Régi történet
Látogatók száma: 60
Nem először sétáltam a patak parton. Szerettem a csendet, ami úgy hatott rám, mint valami orvosság, csak ez mellékhatások nélkül. A víz lassú folyásának hangja a legmegnyugtatóbb dolog a világon.
Nem először sétáltam a patak parton. Szerettem a csendet, ami úgy hatott rám, mint valami orvosság, csak ez mellékhatások nélkül. A víz lassú folyásának hangja a legmegnyugtatóbb dolog a világon. Még az sem zavaró, hogy néhány horgász önfeledten lógatja a botot a vízbe, hiszen a patak útja a fák között kanyarog, ahol rengeteg gyönyörű madár csicsereg. Észre sem veszi az ember a horgászokat, mert a természet hangjaira figyel. Nem is vettem volna észre az asszonyt sem, ha nem tűnik fel a narancssárga esernyő a kezében.
Hát ilyen az én szerencsém! Egyszer szánom rá magamat a hosszú sétára, máris zuhog az eső. Ugyan miért is lenne nálam esernyő? Összeszedtem magamat és odamentem az asszonyhoz. Megkértem, engedjen az ernyő alá, amíg kicsit szűnik az ereje az esőnek.
Nem igazán örült, hogy megzavartam. Még tetéztem a kellemetlenkedésemet azzal, hogy zavaromban össze-vissza csacsogtam minden butaságot. Amikor végre jobban megnéztem az arcát, láttam, hogy sírt. Rájöttem, hogy valami fontos dologban, talán az emlékezésben zavartam meg. Az eső nem csendesedett ugyan, de én menni készültem.
- Maradjon kedves! Még nagyon zuhog. Nem szabad elindulnia - szeme megszelídült, arca mosolygott, így hát maradtam.
Egy kicsit jobban szemügyre vettem. Ötven év körülinek látszott. Kezén nem viselt karikagyűrűt. Nézte a vizet, majd nagyot sóhajtott.
- Vissza kell indulnom. Már nem lesz jó idő. Sajnálom, mert gyógyítottam a lelkem. Tudja vallásos vagyok, illetve hiszek Istenben, de nem járok templomba.
- Hát az meg hogy lehet? A kettő nem egy és ugyanaz? Vagyis nem következik az egyik a másikból?
- De nem ám! Istennel szeretek beszélgetni, de csak ha ketten vagyunk. Ő mindenütt velem van, de én nem lehetek mindig zavartalanul vele. Sokan vesznek körül a nap különböző szakában. Ha van egy kis időm, akkor keresek egy olyan helyet, ahol teljesen egyedül lehetek. Ilyenkor zavartalanul beszélgethetünk. – ahogy ezt mondta teljesen átszellemült az arca. Boldognak tűnt.
- Sok megbeszélnivalója van Istennel? –kérdeztem.
- Sok bizony. Van valami fontos az életemben, amit csak vele tudok megbeszélni.
Csak Ő tudja a titkaimat - miközben beszélt, lassan elindultunk a visszaúton.
Nem akartam faggatózni mert nem illett volna, de nagyon szerettem volna többet tudni a titkairól. Szótlanul lépkedtem mellette. Magasabb volt mint én, kissé nagyobbat lépett, de azért tudtunk együtt haladni. Az eső kissé alább hagyott, de még kellett az esernyő.
- Maga férjnél van? –kérdezte.
- Még nem vagyok, de már van barátom. A baj csak az, hogy kicsit idősebb mint én, ezért a szüleim aggódnak.
- Nős a barátja? - nézett rám kíváncsian.
- Nem. Szabad ember.
- Az jó. Akkor nem kell félnie semmitől, ha szeretik egymást. Nős emberbe azonban nem szabad beleszeretni, mert sosem lesz boldog az ember - a szeme kissé elhomályosult, majd így folytatta: Elmesélek egy történetet, amit én éltem át. Nem ismer engem, én sem magát. Nincs igazán tétje a dolognak. A történetem elmondásával talán én is megkönnyebbülök kicsit. No meg aztán tanulság is lehet a mai fiataloknak. Megérti majd, hogy miért olyan fontos nekem az Istennel való beszélgetés.
- Kösz önöm a bizalmat. – szóltam én, és valóban úgy éreztem, ez megtiszteltetés a számomra..
Lassan, vontatottan kezdte el a történetét…
(Folytatódik)
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Cikkíró!
Felkeltette az érdeklődésem. Jó írás. Várom a folytatást.
"- Nős a barátja? - nézett rám meglepetten." A "meglepetten" Nékem itt nem jó. Nem találtam előzményét a meglepetésnek.
Bokor
Köszönöm az véleményt és az észrevételt. Javítottam.
Felkeltette az érdeklődésem. Jó írás. Várom a folytatást.
"- Nős a barátja? - nézett rám meglepetten." A "meglepetten" Nékem itt nem jó. Nem találtam előzményét a meglepetésnek.
Bokor
Kedves Cikkíró!
Értékes dologra hívtad fel a figyelmünket, hogy milyen fontos is beszélgetnünk Istennel.
Pussz,
Tündér
Istennel való beszélgetéseink, mindig a javunkat szolgálják. A belső utazás, egyfajta önmegismerés. Amikor elmondjuk Istennek a legnagyobb titkainkat, amikor kérünk, vagy kérdezünk, amikor megköszönünk, közelebb kerülünk önmagunkhoz.
Patak parton sétálgatni és hallgatni a csendet, a víz csobogását... Nincs is annál jobb, megnyugtatóbb, ahol ideig-óráig maga lehet az ember, a gondolataival...
Várom a folytatást! :-)
Köszönöm a figyelmed.
Értékes dologra hívtad fel a figyelmünket, hogy milyen fontos is beszélgetnünk Istennel.
Pussz,
Tündér
Várom a folytatást! :-)