András, a fura figura
Látogatók száma: 251
A párkeresésből válásom után sportot űztem. Mindenáron meg akartam találni az igazit, akivel úgy összeillünk, mint a puzzle kirakó darabkái, a borsó meg a héja, a zsák meg a foltja…
Pasik jöttek, pasik mentek. Ez nem azt jelenti, hogy nagy kanállal faltam őket! Szerencsétlenségemre folyton olyan fickók akadtak a horgomra, akik nem passzoltak hozzám.
Jó néhány randevú után, amikor már tapasztalt társkeresőnek vallottam magam, rájöttem, hogy az „előjátékot”, vagyis a levelezgetést, esemesezésgetést, telefonozgatást nem szabad sokáig húzni-nyúzni, pikk-pakk találkozni kell a kiszemelt áldozattal.
Ily módon rövid bemutatkozó beszélgetést folytattam Andrással, és rögtön lefixáltuk a randi időpontját.
Annyit tudtam róla, hogy könyvelő, értelmes, a paraméterei is hozzám passzolóak. Nem is akartam első körben több infót szerezni, mint rutinos, „vén” társkereső, tudtam, hogy majd a személyes találkozónál minden kiderül. (Vagy mindenki derül?!)
A Plaza parkolójába hívott. Megmondtam neki milyen márkájú és színű a kocsim, leparkoltam, és vártam.
Megállt mellettem egy hatalmas családi autó, a sofőr nem állította le a motort, úgy szállt ki belőle. Bekukucskált az ablakomon, és megkocogtatta:
- Szia! András vagyok. Bocsi, de nem ülhetnék be hozzád? Valami gond van az autómmal, azt mondta a szerelő, hogy hagyjam járni a motort, mert nem fog beindulni.
Meglepetten bámultam, de rábólintottam: - OK, gyere!
„Basszus! - gondoltam. - Randi az autóban? Most itt fogunk ülni? Hogy néz az ki? Miért nem mondta le a találkát ez az András fiú? Áttehettük volna egy másik időpontra.”
Ahelyett, hogy otthon ültem volna egy jó könyv, és egy forró tea társaságában, a járgányomban vacogtam egy fickóval, akiről hamar kiderült, hogy soha nem kerül olyan szerencsés helyzetbe, hogy letépje rólam a tanga bugyimat.
Alaposan szemügyre vettük egymást. András egy magas, vékony, szemüveges, „okos tojás” fejű pasi, elegáns öltönyt viselt. Ránézésre beillett volna egy hűvös, konszolidált angol gentleman-nek, csak a keménykalap hiányzott a fejéről, és az esernyő a kezéből.
Küllemre nagy jóindulattal összeillettünk, de kellemre és jellemre egyáltalán nem.
Olyan langaléta termettel áldotta meg a teremtő, hogy nem tudta magát kihúzni, görnyedten ült, a nyakát képtelen volt kiegyenesíteni, a hosszú lábait pedig kinyújtani a kis autómban. Miközben rizsázott, és leesett állal bámultam rá, azon gondolkodtam, hogy lyukat kellene fúrni a kocsim tetején, kidugni rajta András fejét, talán a friss levegő segítene neki abban, hogy ne beszéljen annyi sületlenséget. Aztán örült a májam, hiszen ő kéredzkedett be hozzám, nem sajnáltam. „Bánja kánya, üljön csak, mint majom a kofferben, kit érdekel, ha elzsibbad az összes porcikája!”
Mint egy rádiókészülék, amit bekapcsoltak, mondta a magáét, szóhoz sem jutottam.
Felvilágosított, hogy ő még mindig szereti a volt feleségét, aki egy butuska libuska, de nem az eszéért vette el, hanem az oltári teste miatt. Válása óta is minden reggel ő viszi a gyerekeit iskolába, ami ragyogó alkalom arra, hogy közben legeltesse a szemét az ex felesége gyönyörű idomain.
Miközben a fejem búbjától a talpamig megbámult, kissé lenézően, tájékoztatott, hogy igazság szerint ő a Plázacicákra bukik, megőrül a hosszú, színes műkörmökért, a dögös, vörös, szolárium barnított csajokért, akik kettőig sem tudnak számolni, viszont feltűnő sminket viselnek, tűsarkakban, extra mini topban és szoknyában tipegnek, és főfoglalkozású hímvadítók. Tudja jól, hogy egyedül fog megöregedni, mert ezek a cicusok szóba sem állnak vele, mivel teljesen más karakterű fickókra buknak.
Körülbelül 2 percet kaptam arra, hogy én is szóljak, és miután megtudta, hogy két gyerekem van, tovább folytatta a monológját, mint aki betanulta:
- Soha nem fogom más gyerekét nevelni, el sem tudom képzelni, hogy olyan nővel költözzek össze, akinek gyereke van. Nekem is van két gyerekem, örülök, ha őket tisztességesen felnevelem.
„Hopsz! - kattant valami a fejemben - Mi a fenét hadovál itt nekem ez a szerencsétlen aktakukac? Plázacica, más gyerekét nem nevelem? Mit keres ez a „kottonmaradék” a kocsimban?”
- Ne haragudj, hogy közbevágok - kértem szót, - de nekem most mennem kell, ne raboljuk egymás idejét tovább. Nincs értelme.
- Jó, jó, menj csak - hebegte.
Kiszállt az autómból, még ki sem nyitotta a kocsija ajtaját, én azon nyomban elhúztam a csíkot.
Útban hazafelé röhögve zokogtam, közben csapkodtam a kormányt, és csóváltam a fejem:
- Hogy milyen fickók vannak!
A cikket írta: Lizelotte
Hozzászólások
időrendi sorrend
Egyszer csak ráakad valami Pláza-Macska és kiforgatja mindenéből:) De ciki lesz neki....
Remélem azóta megvan az ideális jelölt, ha nincs: további sikeres "vadászatot" !
P.
De azért ezután légy óvatos. :)
Üdv.
heleenke
Jó kis cikk, tanulsággal. Andrásokkal pedig ezentúl jobban kell vigyázni. :)
Pussz, Tündér
:-(