Megáll az idő… 3.
Látogatók száma: 152
Amikor egy kapcsolat megromlik, nincs más út, mint az egyenes…Egyenesen a válás felé vezető úton találod magad.
Az alkudozás
Kompromisszumot kötöttem a sorssal. Ha nekem el kell fogadnom ezt a helyzetet, bele kell törődnöm a megmásíthatatlanba, akkor én is kérem a részemet. Belevetettem az élet sűrűjébe magam és elfogadtam egy olyan barát közeledését, akivel múlattam az időt és közben felejtettem, ami rossz volt. Sikerült is olyannyira, hogy amit mindig is szerettem volna, távol lenni az otthonomtól, mert emlékeztetett a rosszra - néha azért előfordult, hogy a jóra is - ilyenkor bizonytalanodtam el kissé aztán újra belevetettem magam a változásba.
A barátom megteremtette azt a közeget, ahol jól érezhettük magunkat. Ezek az együttlétek mindent feledtettek, minden értelemben. Felejteni akartam. Kikapcsolódni, táncolni, szórakozni, élni. Mindent, amitől megfosztott a házasélet.
Csak akkor ocsúdtam fel ebből a kábulatból, mikor eszembe jutott, otthon engem valaki vár, a lányom. Ilyenkor elszállt a kedvem. Egyre gyötört az a felismerés, hogy szándékosan kerülöm az együttléteket vele, leszűkítem az estékre, az éjszakákra, és mással töltöm az időm. Amíg saját lelkemet gyógyítottam, önző módon megfeledkeztem róla.
Kétségbeesve igyekeztem megtalálni a helyes arányt, azt az utat, ami tőle is távol tartott. Ebben segítettek akaratlanul is, a körülmények, mert nem nézték jó szemmel a kapcsolatunkat. A barátomat, és engem is leültettek, megpróbáltak jobb belátásra téríteni. Ő családos ember volt, felesége két gyermekkel "áldotta" meg, de a családi életük rossz volt. Ráadásul vezető beosztása és a pártban betöltött szerepe miatt is példát kellett mutatnia. És ő megmutatta. Én félreálltam, és hagytam érvényesüljön a család. Megtettem, ami tőlem tellett. Odáig mentem el, hogy minden kapcsolatot megszakítottam vele és ettől megint kiborultam. Ez sem segített. A békét továbbra sem találták meg egymás mellett, hiába álltam félre.
Egy ilyen hangulatomban véletlen találkoztam az akkor már csak volt férjemmel, aki szintén mélypontját élte alig feleségével és két apró gyermekével. Akkor ismét felcsillant a remény, hátha még egyszer sikerülhet.
De hogy is volt? Nem volt az akkor olyan egyszerű, ha mint kívülálló szemléli az eseményeket, az nem láthatja át, mi volt a színfalak mögött. Belső harcok dúltak szinte mindegyik érintettben, akár a volt férjem, vagy én, vagy a feleségek és a barátom belső harcát nézem. És ott voltak a gyerekek. Az elutasítás abban az esetben, amikor az ember mindent megtenne, különösen fájdalmas számára. Ez újra felébreszti a haragot, a másik hibáztatását, amiért képes eldobni mindent, ami szent. Mindenki kereste a maga útját.
Akkor én gyengébb időszakomat éltem, nem azonnal és nem bennem merült fel először a gondolat, hogy próbáljuk meg ismét együtt. Kész tények elé lettem állítva, amikor boldogan közölte velem a lányom, hogy „Anyu, meglepetés vár itthon!”. A meglepetés sikerült. Szinte minden apró-cseprő dolgait addigra már visszaköltöztette az otthonomba, mire én a munkából hazaértem. Érdekes. Amilyen gyorsan távozott anno, olyan gyorsan költözött vissza. Felesége lettem ismét, két hétre. Eddig tartottak a mézesheteink, az sem zökkenőmentesen. Mert nem hagyta annyiban az asszony és megpróbált rám hatni minden eszközzel, semmi ötlettől sem visszariadva.
A barátomnak sem tetszett, hogy kibékültem a lányom apjával, és mindent elkövetett, hogy a felmelegített kapcsolatunk ne sikerüljön. Ekkor döntöttem úgy, döntsék el ők ketten, kié legyek. Én addig félreálltam az útjukból, míg osztozkodtak, rajtam. A férjem mondta ki az utolsó szót „Én ebbe a cipőbe csak egyedül akarok járni.” Milyen édes. A barátom elment, ő maradt. Nem sokáig, mert nem adta olyan könnyen fel a dolgot. Hiába no, szeretett. Vissza akart szerezni, időt és energiát nem kímélve. Legalábbis minden jel arra mutatott akkor. És én „bedőltem” a szép szavaknak. Vele töltöttem az éjszakát.
Amikor másnap reggel hazaértem, először mintegy magának mondta a férjem - Most mit tegyek? Nem foglak bántani...Addigra én már tudtam mi lesz a következő lépése, hiszen a feleségének telefonba már megígértem, hogy a férje vissza fog menni... Nem a felesége miatt engedtem el, az ő kétségbeesése engem nem hatott meg, mert emlékeztem mit éreztem akkor, amikor megtudtam, hogy házasságot kötöttek.
Ebben a sokszögben, sok ember lélegzett fel átmenetileg, hogy aztán megemésztve, túllépve azon, ami történt átadhassa magát az élet további meglepetéseinek, amit még tartogatott, kinek-kinek a számára. Későn. Barátommal a kapcsolatom újra éledt. Folytattuk ott, ahol abbahagytuk, belátva azt, hogy nem tehetünk ellene semmit.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
"Amikor egy kapcsolat megromlik, nincs más út, mint az egyenes…Egyenesen a válás felé vezető úton találod magad." De, hogy azon végig mész, vagy csak megpróbálod kijavítani a hibákat és újra kezdeni, az csak rajta(tok)d múlik!
Üdv,
Pinokkió
Szia Éva!
"Amikor egy kapcsolat megromlik, nincs más út, mint az egyenes…Egyenesen a válás felé vezető úton találod magad." De, hogy azon végig mész, vagy csak megpróbálod kijavítani a hibákat és újra kezdeni, az csak rajta(tok)d múlik!
Üdv,
Pinokkió