HoldVilág

Látogatók száma: 51

Nem találom a helyem, nincs meg a terem. Nem tudom hol vagyok, és merre tartok, s hogy egyáltalán ki vagyok, amitől nagyon kivagyok. Kell nekem, mint hajnalnak az éjszaka. Kellesz nekem, mint kardnak a tokja.

A buszon ülve, könnybe lábadt a szemem. Belefújta volna a szél a hajam? Nem. Eszembe jutott. Emlékeztem. Emlékeztem, mint oly sokszor, olyasvalamire, ami talán igaz sem volt.
Szélfútta a hajam, és az arcom. A könnyeim egyre csak potyogtak, s mind érte. Ő érte. Messze van, de mégis oly közel. Itt van a szívemben, Ő folyik az ereimben.
Fáj, úgy hiányzik.
Nem érdekel hol vagyok, s ki lát, csak sírok, mert jó.

Éjszaka van.
Csendes magányomban elmélázva a Holdra tekintve Rá gondolok.
Vajon mit csinálhat most? Gondol-e rám egyáltalán?
Ő is a Holdat nézi talán?
Akkor nézzük együtt, ábrándozva.

Nem tudok lépni, cselekedni. Mint mikor szaladnál, de a lábad kővé meredt. Azt mondtam, légy boldog, csak ezt szeretném. De a másik feled nélkül hogy lehetnél? Velem rossz lóra tettél. A szív sosem ésszerű, csak érez.

Az újabb találkozót miképp képzelem?
Félelmek leküzdése, utazás. Ajtó előtt hosszas ácsorgás.
Egy ajtó alatt becsúsztatott titkos üzenet,
egy ajtó előtt várakozó összetört szív.
Mit remélhet ez a szív?
Melegséget, békét, megértést és szerelmet.
Mondom, csak remélhet.