GYERTYA FÉNYE MELLETT ... VIII. rész
Látogatók száma: 65
Édes élet ez? Már nem vagyok olyan biztos ebben!
- Csak találgatni tudom az okot, mivel nem adtál lehetőséget arra, hogy egy párbeszéd alakuljon ki közöttünk. Most már én kérdeznék, és neked csak válaszolni kellene és kielégíteni, most már a kíváncsiságomat és nem mást. Igen. Nem átallok töprengeni, végül is itt nem csak rólad, hanem rólam is szó van. Sőt.
- Nem megyek annyira az elejére, gondolom – nem volt az olyan rég – és még emlékszel talán, mennyire élvezted a velem való együttlétet. Te élvezted, neked volt jó, és én csak egy kis ígérettel be kellett érjem. Megértettem, hogy te, mint férfi bizonyos előjogokat, elsőbbséget élvezel velem szemben, hiszen neked nem volt már egy éve, mint mondtad, kapcsolatod nővel. Abba bele sem merek gondolni, hogy mással igen. Ellentétben velem, akinek fél éve ugyan volt egy kapcsolata, de ez téged nem tartott vissza. Neked talán nem volt fontos, nekem az. Édes kevés vigasz, ha így visszanézek az elmúlt másfél hétre, megismerkedésünk első és utolsó napja közötti röpke három „pillanatra”.
- Mert megkérdezném, ha hagynád. …Miért is ismerkedtél meg velem? …Miért is történtek a sűrű levélváltások? …Miért követték egymást a sürgető találkozásra invitáló üzeneteid? …Kinek volt az ötlete a Pláza? …Miért nem mentünk helyette cirkuszba, vagy moziba? Gondolom ez kölcsönösnek mondható már így utólag, de ha belegondolok, másként is alakulhatott volna, mondjuk már az elején, ha legalább annyira őszinte lettél volna velem, mint fordítva. Akkor most nem tenném fel ezeket a kérdéseket.
- Aztán megkérdezném tőled, ha hagynád és neked választ kellene adni arra, hogy mi történt reggel hét óra – amikor még „kedves nyuszi” voltam és kis boszorkányod, negédes szavaid, mosolyt indukáltak, alig vártad már a délutáni találkozást nálad…, stb. – kedves hangvételű leveled és a délután egy óra között eltelt hat óra alatt, amikor arra az elhatározásra jutottál, hogy bevallod a múltad egy darabját anno, üzenetképpen, hogy sikeresen másztál ki abból az életvitelből, gödörből, ami számodra azt juttatja eszedbe, hogy előbb vagy utóbb egy roncs válhatott volna belőled, ha folytatod azt az életmódot. Ittál! (Nem láttam rajtad a múltad).
- Az mondtam volna: Na és? Ki mondhatja el magáról azt, hogy megveti az italt, nagyon kevesen, én biztos nem, de hát erre nem volt lehetőségem, hogy elmondjam. Pedig egy heted volt rá.
- Akkor menjünk tovább. Megkérdezném, miért baj az, ha egy nő, ha az első, vagy akárhányadik találkozás alkalmával a kérdésre, hogy mit fogyaszt egyenes választ ad és röpke három órás ismerkedésük, beszélgetésük ideje alatt nem átall italt fogyasztani. Így szokta. Persze, ha tudtam volna az előéleted, talán megfogtam volna a kezed, hogy megakadályozzam, nehogy megint abba a bűnbe ess, ami odáig vezethetne, amitől annyira félsz. De ezek csak eshetőségek, nem feltétlen kell idáig eljutni. Mindenre megoldást lehetett volna találni, mondjuk nem alkoholt, hanem üdítőitalt fogyasztasz, vagy kávét, ásványvizet, akármit. A saját érdekedben tetted volna, de nekem ez nem azt juttatta volna az eszembe, hogy te alkoholista voltál és azért mást iszol.
- Tudod nálam ez csak egy rituálé, amikor két ember beszélget egymással, tehetné mondjuk azt is, hogy egyik lábát a másikra pakolva, fészkelődik, mert már nem érzi az alsó felét, annyira elzsibbadt időközben, ezért aztán valami kellemes felé nyúl, kissé helyet változtatva addig is, amíg egy koccintás után, egy picit kortyol az italából, ami nem is olyan rossz, valljuk be, hiszen tudod, kellemesen elzsibbaszt, de csak ha nem viszik túlzásba.
- Megkérdeztem volna, ha tudom, hogy ez téged zavar, miért baj ez? Akkor beszélgethettünk volna az alkohol káros hatásairól, úgy általában és nem az én, amúgy részedről már írásaimból tudott életem epizódjait osztottam volna meg veled. Volt rá akkor is, azóta is számtalan lehetőséged. Felnőttek így szokták. Megbeszélik, ami kettőjük közös kapcsolatát valamilyen irányba befolyásolhatja, de ha nem is jövőképben nyilvánult volna ez meg, mindenképpen már akkor, és ott tisztázni lehetett volna. Nem várva egy hetet, hogy ezt ilyen módon hozd a tudomásomra, miután megosztottam veled az ágyam, és nyitott és őszinte voltam minden kérdésedre, és még a cicáimat is engedtem neked dorombolni.
- Miután nem volt alkalmam elmondani sem szóban, sem írásban, így hát elkezdtem gondolkodni, és eszembe jutott, hogy mi, vagy inkább ki válthatta ki belőled az alatt a röpke hat óra alatt az elhatározást, hogy nem szóban, hanem írásban közlöd velem azt a fene nagy dilemmádat, hogy tele vagy félelemmel, bevallva amúgy gyarló emberi mivoltodat és félelmedet a jövőtől, hogy egy esetleges hosszabb kapcsolat visszavethet oda, ahhoz a régi „rossz” szokásodhoz, hogy ismét elkezdesz inni. Rossz hírem van. Már egy hete ezt tetted. És csak most hívtad fel erre a figyelmemet.
- Kedves barátod jutott az eszembe, aki pusztán emberbaráti szeretetből tanácsként óva intett egy esetleges kapcsolattól, nehogy visszaess, mert „emlékeztetett”. Hát az ilyen barátoktól mentse meg valamennyi férfit a megváltó. Nekem meg ez a véleményem.
Most mondom:
Rossz.
- A leggyávább módját választottad hogy ezt a tudomásomra hozd, és ez nem vall egyenes emberi tulajdonságra, ez egyenesen gyáva. Ezek után nincs okom szánni, bánni, hogy ennek a kapcsolatnak vége.
- A kérdéseimre a válaszokat magam adtam meg, ezért nincs már mit megbocsássak. Ezek után már nem fogod többet mondani nekem, hogy kedvelsz, vagy hogy csodálsz. Múlt idő!
-vége-
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Jó kis sorozat volt, kár hogy nem happy end lett a vége. Mondjuk, ha az írást kell nézni, nekem ez tetszett a legjobban, ha meg mást, akkor ez volt a legrosszabb:-(
Üdv,
Pinokkió
Kár, hogy vége! De mégis, úgy érzem, nincs itt lezárva minden, még ha nagyon véglegesnek tűnik a búcsú. De mitől is kell búcsút venni? Egy szimbólumtól, amely egy nő életében talán a legfontosabb, a női vonzerőtől, a csábítás olyan varázslatosan kéjes gyönyörétől? Elfogyott a türelem, minden már csak múlt, és nincs semmilyen terv jövő karácsonyig? Nem hiszem. Bár, ez a vég olyan, mint a végzet, lehangoló. Miért is kellene feladni? Nem arról a bizonyos férfiről van szó, aki gyámoltalan, és faragatlan, de a "férfiről", aki még annyi örömöt szerezhet, ha nem is párnacsatákban végződő szerelmi évődésekben, de az érett, és minden tapasztalatával a nőt szolgáló, magabiztosságával hódítani akaró férfiről.
Nekem úgy tűnik, hogy mindenen túl vagy, megélted amit meg lehet élni, és nincs már öröm, amiért érdemes küzdeni, nincs már férfi, akit érdemes meghódítani. Az örök nő nem ilyen. Igaz, ez az írás egy konkrét kapcsolatról szól, és csak ennek fejezed le a szóra sem érdemes emlékeit. Mégis, annyi keserűség van az utolsó mondatokban, hogy nem is értem, mi indokolja ezt.
Gyakran hallom tőled, már mindent megéltél, senki nem tud neked újat mondani. Az a helyzet, hogy sokat megélhet az ember, de soha nem eleget. Mindig vannak meglepetések, és én jobban örültem volna egy olyan végkifejletnek, ahol a régi még küzd a páston maradásért (a maga ostoba, és esetlen módján), de neked már a szomszéd asztalnál jár a tekinteted, pezsdül a véred, érzed az új közeledtének a varázsát.
Változatlanul a kedvencem vagy. Stílusod egyedi, gördülékeny. Nagyon jó olvasmány.
Szép estét kívánok szeretettel,
Janó
Kedves Éva!
Kár, hogy vége! De mégis, úgy érzem, nincs itt lezárva minden, még ha nagyon véglegesnek tűnik a búcsú. De mitől is kell búcsút venni? Egy szimbólumtól, amely egy nő életében talán a legfontosabb, a női vonzerőtől, a csábítás olyan varázslatosan kéjes gyönyörétől? Elfogyott a türelem, minden már csak múlt, és nincs semmilyen terv jövő karácsonyig? Nem hiszem. Bár, ez a vég olyan, mint a végzet, lehangoló. Miért is kellene feladni? Nem arról a bizonyos férfiről van szó, aki gyámoltalan, és faragatlan, de a "férfiről", aki még annyi örömöt szerezhet, ha nem is párnacsatákban végződő szerelmi évődésekben, de az érett, és minden tapasztalatával a nőt szolgáló, magabiztosságával hódítani akaró férfiről.
Nekem úgy tűnik, hogy mindenen túl vagy, megélted amit meg lehet élni, és nincs már öröm, amiért érdemes küzdeni, nincs már férfi, akit érdemes meghódítani. Az örök nő nem ilyen. Igaz, ez az írás egy konkrét kapcsolatról szól, és csak ennek fejezed le a szóra sem érdemes emlékeit. Mégis, annyi keserűség van az utolsó mondatokban, hogy nem is értem, mi indokolja ezt.
Gyakran hallom tőled, már mindent megéltél, senki nem tud neked újat mondani. Az a helyzet, hogy sokat megélhet az ember, de soha nem eleget. Mindig vannak meglepetések, és én jobban örültem volna egy olyan végkifejletnek, ahol a régi még küzd a páston maradásért (a maga ostoba, és esetlen módján), de neked már a szomszéd asztalnál jár a tekinteted, pezsdül a véred, érzed az új közeledtének a varázsát.
Változatlanul a kedvencem vagy. Stílusod egyedi, gördülékeny. Nagyon jó olvasmány.
Szép estét kívánok szeretettel,
Janó
Miért kell neked ilyen jónak lenni? Miből kellene tudnia a nőnek, hogy akivel megoszt szinte mindent, egyszer csak a falhoz állítja? Hogyan lehet akkor bízni egyáltalán valamiben is. Ennek ellenére nem adja fel a nő és tovább próbálkozik, de hidd el valahol az ilyen kudarcok nyomot hagynak a lelkében és egyszer visszaüt. Lehet, nem azt találja el, aki azt megérdemelte!
Hol van az az érett, minden tapasztalatával a nőt szolgáló, magabiztosságával hódítani akaró férfi, akiről te beszélsz? Olyan nincs. Érted? Az álmainkban, lehet.
Szeretettel,
Éva
Szia Éva!
Jó kis sorozat volt, kár hogy nem happy end lett a vége. Mondjuk, ha az írást kell nézni, nekem ez tetszett a legjobban, ha meg mást, akkor ez volt a legrosszabb:-(
Üdv,
Pinokkió
Csak éppen az ilyen "jó" dolgok az életünkben egyre kevesebbek, ezért hajlamosakká válunk beérni ezzel, elfolytva azokat az nagy érzéseket, melyek idáig vezettek és beletörődünk a végére a változtathatatlanba! Elveszik szép lassan az önbizalmunk, magunkat értékeljük le, holott nem bennünk van a hiba. A nő mindig adni akar. A férfiak azok, akik csak saját magukkal törődnek és csak addig, ameddig az nekik jó.
Puszi,
Éva
"a régi még küzd a páston maradásért (a maga ostoba, és esetlen módján), nem ő az, aki feladta. A várakozás felőrli a vágyat. Ezért van az, hogy én már a szomszéd asztalnál jártatom a tekintetem, pezsdül a vérem, érzem az új közeledtének a varázsát. Elismerem, csalafintaság. Örök játékos a nő. Vállalva a kockázatot, de ebben ez az izgalmas. Ettől függetlenül élem meg a kudarcot külön-külön is akár. De ez nem mentesíti a férfit attól, hogy amit tett az "gyáva", számító, érzéketlenségre vall... és sorolhatnám.
Puszi,
Éva