újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Megáll az idő… 1.

Látogatók száma: 170

Amikor egy kapcsolat megromlik, nincs más út, mint az egyenes…Egyenesen a válás felé vezető úton találod magad. Forrás. Saját tapasztalat

A tagadás
Naponta éltem át, hogy valami lóg a levegőben. Valami nem stimmel kettőnk között, mert már nem tudunk úgy egymásra nézni, hogy ne a rosszat lássuk a másikban. Éreztem, hogy kezd idegenné válni, már nem várom, már nem vágyom a közeledtét. Inkább egy megkönnyebbülést éreztem, amikor nem volt a közelemben. Mi történik velünk? Miért változtak meg ennyire az érzések mindössze tíz év alatt. Miért nem tudja elfogadni azt a tényt, hogy nekem is szükségem van a munka, az itthoni teendők, a bezártság érzete… után valamire, egy jó szóra, egy baráti kézfogásra, egy koccintásra, hogy megkérdezzék, jól telt a napod,… egy dicséretre, hogy csak így tovább, megy ez, menni fog. Nem is volt kinek elmondanom, kivel megbeszélnem, hiszen nem várt itthon senki, amikor hazajöttem a lányomon kívül, aki nem volt alkalmas a problémák megvitatására, jó hallgató volt legfeljebb. Biztosan neki is szüksége lett volna egy apai ölelésre, nem csak az anyjától, suli után. Úgy is mint férj, és mint apa, szülő elvesztette a bizalmamat. Amíg ő engem vádolt, én őt hibáztattam mindenért. Ha leülhettünk volna, megbeszéltük volna nyugodt körülmények között, de sohasem volt arra egy árva ötlete sem, hogy kettesben elmenjünk valahová, mint akkor, régen. A tíz év alatt mindössze egyszer voltam vele egy szórakozóhelyen, az első randink alkalmával, a Rózsakertben. A többi? Elmentünk néha egy-egy filmet megnézni, esetleg hétvégeken az anyjáékhoz az első években, amikor még albérletben tengődtünk, oda is csak azért, mert bajban voltunk, és ez is egy segítség volt, egy napra esetleg megoldás. Édes kevés. Ő nem egy családcentrikus, inkább egy magának való, a másik észérveit elutasító, öntelt ember volt. Az életem vele a tíz év alatt maga volt a pokol.
Nem lehetett nem észrevenni, hogy van valakije, ő viszont naponta engem vádolt, hogy biztosan nekem van valakim, amikor megpördültem előtte, hogy tetszik-e, amit rajtam lát. Ilyenkor mindig volt egy gúnyos megjegyzése és dicséret helyett csak annyit mondott: „Biztosan tetszeni fogsz a barátodnak”.
Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a kialakult helyzetet és tovább várni, hátha visszatérnek a régi érzések, amikor még szerettük egymást. A keserű pirula még csak ezután jött.
A sokk
A megoldás keresése értelmetlenné vált, e helyett feltettem a kérdést, de inkább mondtam, semmi értelme, hogy tovább gyötörjük egymást, menjen el és hagyjon bennünket békén. Akkor ő megkérdezte tőlem, fel tudom-e egyedül nevelni a lányunkat. Mondtam, igen fel tudom nevelni egyedül. Másnap, amikor hazajöttem a munkahelyemről, egy kis cetli várt a szoba asztalán, amire ez volt írva „Elmentem albérletbe.” Abban a pillanatban azt hiszem sokkot kaptam, kellett néhány perc, hogy magamhoz térjek, hogy tudatosuljon bennem, mit is olvastam az imént. Aztán körbenéztem, és akkor láttam, hogy ez már nem tréfa, mert mindent, amit ő személyes tárgyának tekintett, elvitte. Pitiáner, gondoltam első dühömben, amikor láttam, hogy az egy szem rádiós lemezjátszónknak, meg a mini tévénknek hűlt helyét találtam. Sokáig nem tudtam szinte semmit csinálni, csak ültem és néztem magam elé, és lassan tudatosult bennem, hogy itt a vége. Egyszerre nagyon elhagyatottnak éreztem magam és fájt a tehetetlenségem. Össze kell magam szedni, gondoltam, de képtelen voltam bármire is, csak járkáltam fel s alá, mint a ketrecbe zárt oroszlán. Sarokba szorítottak. Piszok szar érzés volt. Aztán összeestem, mint a fos. Napokig úgy jártam-keltem, mint aki se lát, se hall. Kiborultam. Aztán rámjött, hogy minden mindegy és már fel sem akartam kelni. Csak döglöttem. Nem érdekelt semmi. Akkor átjött a szomszédasszonyom és megpróbált életet verni belém és addig beszélt, amíg végre sikerült kimozdítania méla egyhangúságomból. Felálltam és elindultam valamit kezdeni magammal! És nagyon lassan, de elindultam a kijózanodás felé. Sokáig tartott. Már csak a hogyan tovább foglalkoztatott ezután. A megélhetésünk, hogy képes leszek-e rá, a jövőtől és az egyedülléttől való félelem az volt a legrosszabb. Aztán döntöttem. Albérlőt kell keressek.

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Szia!
Most van egy kis időm. Elolvasom a sorozatod!
Üdv,
Pinokkió

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Szia!
Most van egy kis időm. Elolvasom a sorozatod!
Üdv,
Pinokkió

Kössz Pinokkió! Olvasni gyorsabb lesz, mint leírni. :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: