újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Rég volt, szép volt…

Látogatók száma: 80

Túl mélyről felhozott érzéseim hagyták, hogy beleéljem magam a pillanatnyi helyzetbe. Sírtam, és ő vigasztalt, miközben azt tettük, amit ilyenkor tenni kell…

Hogy is volt? Kezdjük. Piszkosul le voltam égve. Az a sok pénz úgy elfolyt a kezem közül, mint a víz. Tudatosan hagytam, hadd csorogjon, amíg már csak egy csepp maradt belőle. Jó érzés volt, amíg volt. Azt pótoltam, amit már olyan régen nélkülöztem. A tervek összezsugorodtak a végére. A nagy álmokból kicsi megvalósult ugyan, és amíg tehettem, kértem és kaptam is segítséget hozzá. Aztán rájöttem, hogy sokat akartam, keveset bírtam. A férfitől, aki felajánlotta a segítségét, elfogadtam ugyan, de időközben rájöttem, nem fogom tudni kifizetni az árát. Nem lesz már miből, ezért még időben leállítottam, még becsületes is voltam. De ő már akkor is rafinált volt, mert azt mondta: - Elkéstél, már sok mindent megcsináltam, ami nekem munkába, időbe, pénzébe került. Így kezdődött.

Oké, ki fogom fizetni, amit eddig végzett. Igen ám, de miből? Próbáltam időt nyerni, egy darabig ment is.

A terve abszurd volt, de nem lehetetlen.

- Tudom, ha elmondom, lehet, hogy haragudni fogsz rám.
- Van más módja is, hogy rendezd az adósságod.
- Mondjuk, természetben. – mondta. És csak mosolygott a nem létező bajusza alatt. Olyan volt, mint egy gyerek, amikor kérni szeretne valamit. Olyan hízelgő. Én pedig nevettem ezen az egész ötletén, annak tűnt, de egyenesen a közepébe talált.
Hirtelen átfutott az agyamon ez az egész morbid ötlete, hiszen ez a férfi a fiam lehetne. Vagyok, aki vagyok, de azért mégis?! Hogyan?
Aztán elkezdte körülírni a dolgot, hogy milyen régóta figyel, és hogy elindítottam benne valamit. – Persze! A fantáziáját.
Ez új volt számomra, nem szoktam hozzá, hogy kerek perec megmondja nekem valaki, le akar velem feküdni. Ez ilyen egyszerűnek tűnik, kimondva. De ő nem mondta, csak nagyon ügyesen körülírta.

- Két legyet egy csapásra. Nem is olyan lehetetlen - gondoltam. Megszabadulok az adósságtól, és kielégítem a fantáziáját. Megtehetem, ha akarom. Egyedül élek. És hol marad a becsület? - Felesége, és egy kislánya van, tőlem száz méterre. - Hogy képzelte ezt? Én nem tudhattam, hogy gondok vannak a kapcsolatában. Én nem foglalkoztam azzal, hogyan és mint élnek. A nőt nem is ismertem, nem volt barátkozó típus, vagy éppen a vetélytársat látta bennem, azért volt tartózkodó, csak nem tudtam róla? Ez a része a dolognak eszembe se jutott. - Ha visszagondolok, igen, sokszor jött fel hozzám Gábor, csip-csup dolgokkal, megittunk egy-egy sört, elszívtunk egy-egy cigarettát, csak úgy pihentetőleg, és hétköznapi dolgokról kis ideig jókat beszélgettünk is. Sokszor kértem tőle apróbb segítséget, gondoltam olyen módon meghálálom, megosztottam vele, amim volt, cigi, sör, kis csevej. Ennyi volt. De ez? Ez valami más. Valami, ami bennem eddig fel sem merült…

Nem ugrottam azért fejest az élvezetbe, még gondolkodnom kellett kicsit. De ő nem sok időt hagyott erre. Már nem úgy mentem ki a kertbe, ahogyan szoktam azelőtt, valami, valaki várt rám ott, amit meg kell tennem, és ha már megteszem, miért is ne akarjam…

- Két ember boldogsága függ ettől a döntésemtől, az övé és az enyém. – gondoltam. Még akkor is, ha csak átmeneti, alkalmi, pillanatnyi is, bár ki tudja…Elindította az én fantáziámat is ez a lehetőség. Kár volt, utólag már belátom. Túl mélyről felhozott érzéseim hagyták, hogy beleéljem magam a pillanatnyi helyzetbe. Sírtam, és ő vigasztalt, miközben azt tettük, amit ilyenkor tenni kell. Csókolóztunk, fájdalmasan és szeretetteljesen, odaadóan és mindent félre téve.

- Menjünk be - mondta és én nem ellenkeztem, nem gondolkodtam tovább. Átadtam magam annak a felemelő érzésnek, hogy most semmi más nem számít csak mi, ketten. Azt tettem, amit akkor már mindketten tenni akartunk. Már nem lehetett visszatáncolni, már nem is akartam. Úgy éreztem abban a pillanatban, ha már rendezem az adósságom, azt úgy teszem, hogy ne maradjon aprópénz... Talán túl jól sikerült. Itt abba hagyhattuk volna, de a dolog nem olyan egyszerű. Ez a férfinak is tetszett, nyilván, hiszen repetát kért…

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anonymus
Szia Éva!
Elolvastalak:-) Ez nem volt szép, de célszerű és kellemes:-))))
Üdv, Pinokkió
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: