újabb események régebbi események további események
23:49
Yolla új cikket töltött fel
17:56
Yolla új hozzászólást írt Virág naplóbejegyzéséhez
17:41
Sanda új hozzászólást írt Virág naplóbejegyzéséhez
15:20
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
15:18
Yolla módosította a cikkét
10:16
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
09:31
DanilJvd regisztrált a weboldalra
00:18
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
00:16
Yolla új hozzászólást írt egy cikkhez
00:12
Yolla válaszolt egy szavazásra
00:03
Yolla új cikket töltött fel
16:26
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
16:08
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
14:38
emillio módosította a cikkét
14:37
emillio új cikket töltött fel
14:13
emillio új cikket töltött fel
13:43
emillio új hozzászólást írt Yolla naplóbejegyzéséhez
13:19
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
12:17
Black Ice módosította a cikkét
11:53
Black Ice új cikket töltött fel

A karácsonyi ajándék: Pályázat

2010. december 4. - Látogatók száma: 118

A karácsonyi ajándék

Él valahol a Duna kanyarnál egy sokgyerekes, boldog család. Róluk szól a történet, és nagyobb részben még igaz is.

Egy novemberi, erős havazás utáni napon egy anya, szívében csordultig telt szeretettel, büszkén figyelte az ablakon keresztül hat gyermeke önfeledt viháncolását a havas udvaron. Mosoly suhant át az arcán, amikor arra gondolt, három gyereket terveztek a férjével, ám amikor a harmadik is fiú lett, újra próbálkoztak, és még három gyerek követte, a legutolsó kislány. Születtek sorban, mint az orgonasíp: Ancsika öt éves, Norbi hat, Árpi hét, Géza nyolc, Béla kilenc, Peti tizenegy.
Öt hét, és itt a karácsony, mit is vegyen nekik ajándékba, aminek örülnek is, és nem kerül sokba? Törte a fejét napok óta. A téli beruházásra több pénz ment el, mint számították, alig maradt valamennyi, és abból futnia kell mindenre. Itt csak a csoda segíthet, gondolta, de nem keseredett el. Sosem tellett luxusra, de szerencsére, mindig arra nevelték férjével a gyerekeket, hogy kicsi örömökből tevődik össze az igazi nagy öröm.
Nem csak az anyagi gondok nyomasztották néha, azzal, ha kín keservvel is valahogy sikerült megbirkóznia, de a hat különböző természettel nem tudott, mit kezdeni. Peti a legidősebb, mindig fölényben érezte magát a kisebbekkel szemben, s úgy gondolta, ehhez joga van. Ha az anyja vásárolni ment, hat gyereket nem tudta magával vinni, szükségmegoldásként Petit kérte meg, figyeljen a kisebbekre, nehogy kárt tegyenek magukban. Természetesen, mielőtt kilépett az ajtón, alaposan körülnézett, elzárt-e mindent, ami nem gyerek kezébe való.
A rábízott feladatot Peti hűen be is tartotta, mégpedig úgy, hogy ne járjon rosszul. Az idősebb jogán, minden testvérének feladatott szabott ki, az idő alatt ő, azzal a játékkal játszott, amelyikhez kedvet érzett. Engedékenységre csak akkor hajlott, ha a könyörületre esdeklő testvére becsületszóra megígérte, vasárnap neki adja az ebéd utáni süteményét. Az anya ismerte Peti kizsákmányoló visszaéléseit, ha észrevette, megdorgálta érte, de mást nem tehetett.
A sorrendbe lefelé következett a kilenc éves Béla. Azt mondták róla, a tej megalszik a szájában, még sem lehetett elítélni érte, mert nagyon jól tanult, és imádott olvasni. Ha anyja kereste, és hiába szólítgatta, tudta, valamelyik fa mögött találja meg, könyvvel a kezében. Olyan könyörgő tekintettel nézett az anyjára, hogy békén hagyta, csak azt nézte meg, mit olvas? Nem kellett aggódnia, Bélát az állatok világa érdekelte, és egy képeskönyvet tízszer is átolvasott. Még az apa is hozzáfordult felvilágosításért, ha valamelyik állatról akart többet tudni. Persze jobbára csak azért kérdezgetett, hogy Bélát beszédre bírja. Ilyenkor olyan apróságokat is kénytelen volt végighallgatni, mint például hányféle cápát ismer a tudomány, és melyiknek, mi a szokása, hány foga van, milyen hosszú a farka.
A nyolc éves Gézán nem lehetett eligazodni, mint ahogy kincsekre szokás őrködni, úgy őrködött a saját tanszerei, játékai felett. Az ő fiókjában katonarend uralkodott, soha nem tett úgy el ceruzát, hogy kitörte a hegyét. Az sem fordulhatott elő, hogy a játékait széjjelhagyja, bár gyűszűnyi hely jutott mindennek, mindennap a helyére kerültek a dolgok. Hasonló gondossággal bánt a ruhájaival is. Amikor levetkőzött, ruhadarabjait a szék hátlapjára tette, és a ráncokat gondosan kisimogatta.
És, mind ezek ellenére, mint akit két különböző anyagból gyúrtak össze, Géza a jószívűségét nem lehetett lekörözni. Játékait, egy szóra odaadta bármelyik testvérének, vagy barátjának játszani. Ha pedig valami játszás közben elromlott, még ő vigasztalta az elkövetőt: — Hagyd, majd megjavítom! — Előfordult, hogy nem sikerült, akkor meg a gyártókat hibáztatta, akár az apja, aki szerint, a játékokat eleve nem úgy készítik, hogy gyereke játszanak majd vele.
Az egy évvel fiatalabb Árpi is kirítt a többi közül, csakhogy ő ellentétes előjellel, mint Géza. Rendetlenségével és irigységével sokszor kivívta szülei haragját. Természetesnek tartotta, ha úgy hozta kedve, hogy a testvérei dolgait elsajátítsa, az övét viszont nem adta oda, bárhogy kérték. Ezért aztán az iskolatársaival is gyakran meggyült a baja. Azonban a sportban, mindig jól szerepelt, különösen a futballjátékban. Húsz fekvőtámaszt lenyomott naponta.
— Nézd már ezt a gyereket, mit csinál — Mondta egyszer az apja, az anyjának, és jóízűt nevetett hozzá. — Hé, Árpikám, dobogóra készülsz?
— Én megelégednék azzal is, ha megtanulná, hogy kell rendben tartani a dolgait — vágta rá a mama némi szemrehányással.
Norbi elsős volt, ő a rajztehetségével váltotta ki a szülők és a tanító nénije csodálatát. Kisebb korában, ha filctoll került a kezébe, mindent összefirkált vele. Amikor a mama beleunt, és elverte a fenekét, olyan visítást rendezett, mint akit éppen nyúznak. A második alkalomnál, úgy döntöttek a szülők, ezt a módszert nem alkalmazhatják, valami mást találnak ki. Próbálkozhattak bármivel, először Árpit kellett megregulázni, hogy ne hagyja szabadon az iskolai dolgait.
A legkisebb gyerek, a gyönyörű szőke hajú Ancsikába beleszorult a testvérei, majdnem minden jó és rossz tulajdonsága. Ő nem alkalmazkodott senkihez, de kötelessége volt, minden testvérének alkalmazkodni ő házzá. Ezt ugyan nem jelentették ki egyértelműen a szülők, de elvárták mindegyiktől. Ancsika egy elkényeztetett majom, mondogatták egyetértően maguk között a testvérei. Igazából nem haragudtak rá, sőt teljesítették, minden kívánságát
Az anya elkezdett magában számolgatni: ez annyi, mint annyi... Nem, nem, ez így nem jó — nehezedett el a szíve. Mi lenne a jó megoldás, sóhajtott mélyet, nagyon mélyet. Talán, ha kevesebb szaloncukrot veszek, meg kihagyom a foszlós kalácsot. Meg aztán nem hat bejglit sütök, hanem négyet...? Bokros gondolataiból a telefon csengetése zökkentette ki. Az anyukája hívta. — Jó hírem van — kezdte, vidám, derűs hangon, és máris a lényegre tért. A szerencse hozzá juttatta harmincezer forinthoz, amit a hat unokája karácsonyi ajándékára szán. — Megkíméllek a gondoktól, csak azt tudakold ki, melyik gyerek, mit szeretne kapni ajándékban? Hogy ne sejtsenek semmit, rendezd úgy, mintha csak játszanátok, tanácsolta, mielőtt letette a telefont.
*
Az anya gyorsan behívta a gyerekeket, sorba ültette őket a kanapén; ceruzát, papírt vett a kezébe, és így szólt: — Jön a karácsony, gondoltam, játszunk karácsonyosdit. Na, mit szóltok hozzá?
— Nem tanulás? — Harsogták egyszerre.
— Nem — rázta meg fejét széles mosollyal az anya, és meleg szeretettel nézett végig a gyerekeken. — Bár, ha belegondolok, okulhattok is belőle. Azt már megmagyaráztam egyszer, mi a háztartási költségvetés. Most arra lennék kíváncsi, ha az égből ide pottyanna harmincezer forint, öt felé osztva,
mit kérnétek karácsonyra?
— Számtan óra, anyumódra — jegyezte meg Peti.
— Na, én mentem — állt fel Árpi.
— Ülj vissza, kérlek! — szólt rá az anya. — Ne rontsd el a játékot, olyan jól kigondoltam.
Ancsikára is rájött a nyafogás, de az anya elhallgattatta. — Kezdjük Ancsikával, neki kevesebb a türelme.
— Nekem furulya kell, olyan furulya, mint az Erikáé — jelentette ki követelőzően Ancsika. Ő komolyra, nem játéknak vette
Mindenki felhördült, legjobban Béla. Neki nemcsak, hogy hallása nem volt, de a zenét sem szerette, főleg a hangos zenét. — Furulyát! Hát persze, hogy kiüldözzön mindenkit a lakásból. Kérj inkább képes mesekönyvet, legalább tanulsz is.
Következett újra a visongatás, Ancsika a könyveket nagyon utálta, mert a tanulás meg az olvasás miatt nem lehetett a testvéreihez szólni. Oda sem figyeltek, legfeljebb annyit mondtak, hagyjál békén!
— Mondtam, ez csak játék — nézett szigorúan rájuk az anya. — Szóval Ancsikának furulya — jegyezte fel.
— Én egy fülhallgatót a tévéhez, meg a tanuláshoz — pillantott bántóan a húgára Béla —, és olyan könyvet, ami tele van kígyók, krokodilok és még sok egyéb hüllők színes képeivel. — Pfuj — húzta el finnyáskodva száját Ancsika. — Legalább nem nyúlsz hozzá, mint a múltkor, a mikor összemaszatoltad.
— Kár, hogy nem igazándiból kérhetek kedvemre valót — szólt lehangolódva Árpi —, mert én, valami menő korcsolyát akarnék.
— Én pedig egy íróasztalt, aminek a fiókját zárni lehet — élénkült meg Géza is. — Nem kellene állandóan a holmijaimra vigyázni.
— Marhaság — intette le Árpi — nincs rá hely. Még azt sem tudom, a korcsolyám, hová tenném? Na, persze, ez csak játék.
— Legalább olyan marhaság a korcsolya — fortyogott Géza. — Hol ide, hol oda dobálnád. Amilyen szétszórt vagy, csak a lábadat törnéd ki vele. Én bizony nem kockáztatnék felelőtlenül.
— Te, nem, de én, igen.
Az anya buzgón jegyzetelt. — És, ti? — Nézett Norbira és Péterre.
A koránál nagyobbra nőtt Péter felnőttesen kihúzta magát. Éreztetni akarta a testvéreivel, hogy ő a rangidős, és az ő szavát komolyabban veszik a szülei. — Ez csak játék, gondolom, mindegy mit kérek, nem?
— Na, ebből valami ökörség sül ki, látom — jegyezte meg Béla.
— Én a pénzt szeretném megkapni, vágta ki hetykén Péter.
— Én is, én is — lökte fel kezét Norbi, mint az iskolában, amikor a tanító néni kérdést tesz fel, és felelni akar.
— Aztán, mit kezdenél a pénzzel, hiszen még a tíz ujjadat sem tudod megszámolni — gúnyolódott Péter. — Ne akarjál engem utánozni.
Lepittyedt Norbi szája, könnyek lepték el a szemét, amikor panaszosan szólt az anyjához. — Ugye anyukám, amikor iskolába mentem, már százig tudtam számolni?
— Bizony — bólintott az anya. — Sőt, már a betűket is ismerte.
— Te, akkor sem tudsz még a pénzzel bánni, makacskodott Péter.
Végül Norbi ceruza és festő készletet kért állvánnyal, és rajztömböket.
— Na, Látod! Ezek valók neked — szögezte epésen, némi irigységgel Péter, aki még egy egeret sem tudott úgy lerajzolni, hogy rá lehessen ismerni.
*
A nagymama betartotta ígéretét. Taxival érkezett a nagypapával, hogy az
ajándékokat el tudják hozni. A gyerekek csak ámultak, bámultak, mennyi sok csomag került a karácsonyfa alá.
A nagyobbik meglepetés, akkor érte őket, amikor a névre szóló csomagok kibontására került sor. A nagymamát annyira izgalomba hozta a vásárlás láza, hogy összekeverte a neveket és a kért ajándékokat.
Ancsika sikoltozva dobta el a könyvet, amikor meglátta a kígyókat, és a félelemtől remegve bújt az anyjához. Béla a furulyát kapta meg. Először csak forgatta a kezében, aztán nehogy kinevessék a többiek, megrántotta a vállát. — Nagydolog! Legfeljebb meg tanulok furulyázni. Magában pedig mérgesen gondolt Ancsikára, mért nem gitárt kért.
Géza kapott egy versenykorcsolyát, Árpi pedig íróasztalt, benne a nagymama néhány, sebtében irt sorával. „Örülök, a megtérésednek, legalább nem dobálod szét az iskolaszereidet.”
Péter nem tudta, sírjon vagy nevesen, amikor kibontotta a csomagot, és meglátta benne a ceruza és a festékkészletet az állvánnyal. Az első pillanattól fogva gyanús volt neki a csomag. Ő is talált egy néhány soros írást: „Örülök, hogy te is vonzódol a művészethez, használd egészséggel” Norbi örömkitörésére oda kapta a fejét. Azt hitte, csak álmodik, amikor meglátta, hogy kapott egy ceruzakészletet, díszes bőrtokban, rajztömböket, és egy borítékot benne ötezer forintot. Mellette egy cetli lapult: „Tudom, hasznos dolgokra költöd majd, de a rajzolást sem hagyd abba!.”
Az anya látott mindent, de nem szólt. Egy kis lecke nem árt nekik, könyvelte el magában. A két nagyszülő, elpilledve egy-egy fotelban, arcukon boldog mosollyal figyelték az unokáikat. Nekik az ő örömük volt a legszebb karácsonyi ajándék.


http://www.youtube.com/watch?v=Z1zm4E9d1oo

A cikket írta: Jutka

5 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. december 16. 22:07
Trükkös módszer ;)
2010. december 12. 17:08
Szia Jutka! Szép történet és hangulata is jó, de az elcserélt ajándék, hát nem semmi benne! Jó, hogy újra olvashattam tőled! Szép estét kívánok Orsolya
2010. december 9. 20:04
karácsonyi pályázat
Merry Christmas and happy new year! - (happy xmas-Celine Dion)

Jutka
2010. december 6. 17:22
Szia kedves Jutka!
Az én édesanyám látod, nem csinált ebből problémát. Kitalálta, minek örülnénk a legjobban és nem hiszed el, de minden évben karácsonykor a "Ki nevet a végén" társasjátékkal lepett meg bennünket, amit soha nem untunk meg. Az ő öröme az volt karácsonykor, hogy bennünket nézett, ahogy önfeledten játszunk.
Az egészben az volt a jó, hogy már a kisujjunkban voltak a cselek, aztán jött a "malom" játék, .... nem is emlékszem másra! A szaloncukor lopkodásán kívül. De volt, hogy a fogam majdnem beletört, vajon miért???
2010. december 6. 15:49
Szia Jutka!
Ez remek volt, jót nevettem:-)))
A Télapó nem ver bottal, csereajándékkal...
Hihi!
Üdv, Pinokkió
2010. december 5. 11:43
Szia Jutka!
Köszi a pályázatodat!
Jó olvasni téged ismét:-)
Pussz,
Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: