Hol erre, hol arra…

Látogatók száma: 42

„Rövidesen jönni fog egy megvilágosodás és akkor nincs más dolgod, mint követni azt. Akkor leszel a helyeden, ha a saját utadat járod, és ott ragyogsz.” (Self Soul - idézetek, bölcsességek)… Ezt a magamévá tettem!

Annyi, de rengeteg bölcsességet, okosságot, tanácsot olvasva, meghallgatva, de arra a végső következtetésre jutottam, hogy mindig is a saját utamat jártam, mégoly buktatóval is volt az tele.

Megettem kenyerem legjavát, így joggal mondhatom, régen is, ma is a frisset, a kellően átsültet, ropogósat szeretem, ne legyen túl nagy - ne száradjon már rám - de annyira kicsi se, hogy ne legyen elég, főleg így az ünnepek közeledtével, amikor négy napra be kell osztanom. Ne vigyem már túlzásba sem, mert a pazarlást sosem szerettem. Vétek lenne kidobni annyi finomságot!..

Tettem is, nem keveset a cél érdekében, hogy valóban ünnep legyen ez a hosszú hétvége, nem kevés, négy napra valót beszerezni, túl vagyok már a bevásárlás nagyján, de még nem a végén, nehogy már éhen haljunk!? Ó, tudom én mit jelent, csak nem akarom követni az elvárásokat, mert szeretem magam érezni, tudni, hogy az ünnep, valóban az. Mitől, ha nem elsősorban tőlem, tőlünk, nem elfelejtve a lehetőségeinket, ezért igyekszem időben ráhangolódni.
Minden félbe hagyott, vagy elkezdett dolgot lehetőleg befejezni.

Számomra mindig is a befejezetlen vagy még el sem kezdett dolgok jelentették a gondot. Éppen ezért tanultam az előzményekből és kiiktattam minden zavaró tényezőt és kifejezetten a célra összpontosítva tettem a hétköznapok áldásos tevékenységét, nem feledve percig sem az ünnepek közeledtét, hogy mindenre azért jusson, maradjon nem kevés idő.

Ugye azt nem kell mondanom, hogy mindehhez nyugalomra, nagy körültekintésre, de elsősorban segítségre volt szükségem, hogy megteremtődjön magunk körül az, az áhított jó, amiben már régóta nem részesültünk, vagy csak módjával, csöpögtetve, mások kegyeitől függve, kényszer-megoldások közepette, kompromisszumoktól, megalkuvástól sem mentesen haladtunk mindig az útjainkon, mások útjain akár, ami - ott lógott a levegőben - csak ideig-óráig fog számunkra biztos bejárást nyújtani a telekre.

Kiszolgáltatottnak lenni valaki hangulatának, jó, vagy rossz ébredésének, nem jó. Ezért lépni kellett, sokkal nagyobbat, mint korábban tettem volna, mert ilyen lehetőségem csak egyszer adódhat az életben. A most vagy soha erőt adott és igyekeztem erről a lehető legkevesebbet mesélni, különösen annak nem, aki mindezt megakadályozhatta volna.

Mint derült égből a villámcsapás, érte a felismerés, szemmel láthatóan, hogy az útjaink elválnak egymástól, a jövőben nem függünk tőle, a saját utunkon fogunk járni, mégpedig amúgy lazán. Csodálatos érzés volt ez nekem, egészen a megvalósulásig. Igaz, hogy majd belegebedtünk, amíg idáig eljutottunk, majd három teljes nap ment rá, de elkészült az „aranykapu” egy kicsit odébb, egy kicsit beljebb. Mert így nevezem azóta, hogy lehetővé tette a szomszédom a családdal egyeztetve - nem kevés erőfeszítések árán - a telekre való bejutást, hogy kapjunk mi ketten a lányommal egy akkora területet a telkéből, ahol nyugodtan, kényelmesen, akár még egy autóval is bejussunk a kertbe. Ennek a tervnek a kivitelezése ránk várt, egy előre megtervezett út mentén haladva, kemény fizikai munkával, ami segítség nélkül nem valósulhatott volna meg. Vannak még jó emberek, még, ha kevesen is tudják ezt. (Ha én olyan rossz ember lennék, lettem volna, mint ahogy lefest ma engem egy valaki, akitől a legkevésbé vártam ezt - irígység, féltékenység, rosszindulat húzódhat meg e mögött - akkor minderre nem kerülhetett volna sor, hogy kvázi van egy kulturált bejáratom a telekre, flikk-flakkok nélkül.)

A végeredmény valami fenomenális! Szuper! Klassz! Velem ma madarat lehetett volna fogatni, egészen a tegnapi napig.. Ahelyett, hogy velem, velünk együtt örült volna ennek az új helyzetnek, hogy végre nem az ő telkén megyünk keresztül, minden eddig elfojtott dühét rám szabadítva olyan lépésekre ragadtatta magát, ami a képzeletemet is felülmúlta.

Ezt már csak én mondom ráadásként és ide kívánkozik, ha valakinek a megismerése, hogy milyen is valójában, ezen múlik, hogy szembesült egy ténnyel és az szinte kifordította önmagából, a fene se bánja! Menthetetlen elásta magát, aki már egy ilyen nagy eseménynek sem tud örülni..