újabb események régebbi események további események
16:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
18:53
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
15:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:52
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:25
Tündér módosította a naplóbejegyzését
09:25
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:23
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
20:49
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
20:42
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
06:57
Zsüsztin új cikket töltött fel
14:56
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:46
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Terápia ~ VI. rész

2010. szeptember 24. - Látogatók száma: 139

- Meg lehet valaha szabadulni az azonosulástól? - néztem hirtelen témát váltva a terapeutám szemébe az aznapi beszélgetés végén.
- Igen - mondja elkomolyodva. - Tudatosan. És persze tudattalanul is, hiszen az egész tudattalan. De a kettővel együtt sikerül. A rég eltemetett emlékek hirtelen felbukkanása a gyógyulási folyamatnak fontos része.
Biztatóan néz rám és én hinni szeretnék neki. Nem egyszerű és könnyű dolog elfelejteni egy ilyen traumát. Tudom, hogy mennyire tehetetlen voltam apám nemi közeledésével szemben. Nem tudtam elmenekülni, nem mertem sikoltani és nem mertem szólni - senkinek! Mindezek ellenére napról-napra, hónapról-hónapra és évről-évre úgy kellett tennem, mintha mi sem történt volna. Mintha az utálatom apám iránt csak a szokásos tinikori dackorszak lett volna. Az emlékeket, amiket nem akartam látni, és az érzéseket, amiket nem akartam érezni kitöröltem magamból. Ez volt a túlélésem egyetlen lehetősége. Kikapcsoltam és eltompítottam az érzéseimet. Emlékszem egy részére annak, ami történt, de a haragra, a fájdalomra és a szégyenérzésre nem. Ám képtelen vagyok eltemetve hagyni az emlékeket, amelyek az idő előrehaladtával újra és újra zombiként törnek elő. Tudom, hogy az ijesztő emlékek elfojtása szellemi energiát emészt fel és kibírhatatlan küzdelmet jelent, amelynek súlyos egészségügyi következményei is lehetnek. Az állandó fáradtságon kívül még viszonylag "olcsón" megúsztam az egészet. A PCOS-m is elvileg könnyen kezelhető, de az is lehet, hogy az azonosulásommal együtt az is megszűnne, ha végre elfogadnám, hogy nő vagyok. Igazi hamisítatlan nő, és nem egy védtelen kislány. Mindenesetre a nőgyógyász által felírt gyógyszert beszedtem és már harmadik napja meg is jött a mensesem. A terapeutám szerint ez hozzájárulhat, hogy igazán nőnek érezzem magam.
Ahogy egyre idősebb leszek, egyre kevésbé tudom elfojtani a múltat. Egy szappan illata, egy érintés, egy-egy érzés ijesztő képek és emlékek özönét ébreszti fel bennem. Vajon nem kellene egyszerűen még erőteljesebb erőfeszítéseket tenni a felejtés érdekében? Érdekes módon néha az ad enyhülést, ha felidézem a dolgokat. Ha egyszer sikerül felszínre törniük az emlékeimnek, elveszítik erejüket. Tudat alatt tartani őket sokkal fájdalmasabb és veszélyesebb, mint megszabadulni tőlük.
Ha már emlékszem képes lehetek bánkódni... képes leszek megsiratni azt a kislányt, aki voltam, és aki még mindig vagyok. Ha nem engedek természetes folyást fájdalmamnak, s tagadom a szörnyű élményeim valóságát, akkor palackba zárom a fájdalmam. Az ilyen elfojtás orvosi szakkifejezés szerint a traumát követő stresszhez — szinte érzelem nélküli és érzéketlen állapothoz vezethet. Ezt semmiképpen nem akarom. Pedig ezt tettem eddig is. Szeretnék végre valamikor egészséges érzelmi életet élni. Tudom, hogy ahogy az emlékek még jobban kezdenek visszatérni, újra átélem az erőszakot. Csak remélem, hogy még átmenetileg sem fejlődök vissza gyermeki állapotomba. Az emlékek időnként oly nyomasztóak, hogy úgy érzem, beleőrülök. Folyton dühös vagyok, de most legalább világosan látom, hogy miért. Sokat segít, hogy tisztán látom magamat kívülről, tudom, hogy mi miért történik, mit miért érzek. Az emlékezés haragot és lehangoltságot vált ki belőlem. Nincs már kedvem úgy csinálni, mintha jól lennék, és kevés az erőm, hogy eltitkoljam mások elől, hogy valami nagyon nyomaszt. Arról nem is beszélve, hogy nem az érzéseim elfojtásába szeretném beleölni az energiáimat. Annyi mindent szeretnék csinálni, de egyszerűen nincs hozzá erőm. Mindig tudtam, hogy mélységes öngyűlölet és harag dúl bennem, csak nem, hogy miért. Szembe kell néznem a fájdalmas emlékeimmel és nem szabad engednem, hogy hatással legyenek rám. Persze elhatározni könnyebb, mint megtenni. Még nem tudom hogyan szabadulhatnék meg a bűntudattól és a szégyentől. A felgyógyulás egy másik fontos feltétele, hogy véget vessek az önvádnak. Még most is nehéz úgy vélekednem, hogy ártatlan vagyok. Nem értem, miért nem akadályoztam meg őt?
Az egész terápia olyan, mint egy fájdalmas gyökérkezelés a fogorvosnál. Csak ez máshogy fáj. Nem mondhatom, hogy nem visel meg, de a beszélgetések minden percét élvezem. Még akkor is, ha fáj. És bizony fáj. Ráeszmélni olyan tényekre, hogy például nem bízom a tulajdon édesanyámban... mert ha bíztam volna, bizony az egész életem máshogy alakulhatott volna. És akkor megint csak az önvád tör elő. Viszont kezdek jobban tudatában lenni saját nőiességemnek, és pozitívan megélni azt. Ez viszont tetszik. Élvezem, amikor a pszichológusom, mint férfi kinyitja előttem az ajtót, majd be is csukja utánam. Igyekszem a női szokásokat felvenni, és nem azonosulni apámmal. Próbálok nőiesedni.
Tudom, nagyon hosszú még az út a végéig, de bízom benne, hogy egyszer majd teljesen egészséges nőnek érezhetem magamat. Nőiességem teljes tudatában. Bízom magamban, hogy képes vagyok rá, és éppen ezért fog sikerülni. Én megtettem a kezdő lépéseket. Elindultam a gyógyulás útján...

Egyelőre vége, de lesz még folytatás...

ui.: Remélem, hogy a cikksorozatom erőt és reményt ad a sorstársaimnak, és azt, hogy a történetem megírásával segíteni tudok más áldozatoknak! Ha már csak egy valakinek sikerült, akkor megérte leküzdenem a félelmeimet és megírni az igazságot. Harmincegy éves vagyok most, több mint húsz évet hallgattam. Sosem késő elkezdeni a terápiát egy kiváló szakemberrel. Csak nem szabad feladni! Soha!

12 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

2010. szeptember 24. 19:39
Luca! igen csak tetszett írásod és lelkesen végig is olvastam és igen soha nem szabad föladni és küzdeni kell! Szép estét Orsolya
2010. szeptember 24. 21:32
Érdekesen, lendületesen írsz, van stílusod. Remélem és kívánom, hogy feledve, vagy legalább megbékélve múltaddal, sokat írsz még az olvasók, és a magad örömére. péter
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 24. 21:35

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. szeptember 24. 19:39

Luca! igen csak tetszett írásod és lelkesen végig is olvastam és igen soha nem szabad föladni és küzdeni kell! Szép estét Orsolya

Köszönöm Orsi! Jól mondtad! :)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 24. 21:36

megtekintés Válasz erre: farkasp - 2010. szeptember 24. 21:32

Érdekesen, lendületesen írsz, van stílusod. Remélem és kívánom, hogy feledve, vagy legalább megbékélve múltaddal, sokat írsz még az olvasók, és a magad örömére. péter

Nagyon örülök Péter, hogy nálam jártál! :)
Én is remélem... :)))
 
2010. szeptember 26. 19:10
Igazán örülök annak, hogy látom, egyre jobban írsz. A történet maga az szomorú. és tudom, hogy min mész át, hiszem minden nap itt vagyok melletted. A többit majd személyesen.
ILY:G
2010. szeptember 26. 19:19
Luca nincs mit!
2010. szeptember 26. 20:21
Mindegyik részt elolvastam Luca, azt gondolom most, ha találkoznánk személyesen, én előre köszönnék neked!
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 26. 22:41

megtekintés Válasz erre: - 2010. szeptember 26. 19:10

Igazán örülök annak, hogy látom, egyre jobban írsz. A történet maga az szomorú. és tudom, hogy min mész át, hiszem minden nap itt vagyok melletted. A többit majd személyesen.
ILY:G

:)
Bocs, hogy kicsinállak...
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 26. 22:42

megtekintés Válasz erre: Laura - 2010. szeptember 26. 20:21

Mindegyik részt elolvastam Luca, azt gondolom most, ha találkoznánk személyesen, én előre köszönnék neked!

Ez igazán jólesett, Laura! :)
Köszönök mindent!
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 26. 22:43

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. szeptember 26. 19:19

Luca nincs mit!

Dehogy nincs! :)
2010. szeptember 27. 05:13
Luca! Ugyan már aranyos tőled! Szép napot Orsolya
2010. szeptember 27. 10:54
Luca KEDVES!!!!!!!! Mindig Veled vagyok!!!!!!! Szeretettel: Ági!!!
2010. szeptember 27. 19:52

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2010. szeptember 26. 22:41

:)
Bocs, hogy kicsinállak...

Nem fogsz..., csak néha nehéz, de ezért is vagyunk együtt.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 27. 22:14

megtekintés Válasz erre: - 2010. szeptember 27. 19:52

Nem fogsz..., csak néha nehéz, de ezért is vagyunk együtt.

Dehogynem...
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 27. 22:14

megtekintés Válasz erre: Áné Ági - 2010. szeptember 27. 10:54

Luca KEDVES!!!!!!!! Mindig Veled vagyok!!!!!!! Szeretettel: Ági!!!

Köszönöm Ági! :)
2010. szeptember 29. 08:23
Elöszőr is szerintem bizz meg SAJÁT MAGADBAN, ha ez sikerül, akkor egy öntudatos nő sokkal hamarabb megbirkozik a mult szellemeivel...bár nem egyszerü ez biztos.Én szurkolok Neked.
2010. szeptember 29. 08:33
Átüt a sorokon a tanácstalanság, a düh és a félelem is. Remekül megírtad Luca!
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 29. 15:10

megtekintés Válasz erre: ginesz - 2010. szeptember 29. 08:23

Elöszőr is szerintem bizz meg SAJÁT MAGADBAN, ha ez sikerül, akkor egy öntudatos nő sokkal hamarabb megbirkozik a mult szellemeivel...bár nem egyszerü ez biztos.Én szurkolok Neked.

Most egyelőre még csak azt érzem, hogy kezdek nőiesedni, nőiesebb szokásokat felvenni. Ugyanakkor nem egy könnyű menet ez az egész. És még sokáig fog tartani.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2010. szeptember 29. 15:12

megtekintés Válasz erre: Babenko - 2010. szeptember 29. 08:33

Átüt a sorokon a tanácstalanság, a düh és a félelem is. Remekül megírtad Luca!

Nagyon köszönöm, hogy ezt mondod Babenko, mert sokszor olyan üresnek és érzéketlennek érzem magamat. De ha átüt a sorokon, akkor csak vannak bennem érzések.
Annak is nagyon örülök, hogy szerinted remekül megírtam! :) Jólesik! :)
2010. szeptember 29. 16:34
Szia! Szerintem is átjött a soraidon a mondanivaló. Nem lett happy end és nem is lett horror a vége, de ez így jó! Nem fullasztottad meg a sztoridat egy jó poénért, mert ez a történet többet érdemelt. Megkapta! Lucás lett, gratulálok!
Pinokkió

Olvasd el mit írtam Gábornak!
Még egy eszembe jutott, szerintem nyugodtan odaírhatnád a végére:
A pályázatnak vége, de a történetemet folytatom nektek...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: