Emberi lelkek...
Látogatók száma: 55
Szinte mindegy a nap melyik időszakában, napi rendszerességgel hallgatja a se vége, se hossza kirohanásait... Mindössze egy ajtó választja el őket egymástól, és semmi sem tudja tompítani az artikulátlan hangokat, a döngetését, szitokáradatait...
Elviselhetetlen nehezedik rá most már ez a teher... Ő sem fiatal már! Nyugalomra, és egy normálisabb életre, törődésre vágyna, kíméletre lenne szüksége, de nélkülöznie kell annak minden formáját. Ha egyszer úgy hozta a sorsa, hogy negyvenöt éve egyedül küszködik a lányával, aki még ma is meg tudja lepni kiszámíthatatlan ordenálé viselkedésével, értetlenségével, letörhetetlen ellenállásával... Az okot keresnie sem kell már, mindig van rá, megtalálja..., elég egy félreérhető mozdulat, egy fura nézés, egy odavetett, neki nem tetsző szó..., a reakciója? Kiszámíthatatlan.
... Amióta tudja, hogy a hivatalból indított szakértői bizottság előtt a megadott időpontban meg kell jelennie, nem lehet vele bírni... minősíthetetlen, amilyen szavakkal illeti és ahogy ezt teszi... minden ész érvet lesöpör az asztalról, figyelmen kívül hagyja, elutasítja, nem csak egyedül őt, másokat is..., csillapíthatatlan tombol..., mintha tehetnének róla?!
- Tegnap még normálisan viselkedtél, most meg ordítasz, mint a sakál... - Miért teszed ezt? - kérdi... - Mert! - Ez nem válasz lányom!... - Mi a bajod? Mit nem értettél meg abból, amit mondtam, mondtunk idáig? Látni, beszélni szeretnének veled..., ennyi az egész!... - hogy ezt huszonhárom év után teszik...? Ezt kapták feladatul, ez a dolguk. - Előbb is megtehették volna, de nem tették, most került rá sor... Mindenkit behívnak egyszer-egyszer..., a rokkant nyugdíjasokkal kezdték, a segélyben, ny.szerű járadékban, támogatásban részesülőkkel folytatják...
- Semmi!... - üvölti... - Nem megyek el és kész!... Hagyjanak engem békén!... és nyomatékot adva szavainak, püföli az ágyat... - Nem kell a hülye pénzük!... Durr!... sokadszorra becsapva a szobája ajtaját...
... Semmi értelme bemennie hozzá a szobájába, - gondolja, bár tesz rá kísérletet,... néha benyit, amikor már nem bírja tovább a tombolását, és az ajtó csapkodásokat, szitkokat,... megpróbálja szép szóval csillapítani a dühét, hiszen előtte napokban, tegnap is, minden nap, mindent szépen sorjában tisztáztak, látszólag megértette, hogy eleget kell tennie kötelezettségének,...
- Az egész procedúra nem tarthat tíz percnél tovább... - győzködi (legutóbb se foglalkozott vele öt percig se a pszichiátere, annak is már van vagy öt éve... ennyi az egész)... - emlékezteti, de hamar visszafordul... Ebben az állapotában úgysem hat rá, nem ér el vele semmit...
(Úgy volt, ma kimennek együtt a kertbe, talán az idő még engedi, hogy a még visszalévő munkát elvégezzék a hideg idő beállta előtt, nem hisz az időjósoknak, az éjszaka lehullt csapadék sem akadályozhatja meg,... az elöregedett, haszontalanná vált fákat ki kell vágni, a kölcsön kapott fűrész most ad rá lehetőséget, pár hónappal később, esetleg tavasszal is megtehetnék ugyanezt..., de ez a munka nem várhat tovább és odafigyelést igényel..., az hogy mindeközben egy hete tartó megfázással küszködik, az se számít,... a levegő, a napfény gyógyító hatással van, lesz rá..., szerencse, hogy nem döntötte le a lábáról ez a kellemetlen kór, amúgy a természetes gyógymódnál nincs is jobb módszer... - különben is megtett mindent, amit csak lehetett, hogy ne tartson ez túl soká...)
- Nem normális!... - gondolja most, de maga is meglepődik ezen a gondolatán, mert ő ezt most érzi ugyan, máskor meg nem..., de hányszor akarják még írásba foglalni azt, amit amúgy is tud? Nem érti. - Megtévesztő a viselkedése? - Lehet. Sőt biztos. Néha úgy érzi, a körülmények áldozata csupán, mint ahogy ő maga is,... tökre normális lehetne a lánya, máskor meg nem az? De ki a tökéletes!?... Látszólag MÁS... Kihez? - A normálishoz képest? - Ki mondja meg azt, hogy mi a normális? Hiszen ő is kiakadt már nem egyszer... értetlenül állt dolgok előtt, - sorolhatná, de minek - és a legszélsőségesebb módon reagálta le, ahogyan a lehetősége adta,... véletlenül sem nyugodtan... Ütött, vágott, magába roskadt... vagy amikor maga alá került egy párszor és akkor a benne felgyülemlett feszültséget sajátos módon oldott meg... Neki ez a lehetőség, a lányának milyen lehetőség adatott meg?...
Magát és a körülményeit hibáztatja, ostorozza. Mit is tehetett volna, tehetne most? Ő hiába tudja, ha a másik nem érti, vagy nem is akarja... Ő csak egy anya, nem az emberi lélek ismerője, tudója...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Évi! Nagyon szép verset írtál, az anyák már csak így működnek, az érzelmek hullámoznak bennünk, boldogságtól a megbántottságig. De egy egy örök bennünk a
szeretet .Puszillak .
... erre írtam e kis verset...
Egy anya érzi, tudja, ki terhét viszi, hordja,
látja tipegni, felállni, felnőni...
boldog, mikor kisdolgát már egyedül végzi...
nem számolja, kedvenc meséjét már kívülről fújja...
hozzá szalad, ha fáj valamije, vigasztalja,
könnyeit letörli, örül, ha újra boldognak tudja...
egy anyának fáj, ha gyermekét szomorúnak látja,
csukott szemmel is kedves arcát látja,
soha nem felejti, örökre szívébe zárja...
lelke mélyén szereti, akkor is, ha felnőttként megbántja,
benne mindig a kislányát látja.
szeretet .Puszillak .
Éva! De sok esetben, egy anya jobban ismeri a lelket, érzi ,mint egy szakember. Érintett vagyok -e témában én is.
Egy anya érzi, tudja, ki terhét viszi, hordja,
látja tipegni, felállni, felnőni...
boldog, mikor kisdolgát már egyedül végzi...
nem számolja, kedvenc meséjét már kívülről fújja...
hozzá szalad, ha fáj valamije, vigasztalja,
könnyeit letörli, örül, ha újra boldognak tudja...
egy anyának fáj, ha gyermekét szomorúnak látja,
csukott szemmel is kedves arcát látja,
soha nem felejti, örökre szívébe zárja...
lelke mélyén szereti, akkor is, ha felnőttként megbántja,
benne mindig a kislányát látja.
Minden egyes mondatodat tökéletesen értem ... :(
Anya gondja, bánata.
Sokan küzdenek ezzel a gyerünk a bizottság elé, keressük a papírokat több évtizedre visszamenőleg. Lehetetlen állapot.
puszi
Engem akkor a tisztelet megilletne, mert kivétel vagyok, aki minden fontos vagy kevésbé fontos iratot, leletet megőriztem és szép csokorba kötve az időpontban megjelentem, csakhogy egyedül... hiába volt olyan vélemény, hogy nem is kell neki megjelenni, hiszen minden igazolja a távolmaradása okát... én tudtam, hogy nem így van ez, most dolgom végezetlen megy az egész még ki tudja meddig..., egy új időpont..., a körz.orvostól, akinek viszont ezt nem kellett volna a szájába rágni, mi a dolga, egy új beutaló, kiegészítve azzal, hogy "az iratok alapján történjen meg az elbírálás"... nem tette, hát majd ma - remélhetőleg - megteszi... Bírom én!
Azt mondta a szaki asszisztens, ne rájuk haragudjak, ő megérti és ismeri is a lányomat személyesen, hiszen annakidején ő volt vele, aki az elsőnél is asszisztált... a bürokrácia az oka mindennek...
Puszi
Anya gondja, bánata.
Sokan küzdenek ezzel a gyerünk a bizottság elé, keressük a papírokat több évtizedre visszamenőleg. Lehetetlen állapot.
puszi