Hókristály
Látogatók száma: 65
Fogom a kezed, és vezetlek. Mutatnám az utat, de hárítod, nem kérsz belőlem, én meg csak makacskodom.
Nem tudom, mi van velem. Átbillentem egy másik világba, ahol megváltozott arányok, és mértékek között csetlek-botlok. Valaki megfogta a kezem, és azt mondta – menjünk együtt, hiszen, egy irányba tartunk! Már ketten jártuk az utat, kéz a kézben, egy irányba. Már csak azt nem tudtuk, hogy külön-külön hová indultunk. Emlékeink nem hagytak nyugodni, és magunkkal hoztuk a koloncot.
Cipeltük a terhet, külön-külön, és már együtt. Nem lett könnyebb, ahogy reméltük. Saját terheinktől csak magunk szabadulhatunk, nem enyhíthet rajta a másik terhe.
Fogom a kezed, és vezetlek. Mutatnám az utat, de hárítod, nem kérsz belőlem, én meg csak makacskodom.
Ma hó hullott, meg akartam mutatni neked, milyen szép a hókristály. Zsebembe rejtettem, kezemben szorongattam. Semmi nem maradt belőle, talán, túl erős volt a szorítás. Most hogyan tudom megértetni veled, hogy a hókristály milyen fontos nekem?
A cikket írta: Janó
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
"Cipeltük a terhet, külön-külön, és már együtt. Nem lett könnyebb, ahogy reméltük. Saját terheinktől csak magunk szabadulhatunk, nem enyhíthet rajta a másik terhe."
Megismerkedésünk idején őt egy válás nyomasztotta, engem a házasságom válságának akkor megoldhatatlannak látszó terhe. De azzal, hogy egymáshoz menekültünk, nem enyhítettünk egymás terhén, csak tovább bonyolítottuk volna az életünket. Ezért, mielőtt realizálódott volna a kapcsolatunk, mielőtt beteljesedett volna egy kései szerelem, szakítottunk. Ennek a fájdalma szorult ebbe a hópehelybe, amit még meg sem tudtam mutatni neki, törvényszerűen semmivé lett.
Nos, informatikus vagyok, ismerem a körkörös hivatkozás problémáját, általában nem működik, vagy végtelen ciklust generál. :)
Tisztelettel,
Janó
Na jó, megmondom. Mert egyedi, és megismételhetetlen. De ez csak egészen közelről látszik.
s mennyire szépen írtad le
:)
De mert a véleményetek pozitív, hitelt adok neki így, névtelenül is. :)
Szép estét kívánok !
Janó
:)
Igazad van, egy kissé komplikáltan fejeztem ki magam.
"Cipeltük a terhet, külön-külön, és már együtt. Nem lett könnyebb, ahogy reméltük. Saját terheinktől csak magunk szabadulhatunk, nem enyhíthet rajta a másik terhe."
Megismerkedésünk idején őt egy válás nyomasztotta, engem a házasságom válságának akkor megoldhatatlannak látszó terhe. De azzal, hogy egymáshoz menekültünk, nem enyhítettünk egymás terhén, csak tovább bonyolítottuk volna az életünket. Ezért, mielőtt realizálódott volna a kapcsolatunk, mielőtt beteljesedett volna egy kései szerelem, szakítottunk. Ennek a fájdalma szorult ebbe a hópehelybe, amit még meg sem tudtam mutatni neki, törvényszerűen semmivé lett.
Nos, informatikus vagyok, ismerem a körkörös hivatkozás problémáját, általában nem működik, vagy végtelen ciklust generál. :)
Tisztelettel,
Janó
Vagy ez is egy olyan, ami feldolgozhatatlan.
Éva
Tudom, hogy nehéz egy szakítást elfelejteni. Ezért merem mondani. Remélem túljutottál már az akkori fájdalmon és már csak mint emlék él benned tovább.
Vagy ez is egy olyan, ami feldolgozhatatlan.
Éva
Janó
Azt hiszem, minden szakítás feldolgozhatatlan. Él bennünk tovább, de a fájdalom enyhül valamennyire az idők során. Hogy nemesebb lesz a lélek, azt nem tudom, de más, az biztos.
Janó