A BŰN… 8. rész
Látogatók száma: 60
Piroska pakol…
Lehetősége sem volt az asszonynak arra, hogy négyszemközt tisztázza a nővel, hogy számára nem kívánatos a további létszámnövekedés, elég neki hármukról gondoskodni.
Amikor reggel felébredt, az éjszakai műszakból a nő nem egyedül érkezett haza. A fiút a lépcsőházban hagyta, amíg rendbe szedi magát, hogy aztán ismét útra keljen, ki tudja hová és meddig. Majd megmondja! – gondolta.
A fiúra akkor lett figyelmes, amikor egyik lakó kutyája égtelen ugatásba kezdett, nyilván váratlanul érte, idegennel szembetalálkozni a lépcsőfordulóban, és kinézett az ajtón. Maga sem tudta miért, ekkor azt mondta a nőnek, hívja be a lépcsőházból a fiút.
*
Vegyes érzésekkel indult el a kertbe, ahogy szokta, és egyáltalán nem örült ennek az új helyzetnek, hogy idegent hagy maga után. Kevés vigasz, hogy otthon van a lánya? Bosszantotta, hogy nem ura a helyzetnek. Már itt kávézik, neki sodorja a cigarettát, és még a virslit is ott sütögeti, se szó, se beszéd. Ha nem vet véget ennek még időben, talán már késő lesz.
*
Azzal váltak el, hogy valamilyen ismerőshöz mennek segíteni disznót vágni…, mindketten, csak átöltözik, és délután beszélgetnek, hiszen mindkettőjüknek van mondanivalója egymás számára. Ebben maradtak. Az asszony elhatározta, hogy meg kell keményítse magát, ha célt akar elérni, másként nem fog menni.
*
Úgy is tett. Amikor hazaérkezett először a lányát osztotta ki, amikor csatateret talált a konyhában, és számon kérte, miért nem mosogatott el legalább, az idejébe belefért volna, ő sem tud már jó dolgában mit csinálni? - amíg ő a határt járja. Ráadásul tapasztalta, hogy alig maradt kenyér, és már megint nem tud bekapni egy falatot sem, először össze kell dolgoznia a fasírozottnak valót, aztán kisütni. Mérgelődése közepette eszébe jutott, milyen jó lenne most az a virsli, ami már csak volt.
*
Délután félkettőkor reményei, amikor tapasztalta, hogy Piroska már megint nem egyedül érkezik haza, szertefoszlottak. Addigra már rend uralkodott a konyhában, ahová letelepedett a fiú az egyik székre, a lánya szokásához hűen a másik széken csücsült, a nő pedig, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb módja neki állt kávét főzni. Na ekkor szakadt el ismét nála a cérna!
- Nem arról volt szó, hogy disznóvágásra mentek? – kérdezte az asszony, és szinte már tudta előre a választ.
- De igen, mi vártunk is rájuk, de ők nem jöttek – feleli a nő.
- Kit vártatok és hol vártátok? – Vagyis azt akarod ezzel mondani, hogy nem is voltatok disznóvágáson? – kérdezi tovább az asszony, és már egyre dühösebb.
- Akkor hol voltatok idáig, ha szabad kérdeznem?
- Hát a kávézóba! – feleli a nő, és az asszony már tudja, hogy teljesen értelmetlen tovább faggatni, hogy melyik kocsmába, miért és kivel töltötték az idejüket, végül is mi köze hozzá, egyébként pedig már nem is érdekli. Már meg sem lepődik, amikor azt mondja a nő, hogy sétáltak a Király utcában, mert sütött a nap.
- Hát akkor, most én mondok valamit, de úgy, hogy mindketten értsétek - és a fiú felé fordul, aki még mindig ott ül a székén és miatta még a konyhába sem tud belépni, csak az ajtóból beszél inkább hozzá, de aztán meggondolja magát.
- Piroska! Azt akarom, hogy a Zsolti is hallja, pár nappal ez előtt világosan értésedre adtam, hogy nem szeretném, ha még egyszer ide hoznád akármelyik barátodat is, beleértve ezt a fiút is, de a Farkaskádat is és mégsem értettél a szép szóból. Most megismétlem, hogy tudd, tudjátok. Egyáltalán nem tetszik, hogy megpróbálsz úgy tenni, mintha nem hangzott volna ez el. - Én nem vicceltem se akkor, se most. - Ez az utolsó, amit mondani akarok, Zsolti neked is, úgyhogy légyszives, többet ne gyere ide! – Nem én akartam, hogy ilyen körülmények között adjam a tudomásotokra, hogy elegem van ebből az egészből! – Össze-vissza hazudozol Piroska! – A szemembe mondod, hogy ide megyek és kiderül, egészen máshol jársz! – Engem már nem érdekel hová mész, ha nem tudsz alkalmazkodni az itteni szokásokhoz, legfőképpen a kérésemet nem tudod elfogadni, akkor te is elmehetsz! – Oda a kávézóba, a barátaidhoz, akiket annyira „szeretsz”, hogy szinte el sem tudsz tőlük válni. – Hát ha annyira nem, akkor segítsenek rajtad ők, te pedig ne a másik farkára segíts a sorstársaidnak, mert én nem vagyok erre vevő. – Engedd meg, hogy ezt én döntsem el, mi erről az egészről a véleményem.
- Megmondtam már az elején, csak abban tudok neked segíteni, neked, nem másnak, hogy talpra állj, munkát találj, elindulj egy jobb élet irányába, hogy fedelet adjak a fejed fölé, megosszam veled, amim van, még ha kevés is, de ahhoz nem asszisztálok, hogy nem tudsz szakítani a régi ismerőseiddel, „barátaiddal”, és azt várod, hogy ezt meg is értsem. Nem, nem értem meg, mert nem tehetem.
- Engedd meg, hogy eldöntsem én, hogy mi a véleményem arról, hogy az utcán élnek emberek, amiről én nem tehetek, a vállamra az ő gondjukat nem vehetem. Egyszerűen azért, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy segíteni tudjak rajtuk. Megértetted végre?...
Folyt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én csak egyet nem értek. Neked miért kell ezzel a lánnyal annyit zsörtölődnöd? Nem viszed ezt túlzásba?
Pinokkió
Nagyon meglepődök ezen a kérdéseden. Úgy látszik te még nem voltál ilyen helyzetben, hogy ilyen kérdést teszel fel. Itt nem egyszerűen zsörtölődésről van szó. Ha figyelmesen olvastad volna, akár csak ezt a részt, akkor tudnád. Ez már több ember létének a kérdése, amit azt hiszem az asszony világosan kifejtett.
Ez nem túlzás. Ha így veszed, az a szomorú.
Puszi,
Éva
Pinokkió