újabb események régebbi események további események
23:21
Tündér módosította a naplóbejegyzését
23:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:32
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
22:10
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
21:42
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését

A BŰN… 15. rész

2011. január 1. - Látogatók száma: 73

Hogy mindenkinek igaza legyen, és senkinek ezzel a résszel befejezem a történetet, aminek a vége nem happy end, ebben az értelemben, persze attól függ, hogy kinek, mi a jó befejezés?! Örök talány marad.

Mindenkinek igaza van és senkinek, amikor arra gondolok, mi lehetett volna a vége egy ilyen helyzetben hozott döntésemnek, amikor megpróbáltam segíteni egy olyan embernek, mint amilyen Piroska, aki huszonévekig nem volt képben és halvány fogalmam sem volt arról, hogy korábban hogyan tengette életét. Amit tudtam róla, hogy valamikor elvesztette az otthonát, szinte mindenét, amilye csak volt, család, gyerek és egy olyan társasághoz csapódott közben, akik belevitték a bűnbe, aminek egyenes következménye csak az lehetett, hogy lecsúszott, ámbár túlzott magabiztossága, temperamentuma és alapban, ügyessége lévén, talajt vesztett emberként ez könnyelműségével is párosult.
Várható volt, hogy sokáig ezt az életvitelt büntetlenül nem folytathatja. A saját hülyesége miatt, egyedül tengetve életét, végül is lebukott. A büntetését letöltötte, és még az apja temetésén sem lehetett jelen. A testvére döntött úgy, hogy nem értesítette.
Egy hónappal ez előtt szabadult, amikor engem megkeresett.

Röviden én voltam a befogadó, mert rendelkezem azokkal az adottságokkal, ami ezt lehetővé tette. Elsősorban azért, mert alapvetően olyan ember vagyok, aki segíteni szerettem volna rajta. Ezért megtettem mindent, ami ahhoz elegendő volt, hogy valamilyen irányba el tudjon indulni. Megmondtam már az elején, hogy ahhoz tudok segítséget nyújtani, hogy új életet kezdjen.

Három ember vajúdása volt megírva ebben a sorozatban, amit most érthető okból nem ismételhetek meg. Leírtam 14 részben.
Adott egy ember, mondjuk én, adva van egy másik, Piroska, akinek nem volt hová mennie, egyik lehetősége az utca volt, a másik, abban a pillanatban a legbiztosabb, átmenetileg otthont teremtek számára. Ez egyik megoldás volt, jó semmi esetre sem.
A kényszerű helyzetet mindenki a maga módján próbálta kezelni, ami nem volt mindig zökkenőmentes. Az, hogy hogyan éltem meg én elsősorban, igyekeztem az olvasó elé tárni, valóban szinte tudósításszerűen.

A befejező részt is a valóság szülte. Amíg én azon gondolkodtam, hogyan tudunk egyről a kettőre jutni, neki belefért az idejébe, a gondolataiba, hogy mégiscsak az év utolsó napja van, Szilveszter napja, amikor elment egy ismerőséhez azzal a (nem tudom a megfelelő szót) ígérettel, hogy este hat órára itthon lesz. Az idő telt, múlt, Piroska sehol. Várható, gondoltam, hosszúra nyúlt a beszélgetés. Nem jelentkezett később se, sokáig, mondjuk közeledett éjfél, de ő sehol. Nem így képzeltem el az év utolsó napját, nyilván megbeszéltük, hogy kicsit még ökörködünk is, táncolunk, meg amit ilyenkor szoktak. Pezsgőnk is volt! Mindegy gondoltam, majd csak előkerül. Nem került elő! Éjfélkor virtuálisan koccintottam a „barátaimmal”. Számoltuk a perceket a neten, a csevegőben, ami kicsit talán az akkori hangulathoz illett, vagy nem, de annak éltem meg.
Átléptem az új évbe egyedül. És ekkor még mindig nem döntöttem el azt, hogy egyedül is akarom elkezdeni. A döntést nem én hoztam meg, hanem Piroska, amikor egész nap hiába vártam, hogy legalább jelentkezik. Se egy telefon, se semmi. De még érzés se. Egykedvűen szörfözgettem a gépen, ami szinte nemhogy feldobott volna, de egyre inkább lehangolt.
Eszembe jutott az a sok sértés, amit okkal, vagy a nélkül, de az utóbbi napokban el kellett viseljek sokaktól, állítólagos barátaimtól. Nem volt lehetőségem az igazamat kijárni, szinte senkit nem találtam, hogy enyhüljön bennem az a feszültség, ami felhalmozódott. Magammal lefutottam a köröket, hiába. Ez volt az a pillanat, hogy valamilyen döntést mégis csak meghoztam magamban. Ez így nem mehet tovább!

Nem mondtam, hogy ne pakolja össze a holmiját, mert azt tette, amikor végülis előkerült. Sértődötten, felelősségre vonóan, ki tudja ki, vagy kik által feltüzelten, határozottan azzal a szándékkal csomagolta össze a holmiját, hogy elmegy. (A legjobb, amit tehetett abban a pillanatban, mert addigra már én sem voltam a helyzet magaslatán.). Nem tartottam vissza, de nem mulasztottam el kifejezni a vele szembeni csalódottságomat. Aki el akar menni, menjen!
És igaza volt az egyik olvasónak, amikor példálózott egy idézettel: „Minden jó elnyeri méltó büntetését.” Valahogy így!

Vége!

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anonymus
2011. december 25. 10:22
Kedves Éva!

Köszönöm, hogy olvashattam. Most mást nem tudok mondani csak annyit, hogy az elkövetkezendő éve könnyebben kezdődjön, mint ez a sztori mutatja.
Ehhez kívánok erőt és azt, hogy mindent, mindig ilyen emberien oldjon meg. A végén azzal a mondattal vitatkoznék "Minden jó elnyeri méltó büntetését". A büntetés szó itt nem helytálló, mert a szándéka felől nem lehetett kétség.

Üdvözlettel:
Józsi
Cikkíró
párbeszéd
2011. január 3. 20:20

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2011. január 3. 20:14

Sziasztok!
Ugató kecskebéka legyek, ha ennek a történetnek itt a vége:-))))
Visszajön!!!!
Üdv,
nem mondom meg hogy ki, mert még számon kéritek rajtam!

Mintha nem tudnám? :-)
Anonymus
2011. január 3. 20:14
Sziasztok!
Ugató kecskebéka legyek, ha ennek a történetnek itt a vége:-))))
Visszajön!!!!
Üdv,
nem mondom meg hogy ki, mert még számon kéritek rajtam!
Cikkíró
párbeszéd
2011. január 2. 07:08

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2011. január 1. 23:50

Kedves Éva!

Sajnálom, hogy így alakult a szilvesztered, de a lehetősége annak, hogy ez a végkifejlet, már a történet elején megvolt. Én idéztem Neked Szerb Antalt, és nem véletlenül. Már korábban írtam, hogy a segítő szándék nagyon is méltányolható, de nem jár érte jutalom, ha érted, mit szeretnék - fájó szívvel, ugyan - mondani. De nincs valódi tanulság, minthogy az életben sem lehet lezárni valamit véglegesen és örök érvényűen, mindig van következmény.
Nem szeretnélek megvigasztalni, mert nincs szükséged a szánalomra, inkább az együttérzésre lenne. Mégis, én szeretnék Neked boldog, békés újévet kívánni, sokkal boldogabbat, mint az előző volt!

Janó

Kedves Janó!
Leghűségesebb és legkitartóbb olvasóm voltál és soha nem mulasztottál el pár sorban véleményt mondani, ami sokat segített.
Ezúton köszönöm neked és kívánok viszont boldog új évet!
Puszi,
Éva
Anonymus
2011. január 1. 23:50
Kedves Éva!

Sajnálom, hogy így alakult a szilvesztered, de a lehetősége annak, hogy ez a végkifejlet, már a történet elején megvolt. Én idéztem Neked Szerb Antalt, és nem véletlenül. Már korábban írtam, hogy a segítő szándék nagyon is méltányolható, de nem jár érte jutalom, ha érted, mit szeretnék - fájó szívvel, ugyan - mondani. De nincs valódi tanulság, minthogy az életben sem lehet lezárni valamit véglegesen és örök érvényűen, mindig van következmény.
Nem szeretnélek megvigasztalni, mert nincs szükséged a szánalomra, inkább az együttérzésre lenne. Mégis, én szeretnék Neked boldog, békés újévet kívánni, sokkal boldogabbat, mint az előző volt!

Janó
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: