újabb események régebbi események további események
01:29
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:12
Yolla módosította a cikkét
01:20
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
01:13
Yolla új cikket töltött fel
01:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:32
emillio új cikket töltött fel
09:31
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
09:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:56
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:23
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:20
Black Ice módosította a cikkét
17:07
Black Ice új cikket töltött fel
13:12
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:56
Ilona új cikket töltött fel
12:25
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:30
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:24
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:00
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
06:44
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez

Emanuelle, ez velem is megtörhénhet? 3. rész

2010. szeptember 1. - Látogatók száma: 250

A lélekbe ragadt szomorúság testi tünetben manifesztálódik.

Édesanyám akkor már nem élt, petefészekrák vitte el, a családi minta nem sok szép emléket, nyomott hagyott bennem.

Gyakorta láttam néma tiltakozását feleségként a hűtlenség, és hazugság ellen, ami a házassága éveit jellemezte.
Egyszer tényleges fültanúja is voltam édesapám szerelmi életének, mikor egy céges kirándulásra az asztmám miatt, 9 évesen engem vitt a hegyekbe.
A szép magas, fekete pincérnő nem csak rám mosolygott kedvesen, hanem apámra is.
Aki éjjel büszkén mesélte kalandját kollégájának, gondolván, a gyerek (én) már alszik.

Már 10 hónap telt el a szakításom óta, bánatomat a hétvégi iskola és a hétköznapi munkában való helytállás töltötte ki. Mindenhol a legjobb, a tökéletes akartam lenni, magamat nem kímélve: rám ugyan ki figyel?
Erre nem adtam lehetőséget senkinek, mondjuk alkalmam sem volt sehol ismerkedni.
Mikor reggel úgy ébredtem, hogy nem tudom, hogyan bírom ezt a napot végigcsinálni fáradt, kimerült zombiként, észre kellett volna vennem, hogy ebből baj lesz.

Anno, már a kapcsolatomban sem voltam önmagam, nem figyeltem a sportra, hanyagoltam a megszokott testmozgást, (ja, a rendszeres szex nem pótolja!), hogy több időm legyen a fiúmra, nem figyeltem az étkezésemre, nem pihentem, és a sorozatos nőgyógyászati gyulladások is jelezhették volna: párkapcsolati probléma.
Lélekben is mélyen, nem csak fizikálisan.

Az anyai ági betegségvonal miatt évente teljes nőgyógyászati kontrollra jártam, a gyulladások miatt meg egyébként is gyakorta látott a nőgyógyász.
Egy ilyen alkalommal fogott gyanút, látva kókadtságom és testsúlycsökkenésem, teljes labort, és életemben először: mammográfiát is sürgetve.

A leletemen azt az egy szót ismertem fel: tumor.
Sajnos bejött a nőgyógyász megérzése, azonnal műtét, ha szerencsém van, nem kell eltávolítani a bal mellemet, de kemo-és sugárterápia mindenképp lesz.
A háziorvosom elsápadva vett táppénzre, és fénytelen szemmel biztatott, időben vagyunk, van remény a teljes gyógyulásra.

Nem, ilyen nincs! Ugye nem igaz ez az egész, hisz olyan fiatal vagyok még, teli élettel, ott a kisfiam, a 20 éves lakáshitelem, a sikeres munkám, a vágyaim.
Borult minden egyszerre.
Mindent félbehagyni, és azonnal kilépni a mókuskerékből.
Mint amikor kiesik a kézből a ceruza, és a félbehagyott mondat ott figyel az íróasztalon.

Beindul a gépezet, nincs megállás.
Hova lett a kedves, hétköznapi rutinos, semmittevős biztonság, amit akkor éreztem utoljára, míg nem lépte át lakásom küszöbét az a siheder?
Mikor ébredek fel ebből a rossz álomból, hisz nem fáj semmim, ugye akkor egészséges vagyok?

Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor a belső remegés és félelem lesz úrrá rajta, az addigi teljes biztonság egy pillanat alatt befullad, mint egy partra dobott hal, amely félelmében kétségbeesve tátog az éltető vízért. Még egy utolsó emlékkép a nagy kékség hűs habjairól, majd beleájul a semmibe.

Mérhetetlen fájdalom lett rajtam úrrá. Nem tudom, kit sajnáltam jobban: magamat, hogy nem láthatom a fiam felnőni, vagy a még megmaradt családom, hogy nélkülem élnek majd tovább.

Elkezdtem összeszedni, írni a dolgaim. Bankszámlaszámok, hitelkártyák, szerződések, iratok, életbiztosítás, minden fontos tudnivaló a testvéremnek, és a gyerekem apjának, ha én akár másnap már nem tudok lábra állni, vagy nem vagyok észnél, tudjanak helyettem eljárni.
Emlékszem, a fiam épp a Segítség hal leszek! dvd-t nézte, míg én könnyeim közepette, magamat siratva az adataimat raktam Word-be a képernyőn.

Belenéztem a mesébe. Bambán, a sírástól kimerülten és a napjaim számlálva bámultam a tv-re.
Istenem, miért pont én? Jött a közhelyszerű kérdés, amit ilyenkor mindenki elküld válaszra várva a néma világ felé.
Látnom kellett volna, hogy ez az önmarcangolás, az a tartós megaláztatás és szerep, amit a kapcsolatomban magamnak osztottam, nem emelt a boldog nők csoportjába, csupán a fizikai kielégülést adta meg, fájdalmas sebeket hagyott a lelkemen, tudat alatt tovább rágott, emésztett.

Ekkor már valami „tudást” összeszedtem az alternatív gyógymódokról, karma gyorsítás, volt az egyik lehetséges válasz. Másnak ez 60 éves korában jön elő, nekem mielőbb. Köszönöm szépen.
Hittem ezt is, azt is.
Felkutattam a legjobb természetes gyógymódot, összeszedtem a legjobb készítményeket, felkerestem a legjobb pszichológust, aki erre a betegségre, a rákgyógyításra specializálódott, hol elveszve, hol reménykedve sóhajtoztam: élnem kell, nem halhatok meg!
A fiamat el kell indítanom az életben, tétova, erőtlen kis falevél az ölelésem nélkül, szeretném majdan az unokáimat is látni, még nem találtam meg életem párját.
És basszus: nem voltam még nővel!

folyt. köv.

A cikket írta: Je t'aime

7 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
párbeszéd
2010. szeptember 26. 09:17

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2010. szeptember 25. 21:52

Le a kalappal az írásodért, mert remekül forgatod a tollad, sokan irigyelhetik.
A betegség pedig szörnyű, mindenkit megráz, aki magán is fölfedezi. De ma már ott tart az orvostudomány, ha időben kiderül, akkor kigyógyulnak belőle, persze, az se mindegy, melyik fajta rák támadja meg a szervezetet. Közeli ismerőseim közt is vannak, akik kigyógyultak és élik tovább az egészségesek életét. Neked, és mindenkinek azt kívánom, hogy úgy legyen.
Szeretettel

Köszönöm szépen a gratulációt is, és a jókívánságot is, a gyógyult társaim nevében.

Igen, úgy mondjuk, nincs egészséges ember, csak olyan, akit még nem vizsgáltak eléggé.
Én is tudok több olyan társamról, aki műthetetlen tüdőrákos volt, de a kezelésekre nagyon jól reagált.
Fiatal ember két kisgyerekkel. Sosem dohányzott.

Szörnyű volt hallani is, ahogy elképzelte a fejfáját.
Ez az érzés sajnos ilyenkor természetes, hogy előjön, egyszer-kétszer, olykor állandósul.
Függően attól, ki hol tart éppen a gyógyulásban, és hogy áll saját sorsához.
Az erő és a gondolkodásmód nagyon sokat lendít mindkét irányban!
Tervezek ebben a témában is egy cikket, hogy felhívjam a figyelmet: bárkivel, bármikor megtörténhet ez a szörnyűség.
És megelőzni sokkal könnyebb, mint kijönni belőle.

Szép napot kívánok Neked és minden kedves olvasómnak,
üdv. Je t'aime
Anonymus
2010. szeptember 25. 21:52
Le a kalappal az írásodért, mert remekül forgatod a tollad, sokan irigyelhetik.
A betegség pedig szörnyű, mindenkit megráz, aki magán is fölfedezi. De ma már ott tart az orvostudomány, ha időben kiderül, akkor kigyógyulnak belőle, persze, az se mindegy, melyik fajta rák támadja meg a szervezetet. Közeli ismerőseim közt is vannak, akik kigyógyultak és élik tovább az egészségesek életét. Neked, és mindenkinek azt kívánom, hogy úgy legyen.
Szeretettel
Cikkíró
párbeszéd
2010. szeptember 21. 14:33

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2010. szeptember 21. 13:29

Kedves J!

Azt már én is tapasztaltam ezen az oldalon, hogy az ilyen témájú cikkeket inkább olvasni szeretik, hozzászólni már kevésbé. Lehet, hogy felvilágosult életünkben ez még mindig tabu?? Ki tudja..
Nekem tetszett az összes rész!
Ja: én sem voltam még nővel:-)

Szia!
Ez aranyos. :)

Persze, biztos megvan mindenkinek az egyéni véleménye.
Nem is kell tudnunk, tudnom, milyen gondolatok indulnak el a cikkek olvasása közben, után.
Elinduljon valami, ez szeretném.
Elfogadni egymást akár helyesírási, fogalmazási hiányosságokkal, vagy a szemléletbeli különbségekkel együtt.
A forrás, az eredő ugyanaz.
Az érzések is.
Szeretni, szerelmesnek lenni és szerelmeskedni alapvető emberi igény.
Ahogy a kisgyerek vágya, hogy anyához bújjon. És az milyen finom.
Akkor is ha épnek született, akkor is ha nem.
Ha én ilyen minőségben és fokon élem meg a vágyaim még jó anya, feleség és munkaerő lehetek.
Talán nincs elég szó és még nekem is nehéz megfogalmazni, amit most ki szeretnék fejezni.
Szeretek élni.
És boldog vagyok, hogy adatik.
Az élet minden ízét, mézét és keserűségét megkóstolhattam már.
Örülök, hogy átadhatok belőlük valamit.
Mindenki csak annyit vegyen belőle, ami az értékrendjébe belefér, ne többet.

Ja: nem maradtál le semmiről, nem olyan nagy élmény, de én legalább már tudok beszélni róla. :)

Kellett a kontraszt, hogy még jobban tiszteljem a Férfit, az erőt, azt a csodálatos finomságot, figyelmet és férfias energiát, szerelmet, amit csak ők tudnak adni.
Köszönöm srácok, a lányok nevében is. :)

Je t'aime.
Anonymus
2010. szeptember 21. 13:29
Kedves J!

Azt már én is tapasztaltam ezen az oldalon, hogy az ilyen témájú cikkeket inkább olvasni szeretik, hozzászólni már kevésbé. Lehet, hogy felvilágosult életünkben ez még mindig tabu?? Ki tudja..
Nekem tetszett az összes rész!
Ja: én sem voltam még nővel:-)
Cikkíró
párbeszéd
2010. szeptember 13. 17:33

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2010. szeptember 12. 15:13

Ne gondold, hogy közöny lenne kedves cikkírónk! Én is tudom milyen együtt élni vele, tünetmentesen ugyan, de rágódva azon visszatér-e???? Nem szeretek beszélni róla, mert életem azon naptól fogva, megváltozott, nem kívánom senkinek sem!

Ami nem öl meg, az tanít, örülök, hogy jól Vagy!
Üdv. J.
Anonymus
2010. szeptember 12. 15:13
Ne gondold, hogy közöny lenne kedves cikkírónk! Én is tudom milyen együtt élni vele, tünetmentesen ugyan, de rágódva azon visszatér-e???? Nem szeretek beszélni róla, mert életem azon naptól fogva, megváltozott, nem kívánom senkinek sem!
Cikkíró
párbeszéd
2010. szeptember 12. 15:06

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2010. szeptember 11. 11:04

Nem nagyon értem, miért nincs hozzászólás? Talán másokon is a hideg futkos és nem nagyon lehet erre mit mondani???

Köszönöm az észrevételed.

Talány egy kis közöny van már az emberekben a betegségek iránt, és mindaddig, míg nincs személyes tapasztalata (szerencsére), jobb minél távolabb maradni a témától.
"Nem az én bajom, nem nekem fáj, van nekem elég bajom a saját dolgaimmal bőven, stb." - gondolhatnék ilyen okra is.

Pedig mindannyian rákosak vagyunk, nincs egészséges ember, csak olyan, akit még nem vizsgáltak meg eléggé.
Naponta több ezernyi rákos sejt képződik mindenkiben, de egy erős immunrendszer megküzdi a napi csatáját, hogy a holnap reggeli ébredés is rendben legyen.

A rák egyébként a jó emberek betegsége. :)

Csak emlékeztetőnek írom: a nőket veszélyeztető HPV vírus, amely a méhnyakrákot generálja, felelős a férfiak nyaki, a férfi nemi szervi és végbél környéki rákok kialakulásáért is!

Ajánlom Schaff Zsuzsától: A vírusok és rák c. előadását az MTV Mindentudás Egyeteme sorozatában:
http://www.mindentudas.hu/schaffzsuzsa/20051115schaff.html

Üdv.: J.
Anonymus
2010. szeptember 11. 11:04
Nem nagyon értem, miért nincs hozzászólás? Talán másokon is a hideg futkos és nem nagyon lehet erre mit mondani???
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: