Emancipáció, de minek?

Látogatók száma: 1 606

Mi nők küzdünk az emancipációért, de minek? Elértük, hogy dolgozhassunk a munkahelyeinken is. Az egyenlő feltételekig néha néha már eljutottunk. Nyilván kevesebb pénzért...

De mi van az otthoni munkával? A munkahelyeken szerzett többlet munkával nem csökkentek az otthoni feladataink.

Az én férjem is csak lógni tud itthon. Ahelyett hogy néha segítene egy picit a házimunkában, naphosszat csak a lábát lógatja.
Ismer valaki olyan férfit aki házias?
Én sajnos csak csalódást csalódás után érek meg.
Nem tudom lesz-e még vissza út, de néha nagyon elegem van.

Valamelyik nap is...
Amikor mindent rendbe tettem a lakásban, hazajött a férjem, bevágta magát a fotelbe és feldobta a lábát (cipőstől) az asztalra, majd rámered a tv-re és meccset kezdett nézni.
Amikor megjegyeztem neki, hogy a szomszéd már szólt, hogy fel fog jelenteni bennünket ha nem hordjuk be az utcáról a farakást, amit a téli tüzelőnek vásároltam (én), akkor rám röffent, hogy behordhatom, ha zavar!
Nem engem zavar, hanem a szomszédot, mondtam neki. De erre csak valami b’ meget kaptam válaszul.

Ha ilyenkor valamit akarok, akkor napokig könyöröghetek neki.
Én lassan a váláson agyalok.
Mennyivel könnyebb lenne az életem, ha itt hagynám a dudvában és csak saját magamra koncentrálnék.
Elhihetitek..., van aki engem is megbecsülne. A munkahelyemen vannak kollégák, akik nagyon hajtanak rám. De én őrült, kitartok a lusta férjem mellett.
Persze, ahogy az elején kérdeztem: „van olyan férfi, aki házias?” kérdés náluk is felvetődne. Tudom én, hogy minden barátnőm ugyanarra panaszkodik.
Elértük, hogy minden a mi feladatunk legyen. Elértük, hogy rabszolgák lehessünk egy társadalomban, ahol elvileg egyenlőség van!