Régi történet-5.
Látogatók száma: 67
Én azonban tudtam, hogy nem lesz az nékem olyan egyszerű. Nem nagyon beszélgettem senkivel. Fura érzésekkel találtam szembe magam. Őszinte, mindig egyenes úton járó ember voltam. De most titkaim lettek, amit meg kellett őriznem magamban.
Eljött a kirándulás napja. Béci mellém furakodott az ülőhelyre és szóval tartott egészen Budapestig . Miklós- óvatosan ugyan, de figyelt. Megéreztem. Egy kicsit vidámabban beszélgettem Bécivel. A kirándulás érdekes, mondhatnám úgy is, hogy tanulságos volt. Megtekintettünk néhány múzeumot és képtárat, felmentünk a Halászbástyára, Budai Várba, Szabadság szoborhoz. Csodás volt a kilátás. Az ember szabadnak és boldognak érzi magát ilyen helyen, de valahogy … Miklós nem volt vidám. Szóvá is tették a dolgozók, hogy a főnök úr bizonyára savanyó uborkát reggelizett. Csak délutánra engedett fel egy két pohár sör elfogyasztásának hatására.
–Te Béla! Nem ám elcsábítod a hercegnőt! - kiáltotta .
- Ha ez a hercegnő engem szeretne, megtenném, de valaki más után sóvárog,- sajnos. – válaszolt Béci vidámságot színlelve, de én láttam rajta, hogy nagyon is érzékeli a vívódásomat.
A többiek meg azon nevettek, milyen nevet is adtak nekem a férfiak. Zavart ez az egész, és szívesen lettem volna inkább egyedül. Este a szálló bárjában, már emelkedett volt a hangulat. Fekete selyemruhámban mindig szépnek mondtak, gondoltam ezt veszem fel, elvégre tetszeni akartam Miklósnak. Tudtam, hogy nem szabadna, de már nem voltam ura a cselekedeteimnek. A szerelem ami fellángolt bennem, mindennél erősebb volt. Amikor a lépcsőn megálltam, Miklós ugrott elém. Táncolni akart velem. Olyan szorosan ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt. Béci pezsgőt hozott és lekért Miklóstól.
- Te lány, én azt gyanítom, hogy a főnök szerelmes beléd. Sosem láttam még ilyennek. Igaz kicsit ivott már, de észre vettem a tekintetén már régebben is. Van valami köztetek? –
Úgy nekem szegezte a kérdést, csak a fejemet ráztam, hogy ne kelljen szavakba öntenem azt, amire nem is tudtam a választ. A pezsgő kezdett a fejembe szállni, és láttam, hogy mindenki vidám, táncolnak, nem is figyelnek a világra, hát gyorsan kiosontam a kertbe.
Szép nagy kert, vagy talán inkább park tartozott az étteremhez és szállóhoz. Egy nagy tölgyfa alatt találtam padot, oda ültem le, távol mindenkitől, főleg a mulatozóktól. A táncra gondoltam és a forró ölelésére, amikor meghallottam a lépteket. Miklós volt. Mellém ült. Pár másodpercig nem szólt, aztán kezébe fogta az arcomat, és megcsókolt. Szelíden, lassan és hosszasan. Ellenkezni akartam, de nem tudtam. Lebénultam , erőtlen lettem.
- Tudom, hogy ittam, - szólalt meg rövidesen - de nem vagyok részeg. Próbáltam, de nem megy . Nem tudok nem gondolni rád. Éjjel- nappal , holdsütésben és zuhogó esőben, mindig csak rád gondolok . Idősebb vagyok tőled sok- sok évvel, ráadásul nős vagyok és van egy fiam. Nem tudok és nem is akarok ígérni semmit. Most csak arra akarok gondolni amit érzek. Szeretlek téged Teréz . – éreztem, hogy őszintén beszél.
- Én is szeretlek Miklós. – vallottam be. - Már ezer éve csak téged szeretlek.
Az ölébe ültetett, és úgy csókolóztunk. Aztán a keze vad simogatásba kezdett és mindenemet csókolta, amit csak ért. Sosem érzett vágy vágtatott át a testemen. Tudtam, hogy nem szabad, de már nem lehetett megállni. Zihálva futottunk a kert végébe, ahol a lehajló ágak elbújtattak minket. Finoman bontott ki a fekete ruhámból. Amikor nővé varázsolt a testével és érezhettem azt a gyönyört , amiről álmodni sem mertem, az sem érdekelt volna, ha mindenki meglát.
De senki sem vett észre semmit. Mindenki a saját kikapcsolódásával volt elfoglalva. Mi ketten, az éjszakát a panziói szobájában töltöttük.
A kirándulás után, már csak pár napig voltam az üzletben, aztán lejárt a gyakorlat ideje, és jött a szabadság. Miklóssal csak ezután kezdődött minden. Hazugságok, bujkálások, hatalmas szerelmi csatározások. Hol itt ,hol ott találkoztunk. Válásról nem beszélt, pedig vártam, hogy megemlíti egyszer.
Közben tanultam és készültem az érettségire. Akkor ritkultak a találkozásaink.
Sikeres érettségit után, felvettek a kereskedelmi főiskolára., nagyszüleim legnagyobb örömére. Én otthagytam volna mindent, ha Miklós csak egy szóval is a közös jövőt említi. De nem tette.
Bécivel is összefutottam egy nap, aki elmesélte, hogy Miklós építkezik. Nekem nem említette. Ez fájt nagyon . Becsapottnak éreztem magam. Egy nappal a kollégiumi elutazásom előtt felkeresett, elém állt nagy szomorúan és közölte, hogy előttem még ott az egész élet, fiatal és okos vagyok, még vihetem valamire, ő nem akadályozhat meg engem ebben. Neki is ott a család, a fiát nem hagyhatja el. Ezerszer végig gondolta és rájött, nem köthet engem magához, mert elvágná tőlem a lehetőségeket. Így váltunk el. Haragudtam a világra, nem érdekelt semmi és senki.
Titokban abban bíztam, hogy majd hiányzom neki és ír, vagy megkeres. Mindig volt egy üveg ital a szekrényemben, hátha betoppan. De nem keresett. Hónapokig vártam rá. Aztán egy napon feladtam, s megittam a bort egyedül. Majd egy másikat és mindig egyre többet. Pálinka, rum, sör minden jöhetett.
Csak ne kelljen gondolkodni.
Hosszú ideig éltem így, aztán megismerkedtem egy katonával, Baján. Ekkor új fejezet kezdődött az életemben.
Inni ittam még titokban, de már voltak előttem célok és újra tanulásba fogtam. Zoltánnak, aki közben leszerelt, hosszú évek gyötrelmes csendje után, megengedtem hogy felkutassa bennem a nőt.
Ő a támaszom lett. Sok mindent tudott rólam. Nagyapának és nagyanyának akkor meséltem el a történetet, amikor első gyermekemet vártam.
– Látod nagyapó, ez lett volna a boldogságom. Ha egy Vaskúti gyerek vett volna feleségül. Megrökönyödve hallgatta a vallomásomat, s kérte legyek jó anya.
Megígértem, hogy jó felesége leszek Zoltánnak, amit meg is tartottam, de boldog igazán csak Miklóssal lehettem volna. Amikor a kislányommal terhes lettem , letettem a poharat. Titokban sem nyúltam többé alkoholhoz. Magam gyógyultam meg, akarattal. Nagyon sok év telt el azóta, de nem volt olyan nap az életemben, hogy ne gondoltam volna rá. Karriert építettem, ma már egy üzletlánc igazgatója vagyok. Van két felnőtt gyermekem, és egy kis unokám is, akik a legfontosabbak az életemben. Zoltánt tisztelem és szeretem, de az igazi szerelem Miklósnál maradt.
Néhány hete megtudtam, hogy beteg, hogy súlyos műtéten esett át. Szorítottam neki, hogy sikerüljön és örülhessen majd az unokáknak. Most is érte imádkoztam, itt a csend szigetén. Nem itt élek, de néha ide jövök el az Istennel beszélgetni. Általában kevesen járnak ezen a részen. Szeretem nézni, ahogyan csillog a fény a vízen. Békesség jár át.
Meghatott az asszony vallomása. A csend gyógyító, önmagunkba forduló erejére gondoltam.
Miközben beszélgettünk, észre sem vettük, hogy elállt az eső, a nap is kibújt a rejtekhelyéről. Amikor elköszöntünk egymástól, csak annyit mondott: A szerelem nem olyan , amit megtervezhetünk. Jön hívatlanul. Bármeddig is marad, örökös nyomot hagy.
Azt hiszem igaza van.
Vége
Hozzászólások
időrendi sorrend
A következő gondolatot juttatta eszembe a cikked:
"- Tudod, a szerelem nem mindig villámcsapás, néha csak belopakodik szelíden."
http://www.felesegek.hu/naplo/bejegyzesek/szelid-szerelem_5247
Nagyon jó írás!
Pussz,
Tündér