Régi történet- 2
Látogatók száma: 64
Tudom, nevetségesnek hangzik, de így igaz. Amivel a családom ijesztgetett, az lett volna az életem értelme.
Tudom, nevetségesnek hangzik,de így igaz. Amivel a családom ijesztgetett, az lett volna az életem értelme. Elmesélem Önnek. : Az iskolában nem voltam valami eminens tanuló, csak azt tanultam meg, ami igazán érdekelt. A nagyszüleim neveltek fel, mert az anyukám leányanyaként hozott a világra, igazából nem nagyon tudott velem mit kezdeni. Túl fiatalon szült, nem volt még érett az anyaságra. Szerencsére nagyszüleim talpraesett emberek lévén, nem hagyták, hogy elkallódjak a világban és az állam neveljen fel. Ezért magukhoz vettek. Jártam bölcsödébe, és óvodába is. Szerettem iskolába jármi. Sok barátom volt. Imádtam verseket szavalni, énekelni. Matek nem volt a kedvencem.
Ha rossz jegyet kaptam valamiből, vagy valami más csínytevésben vettem részt, nagyapám, akit nagyon imádtam, mindig megfenyegetett, ha így folytatom, akkor megnézhetem magamat, mert senki nem fog majd feleségül venni csak esetleg a Vaskútiék valamelyik fia.
Vaskúti család a falunkban azért volt különleges, mert nagyon szegények voltak. Hét gyermeket neveltek, a legkisebb fiuk velem járt egy osztályba, de idősebb volt mint én, csak sokszor kellett osztályt ismételnie. Nagyapám persze mindig hozzá tette azt is, hogy különben meg örülhetek is, mert nekik van egyedül vasból a hídjuk az egész környéken. Én igazából azt sem tudtam, hogy melyik házban laknak.
Egy napon, amikor éppen irodalom óránk volt, Vaskúti Tominak, én súgtam feleléskor. Az óra végén odajött hozzám és megköszönte, hogy megmentettem az újabb bukástól. Beszélgettünk, így aztán elmondta, hogy nagyon szégyellné magát, ha megint lemaradna, mert a testvére, aki már főiskolára jár, bizony nem érti, hogy Tomi mitől tanul olyan nehezen. Négyen vannak fiuk a családban, a nővérei sem tanultak valami jól, de hát ők férjhez mentek már és a család jelenti számukra a hivatást.
Egyedül Miklós tanult tovább, de ő is munka mellett, hiszen szülei nem engedhették meg maguknak, hogy segítsék gyermeküket.
Ő már nem lakott a családdal, mert nősülni szándékozott és a legközelebbi városban él , ugyanis ott dolgozik egy üzletben.
Emlékszem ,- mesélte Teréz mosolyogva, mert azért közben bemutatkoztunk egymásnak- hogy nagyapámmal akár hányszor is utaztunk abba a városba, ( mert mindig nagyapával mentem ) ahol Miklós élt, szerettem volna megpillantani valahol a férfit, aki Vaskútiék legidősebb fia. Figyeltem az utcákat, az embereket az utcán, hátha felismerem. Végül is hasonlítania kellett a testvéreire, szüleire, akiket ismertem. Valami megmagyarázhatatlan erő nem engedte kiverni a fejemből. De nem láttam egyszer sem. Abban biztos voltam, hogy felismerném. Már ez is érdekes megérzésem volt. Mert honnan ismerhetnénk fel valakit akit sosem láttunk? Amikor megtudtam, hogy kereskedelmi főiskolába járt, a matematikát kicsit kezdtem komolyabban venni.
Az általános iskola elvégezése után, nem kis meglepetésére mindenkinek, aki jól ismert, kereskedelmi szakközépbe jelentkeztem. Még én magam is megdöbbentem a választásomon, ráadásul elsőre fel is vettek.
A tanulóévek alatt nekem is, mint a többi lánynak a fiuk tanulmányozása volt az egyik fontos feladatunk.
Volt köztük néhány egészen helyes is, de egyik sem tudta erőteljesebben megdobogtatni a szívemet. A hónapok csak futottak egymás után, én pedig álmodoztam az igaz szerelemről.
Az iskola ahova jártam, és nem is tanultam ott rosszul, nyári gyakorlatra is küldött bennünket minden évben.
A harmadikosoknak már hosszabb időt szabtak meg.
Különböző üzletekkel voltak szerződéses kapcsolatban. Nekem éppen egy vegyes üzletbe kellett mennem, abba a városba, ahol Miklós dolgozott. Az osztályfőnök közzétette a beosztást, melyen az időponton és az üzlet nevén túl még az üzletvezető neve is szerepelt.
Nála kellett jelentkezni, eligazítást kérni. Amikor kinyitottam a lapot és megláttam Vaskúti Miklós nevét, mint az üzlet vezetőjeként, éreztem erőm és vérem valahova kimegy belőlem. A mellettem álló Dóra hangját még hallottam.—Segítsete k ! Teréz elájult!
Amikor magamhoz tértem, Irénke néni aggódó arcát láttam magam előtt. –
Ej te lány ! Remélem nem csináltál valami hülyeséget! –s közben ütögette az arcomat.
- Mire tetszik gondolni? –kérdezte az ijedten álló Dóra.
- Csak arra kis szívem, hogy nem –e varázsolta el túlzottan valamelyik fiú!? – osztályfőnökünk valóban kétségbeesettnek tűnt. Lassan eszméltem rá, hogy miről is van szó.
- Nem vagyok terhes! Irénke néni ne tessék ilyet feltételezni rólam! – szóltam én.
Természetesen azonnal orvoshoz akartak vinni, de nem engedtem, mert tudtam, hogy nincs semmi bajom nekem. Egyetlen bűnöm az volt, hogy amit évekkel ezelőtt akartam, az most hirtelen megvalósulni látszott.
Csak most már féltem is ettől a találkozástól. De, hogy miért, arra tudtam magyarázatot adni.
Két nap múlva kellett jelentkeznem. Sem enni, sem pedig rendesen aludni nem voltam képes következő néhány napban. Nagyszüleim is látták, hogy valami nincsen rendben.
- Mi van veled Teca? – mert nagyapám mindig így szólított. Megnyugtattam, hogy minden rendben, csak egy kicsit félek a gyakorlattól, abban a nagy üzletben.
Beszélgettünk Mamikával is , aki biztos volt benne, hogy majd megállom a helyem.
Már vasárnap kikészítettem a ruhámat, alaposan megválasztva mit is veszek fel. Egy kék színű mellényes ruha mellett döntöttem fehér blúzzal. Egyszerű ruhadarab volt, semmi kihívó nem volt rajta.
Hétfőn reggel felszálltam a buszra, ami a városba vitt. Még egy picit sem voltam ideges. Csodálkoztam is magamon. Az üzletbe is teljes nyugalommal léptem be.
folytatom
Hozzászólások
időrendi sorrend
Remek történet alakulgat!
Olvasom tovább!
Pussz,
Tündér
Folyamatosan fenn tudtad tartani a figyelmem...
Várom a folytatását!
Éva
Javítottam egy kicsit, egyértelműbbé tettem. Talán így érthetőbbé válik.
Az előző rész befejezése így hangzik: Lassan, vontatottan kezdte el a történetét…
Ebből adódóan, nem akartam ezt még jobban kihangsúlyozni, hogy ki mesél, kinek.
A második részben a mesélő teszi meg azt a megjegyzést, hogy pontosan mit is szeretne megosztani újdonsült ismerősével az esernyő alatt.
Köszönöm a jelzést, a figyelmet. Örömre szolgált, hogy olvasta az írást.
Kissé megkavarodtam. Az előző "régi történet" folytatása az írás? A stílus hasonló, és a cím is utaló. Maga az írás is jó, csak a kapcsot még nem látom, nyilván az esernyő alatt meséli a történetet a hölgy... De akkor:
"Tudom, nevetségesnek hangzik,de így igaz. Amivel a családom ijesztgetett, az lett volna az életem értelme. Elmesélem" Önnek... Ahogy sétáltunk az esőben, az útitársam belekezdett.
Én ennyi összekötést hozzátennék, hogy érezhető legyen, ez a történet a történetben. (Ha tévedtem, elnézést!)
Bokor