Az első döbbenet

Látogatók száma: 63

.....

Egy éjjel dulakodásra, sikításra ébredtem, alig mertem kimenni, majd nem hittem a szememnek. A barátnőm és párja egymást ütötték, tépték, rúgtak. Törtek-zúztak, rendőrért kiáltott. Nem sokat tehettem, csitítottam őket. Végül a srác csomagolt, hogy ő ezt már nem akarja így, ez megy 3 éve. És ekkor ért a legnagyobb döbbenet. Barátnőm elé térdelt, kérlelte ne hagyja el, majd amikor amaz menni akart, nekiesett, leköpte, szidta, majd megint könyörögve kérte ne menjen. Újabb verekedés vette kezdetét, míg végre a srác elment. Na, ha nem vagyok ennek tanúja, bizony el nem hiszem! Nehéz igazságot tenni.
A lány persze ott maradt zokogva, a testi-lelki fájdalomtól. Szerette vagy csak megszokta? Nem tudom. Próbáltam megnyugtatni, majd elmondani neki, hagyja, hagy menjen, nincs szüksége ilyen férfira.
Közben éles fájdalomra panaszkodott a veséje tájékán és színlelt fájdalommal ordított. Én láttam, nem rúgott ott bele, de azért vele játszottam, se akkor, se később se kék folt, semmi...
Nagy nehezen elaludt átkai közepette, szidta, mocskolta a másikat.

Reggel, amint kimentem, kis doboz az asztalon, mellette levél:
Szeretlek édesem, ne hagyj el, ajándék az én drága szerelmemnek.

Érti ezt valaki? Alattam megnyílt a föld. Én ebben nem akartam partner lenni! Ott és akkor döbbentem rá, hogy miért él megannyi nő úgy, hogy veri a párja és hogyan alakulnak át ezek a verések rendre komolyabb tragédiává....
Engem soha senki nem bántott, bár azt hiszem nem is adtam rá okot. Őt minden párja bántotta. Amíg nem voltam tanúja ennek, nem tudtam miért. Mindig a párjait hibáztattam. Egyértelműen csak őket. Most is, de már kicsit másként láttam a helyzetet.
Persze erről senkinek nem beszélhettem. Még egy hétig sajnáltatta magát, mennyire fáj a háta, de néha megfeledkezett a szerepéről és úgy pattant fel a székről, mint egy kisgyerek. Ha láttuk, akkor csak segítséggel tudott mozogni.

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Anonymus

Ez valóságírás, sajnos:-((((
Nem hiszem, hogy hálátlan lennél, ha a saját lábadra állsz.

Pussz,
Tündér

Anonymus

Vannak olyan párok, - a családomban is volt - akik kiprovokálják a verést.
Itt ebben a párkapcsolatban a hölgy volt aki addig piszkálta a férjét, amíg kapott 5-6 pofont. Kb fél óra elteltével már búgtak mint a galambok. Ha nem látom el sem hiszem, hogy ez megtörtént.
Már nem élnek együtt, ugyanis a férj korai halála véget vetett ennek a színjátéknak.
Ez a buta közmondás is talán erre utal, hogy: "az asszony verve jó", vagy
"már nem is szeretsz, mert mostanában nem versz meg".

Betegek szerintem!

Anonymus

majdnem hogy félelmetes
néha nem tudni, mi volt előbb a tyúk vagy a tojás

:)

Anonymus

párbeszéd

Válasz erre: Anonymus

Ez valóságírás, sajnos:-((((
Nem hiszem, hogy hálátlan lennél, ha a saját lábadra állsz.

Pussz,
Tündér

Te se látod az itt hozzászólók nevét?? Mert én nem.

Anonymus

párbeszéd

Válasz erre: Anonymus

Te se látod az itt hozzászólók nevét?? Mert én nem.

A titkaink rovatban titkosan lehet hozzászólni! Ezért nem látjuk ki szólt hozzá.
Pussz,
Tündér

Anonymus

párbeszéd

Válasz erre: Anonymus

A titkaink rovatban titkosan lehet hozzászólni! Ezért nem látjuk ki szólt hozzá.
Pussz,
Tündér

Aha! Mindig mindenről lemaradok mostanában.

Anonymus

Igaz az, hogy sokan nemtudnak verés nélkűl élni, sajnos néha olyanok is kapnak akik meglennének nélküle. Szerintem is sok nő valósággal kiköveteli magának.

 

Egyszer azt hallottam, ők az "Áldozat"-típusok. Csak így tudnak élni. Vonzzák a bántást. Szerintem sokan vannak...
Egy pszichológus talán nem ártana.

Anonymus

Na elolvastam :) Azért a barátnőm helyzete nem ennyire súlyos. Őt lelkileg bántja, és kicsit sem becsüli meg. Túl hamar megbocsátja, mert a srác "olyan aranyosan mosolyog", közben meg csak élvezi, hogy duzzog a lány, akibe elvileg szerelmes. Aztán még ő áll neki hisztizni, hogy Csilla mindent komolyan vesz - én is komolyan venném. Van különbség viccelődés és tartós szemétkedés között. Az embereket nehéz megérteni. A szerelem nem vak, csak rohadtul naiv.

Cikkíró

párbeszéd

Válasz erre: Anonymus

Na elolvastam :) Azért a barátnőm helyzete nem ennyire súlyos. Őt lelkileg bántja, és kicsit sem becsüli meg. Túl hamar megbocsátja, mert a srác "olyan aranyosan mosolyog", közben meg csak élvezi, hogy duzzog a lány, akibe elvileg szerelmes. Aztán még ő áll neki hisztizni, hogy Csilla mindent komolyan vesz - én is komolyan venném. Van különbség viccelődés és tartós szemétkedés között. Az embereket nehéz megérteni. A szerelem nem vak, csak rohadtul naiv.

Csilla nem veszi komolyan. Ha komolyan venné, rég nem törődne a mosolyával. Csillának önbecsülési problémái vannak, mint annyi más nőnek. Nekem is voltak...valamikor. Aztán amikor megtanultam, hogy nem kell mindent megbocsájtani és igenis van olyan pasi, aki megbecsül és még poénból se bántana meg soha, akkor megláttam magam és az addigi kapcsolataimat kívülről. Nem volt szép látvány....De azt is tudom, aki erre a változtatásra nem képes, az egész élete ebben a pokolban fog zajlani. Ne a fiút szidd, a barátnőd szemét próbáld felnyitni.

Anonymus

Komolyan veszi, megsértődik, aztán kibékülnek.. de nem a srác kér bocsánatot, hanem ő igyekszik állandóan. A semmiért. Én pedig általában békés típus vagyok, tehát inkább lenyelem a véleményem, főleg miatta, hogy ne bántsam még én is. Beszéltem már vele sokszor, főleg, mikor fogékony volt az igazságra, de semmi haszna. A sráccal is beszéltem már négyszemközt, hogy szerintem kicsit vegyen vissza. Higgadtan beszéltünk, ő meg azt mondta, hogy igazam van, és rendben, megpróbálja. Pár napra rá ugyanaz a nóta. Mindenki mondja a lánynak, hogy nem kéne hagynia, és álljon a sarkára, de hiába. Próbálom én felnyitni a szemét, és a srácnak is igyekszem utalásokat tenni, hogy ha nem változik meg, elveszíti őt, mert sokkal jobbat érdemel, és előbb-utóbb rájön majd. Na mindegy. Próbálok csendben segíteni inkább, mert a végén teljesen egyedül maradok.

Anonymus

Valahol biztosan hiányzik az önbecsülés is, de számtalan oka lehet ennek, az egyedülléttől való félelemtől kezdve, a valódi kötődésig, de mindenképpen megalázó helyzetbe hozza magát. Nem tud dönteni. Inkább választja a rosszat.
Vannak kapcsolatok, ahol pofon se csattan el, de szavakkal is lehet bántani valakit, ha tartósan teszi.
Egy kívülállónak nehéz ezt tudomásul venni, megérteni.
Egyszer talán rájön, hogy másként is lehet élni, talán nem lesz késő.

Cikkíró

párbeszéd

Válasz erre: Anonymus

Valahol biztosan hiányzik az önbecsülés is, de számtalan oka lehet ennek, az egyedülléttől való félelemtől kezdve, a valódi kötődésig, de mindenképpen megalázó helyzetbe hozza magát. Nem tud dönteni. Inkább választja a rosszat.
Vannak kapcsolatok, ahol pofon se csattan el, de szavakkal is lehet bántani valakit, ha tartósan teszi.
Egy kívülállónak nehéz ezt tudomásul venni, megérteni.
Egyszer talán rájön, hogy másként is lehet élni, talán nem lesz késő.

Ez mind igaz, de ezt nem neked kell megoldanod. A fenti történetben is ez volt, majd amikor már én is szenvedő alanyává váltam a dolognak,azt mondtam eddig és nem tovább. Ő egy barátnő-már amennyire az-, nem rokon, senkim, miért legyen az én problémám az ő problémája. Te tudod,neked hol a tűréshatár, a lényeg,ha döntened kell,tudj dönteni. Így vagy úgy,de meg kell majd tenned.