Portéka

Látogatók száma: 78

Nemrég még híres volt a gainai Leányvásár. Azon vidéken, a népesség szétszórva lakik és ritkán érintkeztek egymással. Leányvásárkor viszont, nagy számban gyűltek össze a környékbeliek. A tömeges leánynéző alkalmával, gyors megegyezést követően, a leánykérésre, sőt az eljegyzésre is, gyakran már a helyszínen sor került.

Talán megszívlelte a bús havasi kürtök völgyeket zengető visszhangját, az az aranytyúk a bánya mélyén, mely valamikor, réges-régen kikáricsált belőle, s letelepedett a hegytetőn. Ha az öreg Ioane bácsi, nem látja és nem adja közhírré, talán sosem tudódik ki és marad a kényszerű kétoldali cölibátus, nemtől független - fiúkra, lányokra vonatkozó -változata.
De miután keserves munkával bár, a vén kucsmás fejű - jobb és bal szomszédjához átballagva - tudomásul adta a hírt, mindenki megvilágosodott. Igaz fél napig járt mindkét irányba, mert nem sűrűn lakott településen élt, aminek neve is volt talán, de senki nem tartotta számon, hiszen hegyek és völgyek szeszélye, egymástól irdatlan távolságra szorította az ott lakókat.
Aztán a pletyka - a távolság miatt, csak évek alatt -, de szájról szájra járt, az örömhír még inkább, mert ez a hegy, csakis a Tyúk-hegy lehet (Muntele Gaina). Nem kellett falutanács, röpgyűlés, sem szavazás. A kürtök kesergő hangja, Mócföldön, most az egyszer örömöt zengett.
Dumitru, öregapjának sokszori öregapja meséiből ismerte ezeket a kezdeteket, de Floaréjával, maga is a hegyen találkozott. Most, mikor ebben a hegyeken táncot lejtő, bús fuvallatú, szellős világban, Rodica lányuk odacseperedett, eljött az ő ideje is. Fiút nem nagyon látott addig, saját tizenegy éves Radu öccsén kívül, így megrettent a házhagyás gondolatától is.
- Apám, kislyány korom óta mögtanultam minden munkát és anyámmal vetekedve dolgozom egész nap. Mit ártottam, hogy valami hegyre akar száműzni? Mikor ott, a sötét csúcson kettővel túl, a téli patakon beszakadt alattam a jég, akkor sem rázott úgy át a hideg, mint most nyár derekán ez a ki nem érdemelt, keserves úti passzus.
- Te csak légy nyugodtan lyányom, ha anyád akkor nincs a hegyen, most sehol sem lennél!
- Hát ídesanyámat is száműzte Traian nagyapám?
- Ez nem száműzés Rodica, de minek fűzzem a szót, úgysem értenéd.
- Ídesapám, én nem is akarom érteni, inkább maradnék... Ha kell, fele annyit eszem, kiköltözöm a csűrbe, vagy a padlásra, csak ne űzzön el a háztól!
- Floare, készítsd elő a lyányt, hogy rendes portéka legyen! Annál szégyenletesebb nincs, sem apának, sem lányának, ha nem akad vevő. Tedd rá a legszebb katrincáját, még a bocskorszíját is fényesítsd ki, hogy olyan legyen a hegyen, mint a legszebben kinyílt virág! Keresd elő a hímzett blúzait és a rokolyái közül is válasszátok ki a leges-legcsábítóbbat. Olyat, hogy az összes legény brauja (öve) szétpattanjon, ha csak meglátja.
- Mit akar énvélem ídesapám? - uralta aggodalmából pánik, a pirospozsgás, hátrakötött kendőjű, dús ajkú, fekete hajú lányt - Már azt sem bánom, ha ennem sem ad, csak ne űzzön el!
- Te Floare, ha jól emlékszem ez a lány már tizenhét éves, de még nem látott legényt.
- Nem is akarok apám!
- No, holnap majd látsz, mert nem a te lyányfejed mosolygó búgása szabja meg az élet menetét!
Hajnalban keltek. Rodica, a hegy neve után, magát tyúknak érezte - akit csak fognak és levágatlanul eladják -, nagy búbánat keservével lépdelt szülei után, patakokon, hegyoldali zugösvényeken át. Sajgott szívében az otthagyott világ, de remélte, olyan csúnyaságot mint ő, senkinek sem jut eszébe megvásárolni.
Felértek a hegyre, melyhez hasonlót korábban nem látott. Bár tudta, hogy erre-arra vannak szomszédaik, az egyiknél járt is, ahonnan előző évben tűnt el Irina barátnője.
Nem sokáig barátnősködtek, egy látogatásra futotta csupán, de a havasi kürt búgó hangján, valahonnan meghallotta, hogy örök barátnőséget fogadott Irináját, más tájakra repítette a szél. Néhány hónapig félt is, és szellő lebbenésekor belekapaszkodott egy-egy fába, nehogy Irina sorsára jusson.
S most itt van, ezen a hemzsegő hegyen. Ennyi ember, talán nincs is az egész világon, gondolta, de hát saját szemével látta...
- Lyányom, mosolyogj, hogy szíp legyél! - mondta az anyja.
- De minek anyám? Eleve ocsmány vagyok – rebegte a szép, de rettegő lány - és haza szeretnék végre menni!
- Gyereket akarsz-e?
- Jaj, olyan kis aranyos volt az öcsém, még pufók két-három éves korában... Most elkanászodott… Az nagyon szép lenne!
- No egyet megígérek, ha szépen mosolyogsz és délcegen tartod magad, ebben a gyönyörű virágmintás, tarka blúzodban, nincs legény, aki el ne vinne. Mert a gyerekhez legény kell ám!
- Ezt sosem hittem volna... Már nem is biztos, hogy olyan nagyon szeretném...
Üsse kő alapon, azért gondolkodóba ejtette az a babusgatni való, gügyögő kilátásba helyezése, hiszen a pici állatokat is nagyon szerette. Kendőjét levetve mosolygott bele az ég kékjébe.
Mindjárt az első percekben három vevő is ajánlkozott. Egy nyalka, szemrevaló legény, akit már nem is bánt volna - naphosszat elszemlélgetné -, egy köpcös kövér és egy nyápic.
- Asszony, te maradj a lyánnyal, majd én beszélek! - szólt Mitre.
A férfiak odébb vonultak és a teljes kölcsönösség alapján, a szerelem legfontosabb kellékeit kezdték el alaposan taglalni. Tisztázták kinek mekkora havasi legelője, hány marhája van. Dumitru is elmondta, hogy így, öregecskén, negyven évesen, az ő harmincnyolc éves babájával (vénasszonyával) mekkora kaszálót, hány tehenet, birkát és egyebet tud magának és persze nem utolsó sorban egy eladó tyúkot, Rodicat.
A nyalka legény apja három tehenet, a köpcösé négyet, a nyápicé ötöt ajánlott. De Dumitru bát sem ejtették fejre, hiszen a hegyi élet kemény, girhesek nem bírják, csak a nagydarabok és a köpcösek. Így köszönte az öt tehenet, a négyet ajánlóval parolázott le.
- Jöjjenek, ismerjék meg egymást a fiatalok is, így egy héttel házasságkötésük előtt. Lyányom, Floare gyertek ide. Te Rodica, menj és beszéld ki magad ezzel a daliával!
- Evvel a kis csökött kövérrel?
- Üss a szádra, különben én csapok! Floare, te néhány lépéssel mögöttük járj, hogy hülyeséget ne csináljanak. Ne kerüljetek ki a szemem szegletéből!
Rodica, már nem örült és végképp nem akart gyereket, legszívesebben kikaparta volna, nyakáig érő, méter széles vállú, egybefej, kis pocakos jövendőbelije szemét.
Majd jókat röhögök rajta, ha úgyis el kell mennem - gondolta. Bár mire végigsuhant fejében az ötlet, le is beszélte magát, hiszen ha anyja egyetlen rossz szót szól, a még oly jámbor Mitre( Dumitru) is akkora pofont sóz le neki, amiért nem éri meg csatarálni. Aztán egy hétig zúg a füle... Ilyen sors jár neki, mint egy tyúknak, ezen a Tyúk-hegyen!
- No, megvolt a vásár! Most még hazajöhetsz, jövő héten, lent a nagyvölgyi templomban megkötitek a frigyet, onnantól ez az ember az urad. Hogy is hívnak fiam?
- Dorinnak, ipamuram!
- No, Dorin az urad! Megértetted?
- Ídesapám, bántottam egy szavammal is?
- Ne járjon a szád, ha jót akarsz! Floare, te se lepcsesszájúskodj! Mondd el neki, máskor sem, de most végképp nincs apelláta! Különben sem leszünk messze egymástól, évente akár egyszer-kétszer is találkozhatunk, mert a nagy sötét hegy mögött, másfél nap járásra lakik csak. Ilyen szerencséje is csak neki lehet! Magyarázd el, becsülje meg különös jó sorsát. Jártam arra, nem egyszer, gyönyörű vízesések dagasztják azt a kis tavat, ahol lakni fognak. Azt is értesd meg vele, hogy eszébe ne jusson engedetlenkedni, szégyent hozni maga és a mi fejünkre, nem olyan családból való! Hallod a kürtöket? Épp most adják hírül a hegyek népének először, most másodszor és harmadszor a megkötendő házasságot. Máshol, ahol közelebb laknak egymáshoz a földiek, megengedhetik maguknak a luxust, hogy hetenként hirdessék ki a templomokban. Mi ezt ilyen egyszerű módon tesszük. Nos, iramodjunk, egy jó uzsonna után, sötétedésig haza is érünk. Jó vásárt kötöttünk, csak tudd, hűtelen leányzó!
Rodica végigkönnyezte a haza vezető utat és az egész türelmi hetet, majd szófogadó hegyi lányként, tudomásul véve a közben megtanítottakat, hűséget esküdött, a pár percig látott köpcös Dorinnak, akivel tizennyolc év után megjárta ugyanezt az utat, ugyanarra a hegyre, saját lányával.