A BŰN … 2. rész
Látogatók száma: 66
Hol vagy Piroska?
Lassan, észrevétlenül vette ki a kezéből a birodalmát. Az asszony hagyta, tűrte, tegye, amihez kedve van. Kicsit nagyságos asszonyt érezve, hogy nocsak, mi mindent megtesz ez a nő, mi mindenre képes, amit ő eddig csak úgy egy legyintéssel intézett el.
Észrevette a változást, és soha nem mulasztotta el a dicséretet. Ügyes ez a nő! Mennyi minden rejlik benne, amit nem tudnak sokan. Érzéke van a szépre, a jóra, és mégis a legutolsó helyen áll ez az érték. És be kellett lássa, annyi mindenre képes ez a nő, amire ő soha. Akkor miért? Miért ez az elutasítás mindenki részéről az életében? Miért nem tudta a környezetével elhitetni, nem is elhitetni, bebizonyítani, hogy milyen értékes tulajdonságai is vannak amellett, hogy egy züllött életet él. Csalódás? Vagányság? Rosszul értelmezett élet?
Ő ennél sokkal, de sokkal értékesebb. Én tudom. Aki segítek neki talpra állni. Megosztom vele, amim van. Mi van nekem. Otthonom van, fedél a fejem felett, meleg, hisz jön a tél. Van egy gyerekem. Olyan, amilyen, de az enyém. Van egy kertem, cicáim, akiket nagyon szeretek. Hol van benne az a felelősségtudat, hogy tenni kell, tenni egy életen át azért, hogy jó legyen, jobb legyen?
Miért nem érti meg, hogy csak ennek van egyedül értelme. Csak így lehet boldogulni, egyedül is, ha kell. Így is meg lehet mutatni, hogy vagyunk valakik. Tesszük, amire szükségünk van, hogy túléljük a megpróbáltatásokat. Magunkra hagytak? Na és! Talpra állunk. Segítséggel, vagy a nélkül, de tudjuk merre az arra?
Neki valamiért ez nem ment. Még mindig azt hiszi, hogy vagánynak, rámenősnek, férfiasnak kell lennie ahhoz, hogy érvényesülni tudjon? Ez már nem ő. Volt talán, valamikor, de már ez így nem működik. Ahhoz kell valami több. Még több? Hogy belássa. Elmúlt az idő. Ez a vagányság már nem illik hozzá. Megijeszti, elriasztja a körülötte lévő embereket. Még azokat is, akik ismerik, tudják, hogy többre, jobbra képes, mint amit mutat magából.
Ha belegondolok abba, hogy a börtönben, ami egy évig elvette a szabadságát, a külvilággal való mindennemű kapcsolatát megszüntette, hiszen akkor mindenki elfordult tőle, akkor miért nem tanította meg ez a kényszerű szabadságvesztés a jónak az értékelésére, hogy változni lehet, muszáj, kell. Csak így maradhat talpon!
Miért van az, hogy még mindig győzködni kell, beszélni erről, amiről már nem lehet többet. Cselekedni kell! Pihenni egy darabig, nyugton maradni, amíg lesz annyi erő, hogy elinduljon. De nem. Majd ő megmutatja. Nem lehet féken tartani. Ha menni akar, megy. Ő erre született! De senki se tudja. Amit tesz, ahogy teszi, azok a „jó” emberek nem fogják engedni, hogy sikerüljön. Nem ilyen a világ. Ez alatt az egy év alatt is, de nagyot változott. Mindenki magáért cselekszik, hogy nekik jobb legyen, szebb legyen, átgázolnak embereken, érzéseken, lehetőségeken. Elvesznek másoktól. Ez a világ van most. Nem látja? Nem érzi, hogy vége van?
Megfogta a csuklóm. Törékeny már. Mondtam, ne tegye. Ezt még egyszer ne! Egy pillanatra érezte csak, túllőtt a célon. Nem engedhetem, hogy eluralkodjon rajta a túlzott érzelem!
Erős, mint hiszi. De nem az, én látom. Tudom. Kapkod. Siet. Be akarja hozni azt, amit elmulasztott. Otthon, család, gyerek, unoka? Mindene megvolt. Semmilye nem maradt. Én értem. Én tudom!
Várja a telefonhívásomat. Nem teszem! Már nem! A lányom veszi fel a telefont, amikor hív. Uszít! Ezt még ő is felfogja. Miért?
Most ott van, ha – csak bízni tudok ebben – a barátjánál, aki egyszer kidobja, máskor visszaveszi, mint valami rongyot. Ez nem élet! Ettől szerettem volna megkímélni, de hiába. Egy fafejjel nem lehet értelmesen kommunikálni.
És még nem mondtam el mindent, de el fogok!
folyt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Olvasom tovább! Ez egyre érdekesebb, izgalmasabb. Mit vett a vállára? Természetesen nincs jogom ezt kérdezni, de az eddig leírtak is valami furcsa gondolatot indítottak el bennem azon túl, hogy megpróbálja megérteni ezt a nőt,..egy vívódást érzek, ahol ön egyedül van.. segíteni szeretne, de a nő nem úgy viszonyul ehhez a szándékához, ahogy kéne...
Olvasom a folytatást... szeretném megérteni.
Tiszteletem,
Józsi
Én még nem tudom, érdekes amit írsz és hsz-eltek, nekem még folytatnom kell...
Pinokkió
(árnykép a titkaink miatt van, itt ez van, hogy noname tudjunk írni a titkokhoz)
Válasz erre: Anonymus
Nagyon izgalmas, ahogy kibontod a valódi problémát. Két ágon is futnak a gondolataim. A nő, aki magára marad, csak úgy tud érvényesülni, úgy tud életben maradni, ha férfias attitűdökkel próbál új karaktert kialakítani magának, vagyis, fel kell adnia nőiességét, mert "csak" nőnek lenni még mindig kiszolgáltatottságot is jelent? A másik gondolatom, hogy aki vállalja a női szerepet akkor is, ha magára hagyják, mit kockáztat, ha a gondok nagy részét mégis csak fel kell vállalnia, mint családfenntartó, ugyanakkor szeretné megőrizni női entitását is? Nem könnyű élethelyzet. Ebből a szempontból a férfiaknak könnyebb.
Janó
Köszönöm, hogy érdekel a történet. Próbálom átadni, amit átélek. Lehet, hogy ő mégsem ilyen, de ilyennek látom. Ez a rövid bemutató pár sor persze kevés ahhoz, hogy a karaktert, mint olyat megismerd. Én is csak tanulmányozom. Nem látok bele. Az érzések, a tapasztalat mondatja velem és az én élethelyzetem is persze. Sokfélék vagyunk. Hogy a "jó", ami bennünk van, valahol, mennyire tud érvényesülni egy adott szituációban. Hát erről szól. Meg másról! Előbb-utóbb meg fog oldódni. Lehet, hogy nem úgy, ahogy szeretném. Vagy ahogy ő szeretné. Ezzel együtt kell élni! Ez a nehéz!
Éva
Janó