Nehéz téma...

Látogatók száma: 49

"Madam" után szabadon,... a "Depresszió" c. cikke nyomán...

Gondolatban sokszor jutottam el odáig, hogy "segítsen már valaki kimondani azt, ami elviselhetetlen", nem csak a külvilág felé, már számomra...

Ő "beteg" - mondják, amit soha el nem ismerne, tetteiért felelősséget vállalni képtelen, mint ahogy segítséget kérni is, még tőlem sem. Majd, ha viszik!...
Ha rajta múlna, az orvosokat nagy ívben elkerülné!...

Nincs betegség-tudata, bizalmatlan, elutasító... a fájdalmat ilyen-olyan módon elnyomni képes, egészen addig, amikor már ágyhoz köti, majdhogynem késő a beavatkozás...

Fiatal lányként (nőként) tapasztalta meg az élet kegyetlenebbik oldalát..., "bántották" ha kellett, ha nem... Erre nem lehetett, képtelenség volt felkészíteni. Az élet rosszabbik oldalára nem egyszerű időben jelzéseket adni. - Azt meg kell tapasztalnia..., tudni kell kivédenie! - gondolja a szülő.

- A védekezés tudománya a tudásban rejlik, a tapasztalatban, a gyakorlatban,... - hányszor hallottuk.

Csakhogy ő erre még csak fel sem készülhetett. Úgy érték a bántások innen-onnan, mint derült égből a "villámcsapás"... (iskolában... munkahelyeken..., a környezetében)...

Mit tehet ilyenkor egy anya, akit a "panasz-áradat" váratlanul éri nap- mint nap, okot és okozatot keres, összefüggéseket..., az igazságot az igazságtalanságban.

Nem azonnal, évek hosszú sora alatt felméri a "beteg" és a saját lehetőségeit, rájön, hogy képtelen egyedül megoldani a "problémát", ezzel egy újabb beláthatatlan következményt indít el. Szakemberek segítségét kéri, akik rövid úton "letudják" a maguk részét. Kimondják az "ítéletet", leírják, amit maga sem akar hallani, érteni, elviselni, nemhogy ezt valamilyen módon tudtára is adja az érintettnek...

Az anya egyedül marad a gondjaival, a hogyan tovább - kérdéseire, ami választ kap, nem megnyugtató. Megoldást nem ad, csak a tünetet erősíti benne, amit maga sem tud még feldolgozni, legfőképp elismerni. A depresszióra hajlamos tüneteit... A családja előtt is igyekszik titkolni a gondját. A jelzések részükről nem maradnak el. Magyarázatot keres. A családjában, az életvitelében, a kudarcaiban, a válásában... Okot és okozatot. Mígnem felméri a saját lehetőségeit, amit vállalni egyedül képes, de amit már képtelen, ahhoz újabb segítséget kér, beleszőve a saját tapasztalatát, kudarcait, kezdeti gyakorlatlanságát, egyre inkább érzi, a felelősség rajta...: "a védekezés tudománya a tudás hiányában rejlik..." - ismételgeti... most már saját magára kivetítve. Nem készült, nem készítették fel erre időben, eléggé! Próbálja magát menteni, pedig tudja jól, nem hibáztathat senkit, hiszen mindenki a maga "dolgát" tette, a saját életében próbált boldogulni, legtöbbször talán, mint ő, egyedül...
Lassan, de felismeri, ha nem áll talpra, másoktól hiába vár megoldást...

A cikket írta: zsoltne.eva

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró

párbeszéd

Válasz erre: Anonymus

Nehéz problémát boncolgatsz ...
A depresszió, kinek is lenne legnagyobb gond, mint annak, aki foglalkozik vele.

Igazad van, valóban nehéz probléma... De, ha egyszer olyan tartósnak bizonyult, hogy már-már kikezdte az idegeket, akkor nem lehet róla másként beszélni, mint depresszióról, amire kellene valami egyéb ellenszer, gyógymód, segítség, mint állandóan ezzel foglalkozni... Miért nincs bizalom még a pszichiáter iránt sem?... Mert az alatt az öt perc alatt, amennyit a "beteggel" foglalkozni tud ugyan milyen segítséget adhatna, mint felír egy pirulát...

Anonymus

Nehéz problémát boncolgatsz ...
A depresszió, kinek is lenne legnagyobb gond, mint annak, aki foglalkozik vele.