újabb események régebbi események további események
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra
12:40
Zet válaszolt egy szavazásra
02:50
unpNkuqvhgqsAxe https://www.google.com/ regisztrált a weboldalra
12:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:02
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
07:14
Tündér módosította a naplóbejegyzését
07:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Infraredcff regisztrált a weboldalra
08:42
Pinokkió módosította a cikkét
23:19
Pinokkió új cikket töltött fel
08:30
RainMachineipk regisztrált a weboldalra

A másik megbántása nélkül nehéz? - 2. rész

2010. március 31. - Látogatók száma: 203

Kutakodjunk egy kicsit mélyebbre a válást megelőző házas éveinkben, s rá kell jönnünk - ha igazi férfiből faragtak, akkor - Mi legalább annyira hibásak voltunk, mint a nőnk...

Hát akkor vágjunk bele, talán ne a közepébe, mert akkor hamar elveszünk a történések tengerében. Inkább araszolgassunk kellő óvatossággal, a már tőlünk elvárható megfontoltsággal...

A Gyökereinkről:

akarva, vagy akaratlanul is magunkkal hozzuk az ún. családmodellt a szülői házból, persze hogy milyet(?) na ez itt az első bökkenő, ami szinte a házasságunk első napjától fogva már "átsüt" a fejünk fölött...ezért nem érezzük még igazán annak hatóerejét, de később egyre inkább ránk nehezedik eme "jótékonykodó" sugárnak káros mellékhatása, sőt újdonsült kicsi feleségünk is kezdi érezni, hogy az a bizonyos nem egészen úgy "süt", MINT ő MEGSZOKTA ANNO ÉS/VAGY SZERETNÉ...

nevezetesen: én egy igen szigorú ún. patriarchában nevelkedtem, ahol az apa-központú családi modell volt az egyetlen alternatíva>>>szerintem nem kell részleteznem, elég legyen annyi, hogy döntési kompetenciával kizárólagosan megboldogult Édes apukám rendelkezett. Ez a hagyományos családmodell azonban teljesen ellentétes volt azzal, amiben volt feleségem nőtt fel. Ti. az Ő családjukban a matriarchális szerepkör dominált Édes anyukája képében.

Persze akkor, amikor az ember szinte vak a szerelemtől, s friss nászutasként átélik közösen életük talán egyik legszebb boldogságát, ki a fene foglalkozna ezzel? Bezzeg később egyre több időt "szakítottunk" erre!

Tehát az a felismerés, hogy alapból létezett egy ellentét, ütközési felület, kellő időben és mértékben elkezdte "kikezdeni" a mézeshetek utáni szürke hétköznapjainkat. Ugye ismerősek ezek a szikrázó odaszólások:"..bezzeg a Te apád!...Na és a te anyád?..."

Hiába igyekeztünk egymást meggyőzni, közben lassacskán rá kellet jönnöm, ha így folytatjuk, hamarosan ádáz ellenfelei leszünk egymásnak, holott nem erre esküdtünk meg!

Amikor megszülettek a gyerekeink (2 fiú), még inkább felerősödtek ezek az igen "téma-gazdag" szóváltások, holott igyekeztem megérteni a másikat, de vesztemre, hiszen akkor kaptam a saját szüleimtől, hogy milyen papucs lett belőlem!?

(Nem mindig, de esetenként ráhagytam a dolgot nejemre, mert szerintem az egész nem ért annyit, hogy kardot rántsak én is...)

S itt ennél a mondatnál egy kicsit hosszabban elidőznék! De miért is?

Azért kedves olvasó, mert rendkívül fontosnak tartom, hogy megosszam veled a következőket:

(ez itt egy kissé tudományoskodó lesz, de ne rettenj el, kérlek szépen ettől)

Őseinktől átörököltünk egy ún. mandula alakú képződményt, amit a gerincünk és a tarkónk között "viselünk", s ezzel a csúnya magyar szóval illetnek a tudományban, hogy AMYGDALA! Ez tkp. az érzelmi központunk, ami eredetileg a veszélyérzetre volt rendeltetve>>>vadállat, vihar, tűz..stb jelzésére, de ez még nem elég - hiszen napjainkban is működtetjük többnyire azáltal, hogy pl. az első 2-3 másodpercben eldöntjük arról a valakiről, hogy szimpatikus-e, vagy sem, holott még nem is ismerjük - hiszen ez a képződmény összeköttetésben áll az agyunk munkamemóriájával, amit szintén gyönyörűséges magyar szóval illetnek:PREFRONTÁLIS LEBENY!

E kettő között képzelj el egy olyan ideghálót, amin csak úgy röpködnek oda-vissza a neuronjaink, mint hírvivők, s az dönti el, hogy mit és hogyan cselekszünk, amelyik erőfölénybe kerül?>>>érzelmi, avagy értelmi alapon döntünk-e?!

Visszaterelve írásomat a régi medrébe, folytatom azzal, hogy előbbiek tudatában is elég nehéz az említett párbeszédnek nem, inkább vitákba torkolló kardozások megelőzése, hiszen ahhoz mindkét fél empatikus képessége szükséges. ne feledd, én soha nem voltam, vagyok, s leszek az egyoldalú kommunikáció híve! Ugye te sem?

S itt jön elő egy másik fontos dolog: az okos hallgatás megtanulása és gyakorlati alkalmazása. Én soha a büdös életben nem fogom megérteni azokat az embereket, akik egyrészt úgy beszélnek a másikhoz, hogy közben nincs szemkontaktus, ráadásul a másikra szinte oda sem figyelnek, nemhogy megpróbálnák meghallgatni azt...a megértés már ezeknek túl nagy falat lenne...

Merő próbálkozásaim voltak sajnos ilyen téren volt nejemmel, mert állandóan közbevágott, s ez nekem bőven elég volt arra, hogy abszolút nem érdekli, nem kíváncsi arra, mit is gondolok, mondok! Na ezért sokkal fontosabb a ma oly divatos IQ (értelmi intelligencia hányados) helyett számomra az ún. EQ (érzelmi intelligencia hányados) Ez utóbbi tanulható egész életünk végéig, míg az első kb, 6-8 éves korunkra kialakul az embernél és tovább nem fejleszthető!!!

Azzal a jelenséggel pedig a mai napig nem tudok mit kezdeni, amikor anno képesek voltunk egymás gondolataira ráhangolódni, s ez valamiért teljesen pólust váltott...az értetlenség olyan magas szintjére hágott, hogy szinte már fuldokoltunk benne mindketten. Persze most joggal mondhatnád, hogy időnként még maga a nő sem tudja mit is akar! na és Mi férfiak biztosan tudjuk, rendre? Ez sem igaz ebben a formában...

Az eddigi párkapcsolati tapasztalataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy általában igaz az, hogy a nőnek soha nem az jó, ami éppen van!
Miért? Válasz: csak, ill. nem tudom...stb. lehet abban valami, hogy a tök őszintézés helyett inkább egy kissé belegázolunk a lelkivilágába, s tesszük ezt azért, hogy ismét felemeljük magunkhoz? Talán abban is lehet valami, hogy a szerepkörök egyenrangúságát ne nagyon hangsúlyozzuk, inkább a domináns hím szerepének álarcát vegyük magunkra, mert a nő szeret felnézni arra a férfira, nemde? El lehetne ezen is órákig vitázni, de helyette vegyük a saját példámat: mindig is hangoztattam, s igyekeztem úgy is tenni, hogy egyenrangúak legyünk szinte mindenben, ám ez nem igazán működött, mert vagy fölém, vagy alám került az adott szituációban (értsd átvitt értelemben)

Jól tudom, most idecibálhatnám azt a jelenkori tendenciát, ami azt biflázza férfiúi kobakunkba, hogy lassacskán kezdenek felcserélődni/eltolódni a nemi erőviszonyok a nők javára, s mi állítólag nőiesebbek lettünk, bezzeg ők férfiasabb vonásokkal gazdagították fegyver arzenáljukat...

Nem tisztem ezt eldönteni, holott a válások tömkelege és a nemházasodók száma ezt igazolhatja...!

A végére tartogattam egy ún. költői kérdést:

Mit gondolsz? Mi a helyesebb magatartás? A napi munka után (mint tudjuk mennyire stresszel telített)megosszuk egymással gondjainkat...értelmesen ill..figyelmesen meghallgatva a másikat, vagy inkább ne vigyük haza a problémáinkat? Tudjuk-e egyáltalán letenni az aktatáskánkkal együtt az előszobába?

A cikket írta: aszir

14 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. augusztus 25. 15:46
Ja Gábor! Nekem is válaszolsz? És mikor, meddig kell itt ülnöm a gép előtt, mert már fáj a szemem.
Mégegyszer, gratulálok, nekem nagyon tetszenek a gondolataid.
Éva
2010. augusztus 25. 15:42
Kedves Gábor! Én miért "módosítás" és nem "jelentem" vagyok?
2010. augusztus 25. 15:39
Kedves Gábor!
Már majdnem ismerlek. A kedvenceim között vagy. Ez már valami, nem? Hú rengeteg mindent elindítottál a cikkeddel, ezért most nem írom le a gondolataimat, csak a kérdésedre válaszolok, hogy "Mi a helyesebb magatartás?".... Szerintem az nem lehet, hogy ne vigye haza bármelyik fél is, a munkahelyéről a történéseket, akár problémás volt a nap, akár egyhangú, unalmas. Mindenképpen rányomja a bélyegét az ember hangulatára és már eleve kizárt, legfeljebb tettetett lenne, ha nem beszélnénk róla, ellenkezőleg. Beszélni kell, legfeljebb a másikat annyira elfoglalja a saját története, hogy nem érdekli vagy fáradt a másikéra. A táskánkat tehát le tudjuk tenni az előszobába, de a gondjainkat, örömünket, bánatunkat nem.
Találkozunk!
Pussz! Éva
2010. augusztus 22. 16:24
Egyébként jó a cikked!
2010. augusztus 22. 16:22
Az nem baj ha felveszitek a domináns hím szerepének álarcát, baj akkor kezdődik, ha rajtatok marad.
2010. április 20. 16:36

megtekintés Válasz erre: Babenko - 2010. április 20. 08:27

Igen, igazad van, félreértettem.

köszönöm szépen
2010. április 20. 08:27

megtekintés Válasz erre: aszir - 2010. április 19. 19:14

Nem értem, hol vetettem fel én a cikkemben ezt a domináns hím dumát, amire így ráharaptál? Szerintem inkább félre értettél, s most ez dominál nálad... inkább idézek: "El lehetne ezen is órákig vitázni, de helyette vegyük a saját példámat: mindig is hangoztattam, s igyekeztem úgy is tenni, hogy egyenrangúak legyünk szinte mindenben, ám ez nem igazán működött, mert vagy fölém, vagy alám került az adott szituációban (értsd átvitt értelemben)"

Igen, igazad van, félreértettem.
2010. április 19. 19:14

megtekintés Válasz erre: Babenko - 2010. április 19. 15:01

Soha nem értettem ezt a domináns hím dolgot. A mai világban nincs domináns hím. Ha nekem a nőnek, éppen úgy kell dolgoznom mint neki, akkor miért vegyem figyelembe a domináns hímet? Hogy ne sérüljön az egója?
Lehet hogy nem értettem meg az eszmefuttatásodat, de nektek férfiaknak figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy mi nők, bizonyos szinten ösztönlények vagyunk. Sok esetben az ösztöneink vezérelnek bennünket. Ez a tulajdonság segít felnevelni az utódainkat! Sokszor én sem tudom hogy miért veszekedem a párommal, hiszen nem akkora az adott probléma amekkorának én érzem. De abban az adott pillanatban valami miatt fontos számomra, hogy megértse és esetleg elfogadja az én álláspontomat is. És sokszor van olyan is, hogy valamire rárezdülve ( magam sem tudom hogy mire) de inkább meghallgatom és nem szólok vissza. És hasonló szituációban a párom, a domináns hím, bizony nem érzi, hogy na most van az, amikor nem kellene szólni a szőkének, mert iszonyú veszekedés lesz a vége! Ennek ellenére szeretem a lökött fejét, mert a dominanciáján kívül van jó pár olyan tulajdonsága, ami miatt érdemes szeretni. Én, úgy szoktam ezt mondani, hogy bizonyos kor felett az ember megtanulja a másik (úgymond) hülyeségeit elviselni, mert addigra már rájön hogy maga sem tökéletes.

Nem értem, hol vetettem fel én a cikkemben ezt a domináns hím dumát, amire így ráharaptál? Szerintem inkább félre értettél, s most ez dominál nálad... inkább idézek: "El lehetne ezen is órákig vitázni, de helyette vegyük a saját példámat: mindig is hangoztattam, s igyekeztem úgy is tenni, hogy egyenrangúak legyünk szinte mindenben, ám ez nem igazán működött, mert vagy fölém, vagy alám került az adott szituációban (értsd átvitt értelemben)"
2010. április 19. 15:01
Soha nem értettem ezt a domináns hím dolgot. A mai világban nincs domináns hím. Ha nekem a nőnek, éppen úgy kell dolgoznom mint neki, akkor miért vegyem figyelembe a domináns hímet? Hogy ne sérüljön az egója?
Lehet hogy nem értettem meg az eszmefuttatásodat, de nektek férfiaknak figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy mi nők, bizonyos szinten ösztönlények vagyunk. Sok esetben az ösztöneink vezérelnek bennünket. Ez a tulajdonság segít felnevelni az utódainkat! Sokszor én sem tudom hogy miért veszekedem a párommal, hiszen nem akkora az adott probléma amekkorának én érzem. De abban az adott pillanatban valami miatt fontos számomra, hogy megértse és esetleg elfogadja az én álláspontomat is. És sokszor van olyan is, hogy valamire rárezdülve ( magam sem tudom hogy mire) de inkább meghallgatom és nem szólok vissza. És hasonló szituációban a párom, a domináns hím, bizony nem érzi, hogy na most van az, amikor nem kellene szólni a szőkének, mert iszonyú veszekedés lesz a vége! Ennek ellenére szeretem a lökött fejét, mert a dominanciáján kívül van jó pár olyan tulajdonsága, ami miatt érdemes szeretni. Én, úgy szoktam ezt mondani, hogy bizonyos kor felett az ember megtanulja a másik (úgymond) hülyeségeit elviselni, mert addigra már rájön hogy maga sem tökéletes.
2010. április 9. 18:35
bírom az optimizmusodat, bezzeg én már nem látom ilyen rózsásan a szitut, mert: http://href.hu/x/c0d4
2010. április 9. 12:55
Az a baj a várással, hogy mindenki azt teszi: mikor jön a sült galamb? Holott minden rajtunk, embereken múlik...persze jól tudom, a munkahely elvesztésének kockázata megsokszorozódott a korábbiakhoz mérten, de abban is hibásak vagyunk kivétel nélkül, hogy olyan főnököket ültetnek a székbe, akiknek a rátermettségen kívül mindene van...ugye ne soroljam itt fel? (sajnos nem csak a munkahelyi- hanem a családi légkörrel is nagy bajok vannak...)
2010. április 9. 10:50
pedig fog változni, de csak akkor, ha a munkahelyről nem problémákat, hanem munkasikereket vihetünk haza...eljő még a Kánaán meglesd...
2010. április 5. 09:02

megtekintés Válasz erre: csillagszemu63 - 2010. április 4. 21:06

Szerintem nem célszerű hazavinni a problémát, mert az úgysem otthon oldódik meg.

Nos: ez az ún. probléma hazahordás inkább egyfajta sajátos gyónás, aminek szentélye a közös élettér, s a gyóntató szerepkörébe nagyon is illő partner...tudjuk, nem Ő fogja megoldani helyettünk, de már az is enyhítő körülmény, van ki meghallgasson minket, a magunk egyoldalúan beállított igazságérzetével...
2010. április 4. 21:06
Szerintem nem célszerű hazavinni a problémát, mert az úgysem otthon oldódik meg.
2010. március 31. 19:04

megtekintés Válasz erre: smartee - 2010. március 31. 18:58

Talán az EGO,aki győzedelmeskedik állandóan.
Pedig azzal az energiával,amivel bántunk,legyűrünk,megalázunk,ordas módon élünk--saját fensőbbségünk tudatában---,azzal a befektetett energiával lehetne jót tenni,szeretni,simogatni,támogatni.
Hiszem,hogy Mindent elérsz,ha lélekben megérsz!!Tán sokaknak még nem késő!Feltéve,ha találkoznak ehhez hasonló gondolatokkal.

a 3. részben talán erre is választ kapsz, ha nem, akkor add ennek jelét.
2010. március 31. 18:58
Talán az EGO,aki győzedelmeskedik állandóan.
Pedig azzal az energiával,amivel bántunk,legyűrünk,megalázunk,ordas módon élünk--saját fensőbbségünk tudatában---,azzal a befektetett energiával lehetne jót tenni,szeretni,simogatni,támogatni.
Hiszem,hogy Mindent elérsz,ha lélekben megérsz!!Tán sokaknak még nem késő!Feltéve,ha találkoznak ehhez hasonló gondolatokkal.
2010. március 31. 18:06

megtekintés Válasz erre: smartee - 2010. március 31. 17:50

Kérdésed:Tyúk vagy a tojás?
Ki erre esküszik,ki arra.Aztán nem érti, miért a gondok!
Van úgy,hogy hazatérés után,sokkal többet jelent egy kettesben eltöltött séta odakint a világban,mégis teljes intimitásban,mint egy kibeszélem magam akció.Járható út ez is,ha van vétel a másik fél részéről. De ezt senki ne csak feltételezze,hanem ezerrel tudja,és akkor nincs meglepetés.No itt az összhang.

értelek én, s ezeknek tudatában mégsem cselekszünk helyesen, akkor mi győzedelmeskedik állandóan fölöttünk: döntéseinket érzelmi alapon hozzuk, holott sokszor tudnia kéne az "értelemnek", hogy mennyire értelmetlen...
2010. március 31. 17:50
Kérdésed:Tyúk vagy a tojás?
Ki erre esküszik,ki arra.Aztán nem érti, miért a gondok!
Van úgy,hogy hazatérés után,sokkal többet jelent egy kettesben eltöltött séta odakint a világban,mégis teljes intimitásban,mint egy kibeszélem magam akció.Járható út ez is,ha van vétel a másik fél részéről. De ezt senki ne csak feltételezze,hanem ezerrel tudja,és akkor nincs meglepetés.No itt az összhang.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: