakra. Anyu még azt is tudja, hogy hány kilométer az Egyenlítő.
- Hát aztán? Semmit sem ér vele.
- Hiába magas a lexikális tudása, ha a gyakorlati életben nem. Hiába olyan okos, ha nem vett észre semmit velem kapcsolatban! - fakadok ki.
- Látja - ért egyet velem a pszichológusom.
- De akkor is... nekem biztos nem lesz olyan magas az IQ szintem, mint anyunak.
- Valami kis rivalizálást érzek ön és az édesanyja között. Lehetséges ez?
- Igen. Nagyon úgy néz ki - válaszolom.
A családban anyu az okos és öcsi volt az, aki jól tanult. Apám nem tanult jól, és én mivel arcra rá hasonlítok, a testvérem pedig anyura, így mindig butábbnak éreztem magamat. Főleg, amikor csináltam valami okos dolgot, és utána azt mondta anyu:
- Nahát, ezt régen senki ki nem nézte volna belőled!
Ezzel ki is jelentette, hogy mindenki kis ostobának nézett. Gyanítom még most is ez lehet a helyzet. Ám éppen ezért időnként el is szoktam játszani a butácskát. Nem baj az, ha nem mindenki ismeri az ember lányának igazi értékeit. Nem kell mindenki ismerjen. Azzal áltatom magam, hogy nem érdekes, hogy mit gondolnak mások, mert én tudom az igazat, pedig nagyon is számít.
- A kötődésre visszatérve - mondom - anyu azt mondta pár hónapja, hogy senkit sem szerettem egyvalakin kívül az összes kapcsolatomból. Azt az egyet, aki miatt összevesztem az apámmal tizenhét évesen. Szerinte a férjemet sem szerettem, és ezt mindenki látta. Azt mondta, csak férjhez akartam menni. Kérdeztem, hogy akkor miért nem állított meg, és azt mondta, hogy nem lehetett, mert nem hallgattam senkire. Szóval teljesen elbizonytalanított, és úgy éreztem, hogy tényleg üres vagyok, senkihez sem kötődöm és nincsenek mély érzéseim senki iránt.
- Ezzel kapcsolatban... - próbál közbevágni a terapeutám.
- Most nem, majd mindjárt! - hallgattatom el egy pillanat alatt és erre összemosolyogtunk. - Meséltem, hogy hogy költöztem el húsz éves koromban otthonról?
- Nem - válaszolja még mindig mosolyogva.
- Már vagy fél éve dolgoztam egy gyárban, amikor az egyik délutános műszakból hazaérve azt mondtam az ágyban fekvő szüleimnek, hogy holnap elköltözök. Másnap összepakoltam délelőtt, és az aznapi műszakba már az albérletből indultam.
- Meg sem akadályozták? Vagy mit szóltak?
- Semmit. Semmit sem csináltak. Apámmal leköltöztettem magamat.
- Egyáltalán semmit sem reagáltak??? - lepődik meg.
- Nem.
- Nem próbálták visszatartani?
- Nem - válaszolom, és nem is értem először, hogy min csodálkozik.
- Számomra ez hihetetlen, és azt sugallja, hogy valamiért nem is akarták visszatartani. Mintha megszabadultak volna egy tehertől.
- Lehet, hogy problémás voltam akkoriban - gondolkozom el - bár sosem drogoztam, sőt akkor már nem is dohányoztam, csak alkalomszerűen. Az igaz, hogy sokat fiúztam.
- Na de akkor is! - látom nem tud napirendre térni a dolog felett, hogy nem akartak marasztalni. - Volt valaha öngyilkossági szándéka? - vált témát hirtelen.
- Néha megfordult a fejemben, de aztán sajnáltam volna a macskámat.
- A macskáját? - vonja fel érdeklődve a szemöldökét.
- Ránéztem a macskámra, és tudtam, hogy senki nem gondoskodna róla úgy, mint én. Hát, nem hagyhattam magára. Ez körülbelül tizennyolc éves koromban volt. Volt egy fekete perzsám. Amikor elpusztult, mert elütötték, akkor elköltöztem otthonról. Már semmi sem kötött oda.

Folytatás következik...

9 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 29. 18:25

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. szeptember 29. 16:25

Jó ez a cikksorozat, de valami hiányérzetem van. Lehet a végén kapom meg?!

Megkaptad?
2010. szeptember 29. 16:25
Jó ez a cikksorozat, de valami hiányérzetem van. Lehet a végén kapom meg?!
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 29. 15:08

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. szeptember 29. 08:16

A szülő nem engedi csak ugy el a gyerekét....vagyis én soha nem engedtem volna el igy a gyereket.Ez a kapcsolat csak fizikai volt érzelmileg sajnos egy nagy nulla.Nem akartalak ezzel megbántani, sajnálom, hogy ilyen volt az életed.Remélem, hogy a jövő sokkal több örömet tartogat számodra.

Én másképpen szeretném... nem úgy, ahogy felnőttem.
2010. szeptember 29. 08:16
A szülő nem engedi csak ugy el a gyerekét....vagyis én soha nem engedtem volna el igy a gyereket.Ez a kapcsolat csak fizikai volt érzelmileg sajnos egy nagy nulla.Nem akartalak ezzel megbántani, sajnálom, hogy ilyen volt az életed.Remélem, hogy a jövő sokkal több örömet tartogat számodra.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 27. 22:16

megtekintés Válasz erre:   - 2010. szeptember 27. 19:54

Bizonyos értelemben sajnos nincs vége, más részről viszont igen, vége van.

Hát...
2010. szeptember 27. 19:54

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2010. szeptember 26. 22:40

Vége van, de mégsem.

Bizonyos értelemben sajnos nincs vége, más részről viszont igen, vége van.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 26. 22:40

megtekintés Válasz erre:   - 2010. szeptember 26. 19:12

Attól, hogy vége a pályázatnak, te még folytathatod az írást. Vagy nem?
ILY: G

Vége van, de mégsem.
 
2010. szeptember 26. 19:12
Attól, hogy vége a pályázatnak, te még folytathatod az írást. Vagy nem?
ILY: G
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 24. 19:27

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2010. szeptember 20. 12:11

Csak így tovább...
Teljesen kivehető az írásodból, hogy fejlődsz, hogy kitárulkozol és hogy az élet akadályait is egyre könnyebben veszed:)
Üdv

http://www.felesegek.hu/cikkek/belbecs-avagy-a-noi-lelek/pedofilia-aldozatai/terapia-vi-resz_3116

A befejezés. :)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 20. 18:42

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2010. szeptember 20. 12:11

Csak így tovább...
Teljesen kivehető az írásodból, hogy fejlődsz, hogy kitárulkozol és hogy az élet akadályait is egyre könnyebben veszed:)
Üdv

Köszönöm!

Kár, hogy a héten be kell fejezni, de majd igyekszem valami bravúros megoldást kitalálni, hogy vége is legyen a pályázat miatt és nem is. :)
2010. szeptember 20. 12:11
Csak így tovább...
Teljesen kivehető az írásodból, hogy fejlődsz, hogy kitárulkozol és hogy az élet akadályait is egyre könnyebben veszed:)
Üdv
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 18. 23:41

megtekintés Válasz erre: Áné Ági - 2010. szeptember 18. 11:09

MELLETTED vagyok, Kedves Lucám!!!!!!!! Szeretettel: Ági!!!!!!!

Köszönöm Ági! :)
2010. szeptember 18. 11:09

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2010. szeptember 17. 22:19

Valóban nem könnyű Orsi! :)
Örülök, hogy velem tartasz! :)

MELLETTED vagyok, Kedves Lucám!!!!!!!! Szeretettel: Ági!!!!!!!
2010. szeptember 18. 05:37
Luca! Olvaslak és figyellek! üdv Orsolya
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 17. 22:19

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. szeptember 17. 19:58

Luca! Nem könnyű helyzet a tiéd egy percig sem! Várom a folytatást, hogy hogyan alakul. üdvözlettel Orsolya

Valóban nem könnyű Orsi! :)
Örülök, hogy velem tartasz! :)
2010. szeptember 17. 19:58
Luca! Nem könnyű helyzet a tiéd egy percig sem! Várom a folytatást, hogy hogyan alakul. üdvözlettel Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: