Elváltak ( riport egy apával)
Látogatók száma: 229
János portás valami cégnél. Harmincnak néz ki, pedig már az ötvenhez jár közel. Bal szemöldökében ezüst pearcing, bal fülében ezüstkarika. Haja sötétszőke, felfésült, rövidre zselézett. Írisze kékeszöld, apró, szúrós tekintetű pupillákkal. Termete nyúlánk, bár nem túl magas, igazán ideális „nőbolondító” alkattal és kiállással.
Ahogy beszélni kezd, rögtön érezni hangjában a sértettség okozta bántó idegességet, ami teljesen elhatalmasodott rajta.
- A fiam, tudod, a fiam elhagyott - panaszolja, s az ember azt képzelné, hogy a meggondolatlan kamasz hátraarca fáj a lelkének. Kérdezek, persze, mert tisztán szeretnék látni, és érdekel ez a hatalmas fájdalom, ami minden mozdulatán, szaván átsüt, szinte égeti, azt aki a közelébe került.
- Hogy-hogy, elhagyott? Mikor?
- Egy éve ment el. Amikor dolgoztam. Direkt úgy, hogy ne kelljen elköszönni se tőlem. Pedig mindent megadtam neki. Mindent. Az életemet adtam volna érte, hogy neki mindene meglegyen. Meg is volt. Három helyen dolgoztam, három munkát végeztem, hogy taníttassam, és megvegyek márkás ruhákat meg cipőket neki, mint a többi gyereknek van, hiszen nekem is az hiányzott, amikor gyerek voltam. Tudod, én árva gyerek lettem hat évesen. Meghaltak a szüleim, és állami gondozásba kerültem a 13 testvéremmel együtt.
- Tizenhárom? Ez most komoly?
- Igen. De csak egy nővéremmel tartom a kapcsolatot. Viszont az ő élete is zátonyra futott. A férje veri őt, és a két gyereket, egy szoba konyha, amijük van. Nekem már nem volt hely nála. Aztán megnősültem. Elvettem egy lányt, akinek az anyja kurváskodásból tartotta fenn magukat. Ott, egy szobában a gyerekkel. Gondolhatod, hogy a feleségem milyen erkölcsökkel élt. Aztán lelépett egy mukival, a gyerekeket meg nálam hagyta. Zsolti volt a mindenem. A gyerek. Az első. Meg a három másik is. Ők még nálam vannak, de a nagy hiánya elviselhetetlen. Kicsi korában én pelenkáztam, én tanítottam mindenre, én vittem orvoshoz, ha beteg volt, én ápoltam. Mindent megadtam neki ami csak telt tőlem. Tőlem tanult meg járni is, beszélni is. Később pecázni, amit tényleg szeretett. Aztán meg a burkolás és kőműves munka fortélyaira. Szorgalmas volt, mindent megtanult, és jött is velem dolgozni, szó nélkül mindig. Ha hajnalba keltünk, hát zokszó nélkül jött hajnalban. Ha késő estig dolgoztunk, csinálta ő is, a tizenhat évével velem együtt, mert tudta, hogy három nap után annyi pénzünk lesz, mint másnak egy hónap munka után. Megvettem neki a legjobb számítógépet, laptopot és mindent, amire csak vágyott. Azt kérte, a születésnapjára vegyek neki egy tíz grammos nyakláncot. Megvettem, a 18.-ra. Amikor kitalálta, hogy jogosítványt akar, komolyan mondom, hitelt vettem fel. Kétszázezer forintot. Odaadtam neki, hogy keressen sulit és rajta! De tudod mi lett belőle? „Jól van apu, majd szétnézek.” Aztán nem ment. Pedig már úgy örültem, hogy majd autóval megyünk pecázni, hiszen vittük a fél házat mindig mikor indultunk. De folyton haverokhoz kellett bekéretőzni... Á! Mindegy. Itt hagyott.
- S mi lett a pénzzel? – Próbáltam elterelni gondolatait, nem számítva vargakanyarra.
- Befizettem belőle számlákat, meg mit tudom én. Visszaadta. De tudod, mikor elment, összeállítottam egy albumot, ami kicsi kora óta követi a fejlődését. A Karácsonyoktól kezdve mikor még apró fiúcska volt, egészen nagy koráig. Te. Én bőgtem közben, komolyan. Elküldtem neki, lehet meg se nézte. Már a falról is levettem a képeit, mert nem bírom a fájdalmat, amit okoz a látvány. Hogy már nincs velem. Pokolian kínoz a hiánya.
- De János. A gyerekek kirepülnek, nem gondolod? Hány éves a fiad ?
- 24 éves.
-Mikor elment, ezek szerint 23 éves volt. Miért ne élhetné az életét?
- Élheti. De nem kellett volna elmennie. Mindene megvolt, nem érted? Amit csak akart, megkapta. S tudod azt mondta, elege van abból, hogy mindent megkap. Érted ezt? Ő akar magának megvenni dolgokat az ő pénzén. Mikor én vagyok az apja. Most meg nyomorog. De nem jön, rám se néz. Se névnap, se Karácsony. A Karácsony az még fáj nagyon. Az szent ünnep volt nálunk mindig. Most meg nélküle telt el, pedig mindig megadtam a módját miatta. Neki mindig gyönyörű ünnepe volt.
De talán felállok végre. Ez a mostani év vége iszonyú volt. Megpróbálok nem gondolni rá, csak ne fájna annyira!
- De miért fáj annyira?
- Most nem tudom. El se vitte a dolgait. Semmit se. A nyaklánc, a gépei, mind itt maradtak, nem kell neki. De ... Tudod, az anyját felkereste, és most hozzá járkál. Neki visz virágot a névnapjára és tartják a kapcsolatot.
- Miért? Tiltottad tőle?
-Fenéket. Dehogy tiltottam. Csak megmondtam minek tartom. Ő nem akart menni. Most meg akar. Engem meg elfelejtett.
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Egy apa-fiú, aztán egy anya-lány kapcsolatot mutatok be, más-más szemszögből.
Köszönöm a figyelmed.
Zsomwin
Épp akartam kérdezni, hogy lesz-e folytatása. Várom, mert felkeltetted a kíváncsiságomat.
Szia!
Épp akartam kérdezni, hogy lesz-e folytatása. Várom, mert felkeltetted a kíváncsiságomat.
Üdv. Zs.
Szomorú amikor látom, hogy egy szülő túlzottan "nyomja" a gyereket. El, vagy tele ajándékkal, melyekkel igazából csak megköti. Akár tudatosan, akár nem. Előbb utóbb szakadás áll be. Láttam már ilyet. Nekem kicsit az az érzésem, az apa saját magát akarja "megvalósítani". Amit ő nem kapott meg...
Üdv:Ailet
Szia Zsomwin!
Szomorú amikor látom, hogy egy szülő túlzottan "nyomja" a gyereket. El, vagy tele ajándékkal, melyekkel igazából csak megköti. Akár tudatosan, akár nem. Előbb utóbb szakadás áll be. Láttam már ilyet. Nekem kicsit az az érzésem, az apa saját magát akarja "megvalósítani". Amit ő nem kapott meg...
Üdv:Ailet
Örülök értő figyelmednek! Üdv. Zs.
Nekem lányom van. Nincs jogom hozzá, mert semmit nem tettem érte. Azt kaptam tőle, amit megérdemeltem. De emlékezetemben ott van. Pótolni, amit elmulasztottam már nem lehet. Ezért nincs is jogom számon kérni, ha már nem is emlékezne rám.
A szereplő számomra még akár pozitív is lehetne. Addig, amíg a fiát a munkára tanította még szimpatikus is volt. A fiú is, aki igyekezett a kedvére tenni, helytállt. De amikor mindent megadott neki érdemtelenül, kezdett egy kicsit az egész önző formát kapni. Mintha saját magát akarta volna kárpótolni mindazért, amit nélkülöznie kellett. A szeretet nem vásárolható meg, azt vagy belülről érezzük, és adjuk vagy nem.
Nekem lányom van. Nincs jogom hozzá, mert semmit nem tettem érte. Azt kaptam tőle, amit megérdemeltem. De emlékezetemben ott van. Pótolni, amit elmulasztottam már nem lehet. Ezért nincs is jogom számon kérni, ha már nem is emlékezne rám.
Megtisztelő figyelmed köszönöm!
Zs.
Olvastam és pontoztam, mert a cikk jó, de nem szólok hozzá, mert felment a pumpa.
Mégis csak annyit. A pénzzel nem lehet megvenni egy gyerek szeretetét. Ezért válik sok gyerek felnőtt korára olyanná, mint a szülő. A pénz nem minden, bár jó dolog, ha jóra fordítják. Ahol nincs, hiányzik.
Magam is egyedül neveltem a lányom, nekem nem volt olyan szerencsém, hogy megadhattam volna neki azt, amire szüksége volt... na itt hagyom abba.
Pussz,
Éva
Szia Zsomwin!
Olvastam és pontoztam, mert a cikk jó, de nem szólok hozzá, mert felment a pumpa.
Mégis csak annyit. A pénzzel nem lehet megvenni egy gyerek szeretetét. Ezért válik sok gyerek felnőtt korára olyanná, mint a szülő. A pénz nem minden, bár jó dolog, ha jóra fordítják. Ahol nincs, hiányzik.
Magam is egyedül neveltem a lányom, nekem nem volt olyan szerencsém, hogy megadhattam volna neki azt, amire szüksége volt... na itt hagyom abba.
Pussz,
Éva
Köszönöm az olvasást, és ne haragudj, amiért "felvittem a pumpád".
Üdv. Zs.
Nagyon nehéz témát feszegetsz a sorozatoddal.
Jó, hogy megírtad!
Pussz, Tündér
A cikksorozat azért is készült, mert én is elváltam. Arról is tudnék mesélni, hiszen két fiúval maradtam "egyedül" a megosztott közös lakásban...egy darabig. Soha nem tudtam volna az apjuk ellen fordítani a fiúkat, bár a volt férjem nem így érzett és gondolkodott. Nehéz évek voltak, mégis mindig a gyerekek érdekeit néztem, de elsősorban érzelmileg, hiszen anyagilag úgyis hiába néztem volna...
Köszönöm az olvasást, és ne haragudj, amiért "felvittem a pumpád".
Üdv. Zs.
Minden segítség nélkül egy gyerekkel is nehéz volt. Az én lányom az apjától soha semmit nem kapott, pedig én sem neveltem ellene. Óhatatlan viszont, hogy az ellenszenv, amit tápláltam az irányába egy bizonyos idő eltelte után, amikor már fel tudta fogni, hogy nem törődik vele, őt sem hagyta érzéketlenül.
Ez jól kezdődik, folytatom.
Bokor
Tisztelt Zsomwin!
Ez jól kezdődik, folytatom.
Bokor
Üdvözlöm!
Zsomwin