A fiam névadója

Látogatók száma: 137

Érdekes eseménynek voltunk szem- és fültanúja, mikor a fiam névadóját megtartottuk.

Egyszer volt, hol nem volt...
Kezdhettem volna így is a történetem, mert szinte mesébe illő volt. Azonban egy pár reakció volt az, ami visszazökkentett a valóvilágba.
Egy táboroztatás utáni nyáron nagyon megérett az a gondolat, hogy a fiamnak is meg kellene rendeznem a névadót.
Igaz, már túl voltam a váláson, de ez nekem nem okozott "fejfájást", hisz a fiam megtalálta leendő keresztanyját!
Igen, a keresztanyját!
Miután igen modern világot élünk, nem gond, ha a kereszt anyu is "csak" szingli, mivel még akkor nem volt élettársa.
Elmentem a községházára, hogy időpontot egyeztessek.
Meglett.
Ott felajánlották azt, hogy lehet verset rendelni, s az egyik iskolás elszavalja az addig bevált névadóra írt verset, mire megkérdeztem, hogy lehet-e saját verset hozni, persze saját előadóval. Mivel mondták, hogy ennek anyagi vonzata nem sok, de nekem sokkal jobb ötletem támadt.
Egy csendes este megírtam a fiam és a leendő keresztanyja közötti kapcsolatot versben, amelyet úgy szerettem volna, ha a lányom szavalja el.
Elvittem az ötletet, mire megkaptam a szabad utat.
Megbeszéltem a lányommal, aki szívesen igent mondott, már csak azért is, mert így Ő is "főszereplője" lehetett ennek az eseménynek.
Titokban készültünk, nehogy kitudódjon.
S íme, eljött a várva várt nap. Minden előkészítve, megsütve, megfőzve.
Elmentünk a községházára. Nem voltak sokan, hisz szűk családi körben tartottuk. Persze az apai nagyszülőket is meghívtuk, s az édesapját is. Hisz a fia, s minden fontosabb eseményen ott a helyük.
Nem tehetek róla, de amikor a lányom szavalni kezdett, boldogság töltötte el a szívem. Ott van a nővér, aki "csak" másodlagos szerepet kaphatott volna, de számomra fenséges és gyönyörű volt, ahogy szavalt. S huncutul hol az öccsére, hol pedig a kereszt-anyura pillantott.
Azonban, mikor a fogadalomra került a sor, s mind a szülőknek, s mind pedig a keresztszülőnek meg kellett fogni a gyermek kezét, az apja nem tette. Nem vállalt közösséget a fiával.
Próbáltam ezen túltenni magam, mert nem akartam, hogy a varázs oly könnyedén tovaszálljon.
Az ebédre mindenkit meghívtunk, de az apa nem jött el. Azzal indokolta, hogy úgyis ott lesznek az apai nagyszülők.
Megint nyeltem, mert azt akartam, hogy örömmel gondoljanak vissza gyermekeim ezekre a percekre, eseményekre.

A cikket írta: kiki64

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

kiki64

sajnos, az élet produkál ilyen eseteket, s csak is a gyermekeimet sajnálom, hogy ezt át kell élniük, meg kell élniük, pedig lehetne másképp is
örültem, hogy itt jártál nálam, kedves Bőrdíszműves

:)

bordiszmuves

engem nagyon meg érintett amit írtál! nekem is van 3 fiam az apjuk őket nem érdekli! ilyenkor nagyon dühös vagyok rá! 10 évig bírtam és nyeltem! elég volt!

kiki64

ebben igazad van, kedves Laura, de már a leírásuk sem kokz nekem fájdalmat, ám jó "kiürülni" ezekből a történésekből

:)

kiki64

köszönöm a szavaid és azt, hogy olvastál, kedves Monic7676

:)

Laura

Mennyi fájó sebed van neked is Kiki!
Egy Anya, aki nem csak szülő nő, annak nem is illik köpni. Nyelni kell megtanulnia. :(((

monic7676

Egy nőnek sajnos ,sokszor kell nyelni az életben!!!! Tudom!!!! Jó cikk! Puszi: Monic!!!!