A BŰN … 1. rész
Látogatók száma: 89
Hol vagy Piroska?
Az asszony nézi a kis cetlit. Többször is elolvasta már, amit a nő üzent neki, egy kis gyűrű kíséretében, amit neki szánt türelme fizetségeképpen, amilye még maradt, azt az asszonynak adta és „Boldog Karácsonyt” kívánt, megköszönve a lehetőséget, amivel ő nem akart tovább visszaélni. A sarokban összepakolt, tisztára mosott ruhái szépen sorakoztak. Táskák, szatyrok, a mindene.
Az asszony erősen gondolkodik, és megpróbál a lelke mélyéig ellátni, hogy vajon jót cselekszik-e akkor, ha hagyja a nő menjen a maga útján. Járja végig ismét azt a poklot, amit már annyiszor bejárt. Immár minden segítség nélkül.
Rájött arra, hogy nem lehet egy személyben mindenki jótevője!
Mikor lépi túl az ember a határt, amit már nem lehet tolerálni, elnézni, elviselni, nincs már megbocsátás, nincs már több idő, elfogynak a lehetőségek a hogyan továbbra, már csak egyedül a józan ész segíthet, az az érzések nélküli, rideg és kegyetlen valóság, hogy itt a vége. Nincs tovább! Ennyit bírt el! Hol van benne a tűrőképesség határa?
És az a másik nő, aki kér, elfogad, ígér, de újra, meg újra hazudik, becsapja, nem tud változtatni a rossz életén, mittudoménmiért, - dehogynem tudom!
Újrakezdés, ha létezik is ilyen, nem megy egyedül!
Sokszor eszébe jut az asszonynak még, mit is kért tőle, amikor befogadta. Ígéret volt bőven, rengeteg, ami váratott magára. Az asszony újra meg újra megpróbálta jobb belátásra téríteni a nőt, hogy nem lehet ugyanott folytatni azt az életet, ahogy akkor régen, ahogy, ahol élt, ott, kint az utcán. Azt abba kell hagyni! Kérte hányszor, hogy szakítsa meg a rossz „barátaival” a kapcsolatot. Hiába.
Nem fogta fel a nő kellő súllyal, hogy az asszony az utcáról mentette meg őt, amikor befogadta az otthonába, mert már senkije sem volt, senkinek sem kellett, se az apjának, amíg élt, se a testvérének, aki még van, se a barátjának, aki még volt. Mindenkit becsapott. Mindenkinek hazudott. Ott is csak a be nem tartott ígéretek. Nem tudott szakítani a múltjával. Nem úgy, ahogyan kellett volna. Leülni, józanul átgondolni, mit is tehet ebben a helyzetben. Mindenhonnan kidobták. Az ajtók sorra csukódtak be előtte. Csak ígéretek voltak, amikor megpróbált munkát találni. Amitől viszont nem lehetett jóllakni. Pénze nem volt, csak egy rossz előélete, amiből ha szeretett volna is kikerülni, segítség nélkül nem tudott. Olyan volt, mint egy buldózer. Mindig ment, rohant, ügyeket intézett. Fantasztikus energiával dobta bele magát szinte ugyanabba az életbe, amit korábban művelt.
Az asszony ideig-óráig tudta, hogy nem lehet abba belenyugodni, hogy itt a vége, hogy nincs megoldás. Újra meg újra megpróbálta megérteni, beszélt vele éjszakába nyúlóan, aminek a vége mindig egy be nem tartott ígéret volt a nő részéről. Próbálta megértetni vele, hogy meg van mindennek a helyes útja, módja. Ehhez tud segítséget nyújtani, de a rossz életének a folytatásához nem. Nem tudta megtörni azt az ellenállást, azt a menési vágyat, ami a nőt az utcára vitte, amiből ugyan megpróbált kitörni, de sikertelenül.
Az asszonynak is volt, van egy magánélete, amibe hirtelen az égből pottyant le ez az ember, aki még több segítségre szorult, mint ő. Ezt a segítséget a maga szerény módján próbálta megadni. Mindent megosztva, amije csak volt, a többi már nem rajta múlott.
Mit tehetett volna még? Pénze neki is kevés volt. Kettőjük élete, a lányával még csak-csak valahogy működött. Innen el lehetett volna valamerre indulni. Türelme a végsőkig kitartott, még akkor is, amikor találkozott azzal a férfival, aki a jövőben a társa lehetne, lehetett volna. Beszélt a férfinak erről a nőről az első randi alkalmával, hogy értse meg az ő helyzetét, amiben éppen jelenleg van. Igyekszik megoldani, úrrá lenni a helyzeten, és próbál segíteni rajta. – Nagy szíved van, mondta a férfi!
Akkor, amikor felhívta először telefonon a szabadulása után, boldog volt. Igen. Őt kereste meg annyi év után, aki valamikor régen elvette a családjától az apját. Akkor még kislány volt, de már nem kicsi, kamasz, hogy ne fogná fel, hogy az élet dolgaiba ő nem tud beleszólni. Az apja szerette ezt az asszonyt és mindent, ami gyarló lehet ebben az életben megtett ezért, sok ember fájdalmát hagyva maga után., Gyötrelmet, fájdalmat, végül tragédiát okozva ezzel. Az asszony iránt érzett szerelme, vonzalma, vágya elvette a józan eszét és édes kevés volt ahhoz, amit ez az élet megkövetelt. Helytállni munkában, a családban, a szerető szerepét játszani tovább, hogy a másikat se bántsa meg túlzottan. Semmi sem volt elég. Harcok, kegyetlen játékok, sok életet tönkre tevő és felemelő forró éjszakák.
A nő most már nem az a kicsi lány, aki akkor volt. Egy asszony, aki megpróbált érvényesülni, de sikertelen házassága után rossz útra tévedt, ami aztán vitte, sodorta, magára hagyta. Akik a múltban felkarolták az a rossz társaság belevitte abba a bűnbe, amiből aztán nem tudott kikeveredni. Akik kihasználták, és elvettek tőle szinte mindent, beleértve az otthonát, mindent, amilye csak volt, azok az emberek most élik az életüket. Ő pedig megpróbálja szinte a lehetetlent a túlélésért.
Rosszul hiszi. Így nem fog sikerülni!
folyt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Eljutottam ezen cikkéig, mert felkeltette az érdeklődésemet. :-)
Olvasva az írásait az a meglátásom, Ön nagyon sok megpróbáltatáson ment keresztül. Hihetetlen sokoldalú oldaláról ismertem meg az írásain keresztül. Nem kétséges, hogy több szeretet és segítő szándék szorult Önben, mint azt sokan elmondhatják magukról. Vajon mi az, amit mégsem talált meg az életében. Nem értem, de keresem... olvasom tovább!
Józsi
üdv.
Semsey István
Elkezdtem olvasni ezt az irásodat! Mivel sok részből áll, igy majd a végén fogok rá regálni.
Puszi
heleenke
Éva! Olvastalak érdekes, s át is kocogok a folytatásodhoz! üdvözlettel Orsolya
Valaki Janón kívül is felfigyelt rám. Hát ki más lehetne, mint Orsolyám! Ez a kedves, mindenben magát adó, de az élet gyötrelmeit hál 'Isten még nélkülöző "tömbtárs". Egy benfentes, akinek már szava van. Legyen is, én már azt kívánom, sokszor kihúzott már a bajból, ezt pl. nem bánom. Sőt, nagyon is aktuális, hiszen a valóság már szinte "banális".
Ám, még mindig csak hálni jár belém a lélek itt...
Janó
Lehengerlő, kitűnő, gördülékeny írás. Ha ismernélek, biztosan sok kérdést tennék fel, már csak kíváncsiságból is. Így azonban, nem zavar az írás élvezetében a sok személyes információ. A többit majd később...:)
Üdv,
Janó
(Csak azt tudnám, miért lettem itt ANONYMUS?)
Hogy miért vagy árnykép, nem tudom!
Üdv,
Janó
(Csak azt tudnám, miért lettem itt ANONYMUS?)