Bolondos szilveszter
Látogatók száma: 74
A társasházban csak egy dolog nem létezik, mégpedig a titok.
Tíz éve lakik Mónika egyetemista fiával a harmadik emeleten, a nagyanyjától örökölt két szoba hallos lakásban, és igazán megszokhatta volna, hogy valahányszor nyílik lakásának ajtaja, a szemben lakó Tarajosné, született Emi néni ajtaján megmozdul a levélbedobót takaró lemezke, és megjelenik benne az öregasszony savó kék jobb szeme, mert azzal még jól lát, majd szemügyre veszi a ki vagy belépőt. A beszélgetést nem hallja, rest kicsit a füle, ám nyolcvan éve ellenére jól működik a fantáziája és azzal pótolja a hiátusokat, hogy szép, kerek történetté formálódjanak az információ morzsák, melyet azután lehet továbbadni a földszinten lakó Bogdánnénak, született Kovács Hannának, aki csak egy évvel fiatalabb nála, de senki sem hívhatja néninek, így mindenki Hannácskának szólítja, különösen Gyula úr, a második emelet kettőből, aki teljesen önzetlenül, igaz szerelemmel szereti, őt magát is, de főleg a főztjét.
Igazság szerint, Hannácskának eleinte Domonkos úr csapja a szelet, csakhogy gyorsan lehűlnek az érzelmei, amikor kiderül, hogy imádottja az érzelmeket az elfogyasztott rántott szeletekben, töltött káposztában, mézes krémesben méri, márpedig neki kényes a gyomra, egyébként sem nagyevő.
A nyolclakásos házban lakik még három fiatal házaspár, róluk is keringenek hírek, de ezeket fedje homály, mert történetünk szempontjából indifferens.
Mónika nagyon csinos, negyvenkét éves elvált asszony, még Emi néni sem talál semmi kivetnivalót az életvitelében, hiszen két férfi között osztja meg az életét, a Dénes fia és a párja, Dezső között. Ez utóbbi negyven kilométernyire lakik innen, igen elfoglalt vállalkozó, ám már vagy négy éve figyeli az öregasszony a levélbedobón keresztül, amint a magas, markáns arcú, nevetős szemű férfi hetente két-három alkalommal megjelenik, rendszerint virággal a kezében. Elegánsan, de sportosan öltözködik, ha öltönyben jön, akkor színházba mennek, vagy az operába, esetleg étterembe vacsorázni.
Bizonyára együtt töltik a szilveszter is, mert Mónika nagy csomagokkal érkezik haza.
Majd kifaggatja Dénest, mert meg akarja kérni, hogy adja fel a postán a képeslapokat.
Jól gondolja Emi néni, valóban úgy tervezik Mónikáék, hogy kettesben szilvesztereznek, mert Dénes elmegy egy reggelig tartó buliba, ők pedig éjfél után kimennek a körútra, mint fiatal korunkban, trombitaszó mellett ünnepelni az újesztendőt.
Mónika már harmincadikán megkezdi a készülődést, egész nap süt-főz, mert a fia is visz a bulira ételt és italt. Töltött káposzta, kocsonya és kalács illatát érzi, amikor a fiatalasszony lakásának ajtaja hosszabb ideig nyitva marad. Összeszalad szájában a nyál, mert mindegyiket szereti, pontosabban szeretné, ha telne rá soványka nyugdíjából.
Igaz, Péter, az unokaöccse, megígérte, hogy hoz neki ételt, de milyen lehet az, amit a felesége főz, aki csak a reform ételeket szereti, és az elhízástól való félelmében ráerőszakolja a családjára a müzlit, meg mindenféle zöldségből készült ételeket, amelyektől egy óra múlva már ismét kopog a szemük.
Mit nem adna érte, ha Mónika főztjéből falatozhatna, vagy jobb híján, Hannácska áthívná szilveszterezni, de biztosan kettesben ünnepelnek Gyula úrral, mert délelőtt, amikor lemegy megnézni a postaládáját, látja, hogy a szikár öregúr három üveg pezsgővel érkezik haza. Bezzeg Domonkos, az alacsony, kövérkés öregúr, magányos szilveszterre készül, mert szatyrában gyerekpezsgő és gépsonka, meg hat zsemle lapul. Persze, neki gyenge a gyomra.
Dénes készséggel elmegy a postára, feladni az öregasszony üdvözlő lapjait, úgyis arra megy, elhozza a virágcsokrokat, egyet az anyjának, egyet a barátnőjének. Mindketten megérdemlik.
Szilveszter napján Mónika kilenc óra táján beteszi a sütőbe a negyed malacot, mert sokáig kell lassú tűzön sütni. Dénes segít feldíszíteni a lakást, lampionokkal, girlandokkal.
- Anya, reggelire készítesz nekünk korhelylevest? Szerintem ránk fér úgy hat körül, akkorra érünk haza Lizával.
- Jól van, kisfiam, benn lesz a hűtőben.
- Tündér vagy, Anya! Hányra jön Dezső?
- Négy óra körül érkezik.
- Akkor még találkozom vele, mert csak hatra megyek Lizáékhoz. Anya, tölthetek neked egy pohár bort? Már úgysem ülünk kocsiba, én is inkább taxival megyek. Mégsem cipelhetem a nagy fazék töltött káposztát a villamoson?
Jól esik Mónikának a félédes fehér bor, hiszen kora reggel óta talpon van. Lám, milyen okos nagyfia van, pedig húsz éve egyedül neveli, és immár Dezsőben az ideális társra lelt, végre kerek egész az élete.
Még összecsomagolja Dénesék bulijához a sajtos pogácsát, meg a lekváros kifliket, két nagy, műanyag ételes dobozba rakosgatja, és a fia lelkére köti, hogy a káposztát mindenképpen melegítsék meg, nehogy hidegen egyék.
Szépen sül a malac a sütőben, érzik az illata. Nincs más dolga, mint megteríteni a kétszemélyes ünnepi asztalt, meg tusolni és tisztességesen felöltözni. Természetesen előtte még a lencsét beáztatja.
A hűtőben két üveg bor és egy üveg pezsgő vár a sorsára, amit Dénes visz a buliba, azok az italok meg az előszobában becsomagolva várják a szállítást.
Annyi ételt készít, hogy párjának is tudjon csomagolni pár napra való ételt.
Dezső szokása szerint, bizonyára hoz egy üveg whiskyt. Ez lesz az ötödik közös szilveszterük. Finom a bor, még egy pohárral megihat belőle, utána folytatja a készülődést. Fia a saját szobájában matat, egy pillanatra benéz hozzá, hát persze, hogy zenét tölt le. Fel sem néz, csak megjegyzi:
- Ha akartok táncolni, itt lesznek a számok, tetszenek neked, a nyolcvanas évek beliek, meg a korábbi kedvenceid.
Könny szökik a szemébe, hiába, ez az ő gondoskodó nagyfia, még egy ideig, de hamarosan kirepül, és magára marad. Úgy tűnik, hogy Lizával nagyon jól megvannak, és a kislány láthatóan imádja a fiát, szinte minden rezdülését ismeri és kitalálja a gondolatát is. Két év múlva végeznek az egyetemen, összeházasodnak és megkezdik az önálló életüket. Számára majd az unokák felügyelete marad, meg Dezső rendszeres megjelenése.
Lehet számítani Dezsőre, olyan, mint az óramű, pontos és kiszámítható, mégis az utóbbi időben gyakran hiányérzete támad, mintha nem fejlődne semmit ez a kapcsolat, csak egyhelyben toporognak. Nem kizárt, hogy ő maga változik, ahogyan telik az idő, mert olyan vágyai támadnak, melyek korábban soha. Szívesen feleségül menne hozzá és naponta együtt kelnének, és minden este a karjaiban aludna el, hiszen Dénesnek már nem lenne a mostoha apja, hiszen felnőtt a fia, és egyébként is jól kijönnek egymással.
Megcsörren a telefon, Dezső keresi, hogy egyik üzleti partnerénél nagy gubanc van, mennie kell, nem tud jönni, és ne haragudjon, majd másnap délután bepótolják.
- Mi a baj, Anya?
- Nem jön Dezső, csak holnap délután.
- Most mi lesz? Maradjak itthon, hogy ne légy egyedül?
- Dehogy, menj csak kisfiam.
- De Anya, itt ez a rengeteg étel, mi lesz vele? Ketten egy hónapig sem esszük meg.
- Semmi baj, majd áthívom Emi nénit.
- Nem lesz jó, ha kettesben lesztek. Tudod, mit? Szólok Hannácskának is, meg Gyula úrnak, szerintem Domonkos bácsi is egyedül van, és szívesen átjönne.
Dénes elviharzik és egy óra múlva azzal a hírrel tér vissza, hogy valamennyien átjönnek hat órára, Hannácska süteményt hoz, Gyula úr pezsgőt, Emi néni üdítőt, Domonkos bácsi meg magát, de azt kéri, hogy ne traktálják az ételekkel.
- Anya, kérlek, ne engedd, hogy a szobában egyenek vagy igyanak, mert csatatér lesz az egész lakás.
- No de, Dénes….
- Oké, akkor legalább szedjük fel a szőnyegeket. Átrendezem a szobámat, ott lesz a zene meg a tánc, enni a hallban lehet, a te szobádban meg a televíziót nézhetitek. Jó lesz így?
Bólint.
Ha Dezsőnél lenne a szilveszteri buli, akkor most egyedül lenne a családi házban, a település szélén, csak Burkusra számíthatna, az öreg tacskóra. Nincs mese, jó képet kell vágni az egészhez.
Maga megnyugtatására mobilon felhívja Dezsőt, de ki van kapcsolva. Érdekes, még azt sem tudja, hogy itt dolgozik, valamelyik budapesti ügyfelénél, vagy vidéken kell szorgoskodnia.
Útnak indítja a fiát, mielőtt megérkeznének a vendégei, majd leszedi a kétszemélyes terítéket és öt újat tesz fel, de már csak sima porcelán tányérokkal, és kristálypoharak helyett sima boros és vizespoharakat használ.
Egyszerre érkeznek az öregek, mind a négyen, szépen, ünnepélyesen felöltözve, Hannácskán érződik a méregdrága parfüm illata, amikor átadja Mónikának a nagy tálca süteményt. Géza úr három pezsgőt hoz, Emi néni egy kis doboz üdítőt, Domonkos bácsi pedig szerényen a konyhaasztalra tesz egy díszdobozban lévő konyakot, amely le sem tagadhatná, hogy legalább tíz éve porosodik a szekrénye tetején.
Emi néni félre hívja a háziasszonyt:
- Mónika, drágám, várom az unokaöcsémet, azt ígérte, felugrik hozzám. Felhívtam, hogy magánál leszek, ugye, nem baj?
- Nem baj, Emi néni, itt mulatunk reggelig!
A vacsora hosszan tart, mert az öregek jóízűen és sokat esznek. Domonkos bácsi memóriájával baleset történt, mert elfelejti, hogy rossz a gyomra, a malachúsból kétszer is szed, majd megfejeli három termetes töltött káposztával, megiszik rá három házmestert és kivételesen a vacsora után kimegy Gyula úrral az erkélyre, elszívni egy cigarettát.
Hannácska finoman étkezik, apró falatokat tűz a villájára, azt a látszatot keltve, hogy csak csipeget, ám a valóságban legalább annyi ételt magába fogad, mint Domonkos bácsi.
Emi néninek sokkal kisebb a kapacitása, mint amennyit ehetne, egy szelet malachús eltelíti, és fájdalmas arccal konstatálja, hogy a káposztából már egy falat sem megy le a torkán.
Bezzeg Gyula úr mindenből eszik egy keveset, hosszú az éjszaka, és bármikor kedvére falatozhat.
Kilenc órakor már valamennyien a televízió előtt ülnek, és azon vitatkoznak, hogy melyik csatornát nézzék a hetven közül.
Mónika jobbnak látja, ha a másik szobában beindítja a zenét, hátha valakinek táncolni való kedve támad, s a megcsappanó létszám mellett könnyebb lesz csatornát választani.
Megérkezik Péter, Emi néni unokaöccse. Őszülő halánték, markáns, mégis barátságos arc, és vakítóan kék szem, állapítja meg Mónika és betessékeli a lakásba. Emi néni kidugja a fejét a szobából és gyorsan bemutatja a háziasszonynak az öcsköst, s máris visszatér a televízió elé. Már nem is érdekes, mit hozott neki Péter, az a lényeg, hogy tele a hasa, ott a poharában a bor, amelyet bármikor megihat.
Mónika megkínálja hellyel is és vacsorával is Pétert, aki elintéz egy telefont, majd kényelembe helyezi magát.
Gyula úr átveszi a házigazda szerepét, kínálgatja az öregeket étellel és itallal, és persze a süteményekkel is, de szigorún csak a hallban lehet tobzódni.
Péter nem siet haza, inkább felkéri Mónikát táncolni és az öregek magukra maradnak egészen éjfélig.
Mónika tánc közben úgy érzi, mintha ezzel az ismeretlen férfivel ezer éve jó barátok lennének. Beszélgetnek, kávéznak, Péter kocsival jött, nem iszik alkoholt.
Az idősebb korosztály képviselői – Gyula úr kivételével – már jól lakottan szundikálnak a televízió előtt. Domonkos bácsi kissé horkol, Hannácska is néha hangosabban veszi a levegőt, ám Emi néni mozdulatlan, mint egy viaszfigura.
Éjfélkor koccintanak az öregekkel, majd együtt ismét megterítenek és kocsonyával kínálják őket, ám mindegyik szabadkozik, inkább menne már haza.
Fél órán belül kettesben maradnak.
Mónikának még meg kell főznie a korhelylevest, közben elmosogat, Péter meg törülget.
Fél kettőre elkészülnek.
Megpróbálja felhívni Dezsőt, már bizonyára végzett, de most sem éri el.
- Péter, elmegyünk sétálni?
- Menjünk. Egy kis levegő nem árthat!
Tisztázzák a helyzetet, azt, hogy Mónikának van egy Dezsője, Péternek meg egy felesége, akitől már fél éve külön él, csak Emi néninek nem mondja el, mert akkor nem engedné, hogy segítsen neki.
A körúton józan embert nagyítóval sem lehet találni, Péter és a taxisok kivételével. Mindenki ünnepel, pezsgővel kínálják egymást az emberek és Mónika úgy érzi, most neki is jól esne egy korty ital. Péter nem ismer lehetetlent, vesz egy üveg pezsgőt és Mónika jóízűen kortyolgatja.
Visszamennek Mónika lakására.
Kivételesen Emi néni most nem kukucskál, az igazak álmát alussza.
A háziasszony továbbra pezsgővel oltja a szomját, kicsit a fejébe is száll, a benne lévő sok buborék megteszi hatását, melynek eredményeként Mónika egyre csak nevet.
Péternek tetszik a szituáció, és eszébe sincs visszaélni a helyzetével.
- Mondd csak, Péter, elvinnél Dezsőhöz? Csomagolok neki az ételekből. Visszahozni már nem kell. Szegény fiú munkával töltötte az éjszakát.
A férfi szemében különös fény villan. Nincs az a munka, ami miatt egyedül hagyna egy olyan nőt, mint Mónika.
Kalanddal kezdődik az év, és ez számára jót jelent. Egy spicces, meglehetősen csinos asszonyt furikázni az év első reggelén a kedveséhez, keresztülmenni kocsival a városon, az úttesten bóklászó és nem igazán józan járókelők között, miközben a köztisztasági emberei már a romeltakarítással foglalatoskodnak, nem semmi!
Az országúton alig látni a ködtől, ráadásul Mónikát is elnyomja a buzgóság és Péter hagyja, hogy a település határáig békésen aludjon.
Takaros családi ház előtt állnak meg. Mónikának kulcsa van a kapuhoz és a házhoz is, igaz, kicsit segíteni kell neki a kapunyitásban.
- Menj csak, be, majd kijöttök, és együtt beviszitek a csomagot. Itt várlak benneteket.
Fél éjszaka esett a hó, még sincs a Mónikáén kívül egyetlen lábnyom sem a házig vezető keskeny ösvényen. Vagy még nem jött haza a gazda, vagy el sem ment hazulról.
Most kezdi érezni Péter a fáradtságot, ezért nem ül be a kocsiba, inkább mélyeket lélegzik a szikrázóan tiszta levegőből.
Öt perc múlva sírva rohan ki a házból Mónika és nyomában kapkodja a lábát egy fürdőköpenyes férfi.
- Gyere vissza, beszéljük meg! Mónika! Várj meg!
Péter nyitja a kocsi ajtaját, beszáll a nő, gyorsan maga is beszáll és repülőrajttal elhúznak.
- Egy szőkével alszik az ágyban… érted? Megcsalt a szemét… nem dolgozik…
Filmszakadás.
Kinyitja a szemét, látja a mennyezetről lógó, félárbocon égő csillárt.
Szóval, otthon van, a saját ágyában.
A televízió kikapcsolva.
Kinn már világos van.
A hall felől hangokat hall, többen vannak, az biztos. Fiatal nő nevet, egy férfi mond valamit. Mintha Dezső lenne.
Az ajtó alatt bekúszik a frissen készült kávé illata.
A kanapén fekszik, rendesen felöltözve, csak valaki ráterített egy vastag plédet.
Szomjas, de nagyon.
Fáj a feje, mintha satuba fogták volna.
Felül, és azt látja, hogy minden visszakerült a helyére, tisztaság van és rend.
Felkászálódik, kibotorkál, és a hallban ott találja a fiát a barátnőjével, Dezsőt és Emi néni unokaöccsét, kvaterkáznak kanasztázás közben, ugratják egymást, nagyokat nevetnek.
- Szép jó reggelt, kedvesem! Boldog újesztendőt! – pattan fel a helyéről Dezső és átöleli az asszonyt. – Jól vagy? Péter hazahozott a hajnali sétátokról és lefektettünk, mert fáradt voltál! Kettőkor értem ide, bevacsoráztam és vártam, hogy hazatérj. Kifosztottam a hűtőszekrényt, nem baj? Holnap Dénes levisz Vácra a kocsimért, mert ittunk egy pohár pezsgőt a kollégákkal és taxival jöttem.
Dénes nem engedi sokáig enyelegni az anyjáékat:
- Boldog újévet, Anya! Gyertek a konyhába, megmelegítettem a korhely leves maradékát, kóstold meg, Anya, nagyon finom! Főzök neked friss kávét is!
A szemben lévő lakásban ébredezik Emi néni is. Mintha egy darab kő lenne a gyomrában, talán mégsem kellett volna éjfél után két tányér kocsonyát megenni, de olyan finom volt. Hannácska mézes krémese meg egyenesen mennyei, zsebre is tett belőle vagy kettőt.
Szódabikarbóna kell, attól megszűnik a nyomás a gyomrában. Hol van Péter? Megjött, de hozott-e valamit, nem tudja. Majd dél körül becsönget Mónikához.
Hannácska korán kel, reggel hatkor tusol, megreggelizik és nyolckor a konyhában foglalatoskodik. Csülkös bablevest főz, de sok lesz kettőjüknek, Gyula úr sem tud három tányérnál többet enni belőle. Nem baj, majd átviszik Mónikához és közösen elfogyasztják.
Domonkos gyomra feszül, mint egy dob. Most kellene egy kupica konyak, de nincs. Átvitte Mónikához, és még csak ki sem bontották. Nem baj, majd visszakéri. Ha már nem kell neki, ne menjen pocsékba.
Tizenegy óra után pár perccel becsengetnek Mónika lakásába, ott toporog az ajtó előtt mind a négy öreg. Gyula úr kezében egy nagy fazék csülkös bableves.
Dénes óvatosan kikel az ágyból, hogy ne ébredjen fel Liza, hisz oly békésen alszik. Felkapja a fürdőköpenyét és mezítláb kimegy megnézni, ki csenget ilyenkor. Csak valami tévedés lehet, nem várnak vendéget.
Kinyitja az ajtót és meglepődik a négy öreg láttán.
- Boldog újévet, fiam! – rikkant Gyula úr, - hoztunk egy kis ebédet!
- Jó napot! Még alszik a család – motyogja.
- Nem baj fiam, majd csendben leszünk – jön a gyors válasz és csörtetnek be mellette az öregek.
Dezső is előkerül, kócosan, álmosan, nem is érti, honnan kerülnek elő az öregek.
- Jaj, aranyoskám, maga a Dezsőke, ugye? Én vagyok Emi néni a szomszédból.
Dénes terelgeti az öregeket a konyha felé, mielőtt letennék magukat a hallban, miközben morog az orra alatt:
- Hiába, minden jótett elnyeri méltó büntetését!
Domonkos bácsi közben a konyhában megleli a bontatlan dobozban lévő konyakját és megpróbálja feltűnés nélkül a kabátja alá rejteni.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ez nagyon aranyos és nagyon életszerű volt!
Pussz,
Tündér
Nagyon jó leírtad a szereplőket. Átéltem az egészet, és jó kis csattanója volt.
Ja, és ilyen Domonkos bácsival én is találkoztam már, de ha belegondolok, akkor Hannácskával is! :-)))))
pusz
Juli
Csakhogy: nem ihatok a gyógyszereim miatt, nem tudok álmodni az altatóm miatt.....
Elhatároztam, hogy a hétköznapi (ünnepi) történeteidből azon túl, hogy olyan jólesik belepillantani mások életébe, mostantól kigyűjtöm a majdnem elfelejtett, de igazán hasznos recepteket instrukcióval ellátva, erre az egy alkalomra. Ilyen a korhelyleves és a malacsült is. A lencse már meg van hozzá, csak a fánk hiányzik, majd újév napján, amit még nem döntöttem el, ráérek majd akkor, mert a hozzávalókat mindenesetre beszerzem. Kifejezetten ínyenceknek szól ez az írásod is!
Gratulálok!
Pussz,
Éva
Mosolyogtatóan bájos! Jók a karakterek!
Szépen írtad, kerek a történet!
Gratulálok! Nagyon tetszett!
Pussz: emillio